„Žminj” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
link |
||
50. sor:
Žminj első írásos említése [[1178]]-ban [[III. Sándor pápa]] oklevelében történt ''"Zimino"'' alakban. A Žminjština a [[12. század]] második felétől a pazini grófság része volt, de az igazságszolgáltatás a porecsi püspök alárendeltségébe tartozott. A középkori település ovális alaprajzú volt egy észak-déli irányú főutcával, melyből sugár irányban indultak ki a mellékutcák. Az utcák a várkastély, a központi tér és a plébániatemplom irányában emelkedtek. A települést eredetileg tornyokkal erősített védőfalak övezték. A pazini urbárium és más források is megerősítik, hogy Žminj a legfejlettebb települések közé tartozott. Művelték a környező földeket, működött a posta, a žminji vásárban gazdag felhozatal volt a mezőgazdasági terményekből, borokból és fából. [[Johann Weichard von Valvasor]] ''"Die Ehre deß Herzogthums Crain"'' című, a Krajna leírásáról szóló [[1689]]-ben kiadott 15 kötetes művében Žminjt minden oldalról nyitott, gazdag, dombon álló településként írja le, melynek fő terményei a mezőkról, a gyümölcsösökből, a szőlőkből és az erdőkből származnak. Itt több a bor mint a víz, mely nem túl jó minőségű és nem nélkülözhetetlen az itteni élethez. A település alaprajzán és egyedülálló épületein jól látszik egykori erődített jellege. Másfelől a Žminjšina egyike a leggazdagabb szőlőhegyekkel és borkereskedelemmel rendelkező helyeknek. A [[14. század]]ban a Žminjština területére újabb menekültek érkeztek a velenceiek által elpusztított isztriai településekről, majd később a török hódítás elől Dalmáciából is. A török ugyanis [[1528]]-ban meghódította Likát és Korbáviát, elpusztítva több települést, köztük a térség egykori fővárosát [[Modrus]]t. Nehéz időket élt át a település az [[uszkókok|uszkók]] háború (1615.-1617.) idején is. A velenceiek könyörtelenül kifosztották a fában és más természeti javakban gazdag Žminjštinát, bár végül nem került az uralmuk alá. A háborús sebek gyorsan begyógyultak és az Isztriát pusztító nagy járványok (kolera, malária) is megkímélték, mivel itt nem volt vizenyős a talaj ahol a járványt terjesztő szúnyogok elszaporodhattak volna. Žminj továbbra is fontos kereskedelmi központ maradt, jelentős fa-, hús-, sajt-, gabona-, bor-, gyümölcs- és takarmány kereskedelemmel. A [[17. század]]ban a Žminjštinán mintegy 380 család élt, ami több mint ezer lakost jelentett.
[[1797]] a [[Velencei Köztársaság]] megszűnése után az Isztria francia uralom alá került. [[1805]]-ben a franciáknak alárendelt Itáliai Királyság, majd [[1809]]-től az Illír provincia része lett. [[1813]]-ban Habsburg uralom alá került, mely az [[I. világháború]] végéig tartott. Ebben az időszakban az úthálózat jelentősen fejlődött, melyhez elsősorban a franciák járultak hozzá, akik rövid uralmuk alatt számos korszerű utat építettek. Ekkor újult meg a Pólából és Rovinjból Žminjen keresztül Pazin vezető főút is, mely a ma napig nagy szerepet játszik az Isztria közlekedésében. Az utak fejlesztése a posta fejlődéséhez is vezetett. Žminj postája [[1841]]-ben, alapiskolája [[1822]]-ben nyílt meg. A [[19. század]]ban sok új betelepülő is érkezett akik főként a közeli kőbányákban dolgoztak. Az osztrákok folytatták a franciák által megkezdett útkorszerűsítéseket. Így épült meg [[1847]]-ben a Žminj-[[Sveti Petar u Šumi]] út, melyet [[1880]]-ban [[Tinjan]]ig hosszabbítottak meg. A vasút 1876-os megépítését követően elkészült a 4 km hosszú Žminj – Pifari út, mely biztosította a Žminjština jobb vasúti összeköttetését. A [[19. század]] második felében fellendült a társadalmi és gazdasági fejlődés, mely az Isztriára is kihatott. Újabb utak, vasutak, kikötők épültek, megszűnt a hűbérúri rendszer, a bécsi udvar újabb reformokat vezetett be. Žminj fontos forgalmi és kereskedelmi központ lett. Éves vásárait hagyományosan február 13-án, augusztus 24-én és november 11-én tartották. Ezen alkalmakkor sok ember tartózkodott a településen, amelyről a vendéglők, szállók és kiadott szobák nagy száma tanúskodik. Fejlett volt a kézművesség is, melyet a pékek, asztalosok, ácsok, kovácsok, cipészek, takácsok, stb. képviseltek. Jelentősen fejlődött a kőbányászat is, messze földön ismert volt az itt bányászott žminji “škarpelini”. [[1905]]-ben közösségi ház, [[1907]]-ben gőzmalom épült. [[1906]]-ban megalapították a helyi olvasókört. A Žminjšinának [[1857]]-ben 3637, a településnek [[1910]]-ben 844 lakosa volt. A fejlődésnek a világháború vetett véget. Az [[
== Lakosság ==
| |||