„Legatus” változatai közötti eltérés

A '''legatus''' („küldött, megbízott”) a [[Római Birodalom]]ban a [[senatus]] által más népekhez küldött követ, vagy a hadseregparancsnokok és helytartók mellé a [[senatus]] által kirendelt szenátori rangú segítő volt. Az i. e. 1. századtól a senatus felhatalmazást adhatott egyes személyeknek (pl. [[Cnaeus Pompeius Magnus|Pompeius]], [[Caius Iulius Caesar|Iulius Caesar]]), hogy maguk nevezzenek ki legatusokat. A császárkorban a császár által kinevezett légióparancsnok és a császári kormányzás alatt álló [[Római provinciák|provincia]] helytartója is legatus volt.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 291–292. o.}}

Rómában a más népekkel való kapcsolattartás szakrális kérdés volt, a [[ius fetiale]] szabályozta, amit a [[fetialis]] papok felügyeltek. Eredetileg ők voltak Róma követei, hírvivői is, később csak különleges esetekben látták el ők maguk ezt baa feleadatotfeladatot, mint a [[második pun háború]] előtt a hadüzenet átadását. A király, majd a köztársaság idején a szenátus egy 2-10 legatusból álló testületet küldött ki a háború és béke ügyeinek intézésére, akik szakrális védelem alatt álltak. Megbízatásuk igazolására arany pecsétgyűrűt kaptak. A testület vezetője a ''princeps legationis'' volt.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 291. o.}}

[[Augustus római császár|Augustus]]tól kezdve a császárok megkapták a követküldés jogát, a senatus már csak formálisan hagyta jóvá a legatusok kinevezését.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 291. o.}}

[[Cnaeus Pompeius Magnus|Pompeius]] volt az első, akit a senatus [[imperator]]ként felhatalmazott [[i. e. 67]]-ben (''lex Gabinia'', amelyet [[Aulus Gabinius]] [[néptribunus]] terjesztett be), hogy feladatai elvégzéséhez, A [[Földközi-tenger]] kalózoktól való megtisztításához maga nevezzen ki a belátása szerint 15 legatust a részfeladatok ellátására, méghozzá [[praetor]]i rangban (''(legati pro praetore)''). Ekkor vált el a praetori jogkör először a praetori tisztség előzetes viselésétől. Pompeius a [[VI. Mithridatész pontoszi király|VI. Mithridatész]] elleni háborújához, majd Caesar a galliai [[proconsul]]i megbízatásához (i.e. 58–49) is megkapta a legatusok kinevezésének jogát. Caesar őket alvezérként ([[Labienus]]) és légióparancsnokként alkalmazta. Pompeius [[hispania]]i proconsulatusa idején viszont nem tazott ell a provinciába, hanem legatusait alkalmazta [[római helytartó|helytartóként]].{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 292. o.}}

A polgárháborúban azután mindkét fél legatusokat alkalmazott mind légióparancsnokként, mind helytartóként. A [[Római császárkor|császárkorban]] ez a két legátusi funkció állandósultak a légióparancsnok ([[legatus legionis]]) és a császári provincia kormányzója ([[legatus Augusti pro praetore]]) tisztségekben.{{refhely|Római történeti kézikönyv|legatus, 292. o.}}