Bóna István

Bóna István (Heves, 1930. február 10. – Dunaújváros, 2001. június 4.) Széchenyi-díjas régészprofesszor, egyetemi tanár, az MTA tagja (1998).

Bóna István
Született	1930. február 10. Heves
Elhunyt	2001. június 4. (71 évesen) Dunaújváros
Állampolgársága	magyar
Gyermekei	Bóna István
Foglalkozása	régész, egyetemi tanár
Iskolái	Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1952)
Kitüntetései	Széchenyi-díj (1998)
Sírhelye	Farkasréti temető (6/2-1-105)
MTMT
A Wikimédia Commons tartalmaz Bóna István témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Bóna István professzor

Élete

Szülővárosában járt elemi iskolába, majd a nagyváradi hadapródiskolába került. 1948-ban érettségizett Jászapátiban a Széchenyi István Gimnáziumban. Műegyetemi felvételije nem sikerült, így került bölcsészhallgatóként a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemre. 1952-ben végzett régészet–muzeológia szakon a már átkeresztelt Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Szakdolgozatáért, melynek témája az ürbőpusztai avar kori temető, 1953-ban akadémiai különdíjat kapott.

1952. július 1-jétől az Országos Történeti Múzeum (ma: MNM) segédmuzeológusa volt. Ekkoriban a népvándorláskori anyag szétválasztásával és rendszerezésével foglalkozott. A germán népekről szóló tanulmányai révén neve nyugaton is ismert lett. Ennek köszönhetően meghívásokat kapott, és tudományos kapcsolatait gyarapíthatta.

1953. augusztus 1-jén a Sztálinvárosi Állami Múzeum (ma: dunaújvárosi Intercisa Múzeum) igazgatója lett. A vasmű építése körüli leletmentések és a szakmai feladatok bőven ellátták munkával. Itt fordult figyelme a Kárpát-medence bronzkorának kutatása felé, melyben szintén maradandó és meghatározó munkát végzett.

Banner Jánosnak köszönhetően 1954. szeptember 1-jétől az ELTE Ősrégészeti Tanszékén bronzkorkutató aspiráns lett. Ekkor szegődött a Békés-Várdomb bronzkori telljének feltárásához, amelynek külső települését 1955-1960 között önállóan vezette. Ezen az ásatáson Márton Lajos Tószeg-Laposhalmon végzett módszertanát követte, illetve fejlesztette tovább, amelynek eredményeit is ő tette közzé. Ez azonban csak a nyitánya volt az elkövetkező tell-ásatások sorának.

1954/55-től folyamatosan bekapcsolódott az egyetemi oktatásba is. Az aspirantúra befejeztével 1957. szeptember 1-jén tanársegédnek nevezték ki az ELTE Régészeti Tanszékére. Hatalmas anyaggyűjtés után, 1958 tavaszán az elsők között szerzett (akkor visszaállított) bölcsészdoktori címet (disszertációjának címe: A koszideri típusú bronzkincsek időrendje). Kandidátusi értekezésének témája Magyarország középső bronzkora volt, melyet 1961-ben védett meg.

Sokoldalúsága abban is megmutatkozott, hogy a longobárdok és a gepidák hagyatékát is kutatta. 1957-től az ELTE, 1960-tól az MTA támogatásával kezdte meg a korszak módszeres kutatását, melynek keretében újabb ásatásokat is végzett. A longobárdokról alkotott egységes történeti álláspontot lényegében az ő fáradozásainak köszönhetjük. Eredményeit folyamatosan konferenciákon és kiállításokon is közzétette.

A kandidátusi fokozat elnyerése után, 1961. szeptember 1-jétől adjunktusnak nevezték ki az ELTE-n, 1963. december 1-jén megkapta docensi kinevezését. 1965-ben Banner János nyugdíjba vonulását követően, átvette az ősrégészet oktatását. A múzeumi munkától sem szakadt el, részt vett több vidéki és nemzetközi kiállítás szervezésében. Vágó Eszter hagyatékával, az Intercisa temető leletanyagának megjelentésével mélyedt el a provinciális római régészet témakörében is. 1972-ben védte meg akadémiai doktori értekezését. Ezek után a történeti-régészet szemléletét követve, jelentette meg összefoglaló munkáit.

Az avar kor kutatásával is behatóan foglalkozott. Dunaújváros-Öreghegy avar telepének feldolgozásával lefektette az avar kori telepkutatás alapjait. Előbb a hármas, majd a kettős korfelosztás mellett tört lándzsát, melyben a változásokat történeti adatokhoz a pénzforgalom segítségével illesztette.

1975-ben az ő vezetésével hozták létre és mutatták be több országban, így a göteborgi Röhss Múzeumban is, a Hunok-germánok-avarok című nagyszabású régészeti kiállítást.

1975. július 1-jén egyetemi tanárrá nevezték ki. 1979-ben László Gyula professzor is nyugdíjba vonult, ezek után átvette a kora középkor, a honfoglalás és az államalapítás kori régészet oktatását is. 1987-től a Régészeti Tanszék vezetője, majd 1990-ben az önállóvá váló három tanszék Régészeti Tanszékcsoportjának irányítója.

Az 1980-as évek végétől aktív résztvevője a rendszerváltozást bevezető polgári megmozdulásoknak. 1985-től az MTA tanácskozási joggal felruházott, 1990-től levelező, 1998-tól rendes tagja. Az MTA Régészeti Bizottságának 1968-tól tagja, 1975-80 között titkára, 1980-90 között elnöke. 1973–79 között a Koraközépkori Régészeti Albizottság, 1991-98 között az Ásatási Bizottság elnöke. A Magyar Őstörténeti Komplex Bizottság alelnöke, majd 1991-től ügyvezető elnöke. Sok külföldi és hazai szakbizottság tagja.

Alapító főszerkesztője a Monumenta Archaeologica Germanorum Hungariae sorozatnak, valamint számos folyóirat és könyvsorozat szerkesztőbizottságának tagja. 1994-től a Régészettudományi Intézet igazgatója. Az ő nevéhez fűződik az ELTE PhD képzésének beindítása. Sokrétű lektori, opponensi és könyvismertetői tevékenységet fejtett ki, valamint számos vitairat és megjegyzés szerzője.

Oktatói munkáját haláláig végezte. A Farkasréti temetőben nyugszik.

Családja

Első felesége Vágó Eszter régész. Második feleségével, Horváth Jolánnal – szintén régész – is Dunaújvárosban maradtak.

Kitüntetései

• Kuzsinszky Bálint-emlékérem (1963)
• Rómer Flóris-emlékérem (1984)
• Akadémiai Díj (1987) [1]
• Munka Érdemrend arany fokozata (1989)
• Széchenyi-díj (1998) – Az európai ősrégészet és korai középkori régészet kiemelkedő szaktekintélye. A hazai régészképzés iskolateremtő egyénisége.
• Pro Pentele Díj (2000)
• Pro Cultura Intercisae díj (2002 posztumusz) [2]

Főbb ásatásai

Bóna István sírja a Farkasréti temetőben (6/2-1-105)

Dunaújváros

Válogatás műveiből

• 1958 – Chronologie der Hortfunde von Koszider-Typus, AAH 9
• 1959 – Die Ausgrabungen von Márton L. in Tószeg, AAH 10 (Banner/Márton tsz.)
• 1963 – Beiträge zur Archäologie und Geschichte der Quaden, AAH 15
• 1963 – Pannonia története (Barkóczi/Mócsy tsz.)
• 1970 – Avar lovassír Iváncsáról, ArchÉrt 97
• 1971 – Ein Vierteljahrhundert Völkerwanderungsforschung in Ungarn (1945–1969), AAH 23
• 1973 – VII. századi avar települések és Árpád-kori magyar falu Dunaújvárosban
• 1974 – A középkor hajnala. A gepidák és a langobardok a Kárpát-medencében.
• 1974 – Mittelbronzezeitliche Tell-Siedlung bei Békés (Banner tsz.)
• 1975 – Die mittlere Bronzezeit Ungarns und ihre südöstlichen Beziehungen
• 1976 – Der Anbruch des Mittelalters. Gepiden und Longobarden im Karpatenbecken.
• 1976 – The dawn of the Dark Ages. The Gepids and the Longobards in the Carpathian Basin.
• 1976 – A l’aube du Moyen Âge. Gépides et Longobardes dans le bassin des Carpathes.
• 1979 – Gepiden in Siebenbürgen – Gepiden an der Theiß, AAH 31
• 1979 – A szegvár-sápoldali lovassír. Adatok a korai avar temetkezési szokásokhoz, ArchÉrt 106
• 1980 – Studien zum frühawarischen Reitergrab von Szegvár, AAH 32
• 1980 – Tószeg-Laposhalom 1876–1976, SzMMÉ 1979–1980
• 1984 – A XIX. század nagy avar leletei, SzMMÉ 1982–1983, 81–160.
• 1984 – A nemzetségi és törzsi társadalom története Magyarországon, in: Székely (fsz.): Magyarország története I.
• 1984 – A népvándorlás kor és a korai középkor története Magyarországon, in: Székely (fsz.): Magyarország története I.
• 1986 – Dáciatól Erdőelvéig. A népvándorlás kora Erdélyben (271–896). In.: Erdély története I. A kezdetektől 1606-ig. MEK
• 1991 – Das Hunnenreich
• 1991 – Dunapentele története a honfoglalástól a 19. század közepéig a már eddig is ismert, valamint újonnan bevont adatok alapján
• 1993 – A hunok és nagykirályaik
• 1993 – Bóna István – Cseh János – Nagy Margit – Tomka Péter – Tóth Ágnes – Zimonyi István (sorozatszerkesztő): Hunok – gepidák – langobardok. www.tankonyvtar.hu. Balassi Kiadó (1993) (Hozzáférés: 2015. január 8.) (pdf)
• 1995 – Az Árpádok korai várairól
• 1998 – Az Árpádok korai várai
• 2002 – Bóna, István – Nagy, Margit: Gepidische Gräberfelder im Theissgebiet. Monumenta Germanorum Archaeologica Hungariae Vol. 1. Monumenta Gepidica. Red.: I. Bóna, É. Garam, T. Vida. Budapest 2002.
• 2009 – Bóna, István – B. Horváth, Jolán: Langobardische Gräberfelder in West-Ungarn. Monumenta Germanorum Archaeologica Hungariae Vol. 6. Monumenta Langobardica. Red.: É. Garam, T. Vida. Budapest 2009.

Megemlékezések

• Kajdacson emléktábla és konferencia (2005)
• 2005. december 12. Bóna István emlékülés a MNM-ban

Források

• Arch. Ért. 2006
• Megemlékezés Bóna Istvánról – Magyar Tudomány, 2001/12
• Trogmayer Ottó 2001: In memoriam Bóna István (1930-2001). MFMÉ – Studia Archaeologica VII.
• ↑ Magyar régészet: Visy Zsolt (főszerk): Magyar régészet az ezredfordulón. www.ace.hu. Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Teleki László Alapítvány (2003) (Hozzáférés: 2015. január 10.) (pdf)