Ghymes

szlovákiai magyar népzenei együttes
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. december 8.

A Ghymes szlovákiai magyar zenészekből álló együttes. A Nyitrai Pedagógiai Főiskolán alakult 1983-ban, tagjai előtte rockot, komolyzenét, régizenét játszottak. Első táncházaikat és népzenei koncertjeiket a Nyitra melletti Gímes (régi írással Ghymes) községben rendezett ifjúsági táborban tartották, innen ered a Ghymes név, amit 1984-ben vett fel a zenekar. Zenéjük magyar, közép- és kelet-európai gyökerekből táplálkozik. A népzenei alapok, a saját alkotó elképzelések és improvizációk alapján kialakult az egyedi hangzásviláguk, a Ghymes-zene. A zenekar alapító tagjai a Szarka testvérek: Gyula és Tamás, akik 2011. március 14-én megosztott Kossuth-díjban részesültek.

Ghymes
A Ghymes együttes 2016-ban Pilisszentivánon
A Ghymes együttes 2016-ban Pilisszentivánon
Információk
EredetSzlovákia
Aktív évek1984– napjainkig
MűfajRock, Világzene
KiadóEMI
Tagok
Szarka Gyula
Szarka Tamás

Jász András
Jelasity Péter
Lau János
Rácz Roland
Szabó Tamás
Varga Bori
Korábbi tagok
Baráth László
Béhr László
Bohus Zoltán
Buják Andor
Buják Krisztián
Farnbauer Péter
Horváth Károly
Kún Csaba[1]
Molnár Imre
Nagy Mihály
Nagy Szabolcs
Neumann Balázs
Pukkai Attila
Rusznák Gábor
Széll Tamás
Tiba Sándor

A Ghymes weboldala
SablonWikidataSegítség

Története

szerkesztés

Az együttes 1983-ban alakult szlovákiai magyar zenészekből a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán. Kezdetben autentikus népzenét játszottak.

Bár az 1990-es évek elejétől Budapesten is felléptek és 1997 táján saját klubot is indítottak a Fonó Budai Zeneházban, Magyarországon azonban csak 1998 után – Rege című lemezük után – lettek népszerűek.

35 évig Ghymes volt a zenekar neve. 2019-től azonban már Szarka Tamás & Ghymes néven léptek fel.[2]

A Ghymes Fesztivált, saját összművészeti (irodalmi, színházi, zenei) fesztiváljukat 12. alkalommal rendezték meg 2018-ban, a szigligeti várban.

Alapító, állandó tagok

  • Szarka Gyulaének, bőgő, gitár, tökcitera, fretless bass, lant, szájbőgő, kórus
  • Szarka Tamásének, hegedű, koboz, gitár, bőgő, fretless bass, ütősök, nagydob, tökcitera, szájbőgő, kórus

Diszkográfia

szerkesztés

Egyéb Ghymes lemezek:

  • 2001: A nagy mesealbum (mint közreműködő)
  • 2002: Bakaballada (Hobóval)
  • 2003: A nagy mesealbum II
  • 2006: Üvegtigris 2

Szólólemezek:
Szarka Gyula

Szarka Tamás

  • 2004: Anonymus
  • 2008: Anonymus hangoskönyv I

Díjai, elismerései

szerkesztés
  1. Pataki Tamás: Elhunyt a Ghymes együttes billentyűse. Magyar Nemzet, 2020. május 22. (Hozzáférés: 2020. május 23.)
  2. 35 év után változtatott nevet a sikeres magyar együttes. Origo.hu. 2018. nov. 12.

További információk

szerkesztés