Kápolna

kisebb vallási épület
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. június 30.

A kápolna (lat. capella, cappa szóból, ami a fejet is betakaró köpenyt jelent), istentiszteletre szolgáló templomszerű kisebb épület, vagy épületrész. Ilyeneket eredetileg a vértanúk sírja fölé emeltek, később a plébániatemplomoktól messzebb fekvő községekben vagy tanyákon, főképp a temetőkben, utak mellett, bérceken vagy az előkelők palotáiban létesítettek. A nagyobb templomokban is szoktak lenni kápolnák, rendszerint a mellékhajókban. Egyes kápolnáknak speciális funkciójuk van: keresztelőkápolna, sírkápolna, emlékkápolna stb.

Adyligeti kápolna
A jeruzsálemi Mária elszenderülése-templom magyar vonatkozású altemplomi kápolnája
Kápolna Grevensteinben

Ha egy kápolnának külön lelkésze van, azt hívják tulajdonképpen capellanusnak, káplánnak.

A név eredete

szerkesztés

A hagyomány szerint Tours-i Szent Márton, amikor még katona volt, egy koldusnak adta a köpenyének a felét. A másik felét a vállán átvetve viselte, ez volt a „köpenyke" illetve latinul capella. A koldus az álruhába öltözött Jézus Krisztus volt, és Márton a találkozás hatására megtért; előbb szerzetes, később apát és végül püspök lett. A félköpeny a frank királyok birtokába került, akik csatáikba magukkal hordozták az ereklyét. A sátornak, ahol a köpenyt tartották, capella volt a neve, a sátorban naponta miséző papokat pedig capellanonak nevezték. Ezekből a szavakból származik a kápolna és a káplán.

Néhány ismert kápolna

szerkesztés
 
A székesfehérvári Szent Anna-kápolna
A Wikimédia Commons tartalmaz Kápolnák témájú médiaállományokat.
Nézd meg a kápolna címszót a Wikiszótárban!

További információk

szerkesztés
  • Révai nagy lexikona, XI. kötet (Jób—Kontúr) https://mek.oszk.hu/06700/06758/pdf/revai11.pdf Kápolna (222. oldal)
  • Liturgikus Lexikon - Kápolna; Szombathely, 1988. - Budapest, 2000.
  • Béni József: Bélyeglexikon K Archiválva 2013. március 25-i dátummal a Wayback Machine-ben (Kápolna) a Magyar Posta bélyegei alapján. Szent Gábor bélyeggyűjtő egyesület - Hódmezővásárhely, 2003-2012.
  • "Szókincsháló" Kápolna Archiválva 2016. március 25-i dátummal a Wayback Machine-ben - Magyar Pedagógiai Társaság
  • Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár: Az Egyházi Törvénykönyv (txt) Fordította: Erdő Péter; fogalma 1223. kán.; engedélyezése 1224. kán.; szent és profán használata 1225. kán.; liturgikus cselekmények 1225. kán.; megáldása 1229. kán.; szerzetesházban 608. kán.; // Házikápolna (magán): fogalma 1226. kán.; kinek lehet 1227. kán.; engedélyezése 1228. kán.; megáldása és szent használata 1229. kán.; püspöké 934. kán. - A Magyar Katolikus Püspöki Kar; Budapest, 1984
  • Marosvölgyi GáborSzent Márton vesszeje - Megjegyzések Szent Márton kultuszának pogány sajátosságaihoz („Szent Márton köpönyege” rész). (sermones.elte.hu) Tanulmányok régi prédikációirodalmunkról; Az ELTE Régi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén 2003 április
  • Jenő Gutheil: Az Árpád-kori Veszprém; Veszprém megyei Lapkiadó Vállalat, 1979 - 101. oldal

--

  • Fogalmak: Capella - Magyar Egyházzenei Társaság megbízásából készült lap
  • Capella Grande Dizionario Hoepli Italiano di Aldo Gabrielli. 2011
  • Magyar katolikus lexikon online: Oratórium

Kapcsolódó cikkek

szerkesztés