Wikipédia

Kínai jóslócsont

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. február 15.
 Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

A kínai jóslócsontok vagy jóscsontok a kínai ókor történetének meghatározó jelentőségű régészeti leletei, a kínai írás első emlékei. Nevük kínaiul 甲骨 (csiaku). Túlnyomórészt szarvasmarha lapockacsontjából vagy teknőspáncélból készültek, főleg a Sang-dinasztia idején.

Jóslócsont a Sanghaji Múzeum anyagából

Szerepük a jóslás volt, a cleromantia vagy scapulomantia néven ismert csontjóslás kínai változatában.[1] A jósok az isteneknek szánt kérdéseiket bronztűvel a csontra karcolták a korabeli kínai írásjegyekkel (jóscsont-írás, 甲骨文, csiakuven) főleg a várható időjárásról, a terméskilátásokról, a dinasztikus fejleményekkel kapcsolatban, a katonai szerencse alakulását illetően. Ezután a csontot hevítették, amíg az a hőtágulás következtében megrepedt. A jós az írás és a repedések egymáshoz viszonyított helyzetéből vonta le következtetéseit, amit aztán gyakran szintén a csont felületén rögzített. A Csou-dinasztia idejére a cinóbertinta és az ecset vált kedveltebb írásmóddá, ezért kevesebb csontokba karcolt szöveg maradt fenn, de felirat nélküli jóscsontok még egy ideig előkerültek a leletekből.

A jóslócsontok képezik a kínai írás régészeti leleteinek legkorábbi nagyobb terjedelmű csoportját. A mintegy 100 000 eddig megtalált jóslócsont, 4–5000 különböző írásjeggyel, összesen az írásjegyek millióival utolérhetetlen jelentőségű adathalmaz.

A jóscsontok információi összességükben tartalmazzák a Sang-dinasztia egész genealógiáját. Ugyanazok a királynevek fordulnak benne elő, amiket a kínai hagyomány is megőrzött, és ezzel megerősítették e dinasztia létezését, amit a 20. század elején még sok tudós kétségbe vont. A leletek egyúttal kitolták a kínai írásbeliség kezdetét az i. e. 18–13. századig.

Felfedezésük

szerkesztés
 
Jóslócsontok gödre egy Anyang vidéki lelőhelyen

A földművelés során időről időre felszínre került jóslócsontokat a kínai utókor „sárkánycsontoknak” (lung ku 龍骨) tartotta és – valószínűleg már a Han-dinasztia óta – porrá törve vagy egészben a hagyományos kínai gyógyászat céljaira alkalmazta.[2] A 19. században már nagy tételben szállították ezeket a csontmaradványokat a patikákba.[3] A teknősbéka páncéljának maradványait malária, az egyéb csontokat késelések sebeire javallották.[4] Először Vang Ji-zsung 王懿荣 (1845–1900), egy tudós mandarin, a Csing-dinasztia magas rangú hivatalnoka, fedezte fel 1899-ben, hogy a csontok ősi írásjegyeket hordoznak magukon.[5]

Vang Ji-zsung tudós barátja, Liu O (劉鶚; 1857–1909) publikálta 1903-ban a felfedezést, ami kisebb „aranylázat” váltott ki az antikvitások piacán.[6] A kereskedők eltitkolták forrásaikat a tudósok elől, de fokozatosan kiderült, hogy a legtöbb a Honan tartománybeli Anjang (安陽) várostól északnyugatra 2–3 kilométerre található Hsziaotun (小屯) nevű falucska környékéről került elő, ahol évszázadokon át a Sang-dinasztia vagy más néven Sang-Jin-dinasztia központja állt.[7] (Jin magának a dinasztia fővárosának a korabeli neve.) Évtizedekig folytak a tudományos ellenőrzés nélküli ásatások, amelyek során több tízezer darabot találtak, majd adtak el a szabad piacon. Közülük sok Nyugat-Európába, az Egyesült Államokba, Japánba került.[2] Az első ismert nyugati gyűjtő Frank H. Chalfant lelkész volt, aki 1903 és 1906 között 803 ilyen csontot vásárolt, és igyekezett tisztázni eredetüket is.[2] A legtöbb darabot a kanadai James Mellon Menzies (明義士) (1885–1957), presbiteriánus lelkész gyűjtötte össze.[8] A kínaiak a mai napig elismerik Menzies, mint „a Sang-Jin kultúra és a jóslócsontok feliratainak kiemelkedő szakértője” munkásságát. Korábbi lakóhelyét Anjangban 2004-ben védett műemlékké nyilvánították, és létrehozták a James Mellon Menzies Emlékmúzeumot.[9]

A hivatalos ásatások

szerkesztés

1928-ra sikerült egyértelműen megállapítani, hogy a jóslócsontok fő lelőhelye a modern Hsziaotun (小屯) nevű falucska Anjang (安陽) városánál van, Honan tartományban. Ekkor alakult meg a Kínai Tudományos Akadémia (Academia Sinica) Történeti és Filológiai Intézete Fu Szenien vezetésével. 1928–1937 között folytak az első tudományos igényű ásatások Li Csi 李濟 (1896-1979) régész, a kínai archeológia atyja vezetésével.[10] Ezalatt mintegy 20 000 jóslócsontot tártak fel, amelyek ma a tajvani Academia Sinica gyűjteményében vannak, és az összes fellelt darab mintegy 20%-át teszik ki.

A jóslócsontok feliratai a tudományos vizsgálat eredményei szerint a királyi háztartáson belül vagy annak számára végzett jövendőmondási ceremóniák emlékei. Ezekből, valamint a környéken talált tizenegy nagyméretű királyi sírból világossá vált, hogy az addig vitatott történetiségű Sang-dinasztia valóban létezett. A tizenegy sír pontosan megfelel a hagyomány szerint e helyen, a korabeli Jin fővárosban eltemethetett uralkodó számának.[11] A tizenkettedik király a dinasztia bukásakor, a Csou hódítás idején vesztette életét és nyilvánvalóan nem kaphatott királyi temetést. Ma Hsziaotun falut más néven Jinhszünek, azaz Jin romjainak is hívják.

Datálásuk

szerkesztés

A feliratos jóslócsontok túlnyomó többsége a Sang-dinasztia utolsó, mintegy 230 éves korszakából származik, amikor az uralkodók székhelye Sang városában, a későbbi Jinben, a modern Anjang közelében terült el.[12] Ez a Vu Ting és Ti Hszin uralkodása közötti időszak[13] az i. e. 14. és 11. század között.[14] A Sang-dinasztia végének idejét illetően még nem alakult ki a tudományos konszenzus. A legtöbb jóslócsont, az összes megtalált mintegy 55%-a, Vu Ting király idejéből származik. Az ennél korábbiaknak tartott leletek datálása még bizonytalan.[15] Néhány jóslócsont bizonyosan a következő időszakból, a Csou-dinasztia idejéből származik.

Anyaguk

szerkesztés

A jóslócsontok anyaga túlnyomórészt teknősök páncélja,[16] illetve szarvasmarha lapockacsontja, de előfordul közöttük marhaborda,[17] birka, medve, ló, szarvas lapockacsontja és más állati csontok. A leletek között vannak még feliratos szarvas- és marhakoponyák, sőt emberi koponyák is.[18] Ezek azonban nagyon ritkák, és valószínűleg nem jóslásra használták őket, hanem más célokat szolgáltak a rajtuk lévő feliratok.[19]

Az újkőkori jósok már jóval régebben is használták a szarvasok, birkák, sertések és marhák csontjait hasonló célokra. Liaoning tartományban már az i. e. 4. évezredből is találtak hasonló leleteket.[20] A későbbiek során a szarvasmarhacsontok kerültek többségbe. A teknőspáncélok csak a Sang-dinasztia idején jelentek meg. A legkorábbi ilyen célokra előkészített teknősmaradványok – azaz vésett, fúrt mélyedésekkel ellátva – Erlikangnál kerültek elő, a legkorábbi Sang-rétegből. (Csengcsou, Honan).[21] Az Erlikang-korszak végén a páncélok száma már jelentős volt,[22] Anjangban pedig már a páncélok és a lapockacsontok körülbelül egyforma arányban fordultak elő.[23]

A jóslásra szánt csontokra azt is feljegyezték, honnan származnak. A proveniencia rögzítése további információkat szolgáltat a mai történészek számára. Sok teknőspáncélt vazallus államok küldtek adó gyanánt, vagy a diplomáciai kapcsolatokat kísérő ajándékként kerültek az uralkodó birtokába. Egy feljegyzés szerint például Csüe (雀) – ami bizonyára egy kis állam lehetett a Sang-birodalom érdekszférájában – 250 darab teknőspáncélt küldött.[24][25] A szarvasmarha-lapockacsontok egy része is ilyen úton érkezett.[26] Más csontok helyi tenyésztésből származhattak.[27]

Előkészítésük

szerkesztés

A megtisztított, helyenként lecsiszolt csontokba mélyedéseket fúrtak erre a célra készített fúróval vagy vésővel. Egy ilyen fúró fenn is maradt, és pontosan illeszkedik a csontokba.[28] A mélyedések alakja, elrendezése az idők folyamán változott, és így a régészek számára segítséget nyújt a csontok datálásban. Az egyes csontokon kialakított lyukak száma is tág határok között váltakozik. Természetesen ezek alakja, mélysége, elrendezése nagyban meghatározza a keletkező repedések formáját is.

A szertartás

szerkesztés
 
Egy ökörlapockából készült jóslócsont (másolat)

A jóslásokra általában az uralkodó jelenlétében került sor, de néha más magas rangú személyek is jósoltattak maguknak ilyen módon. A dinasztia uralmának vége felé a Sang királyok maguk vették át a jós szerepét a szertartás során.[29]

A szertartás során a csontot vérrel kenték be,[30] majd a csont meghatározott részén megadták a dátumot a korabeli kínai naptár szerint, valamint a jós nevét. Utána a jóslás tárgyát jegyezték fel (például az időjárás alakulása, vagy a király fogfájásának az oka). A válaszokat általában az ősöktől, a természet uraitól, vagy a legfelsőbb istenségtől várták (Ti (帝), a legfőbb isten a Sang-kori kínai mitológiában). A témák széles körben mozogtak, időjárás,[31] betegség, születés és halál, hadviselés, mezőgazdaság stb. A leggyakoribb kérdések egyike az volt, hogy a különböző szertartások megtartása helyes-e egy bizonyos módon.[32]

Ezután egy intenzív hőforrást alkalmaztak a csontba fúrt mélyedésbe, amíg a csont meg nem repedt. (A hő forrása még tudományos vita tárgya. Egyes kutatók szerint izzított fémrudat érintettek a csonthoz,[33] mások szerint a furatokba éghető anyagot kentek és azt meggyújtották.) A repedés általában 卜 alakú lett. Ez a kínai írásjegy 卜 (pu vagy pǔ; régi kínai nyelven: *puk: „jósolni”). Az írásjegy alakja nyilván a repedés rajzából ered, a szó pedig minden bizonnyal a repesztés hangjára utaló hangutánzó szó. Egy szertartás alkalmával több repesztést is végeztek, gyakran több csonton. Ezután a szertartást vezető jós értelmezte az eredményeket. Ugyanazt a témát gyakran többször felvetették, néha negatív módon megfogalmazva is, láthatóan nem nyugodtak bele egykönnyen az eredménybe, ha az nem felelt meg az elvárásoknak. Egy jóslócsontot gyakran többször is felhasználtak. Egy megfejtett felirat például időjóslásról szól:

„Feltéve a kérdést, hogy vajon a következő nap, hszin-csou napján tiszta lesz-e az idő, a király értelmezte a jóslatot, mondván: „Ma este esni fog, de holnapra, hszin-csou napjára, kiderül.” S aznap este esett, hszin-csou napjára pedig kiderült.”

– Polonyi Péter: Kína története, 18. oldal

A karcolat nélküli csontok valószínűleg ecsettel írt feliratokat hordozhattak.[34] A szertartás végén a csontokat rituálisan eltemették. A teknőspáncélok és a lapockacsontok gyakran külön gödrökbe kerültek. A gyakorlásra szolgáló csontokat egyszerűen a szemetesgödörbe dobták százával, vagy akár ezrével. Egy 1936-ban feltárt gödörben több mint 17 000 jóslócsontot találtak, együtt egy emberi koponyával.[35]

A Sang-kori csontjóslás előzményei és folytatódása

szerkesztés

A csontokból történő jóslás az ősi társadalmakban világszerte előfordult, sőt helyenként mind a mai napig él.[J 1] A tűz alkalmazását a csontjóslás során azonban eddig csak Ázsiában és az innen származtatott észak-amerikai kultúrákban mutatták ki.[36][J 2]

A kínai égetéses-repesztéses csontjóslás első emlékei az i. e. 4. évezredre datálódnak, ezek a Liaoning környéki leletek, de rajtuk nem voltak feliratok. A harmadik évezred végére ez a gyakorlat a régészet tanúsága szerint széles körben elterjedt.[37]

A teknőspáncélok használata ilyen célra nem jelenik meg a Sang-kultúra előtt.[38] A legkorábbi feliratos csontokat (marha-, birka- és sertéscsontok) az Erlikang lelőhelyen találták (Csengcsou, Honan). Itt egy a Sang-kor előtti rétegben találtak egy megégetett jóscsontot a ㄓ írásjeggyel, ami a Sang-kori tárgyakon is megjelent. Egy másik darabon több mint tíz, a Sang-koriakhoz hasonló, de használatukban mégis különböző jel van, de sajnos nem világos, hogy a lelet pontosan melyik rétegből származik.[39]

A Sang-dinasztia bukása után következő Csou-dinasztia (i. e. 1046–256) kezdetén folytatódtak mind a bronzöntés, mind pedig az égetéses csontjóslás és az ezekhez kapcsolható írásmód hagyományai. Egyre kevesebb jóslócsonton találtak azonban feliratot, és a leletekből ítélhetően fokozatosan visszaszorult ez a gyakorlat. Szórványosan azonban a későbbi dinasztiák idejéből is előkerültek ilyen leletek, sőt Tajvanon még 1972-ből is feljegyeztek ilyen szertartást.[40]

A jóslócsontok írása

szerkesztés
 Bővebben: Jóslócsont-írás
 
A régi kínai naptár hatvan napos ciklusa egyik jelének (寅, jin) különböző alakjai a jóslócsontokon
 
A tigris írásjegye (虎 hǔ)
 
A szem írásjegye (目 mù)

A csontokon található írás a mai kínai írás egyenes ági felmenője, annak ellenére, hogy számos korabeli írásjegy pontos jelentését mindmáig nem sikerült megfejteni. Más jelek viszont nagy segítséggel vannak a kínai írás egész történetének felfejtésére, mivel plasztikusan mutatják a mai bonyolult jelek egyszerűbb, képírás-szerű korai alakjait. A leletek kitolták a kínai írásbeliség kezdetét az i. e. 18–13. századig.[41]

Előzmények

szerkesztés

A Sang-kori leletek egy viszonylag kifejlett írás jeleit mutatják, ezért kétségtelen, hogy annak addigra már több száz éves fejlődési perióduson kellett átmennie.[J 3] Ezek az előzmények azonban egyelőre nem kerültek elő. Annak a néhány neolitikus jelnek, ami korábbi korszakokból előkerült kerámia, jáde és csont tárgyakon,[42] nagyon ellentmondásos az értelmezése, és nem köthetők közvetlenül a Sang-kori íráshoz.

Íráskép

szerkesztés

A jóslócsontok írásának képe, az egykorú bronzedényeken rögzített íráshoz hasonlóan, archaikus és képírás-jellegű. A csontok írása még merevebb és egyszerűbb a bronzedényekénél, mivel a nedves agyag öntőformákba egyszerűbb volt karcolni, mint a csontfelületekre. A korábbi és későbbi leletek között jól érzékelhető különbségek mutatják a fejlődést.[43] Ismeretes, hogy ebben a korban ecsettel is írtak kerámiára, csontokra, jádéra és más kőtárgyakra,[44] sőt arra is van bizonyíték, hogy bambuszból vagy fából készült lapokra is, bár ezek anyaguk miatt nem maradhattak fenn. Erre éppen a jóslócsont-írás adja a bizonyítékot, mert ebben előfordulnak az ecsettel írást (聿 jü), valamint a bambusz „könyvet” (冊 cö) ábrázoló írásjegyek is.[45]

Az írásjegyeket, mint a kínai írásban általában, függőleges sorokba rendezték, amelyek jobbról balra követték egymást. Az adott csontfelület lehetőségei szerint a középső oszlopban elkezdett szöveget néha mindkét oldalon felváltva folytatták, de csak felülről lefelé.[46]

Szerkezete és használata

szerkesztés

A jóslócsont-írás archaikus megjelenése ellenére kifejlett írásrendszer volt,[47][48] képes a korabeli kínai nyelv megfelelő feljegyzésére. A jelenlegi tudományos álláspontok szerint[49] i. e. 1500 körül alakulhatott ki, a korai Sang idején. Az ennél korábbi dátumok egyelőre alaptalan spekulációk.[50] A Sang-dinasztia második felére az írásjegyek egyszerűsített formában állandósultak,[51] megszűnt az általuk jelzett tárgy képének közvetlen felismerhetősége.

A késői Sang idejére a jelek többsége már nem képírás jellegű volt. Kialakultak a mai kínai írásjegyek fő típusai, azaz a fonetikus kölcsönzéssel keletkezett jelek, a félig fonetikus szóösszetételek és az asszociatív összetételek. Egy statisztikai elemzés szerint a jóslócsont-írás jelei közül 23% képírási jel, 2% a kijelentő mód egyszerű jele, 32% asszociatív összetétel, 11% fonetikus kölcsönzés, 27% fonetikus-szemantikai összetétel, 6% pedig bizonytalan maradt.[52]

A korabeli állattenyésztés fontosságára utal, hogy a jelek a későbbi kínai írásjegyekhez képest sokkal részletesebben megkülönböztetik az állatfajtákat és a nemüket is. Például a harci kocsik esetében más-más jel fejezi ki azokat, ha ló vagy elefánt húzza őket. A pásztorkodás, állatterelés jele is más, ha szarvasmarháról, és más, ha birkáról van szó. Az állatok jelei kis eltéréseket mutatnak aszerint is, hogy hímnemű vagy nőnemű állatról van szó.[53]

A jóslócsont-írás, fejlettsége ellenére, nem tekinthető teljesen érettnek. Számos írásjegy alakja még nem teljesen sztenderdizált. A teknős jele például hol szemből, hol oldalról, farokkal vagy anélkül ábrázolja az állatot.[54] A jel rajzolata függhet a kifejezni kívánt aktuális tartalomtól is; sorrendjük pedig nem mindig esik egybe a beszélt nyelvi sorrenddel. A jelek mérete, néha irányultságuk is változatos lehet. Különösen jó példa a jelek változatosságára a jin (寅) naptári jel különböző megjelenéseinek sora[55] (bal oldali kép). Ezek a szabálytalanságok egészen a Csin-dinasztia (i. e. 221–206) idejére kialakult úgynevezett pecsétírás használatáig fennmaradtak.

A kínai írásjegyek a jóslócsont-írás óta természetesen nagy fejlődésen mentek keresztül, a mai jelek nagy többsége nem vezethető vissza azokra. A régi jelek közül számosat pedig még nem sikerült értelmezni.

A jóslócsontok kutatói

szerkesztés
 
Vang Ji-zsung (王懿荣 1845–1900), a jóslócsont-írás felfedezője

A jóslócsontok tudományos igényű kutatása Vang Ji-zsung (王懿荣 1845–1900) tevékenységével kezdődött. Ő ismerte fel a jelekben a korai kínai írást. Munkáját Liu O (劉鶚 1857–1909) folytatta, aki ötezer csonttöredéket gyűjtött össze, sikeresen azonosított 34 írásjegyet, valamint 1903-ban kiadta az első könyvet a jóslócsontokról. Szun Ji-Zsang (孫詒讓, 1848–1908) filológus folytatta az egyre elmélyültebb kutatást számos felirat megfejtésével. Lo Csen-jü (羅振玉, 1866–1940) Szucsouban élő klasszika-filológus több mint 30 000 csontot gyűjtött. Azonosította a Sang királyok neveit a leleteken és megállapította, hogy a csontok abban a korban keletkeztek. Kutatási eredményeit több kötetben publikálta. Vang Kuo-vej (王國維, 1877–1927), egyébként irodalmár és költő, kimutatta, hogy a leletek alapján felállítható Sang-kronológia megfelel Sze-ma Csien-féle A történetíró feljegyzései című munkában publikáltaknak. Tung Co-pin (董作賓, 1895–1963) azonosította a korabeli jóslásokat végzők nevét és számos datálási kritériumot határozott meg. Kuo Mo-zso (郭沫若, 1892–1978), a neves kínai tudós és kommunista politikus, aki az 1927-es nancsangi felkelés kudarca után Japánba menekült, az ott töltött 10 emigrációs év alatt mélyült el a jóslócsontok feliratainak tanulmányozásában és fejtett meg sikeresen számos feliratot.[56]

Megjegyzések

szerkesztés
  1. ↑ Máig élő tréfás szokás Magyarországon a csirke úgynevezett sarkantyúcsontjának kétfelé húzása a vasárnapi ebéd után: akinek a kezében marad a nagyobb darab, annak a kívánsága válik valóra. Azt, hogy ez a hagyomány nemzetközileg elterjedt, mutatja a csont angol neve: wish-bone (kívánság-csont) is.
  2. ↑ Érdekesség, hogy Jókai Mór Bálványos-vár című, 1883-ban megjelent regényében kun környezetbe helyezve ír égetett kutyalapocka-csontokból történő jóslásról (17. oldal). Nyilvánvaló, hogy a „legnagyobb magyar mesemondó” már jóval a kínai jóslócsontok újrafelfedezése előtt hallott hasonló gyakorlatról.
  3. ↑ A képírás-szerű jelek egyszerűsödése már erősen előrehaladt. Gyakorivá vált a fonetikai kölcsönzés is, amikor egy képírási eredetű írásjegyet alkalmaztak egy azonos hangzású, de egészen mást jelentő szó rögzítésére is.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ KOVÁCS KRISTÓF: „Sem húsuk, sem vérük nem jut el Allahhoz, hanem csak jámborságotok…” – akkor vajon hogyan lesz a csontból jóseszköz? (Jóscsontok az iszlám középkori vallásosságában) (PDF). Vallástörténeti szemle, 2009/4. [2013. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 23.)
  2. ↑ a b c Zhou 1976
  3. ↑ Fairbank 2006 33. oldal
  4. ↑ Xu 2002 4. oldal
  5. ↑ Xu 2002 4. oldal
  6. ↑ Xu 2002 16. oldal
  7. ↑ Polonyi 1986 274. oldal
  8. ↑ Xu 2002 6. oldal
  9. ↑ Dong 2005
  10. ↑ Xu 2002 9. oldal
  11. ↑ Xu 2002 10. oldal
  12. ↑ Duman 1955 430. o.
  13. ↑ Keightley 1978 xiii 139 oldalak
  14. ↑ Qiu 2000 29. oldal Xu 2002 4. oldal Keightley 1978 xiii 171-176. oldalak
  15. ↑ Keightley 1978 139., 140. és 203. oldalak
  16. ↑ Keightley 1978 9. oldal
  17. ↑ Zhou 1976 7. oldal
  18. ↑ Xu 2002 34. oldal
  19. ↑ Keightley 1978 7. oldal
  20. ↑ Keightley 1978 3. oldal
  21. ↑ Keightley 1978 8. oldal
  22. ↑ Keightley 1978 8. oldal
  23. ↑ Keightley 1978 10. oldal
  24. ↑ Keightley 1978 9. oldal
  25. ↑ Xu 2002 22. oldal
  26. ↑ Xu 2002 24. oldal
  27. ↑ Keightley 1978 11-12. oldal
  28. ↑ Keightley 1978 18. oldal
  29. ↑ Qiu 2000 61. oldal
  30. ↑ Xu 2002 28. oldal
  31. ↑ Winds
  32. ↑ Keightley 2000
  33. ↑ FitzGerald 1989 41. oldal
  34. ↑ Qiu 2000 60. oldal
  35. ↑ Xu 2002 32. oldal
  36. ↑ Keightley 1978 3-4., 11-12. oldal
  37. ↑ Keightley 1978 8. oldal
  38. ↑ Keightley 1978 8. oldal
  39. ↑ Qiu 2000 41. oldal
  40. ↑ Keightley 1978
  41. ↑ Polonyi 1988 18. oldal
  42. ↑ Qiu 2000
  43. ↑ Qiu 2000 64. oldal
  44. ↑ Qiu 2000 63. oldal
  45. ↑ Qiu 2000 63. oldal Xu 2002 12. oldal
  46. ↑ Keightley 1978 50. oldal
  47. ↑ Boltz 2003 31. oldal
  48. ↑ Qiu 2000 29. oldal
  49. ↑ Boltz 2003 31. oldal
  50. ↑ Boltz 2003 39. oldal
  51. ↑ Boltz 2003 55. oldal
  52. ↑ Woon 1987
  53. ↑ Bai 1982 63. oldal
  54. ↑ Bai 1982 63. oldal
  55. ↑ Zhao 1988
  56. ↑ Xu 2002 16-19. oldal

Források

szerkesztés
  • ↑ Bai 1982: Bai Shouyi (szerkesztő) – Yang Zhao – Fang Linggui–Gong Shuduo–Fhu Zhonggyu: An Outline History of China. (angolul) 1. Peking: Foreign Languages Press. 1982. ISBN 0-8351-1000-1  
  • ↑ Boltz 2003: Boltz, William G.. The Origin and Early Development of the Chinese Writing System. American Oriental Society, New Haven, Connecticut (2003). ISBN 0-940490-18-8 
  • ↑ Dong 2005: Dong, Linfu. Cross Culture and Faith: the Life and Work of James Mellon Menzies. University of Toronto Press (2005). ISBN 978-0-8020-3869-2 
  • ↑ Duman 1955: Duman, L. I..szerk.: J. P. Francev: Kína legrégibb története, Világtörténet tíz kötetben, I. kötet, Kossuth Kiadó, 429–441. o. [1955] (1962) 
  • ↑ Fairbank 2006: Fairbank, John King; Goldman, Merle. China: A New History; Second Enlarged Edition. Cambridge; London: The Belknap Press of Harvard University Press (2006). ISBN 0-674-01828-1 
  • ↑ FitzGerald 1989: FitzGerald, Patrick. Az ősi Kína. Helikon (1989). ISBN 963 207 826 8 
  • ↑ Keightley 1978: Keightley, David N.. Sources of Shang History: The Oracle-Bone Inscriptions of Bronze Age China. University of California Press, Berkeley (1978). ISBN 0-520-02969-0 
  • ↑ Keightley 2000: Keightley, David N.. The Ancestral Landscape: Time, Space, and Community in Late Shang China (ca. 1200–1045 B.C.). University of California Press, Berkeley (2000). ISBN 1-55729-070-9 
  • ↑ Polonyi 1986: Polonyi Péter. Kína (nagyútikönyv). Panoráma (1986). ISBN 963-243-256-8 
  • ↑ Polonyi 1988: Polonyi Péter. Kína története. Kozmosz könyvek (1988). ISBN 963-11-5620-6 
  • ↑ Qiu 2000: Qiu Xigui. Chinese Writing. University of California (2000). ISBN 1-55729-071-7 
  • ↑ Winds: Winds of the Four Directions (angol nyelven). (Hozzáférés: 2012. március 2.)
  • ↑ Woon 1987: Woon, Wee Lee (雲惟利). Chinese Writing: Its Origin and Evolution (漢字的原始和演變). University of East Asia, Macau (1987) 
  • ↑ Xu 2002: Xǔ Yǎhuì (許雅惠 Hszü Ja-huj). Ancient Chinese Writing, Oracle Bone Inscriptions from the Ruins of Yin. Illustrated guide to the Special Exhibition of Oracle Bone Inscriptions from the Institute of History and Philology, Academia Sinica ford.: English translation by Mark Caltonhill and Jeff Moser:. National Palace Museum, Taipei. Govt. Publ. No. 1009100250 (2002) 
  • ↑ Zhao 1988: Zhao Cheng (趙誠). 甲骨文簡明詞典 – 卜辭分類讀本 Jiǎgǔwén Jiǎnmíng Cídiǎn – Bǔcí Fēnlèi Dúbĕn. 中華書局 Zhōnghúa Shūjú. ISBN 7-101-00254-4/H•22 (1988) 
  • ↑ Zhou 1976: Zhōu Hóngxiáng (周鴻翔, Csou Hung-hsziang). Oracle Bone Collections in the United States. University of California Press, Berkeley – Los Angeles – London (1976). ISBN 0-520-09534-0 

További információk

szerkesztés
 
A Wikimédia Commons tartalmaz Kínai jóslócsont témájú médiaállományokat.

Fordítás

szerkesztés
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Oracle bone című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Oracle bone script című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kínai_jóslócsont&oldid=26885743”