Rogán Antal

(1972–) magyar politikus, közgazdász, országgyűlési képviselő
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. október 11.

Rogán Antal (Körmend, 1972. január 29. –) magyar politikus, közgazdász, 1998 óta országgyűlési képviselő. 1998–2012 között a Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese, majd 2012–2015 között frakcióvezetője. 2006–2014 között Budapest V. kerületének polgármestere. 2001–2006 között az Országgyűlés Informatikai és távközlési bizottságának alapító elnöke, 2010-től a Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. 2015-től miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke. A 2023-as és 2024-es Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 3. legbefolyásosabb személye.

Rogán Antal
2006-ban
2006-ban
Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2015. október 17.
HelyettesDömötör Csaba
MiniszterelnökOrbán Viktor
Elődtisztség létrehozva
A Fidesz frakcióvezetője
Hivatali idő
2012. június 2. – 2015. szeptember 30.
ElődLázár János
UtódKósa Lajos
Belváros-Lipótváros polgármestere
V. kerület, Budapest
Hivatali idő
2006. október 1. – 2014. október 12.
ElődSteiner Pál
UtódSzentgyörgyvölgyi Péter
Az Országgyűlés tagja
Hivatalban
Hivatalba lépés: 1998. június 18.

Született1972január 29. (52 éves)
Körmend
Párt Fidesz
Választókerület

GyermekeiDániel  •  Áron  •  András
Foglalkozás
IskoláiBudapesti Corvinus Egyetem (1990–1995, pénzügy)

DíjakMagyar Jótékonysági Díj (2010)
A Wikimédia Commons tartalmaz Rogán Antal témájú médiaállományokat.

A kormányellenes közszereplők, politikusok, valamint a kormánnyal nem szimpatizáló civilek csak „propagandaminiszternek” nevezik,[1] utalva a szerintük goebbelsi propagandagépezetre hasonlító, 2022-ben a titkosszolgálatokkal kiegészített, általa irányított médiabirodalomra.[2]

A szlovén–osztrák–magyar hármashatárnál fekvő Szakonyfaluban nőtt fel, szlovén eredetű családban. A középiskolát a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban végezte, ahol 1990-ben érettségizett, majd 1995-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán diplomázott. 1992 és 1995 között a Széchenyi István Szakkollégium tagja volt.

1995-től a Széchenyi István Szakkollégium nevelőtanára, emellett demonstrátor, később óraadó tanárként dolgozott az egyetem pénzügy tanszékén. A közgazdász diploma megszerzését követően a Magyar Nemzeti Bank munkatársa, majd a Batthyány Lajos Alapítvány titkára volt.

Politikai pályafutása

szerkesztés

Gimnáziumi évei alatt a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnázium KISZ alapszervezetének titkára volt.[3] A Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezetének alapító tagja, 1997 novemberétől egyben alelnöke is volt. 2001-től 2003 májusáig a Fidesz alelnökeként tevékenykedett. A 2003-as néppárti átalakulás során a belváros-lipótvárosi választókerület elnöki tisztségével bízták meg.

Az 1998-as országgyűlési választáson a Fidesz országos listájának 24. helyéről került be az Országgyűlésbe. 1999-ben frakcióvezető-helyettessé választották, majd 2001-ben az Informatikai és távközlési bizottság alapító elnöke lett.

2002 októberében Belváros-Lipótváros önkormányzatában szerzett mandátumot, ahol a FideszKDNP frakcióját irányította 2004 decemberéig.

A 2006-os országgyűlési választásig a Fidesz országos kampányát vezette, majd a belvárosi Fidesz elnökévé, 2006 őszén Belváros-Lipótváros polgármesterévé választották.

A 2010-es országgyűlési választáson a Fidesz budapesti listájának 5. helyén szerepelt, de végül Budapest 7. számú választókerületében (Belváros-Lipótváros), 53,62%-os eredménnyel nyert egyéni mandátumot. Ő lett az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának elnöke. A 2010-es őszi önkormányzati választáson ismét elnyerte Belváros-Lipótváros polgármesteri tisztségét. 2012. június 2-től irányítja a Fidesz parlamenti frakcióját.Országgyűlési munkája során 2010 óta számos, a magyar családokat támogató törvényjavaslat kidolgozásában vett részt. Ilyen a rezsicsökkentés, az ingyenes készpénzfelvétel lehetővé tétele, a családi adókedvezmények bővítése, a devizahitelesek megsegítésére hozott intézkedések. 2010-2014 között 227 parlamenti felszólalása volt, 62 önálló és 237 nem önálló indítványt nyújtott be.

A 2014-es országgyűlési választásokon a Fidesz országos listájának 8. helyén szerepelt, de végül Budapest 1. számú választókerületében (Belváros-Lipótváros), 45,29%-os eredménnyel nyert egyéni mandátumot. 2014-2015 között is ő vezette a Fidesz országgyűlési frakcióját, és a Gazdasági bizottságot.

2015. október 17-étől[4] miniszteri rangban a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, a miniszterelnök kabinetfőnöke.[5]

2024. március 26-án Magyar Péter, az egykori igazságügy-miniszter férje nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, melyen Varga Judit szerint Rogánék kihúzatták magukat a Völner–Schadl-iratokból.[6] Magyar 2024. április 6-ra tüntetést hirdetett a Kossuth-térre, többek között Rogán lemondását követelve.[7]

Belvárosi polgármesteri tevékenysége (2006–2014)

szerkesztés

Vezetésével sok olyan intézkedést hozott Belváros-Lipótváros Önkormányzata, amelyek hozzájárultak a kerületben élők szociális biztonságához, közbiztonságához. Bevezették többek között az időseknek járó fűtéstámogatást, a diákokat segítő ingyenes tömegközlekedési bérletet, a nagycsaládosoknak járó havi 15 ezer forintos vásárlási támogatást, ami a kerület szociális boltjaiban használható fel. Az országban elsőként az V. kerületben indult el az ingyenes méhnyakrák elleni védőoltás igénybevételének lehetősége a fiatalok számára.

Az elmúlt években a legnagyobb változást a közterületi fejlesztések jelentették, amelyek szinte az egész kerületre kiterjedtek. 2007 óta megújult külsőt kapott többek között a Szent István tér és környéke, a Szabadság tér, a Veres Pálné utca, a Dorottya utca, valamint a Déli Belváros számos utcája. 2010-ben európai uniós források felhasználásával, kiemelkedő mértékű közterületi fejlesztés keretében Belváros-Lipótváros Önkormányzata létrehozta a Kecskeméti utca - Egyetem tér - Károlyi utca - Petőfi Sándor utca - Bécsi utca - Erzsébet tér - Október 6. utca összekapcsolásával „Belváros új Főutcáját”. A projekt második szakasza a Ferenciek tere, Március 15. tér és az ezekhez kapcsolódó kis utcák átalakítását foglalta magában, szintén uniós támogatások felhasználásával.

Törvényi változások miatt, 2014-től már összeférhetetlen a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség. Ezért 2014 őszén már nem indult az önkormányzati választáson az V. kerületben a polgármesteri tisztségért. Utóda Szentgyörgyvölgyi Péter lett.[8]

Első felesége Sonnevend Alexandra. Gyermekük András (2003). 2006-ban elváltak.[9]

2007-ben feleségül vette Gaál Cecíliát (1983), Gaál Antal korábbi MDF-es országgyűlési képviselő lányát. 2016-ban Rogán Cecília társtulajdonos és ügyvezető igazgató lett a Sarka Kata által alapított Nakama & Partners Kft. nevű médiaügynökségben, mely többek között a Miss World Hungary szépségverseny győzteseinek menedzselését végzi.[10][11][12][13][14] Gyermekeik: Dániel (2009),[15] Áron (2012).[16] 2019 novemberében bejelentették válásukat.[17][18][19]

2021 elején, tehát második válása után egy évvel és két hónappal a politikus harmadszor is megnősült. Harmadik felesége, leánykori nevén Obrusánszki Barbara[20] házasságkötésük alkalmából felvette férje családnevét, azóta Rogán Barbara néven szerepel. Ő Kazincbarcikán érettségizett a helyi gimnáziumban. A férjénél 20 évvel fiatalabb, több szépségversenyen indult és egy ideig manöken is volt.[21]

Testvére, Rogán Valéria 2013 óta a Vas vármegyei Szakonyfalu társadalmi megbízatású polgármestere.[22]

Médiaszereplései

szerkesztés

Személye körüli viták

szerkesztés
  • 2012 végén a Belvárosban felállított Rikkancs szobor kezében lévő újság címlapjára a Blikk fejléce került, noha Szőke Lajos szobrász a korhű Az Est fejlécét szándékozta a szobron megjeleníteni. Elmondása szerint Rogán kérte, hogy a szobron a Blikk logója szerepeljen.[28] Rogán szerint ő csak elbeszélgetett a szobrásszal, hogy a „mai legnagyobb bulvárlapnak” kellene szerepelnie a szobron, de a művész szabad kezet kapott. Tagadta, hogy azért történt volna ez így, mert a Blikk többször számolt be Rogán körüli pozitív eseményekről.[29] A Blikket kiadó Ringier Kiadó Kft. is tagadta, hogy bármilyen megegyezés lenne köztük és a polgármester vagy az önkormányzat között.[28]
  • 2013 elején egy kép jelent meg az interneten Rogán Louis Vuitton márkájú táskájáról és állítólagos Hublot luxusmárkájú órájáról. Szóvá tették állítólagos nizzai útját és Audi Q5-ös autójának költségeit is.[30] Rogán tagadta, hogy valaha is Nizzában járt volna, táskáját pedig egy jótékonysági árverés keretében eladta a Vaterán.[31][32]
  • A 2014-es országgyűlési választások előtt többször módosította 2013-as vagyonnyilatkozatát, miután nyilvánosságra került, hogy pontatlanul adta meg a még 2009-ben, a budai Pasa Parkban, feleségével közösen vásárolt nagy értékű lakásának méretét és tulajdoni hányadát. Ezért választókerületi ellenfele, Kerék-Bárczy Szabolcs vagyonosodási eljárást kezdeményezett ellene, Juhász Péter, az Együtt-PM Szövetség társelnöke pedig feljelentette. Rogán „reménytelen helyzetben lévő baloldali politikusok utolsó kétségbeesett próbálkozásának” minősítette az esetet.[33][34][35][36] Adóhatósági vizsgálatot kezdeményezett maga ellen, majd kijelentette, hogy a NAV mindent rendben talált.[37]
  • 2014-ben, politikai ellenfelei és a média egy része kifogásolta, hogy húsvétkor 2 kg-os magyar sonkát, októberben, az idősek világnapján pedig 10 000 forintos Erzsébet utalványt ajándékozott az V. kerületi önkormányzat a kerületben élő, fűtési támogatásra szoruló nyugdíjasoknak. Szerintük a választási években szüneteltetni kellene az ajándékozást. Az önkormányzat közleményben reagált a kritikára.[38] A Nemzeti Választási Bizottság pedig elutasította az ezzel kapcsolatos beadványt.[39][40][41]
  • 2016. október elején Rogán családjával helikopterrel utazott egy családi esküvőre Budaörs és Mándok között. A Népszabadság napilap megkeresésére a politikus ezt először tagadta,[42] majd a lap által közzétett fényképek és információk alapján ellentmondásba keveredett korábbi állításával,[43] valamint arra sem válaszolt, hogy a helikopteres utazás egyes források szerint 1,5 millió forintos becsült költségét miből finanszírozta. Rogán a 444.hu újságírójának sokadszori megkeresésére sem reagált.[44]
  • 2021-ben, leendő harmadik feleségének családja az eljegyzés után adásvételi szerződést kötött 1171 hektárnyi terület megvételére Borsod megyében úgy, hogy a vételár 95 százalékát, tehát több mint 1,5 milliárd forintot az állami tulajdonú Budapest Bank földvásárlási hiteléből fizették volna. Az illetékes kormányhivatal azonban megtagadta azok hatósági jóváhagyását.[45][46] Mind Rogán, mind a Budapest Bank tagadta, hogy ilyen banki hitelszerződést kötöttek volna.[47][48]
  1. Propagandaminiszter cikkek. 444.hu. (Hozzáférés: 2020. november 24.)
  2. Megvan, ki vezeti a Rogán keze alá rendelt új szuper-titkosszolgálatot. HVG.hu. (Hozzáférés: 2022. május 25.)
  3. Rogán Antal KISZ vezető volt „Szoros együttműködésben a pártalapszervezettel”
  4. Rogán Antal. parlament.hu. (Hozzáférés: 2018. április 24.)
  5. Rogán Antal lesz Orbán kabinetfőnöke Népszabadság, 2015. szeptember 16.
  6. Magyar Péter hangfelvétele: Varga Judit szerint Rogánék kihúzatták magukat a Schadl-Völner-iratokból. Telex.hu. (Hozzáférés: 2024. március 26.)
  7. https://www.facebook.com/peter.magyar.102/videos/1116948129568634/
  8. Szentgyörgyvölgyi Péter az új polgármester, 5.kerulet.ittlakunk.hu, 2014. október 13.
  9. Válságban Rogánék házassága, Blikk, 2009. január 21.
  10. Rogán Antal felesége betör a médiapiacra!, Blikk, 2016. június 13.
  11. Rogán Antal felesége beszállt Hajdú Péter feleségének cégébe, Népszabadság, 2016. június 13.
  12. Rogán meggyűrüzi Ceciliát, Index.hu, 2007. augusztus 27.
  13. Nézze meg Rogán Antal esküvői képét! Archiválva 2013. december 10-i dátummal a Wayback Machine-ben, Velvet, 2007. augusztus 25.
  14. Aki bármikor leteremtheti Rogán Antalt Index.hu, 2019. április 30.
  15. Vasárnap megszületett Rogán Dániel is, Velvet, 2009. február 16.
  16. Megszületett Rogán Antal kisfia Archiválva 2013. december 11-i dátummal a Wayback Machine-ben, Blikk, 2012. január 2.
  17. Rogán Antal és felesége bejelentették: válnak, HVG, 2019. november 15.
  18. Válik a Rogán-házaspár (hu-HU nyelven). 24.hu, 2019. november 15. (Hozzáférés: 2019. november 15.)
  19. Mi lesz így Cecília bámulatos üzleti sikereivel és mi marad Rogán Antalnak?, HVG, 2019. november 15.
  20. Sajátos érveléssel cáfolja Rogán a felesége és családja földvásárlását, 2022. december 1.
  21. [https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/sztarvilag/blikk-20-evvel-fiatalabb-feltunoen-csinos-lany-rogan-uj-felesegeBlikk: 20 évvel fiatalabb, „feltűnően csinos” lány Rogán új felesége]
  22. Rogán lett a polgármester Rogán Antal falujában, Origo, 2013. május 12.
  23. Felesége nem székel, ha Rogán a közelben van Archiválva 2014. április 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, ATV, 2010. március 3.
  24. Rogánék csak kockáztattak a MrésMrs-szel, Velvet, 2010. március 1.
  25. Rogán Antal is szerepelni fog a Jóban Rosszban című sorozatban, Origo, 2011. június 7.
  26. Ma este debütál Rogán Antal mint sorozatsztár Archiválva 2014. április 7-i dátummal a Wayback Machine-ben, Hír24, 2011. augusztus 31.
  27. Rogán nem tudott Cecília szemébe nézni…, TV2, 2013. február 13.
  28. a b Rogán közpénzből reklámozza a Blikket, Index, 2012. október 5.
  29. Szabad szemmel Archiválva 2012. október 18-i dátummal a Wayback Machine-ben, ATV, 2012. október 14.
  30. Rogán 25 millióban domborít Archiválva 2013. augusztus 27-i dátummal a Wayback Machine-ben, Hírekma, 2013. április 18.
  31. Rogán Antal elárverezi a táskáját az interneten, Origo, 2013. április 25.
  32. Váratlanul félbeszakadt Rogán táska árverése Archiválva 2013. május 3-i dátummal a Wayback Machine-ben, Propeller.hu, 2013. április 30.
  33. Rogán és helyettese 300 milliós ingatlanvagyont halmoztak fel, Index, 2014. március 29.
  34. Már Rogán sem tudja, hogy mekkora a lakása, Index, 2014. március 31.
  35. Turkáljon velünk Rogán zsebében, Index, 2014. április 2.
  36. Rogán egy vidéki házat is kihagyott a nyilatkozatából Archiválva 2014. április 5-i dátummal a Wayback Machine-ben, Origo, 2014. április 3.
  37. Rogán szerint az utolsó fillérig elszámolt a NAV-nak, HVG, 2014. október 16.
  38. Tízezres támogatásokat oszt Rogán az idősek világnapján Archiválva 2014. június 22-i dátummal a Wayback Machine-ben, Hír24, 2014. március 16.
  39. Tényleg egész alakos karton-Rogán osztogat ingyen sonkát a belvárosi CBA-kban?, 444.hu, 2014. április 3.
  40. Tízezres támogatásokat oszt Rogán az idősek világnapján Archiválva 2014. június 22-i dátummal a Wayback Machine-ben, Hír24.hu, 2014. június 16.
  41. A Nemzeti Választási Bizottság 885/2014. számú határozata Archiválva 2014. július 23-i dátummal a Wayback Machine-ben, Nemzeti Választási Bizottság, 2014. március 27.
  42. Nol: luxushelikopterrel vitték haza a Rogán családot a hétvégi celebesküvőről, HVG.hu, 2016. október 3.
  43. Bence, Horváth: Rogán délután még arra emlékezett, hogy autóval ment haza, estére eszébe jutott, hogy helikopterrel. 444, 2016. október 4. (Hozzáférés: 2016. október 11.)
  44. Márk, Herczeg: Levelezésem Rogán Antallal. 444, 2016. október 11. (Hozzáférés: 2016. október 11.)
  45. Horváth Csaba László: A képviselők földvagyona mutatja, mekkora dobásra készült Rogán Antal új felesége és családja
  46. Rogán Barbara és családja meg akarta venni a földbirtokot, de a kormányhivatal megtagadta a szerződés bejegyzését (magyar nyelven). 24.hu, 2021. február 13. (Hozzáférés: 2022. augusztus 24.)
  47. Index: Rogán Antal megszólalt a földvásárlási ügyben (magyar nyelven). index.hu, 2021. február 12. (Hozzáférés: 2022. augusztus 24.)
  48. Rogán: A feleségem állami banktól hitelt nem kapott és semmilyen föld nem került a tulajdonába (magyar nyelven). 24.hu, 2021. február 12. (Hozzáférés: 2022. augusztus 24.)
  • Interjú Rogán Antallal, Népszabadság, 2012.12.01.

További információk

szerkesztés