Táncsics Mihály-díj

állami díj a sajtó dolgozóinak
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. március 7.

A Táncsics Mihály-díj az újságírói tevékenység elismerésére 1990-ben alapított állami díj, amely a korábbi rendszer Rózsa Ferenc-díjának felváltására született. A díj névadója, Táncsics Mihály a reformkori Magyarország jelentős publicistája volt.

Barabás Miklós: Táncsics Mihály portré, litográfia

Átadására minden évben a magyar sajtó napján, március 15-én kerül sor. A díjazottakról a mindenkori művelődési (kulturális) miniszter határoz, a szakmai szervezetek véleményét figyelembe véve. Évente 6 díjat osztanak ki, a díj mellé 1997-ben 75 ezer forint járt, 1999-től 200 ezer.

A kitüntetett adományozást igazoló okiratot és érmet kap. Az érem Csontos László szobrászművész alkotása. Az érem kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. Egyoldalas, Táncsics Mihály domború arcképét ábrázolja, és TÁNCSICS MIHÁLY-DÍJ felirattal van ellátva.[1]

Díjazottai

szerkesztés
  • Csűrös Csilla, az MTVA Kossuth Rádió Csatornaigazgatóságának kiemelt szerkesztője,
  • Gulyás István, az MTVA Zrt. szerkesztő-műsorvezetője,
  • Mohai Gábor, az MTVA Zrt. bemondó - műsorvezetője.
  • Balogh Andrea Johanna, a Príma Bács-Kiskun Megyei Díj magyar sajtó kategória győztese. Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjas újságíró,  az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztériumi sajtófőnöke,
  • Franka Tibor író, nyugalmazott újságíró,
  • Horváth Szilárd, az MTVA vezető szerkesztője, műsorvezetője.
  • Juhász Judit újságíró, rádiós-szerkesztő-riporter, a Magyar Művészeti Akadémia szóvivője
  • Mács Ildikó az MTVA szerkesztő-műsorvezetője
  • T. Pintér Károly újságíró, az Evangélikus Élet főszerkesztője

Ebben az évben a díjat „felterjesztés hiányában” nem osztották ki.[11]

  • Domány András, a Magyar Rádió nyugalmazott munkatársa
  • Huzsvár László, nyugalmazott nagybecskereki megyés püspök
  • Németh István, a vajdasági Magyar Szó és a Hét Nap külső munkatársa
  • Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója
  • Sediánszky János, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió egykori munkatársa
  • Széles Tamás, a Debrecen Televízió ügyvezető igazgatója
  • Andrassew Iván, a Népszava rovatvezetője
  • Balogh László, a Reuters fotóriportere
  • Dudás Károly, a vajdasági Hét Nap Szerkesztőség főszerkesztője, újságíró
  • Kiss Tibor, a Népszabadság főmunkatársa
  • Márványi Péter, a Gazdasági Rádió szerkesztője, műsorvezetője
  • Miklián László, a Keresztény Élet Szerkesztőség újságíró főmunkatársa
  1. A Táncsics Mihály-díj fényképe
  2. Számos művész részesült kulturális középdíjban, illetve állami kitüntetésben (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2023. március 18.)
  3. Átadták a kulturális középdíjakat (magyar nyelven). kultúra.hu, 2022. március 10. (Hozzáférés: 2022. március 10.)
  4. Adél, Hercsel: Kásler Miklós kitüntette Stefka Istvánt március 15. alkalmából (magyar nyelven). index.hu, 2021. március 15. (Hozzáférés: 2021. március 15.)
  5. Papageno.hu
  6. [1]
  7. Kormany.hu. (Hozzáférés: 2018. március 14.)
  8. Kormány.hu. (Hozzáférés: 2017. március 15.)
  9. Balog Zoltán állami művészeti és miniszteri szakmai díjakat adott át. (Hozzáférés: 2016. március 11.)
  10. Balog Zoltán állami művészeti és miniszteri szakmai díjakat adott át
  11. Balog Zoltán az idén nem kockáztatott. nol.hu, 2014. március 14. (Hozzáférés: 2016. augusztus 23.)
  12. index.hu
  13. Világ-Panoráma
  14. Litera.hu
  15. MUOSZ.hu. [2015. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  16. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. [2012. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  17. a b c d e f g h i j k l Botrányos Táncsics-díj: visszaadott kitüntetések, miniszteri sajnálkozás. NOL.hu, 2013. március 14. (Hozzáférés: 2013. március 16.)
  18. Táncsics-díj 2009. [2015. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)
  19. Népszabadság. [2015. április 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 3.)

További információk

szerkesztés