Vonat

egy vagy több vasúti jármű szerelvénye, amelyik a vasúti pálya vonalán együtt közlekedik
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. november 7.

A vasúti közlekedésben vonatnak nevezik egy vagy több vasúti jármű olyan szerelvényét, amely a vasúti pálya vonalán együtt közlekedve személy- vagy teherszállításra alkalmas. A vonat erőforrása vagy vontatójárműve általában a mozdony, amely vasúti kocsikat vontat, de vannak olyan vasúti járművek is, amelyek saját motorral képesek önmagukat mozgatni vagy vonatokat vontatni. A vonat erőforrása általában dízelmotor vagy a sín mentén (alatt, felett) elhelyezett vezetékből származó elektromos áram. Lengyelországban, Kínában, Indiában azonban még napi rendszerességgel is közlekednek gőzösök. A vasúttörténelem során számtalan más erőforrást is használtak (lovak, gázturbinák stb.).

Ingavonat Ausztriában

Vonattípusok

szerkesztés

A vonat a mozdony és a vele összekapcsolt kocsik kombinációjából, vagy több önjáró motorkocsi összekapcsolásából áll. Előfordulhat az egyedülálló motorkocsi is mint személyszállító vonat (például az Árpád sínautóbusz). A vonatot húzhatja , vontathatja drótkötél, de hajthatja a gravitáció is. Speciális formája a vasútnak az egysínű vasút, a nagysebességű vasutak, a mágneses lebegővasutak, a gumikerekes földalatti vasutak, illetve a fogaskerekű vonatok.

Személyszállító vonat

szerkesztés
 
RegionalExpress vonat Németországban
 
Személyvonat Pusztaszentistvánon

A személyszállító vonatok a vasútállomások között szállítják az utasokat. Két állomás között a távolság lehet 1 km alatt is, de akár több km is. A nagytávolságú vonatok, amelyek több országot is összeköthetnek, étkezőkocsival is rendelkezhetnek, de kapcsolhatnak hozzá fekvőhelyes kocsikat és hálókocsikat is. A nagysebességű vonatokhoz általában nem kapcsolnak hálókocsikat. Sebességükkel felveszik a versenyt a repülőgépekkel is. A nagyon nagy távolságú vonatok, mint a transzszibériai expressz, nem nagysebességűek. A vonatok városokat kötnek össze. Rövidebb távolságokra néhány város vasúthálózatot épített ki az agglomerációból a belvárosba ingázó emberek részére (például Budapesten a HÉV). Az elővárosi közlekedést megkönnyíti az ún. ingavonat alkalmazása. Néhány kocsiban több az állóhely, mint az ülőhely, megkönnyítve a gyerekkocsi, kerékpár vagy a kerekesszék szállítását. Több ország emeletes személyszállító kocsikat használ a városok közötti forgalomban.

A személyszállító vonatok vészfékkel vannak ellátva, amelyet veszély esetén az utazóközönség tud kezelni. Indokolatlan használatát büntetik.

A nagyvárosok gyakran használnak metrórendszert, amelyet földalatti vasútnak is lehet nevezni. Ezek a kocsik mindig elektromosan hajtottak, és az áramot egy harmadik sín szolgáltatja. A vonalak el vannak zárva az egyéb forgalomtól, és nem tartalmaznak szintbeli kereszteződést. A metróvonalakat rendszerint alagutakban vezetik, de előfordulhat az is, hogy a síneket a város külső részén a föld színéig felviszik. A metró kocsijainak gyorsulása és lassulása sokkal nagyobb, mint a hagyományos vonatoké.

A könnyű, egy-két kocsiból álló villamosokat, amelyek az utcákon futnak, magyarul nem hívjuk vonatnak, pedig a különbség annyi, hogy a villamos csak településhatáron belül közlekedik, a vonat pedig jellemzően azon kívül. A villamosvonalak már szintben keresztezik az utcákat. Azokat a vonalakat, amelyeket elkülönítenek az utca többi részéről, zárt pályás villamosvonalnak nevezzük.

A lebegő mágnesvasútra úgy lehet tekinteni, mint egy egyenesbe kiterített villanymotorra. A mágneses erő megemeli a vagont, így a jármű nem érinti a pályát, ezzel a súrlódását szinte nullára lehet csökkenteni.

Az egysínű vasút (monorail) a nevéből adódóan egy sínből áll, amelyet minden irányból közrefognak a vonat kerekei. Ez utóbbi két vonattípus a mai napig kuriózum maradt, nem terjedt el a mindennapi életben.

A fogaskerekű vasút meredek hegyi vonalakon terjedt el, ahol az acélkerekek tapadása nem elég a vonat biztonságos közlekedéséhez. Magyarországon a budapesti fogaskerekű vasút ilyen. Az ilyen helyeken a sínek között egy fogaslécet fektetnek le, amelybe a vonat hajtotta fogaskerék kapaszkodik bele.

Teherszállító vonat

szerkesztés
 
Tehervonatok indulásra várva a Ferencváros vasútállomáson

Bizonyos körülmények között a vasúti szállítás gazdaságosabb és energiatakarékosabb, mint a közúti szállítás. A személyszállítással szemben általában nyereséges üzletág. A vasút gazdaságosabb nagy tömegű áru nagy távolságra szállításában, de kisebb mennyiség rövid távra juttatása esetén az előnye elvész. A legfőbb hátránya a rugalmasság hiánya, ez az oka, hogy veszített népszerűségéből a közúti szállítás előnyére. Néhány állam megpróbálja serkenteni a vasúti szállítást a környezetvédelmi szempontok előtérbe kerülése miatt. A különféle teheráruk szállítása sokféle teherkocsi kifejlesztését tette szükségessé. A modern vasutak egyik legkorszerűbb típusa a konténerszállító kocsi, ami lehetővé teszi, hogy daru segítségével leemelhessék a konténert, és rögtön kamionra vagy hajóra tegyék. Ez a típus háttérbe szorította a hagyományos zárt teherkocsikat, amelyeknél kézzel vagy géppel kellett be- és kirakodni. Más kocsitípusra közvetlenül rá lehet hajtani kamionnal, majd a cél elérése után le lehet hajtani róla. Ilyen rendszert használnak például az Anglia és Franciaország közötti Csalagútban is. Létezik olyan többcélú kocsi is, amelyik két kerékrendszerrel rendelkezik. Az egyik fajtát a vasúti közlekedésben használja, a másikat a közúti forgalomban.

Kulturális hatás

szerkesztés
 
Kék játékvonatok fából készült, egymásba kapcsolódó fa síneken

A vonatok a vasúti közlekedés kezdete óta világszerte jelentős kulturális hatást gyakorolnak. A gyors vonatközlekedés napok vagy órák alatt tette lehetővé azokat az utazásokat, amelyek korábban hónapokig tartottak. Mind a teher-, mind a személyszállítás jóval olcsóbbá vált, ami lehetővé tette a nagy területekre kiterjedő hálózatos gazdaságot..[1] A vasútvonalak mentén fekvő városok jelentősége nőtt, míg az elkerült városok hanyatlottak vagy akár szellemvárosokká váltak.[1][2] Az olyan nagyvárosok, mint Chicago, azért váltak kiemelkedővé, mert több vasútvonal találkozási pontjai voltak.[3] Az Amerikai Egyesült Államokban az első transzkontinentális vasútvonal befejezése jelentős szerepet játszott abban, hogy a nemzet nyugati részét nem őslakos bevándorlók népesítették be, és az ország többi részébe beolvadtak.[4] Az orosz transzszibériai vasútvonal hasonló hatással bírt, mivel összekötötte a hatalmas országot keletről nyugatra, és lehetővé tette az utazást a fagyos Szibérián keresztül..[5]

A vonatok régóta nagy hatással vannak a zenére, a művészetre és az irodalomra.[6] Számos filmben nagy szerepet kapnak a vonatok, vagy azokon játszódnak.[7] A játékvasút-készleteket gyakran használják a gyerekek, leginkább a fiúk.[8][9] A vasútrajongók világszerte megtalálhatók, a modellvasutakat készítő hobbistákkal együtt.[10] A vonatrajongók általában pozitív kapcsolatban állnak a vasúti iparral, bár néha problémákat okoznak a birtokháborítással.[10]

Környezetvédelem

szerkesztés

A Levegő Munkacsoport szerint a vonat teherszállítás közben sokkal kisebb környezetterhelést okoz.[11]

  1. a b The effects of the railways - Transport — canals and railways - National 5 History Revision (brit angol nyelven). BBC Bitesize . (Hozzáférés: 2021. november 6.)
  2. Wolmar, Christian. The Great Railroad Revolution: The History of Trains in America (angol nyelven). PublicAffairs, 217–221. o. (2012. szeptember 25.). ISBN 978-1-61039-180-1 
  3. Koziarz, Jay: Transportation that built Chicago: The railroads (angol nyelven). Curbed Chicago , 2017. szeptember 21. (Hozzáférés: 2022. január 21.)
  4. The Impact of the Transcontinental Railroad (angol nyelven). American Experience. PBS. (Hozzáférés: 2021. november 6.)
  5. Beauchamp, Zack: The Trans-Siberian Railway reshaped world history (angol nyelven). Vox , 2016. október 5. (Hozzáférés: 2021. november 7.)
  6. Chattanooga, Tennessee: Train Town (Teaching with Historic Places) (U.S. National Park Service) (angol nyelven). www.nps.gov . (Hozzáférés: 2021. november 6.)
  7. Gilbey, Ryan: Track record: why trains weave their way through the history of great cinema. New Statesman , 2015. június 19. (Hozzáférés: 2022. január 25.)
  8. Leggett, Bob. Toy trains : [1935-1975] (2019. december 2.). ISBN 978-1-78442-308-7. OCLC 1085144352 
  9. Delamont, Sara. The Sociology of Women: An Introduction (angol nyelven). Routledge, 38–41. o. (2021. október 17.). ISBN 978-1-000-46408-5 
  10. a b Tips for Railfans | Metra. metra.com . (Hozzáférés: 2021. november 6.)
  11. A sínek tovább bírják Levegő Munkacsoport 2006

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés

További információk

szerkesztés
Nézd meg a vonat címszót a Wikiszótárban!