Tízmilliókat hirdettek el a közösségi médiában Kollár Kinga lejáratására
A legdrágább kampányt egy új propagandacég: a Tuzson Bence igazságügyi miniszter egykori ügyvédi irodájába bejegyzett Ellenállás Mozgalom NKft. finanszírozta.
A legdrágább kampányt egy új propagandacég: a Tuzson Bence igazságügyi miniszter egykori ügyvédi irodájába bejegyzett Ellenállás Mozgalom NKft. finanszírozta.
Heti lapszemlénk.
Az ügyben az Átlátszó tényfeltáró cikkei nyomán olvasónk tett feljelentést, ám a rendőrség decemberben megszüntette a nyomozást.
Nőtt a munkanélküliség, az infláció, de a gyilkosságok és a szexuális erőszakok száma, valamint az alkoholizmus is a koronavírus-járvány miatt.
A kormányközeli Szíjj László cége építette a Kondoros-Békéscsaba közötti útszakaszt nettó 41,5 milliárd forintért, vagyis kilométerenként 2,3 milliárdért.
Két hónapra szerződött a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat Mészáros Lőrinc feleségének cégével nettó 5 millió forintért. Az újságírók kategorizálását 99 ezer forintért vállalták.
Az azért kiderült, hogy a Petőfi-film bemutatója óta három produkciónak adták ki a milliárdokból épült díszletet, ám a stábok részben közpénzből is forgathattak az adójóváírást kihasználva.
Megszereztük egy eddig nem publikált felmérés eredményeit.
Kollégánk a Magyar Hang közéleti vitaműsorában Dévényi István és Bethlen Tamás újságírókkal vitatta meg a hét közéleti eseményeit.
Kikértük a Magyar Közúttól a Magyar Falu programban elvégzett útfelújítások adatait. Meg sem közelítik a batidai munkálatokat, sem árban, sem alaposságban.
Drónfelvételeken mutatjuk, hogyan mészárolják le a szarvasmarhákat.
Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.
Tartalmaink ingyen elérhetőek és szabadon felhasználhatóak. Támogasd a munkánkat havi rendszeres vagy egyszeri adománnyal, hogy történeteink minél több olvasóhoz eljuthassanak. Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!