Lorrie Moore
Lorrie Moore (született: Marie Lorena Moore; 1957. január 13.) amerikai író, kritikus és esszéíró. Leginkább novelláiról ismert, amelyek közül néhány jelentős díjat nyert. 1984 óta kreatív írást is tanít.
| Lorrie Moore | |
 | |
| Született | Marie Lorena Moore 1957. január 13. (67 éves) Glens Falls, Warren megye, New York,  USA |
| Állampolgársága | amerikai |
| Nemzetisége | amerikai |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái |
|
| Kitüntetései |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Lorrie Moore témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Életrajza
szerkesztésMarie Lorena Moore a New York-i Glens Fallsban született, és szülei "Lorrie"-nek becézték. A St. Lawrence Egyetemre járt. 19 évesen megnyerte a Seventeen magazin szépirodalmi versenyét.[2] A "Raspberries" (Málna) című történetet 1977 januárjában adták ki. A St. Lawrence-i diploma megszerzése után Manhattanbe költözött, és két évig jogi asszisztensként dolgozott.
1980-ban Moore beiratkozott a Cornell Egyetem M.F.A. (Master of Fine Arts) programjába, ahol Alison Lurie tanította.[3] A Cornell-i diploma megszerzése után Moore-t egy tanár arra ösztönözte, hogy vegye fel a kapcsolatot Melanie Jackson irodalmi ügynökkel, aki beleegyezett, hogy ügyfélként vegye fel. 1983-ban Jackson eladta a Knopfnak[4] Moore Self-Help című gyűjteményét, amely szinte teljes egészében a szakdolgozatának történetét tartalmazza.[3]
Művei
szerkesztésNovellák
szerkesztésNovellásgyűjteményei a Self-Help (1985), a Like Life, a New York Times bestseller Birds of America és a Bark. Közreműködött a The Paris Review-ban. A The New Yorkerben megjelent első története, a "You're Ugly, Too" is, később bekerült a John Updike által szerkesztett Az évszázad legjobb amerikai novellái közé (The Best American Short Stories of the Century). Egy másik, a The New Yorkerben is megjelent "People Like That Are the Only People Here" című történetet újranyomták a The Best American Short Stories éves gyűjtemény 1998-as kiadásában; egy kisgyerek megbetegedéséről szóló mesét, a darab lazán Moore saját életének eseményeit mintázta. A történet a David Sedaris[5] által szerkesztett Children Playing Before a Statue of Hercules (Gyermekek játszanak Herkules szobra előtt)) című 2005-ös antológiában is szerepelt.
Moore összegyűjtött történeteit 2008 májusában adta ki az Egyesült Királyságban, a Faber and Faber. Tartalmazza az összes korábban megjelent gyűjtemény történetét, részleteket Anagrams című regényéből, és három, korábban össze nem gyűjtött történetet, amely először a The New Yorkerben jelent meg.
Legújabb gyűjteménye, a Bark 2014-ben jelent meg.[6] A The Story Prize[7] döntőse lett, és bekerült a Frank O'Connor International Short Story Award[8] előválogatói közé.[9][10]
Regények
szerkesztésRegényei az Anagrams (Anagrammák, 1986), Who Will Run the Frog Hospital? (Ki fogja vezetni a békakórházat?, 1994), és A Gate at the Stairs (Kapu a lépcsőn, 2009). Az Anagrams kísérleti formájával meglehetősen hideg kritikai fogadtatásban részesült.[11] A Who Will Run the Frog Hospital egy olyan nő története, aki a férjével nyaral, aki felidézi kamaszkora heves barátságának emlékét. A Gate at the Stairs közvetlenül a szeptember 11-i támadás után játszódik, és egy 20 éves közép-nyugati nő nagykorúvá válásáról szól.
Moore 2023-as, I Am Homeless if This Is Not My Home (Hajléktalan vagyok, ha ez nem az otthonom) című regényéről a New Yorkeres Parul Sehgal ezt írta: „Lorrie Moore-ról azt mondhatnánk, amit Updike-ról – hogy ő a legnagyobb írónk nagyszerű regény nélkül –, de milyen ócska érzés lehet a „nagyság”, amikor egy ilyen határozott és fájdalmat okozó mű szokatlan, beszennyező, birtokló ereje elkapja. Szinte erőszakos teljesítmény: egy író előremutató, új terepet nyit meg – feldarabolja magának a narratívának a konvencionális fogalmait és kötelezettségeit”.[12]
Gyermekkönyvek
szerkesztésMoore írt egy gyerekkönyvet The Forgotten Helper (Az elfelejtett segítő) címmel, egy manóról, akit a Mikulás tévedésből a "jó" listáján szereplő legrosszabb gyerek otthonában hagyott hátra. Az elfnek (manónak) segítenie kell a gyermeket, hogy a következő évben jó legyen, mikor a Mikulás jövő karácsonykor visszatér.
Esszék
szerkesztésMoore időnként ír könyvekről, filmekről és televízióról a The New York Review of Books számára.[13] Esszéiből, kritikájából és megjegyzéseiből egy gyűjteményt tett közzé a Knopf a See What Can Be Done címmel 2018 áprilisában.[14][15]
Tudományos karrier
szerkesztésMoore Delmore Schwartz[16] bölcsészprofesszora volt a Wisconsin–Madison Egyetemen, ahol 30 éven át kreatív írást tanított. 1984-ben csatlakozott az ottani karhoz,[17] majd 2013 őszén otthagyta a Vanderbilt Egyetem karát, ahol jelenleg Gertrude Conaway Vanderbilt[18] angol professzor.[19][20]
Tanított a Cornell Egyetemen, a Baruch College Sidney Harman[21] rezidens íróként és a Michigani Egyetem kreatív írási MFA programjában, valamint a Princetonban és a NYU-n.[22][23][24]
Bibliográfia
szerkesztésNovellák
szerkesztés- 1985 – Self-Help; ISBN 0-446-67192-4
- 1990 – Like Life; ISBN 0-375-71916-4
- 1998 – Birds of America'; ISBN 0-312-24122-4
- 2008 – The Collected Stories; ISBN 978-0-571-23934-4
- 2014 – Bark; ISBN 0-307-59413-0
- 2020 – Collected Stories; ISBN 978-0-375-71238-8
Regények
szerkesztés- 1986 – Anagrams; ISBN 0-307-27728-3
- 1994 – Who Will Run the Frog Hospital?; ISBN 1-4000-3382-9
- 2009 – A Gate at the Stairs; ISBN 978-0-375-40928-8
- 2023 - I Am Homeless if This Is Not My Home; ISBN 978-0-593-74415-4 [25][26][27]
Gyermekkönyvek
szerkesztés- 1987 – The Forgotten Helper; ISBN 0-440-41680-9
Non-fiction
szerkesztés- 2018 – See What Can Be Done; ISBN 978-1524732486
Magyarul megjelent
szerkesztés- Köszönöm, hogy meghívtál (Bark) – Park, Budapest, 2016 · ISBN 9789633551912 · Fordította: Gy. Horváth László
Díjai
szerkesztésMoore 1998-ban elnyerte az O. Henry-díjat a The New Yorkerben 1997. január 27-én megjelent "People Like That Are the Only People Here" című novellájáért.
1999-ben Moore-t a The Irish Times Nemzetközi Szépirodalmi Díj nyertesének választották a Birds of America elismeréseként.[28]
2004-ben a Rea-díj novelláért nyertesévé választották, az ebben a műfajban elért kiemelkedő teljesítményéért. 2006-ban beválasztották az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia tagjává, és a Wisconsini Tudományos, Művészeti és Irodalmi Akadémia munkatársa.[29]
2008-ban az Oxfordi Egyetem éves Esmond Harmsworth előadását tartotta az amerikai művészetekről és irodalomról az egyetem Rothermere Amerikai Intézetében.
2009-es regénye, az A Gate at the Stairs (Kapu a lépcsőnél) döntős volt a 2010-es PEN/Faulkner szépirodalmi díjra és az Orange Prize for Fiction-re.[30]
A Bark bekerült a 2014-es "Frank O'Connor International Short Story Award"-díjra,[31] és bekerült a The Story Prize döntőjébe.[32]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ https://www.gf.org/fellows/all-fellows/lorrie-moore/, 2020. december 24.
- ↑ Kelly, Alison. Understanding Lorrie Moore. Columbia, S.C.: University of South Carolina Press, 1. o. (2009). ISBN 978-1-57003-823-5
- ↑ a b Kelly, p. 2.
- ↑ Az Alfred A. Knopf, Inc. egy amerikai kiadó, amelyet Alfred Abraham Knopf Sr. és Blanche Knopf alapított 1915-ben.
- ↑ David Raymond Sedaris (1956. december 26. –) amerikai humorista, komikus, író és rádiós közreműködő.
- ↑ Book review: Lorrie Moore's 'Bark' looks at bitter disappointments of relationships. Washington Post, 2014. február 24. (Hozzáférés: 2016. május 27.)
- ↑ 2014/15 Winner & Finalists (angol nyelven). The Story Prize. (Hozzáférés: 2022. december 30.)
- ↑ A Frank O'Connor International Short Story Award – amelyet Frank O'Connor ír író és fordító tiszteletére neveztek el – a legjobb novellagyűjteményért járó nemzetközi irodalmi díj volt.
- ↑ Heller McAlpin: Book review: Lorrie Moore’s ‘Bark’ looks at bitter disappointments of relationships (angol nyelven). The Washington Post, 2014. február 24. (Hozzáférés: 2022. december 30.)
- ↑ Alison Flood: Frank O'Connor prize shortlist pits 'masters' against first-timers (angol nyelven). The Guardian, 2014. június 13. (Hozzáférés: 2022. december 30.)
- ↑ Elizabeth Gaffney: Lorrie Moore, The Art of Fiction No. 167 (angol nyelven). The Paris Review, 2001 (Hozzáférés: 2022. december 30.)
- ↑ Lorrie Moore’s Death-Defying New Novel. The New Yorker . (Hozzáférés: 2023. június 15.)
- ↑ Contributors: Lorrie Moore. The New York Review of Books. (Hozzáférés: 2013. május 24.)
- ↑ Book Marks reviews of See What Can Be Done by Lorrie Moore (amerikai angol nyelven). bookmarks.reviews . (Hozzáférés: 2018. június 26.)
- ↑ Brockers, E.: Lorrie Moore on political correctness, writing and why she's not worried by Trump (angol nyelven). The Guardian. (Hozzáférés: 2022. december 30.)
- ↑ Delmore Schwartz (1913. december 8. – 1966. július 11.) amerikai költő és novellaíró.
- ↑ Vidich, Paul. "Lorrie Moore: An Interview", Narrative Magazine, June 2009. Retrieved July 19, 2010.
- ↑ Gertrude Conaway Vanderbilt (1901 - 1978. augusztus 6.) amerikai filantróp.
- ↑ Charles McGrath,, "Lorrie Moore’s New Book Is a Reminder and a Departure", The New York Times, February 17, 2014. Retrieved February 19, 2014.
- ↑ ProfessorGertrude Conaway Vanderbilt Professor of English (angol nyelven). Vanderbilt. (Hozzáférés: 2022. december 30.)
- ↑ Sidney Mortimer Harman (1918. augusztus 4. – 2011. április 12.) kanadai származású amerikai polihisztor.
- ↑ Crawford, Franklin. "Author Lorrie Moore returns to accept CU alumni artist award", Cornell Chronicle, December 9, 2004. Retrieved July 29, 2010.
- ↑ Kelly, p. 166.
- ↑ "Recent Visitors to the MFA Program" Archiválva 2013. július 20-i dátummal a Wayback Machine-ben., University of Michigan. Retrieved July 29, 2010.
- ↑ Biblioracle on Lorrie Moore’s 'I Am Homeless if This Is Not My Home'. Chicago Tribune , 2023. július 8. (Hozzáférés: 2023. július 11.)
- ↑ Garner, Dwight. „In Love, on the Road and Undead”, The New York Times, 2023. június 12. (Hozzáférés: 2023. július 11.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ Sehgal, Parul. „Lorrie Moore’s Death-Defying New Novel”, The New Yorker, 2023. június 12. (Hozzáférés: 2023. július 11.) (amerikai angol nyelvű)
- ↑ "The Irish Times Literature Prizes. Archiválva 2009. november 28-i dátummal a Wayback Machine-ben.
- ↑ Wisconsin Academy of Sciences, Arts & Letters. Wisconsin Academy Fellows : Lorrie Moore Archiválva 2011. július 28-i dátummal a Wayback Machine-ben., accessed October 2, 2010.
- ↑ Marjorie Kehe, "Three "beautiful" Orange Prize finalists," Christian Science Monitor, June 10, 2010, accessed October 2, 2010.
- ↑ Alison Flood: Frank O'Connor prize shortlist pits 'masters' against first-timers. The Guardian, 2014. június 13. (Hozzáférés: 2014. június 16.)
- ↑ TSP. (Hozzáférés: 2016. május 27.)
Egyéb információk
szerkesztés- Elizabeth Gaffney (Spring–Summer 2001). „Lorrie Moore, The Art of Fiction No. 167”. The Paris Review.
- “Words, Wit, & Wild Hearts: A Conversation with Author Lorrie Moore”, On Wisconsin (Spring 2010)
- Moore esszéi The New York Review of Books
- Archive of Moore's writings for The New Yorker
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a Lorrie Moore című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
