Michał Kleofas Ogiński
Michał Kleofas Ogiński (litvánul: Mykolas Kleopas Oginskis, belaruszul: Міхал Клеафас Агінскі; Guzów, 1765. szeptember 25. – Firenze, 1833. október 15.)[1] lengyel zeneszerző,[2][3][4] diplomata és politikus,[5][6][7] Litvánia államkincstárnoka és orosz szenátor volt.[8]
| Michał Kleofas Ogiński | |
 | |
| François-Xavier Fabre festménye | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1765. szeptember 25. Guzów, Mazóviai vajdaság, Lengyelország |
| Származás | lengyel |
| Állampolgársága |
|
| Elhunyt | 1833. október 15. (68 évesen) Firenze, Olaszország |
| Sírhely | Santa Croce |
| Családja | |
| Édesapja | Andrius Ogiński |
| Édesanyja | Paula Paulina Szembek |
| Házastárs | Izabela Lasocka Maria Neri |
| Gyermekei | Tadeusz Franciszek Ksawery |
| Pályafutás | |
| Tevékenység | zeneszerző, zenepedagógus |
| Műfajok | zongoraművek, katonai indulók, dalok |
| Hangszer | hegedű, klavikord, balalajka |
| Híres művei | Búcsú a hazától polonéz Zelis és Valcour, avagy Bonaparte Kairóban, (opera) |
| Díjak |
|
| IPI névazonosító | 00578632507 |
 | |
| Michał Kleofas Ogiński aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Michał Kleofas Ogiński témájú médiaállományokat. | |
Élete
szerkesztésOgiński egy Guzów nevű faluban született (Żyrardów megye, Mazóviai vajdaság), közel Varsóhoz,[1] a Lengyel Királyság területén. Édesapja, Andrius, litván nemesember volt, és a litvániai Trakai kormányzója. Édesanyja, Paula Paulina Szembek (1740-1797) szintén előkelő családból származott: apja Marek Szembek, ausztriai ősöktől származó lengyel mágnás, anyja Yadviga Rudnicka lengyelesedett litván leszármazott volt.
A gyermek Ogiński, akit otthon tanítottak, különösen kitűnt a zenében és az idegen nyelvekben. Józef Kozłowski volt az első zenetanára, később hegedű leckéket vett Giovanni Giornovichitől, Giovanni Battista Viottitól és Pierre Baillot-tól.[1]
1787-ben feleségül vette a Brzezinyből (Łódźi vajdaság) származó Izabela Lasockát.[9] Két gyermekük született, Tadeusz (1800) és Franciszek Ksawery (Xavier) (1801). A házasság megromlott és válással végződött. Ogiński később újra megnősült, második felesége korábbi bajtársának özvegye, az olasz származású Maria Neri lett, de ez a házasság sem alakult jobban.[9]
Ogiński II. Szaniszló Ágost lengyel király tanácsadójaként szolgált; 1788-1792 között pedig támogatta őt az ún. nagy szejm (négyéves szejm) idején.[10] 1790 után Hágába küldték, ahol Lengyelország hollandiai diplomáciai képviseletét látta el.[11][12] de volt lengyel képviselő Konstantinápolyban és Párizsban is.[8] 1793-ban Litvániában a Kincstár vezetésére kapott kinevezést.[8][10]
1794-ben, a Kościuszko-felkelés idején Ogiński a saját csapatát irányította.[13] A felkelés leverése után Franciaországba emigrált, ahol Napóleon támogatását próbálta megnyerni a lengyel ügynek.[10] Napóleon 1807-ben létrehozta a Varsói Hercegséget, amely egyik lépcsőfoka volt Lengyelország tényleges függetlenné válásának. Ogiński lelkesen neki ajánlotta egyetlen operáját, a Zelis et Valcour-t (teljes címe: Zelis és Valcour, avagy Bonaparte Kairóban[14] 1810-ben Ogiński visszavonult a politikai tevékenységtől[8] és – csalódva Napóleonban[15] – visszatért Vilniusba. Adam Jerzy Czartoryski bemutatta őt I. Sándor cárnak, aki orosz szenátornak nevezte ki. Hiába próbálta azonban meggyőzni a cárt, a lengyel állam újraalapításáról. 1815-ben Olaszországba költözött és Firenzében élt haláláig.[10]
Zeneszerzőként leginkább a Pożegnanie Ojczyzny (Búcsú a hazától) című polonézéről ismert,[2] amelyet akkor írt, amikor a Kościuszko-felkelés után Nyugat-Európába emigrált.[13][16] A műnek számtalan feldolgozása ismert, hangszeres és vokális egyaránt.[17][18][19] Polonézei a lengyel zeneszerző egész generációjára voltak hatással, köztük Maria Szymanowskára, Franciszek Lesselre és Ignacy Feliks Dobrzyńskire.
Életének fontosabb eseményei
szerkesztés
- 1786 – a lengyel szejm küldötte;
- 1789 – a Litván Nagyhercegség katonája;
- 1790/1791 – Lengyelország rendkívüli és teljhatalmú meghatalmazott követe Hollandiában;
- 1791 – Visszatér a Litván Nagyhercegségbe, hogy a családi birtokai ügyében rendelkezzen, mivel ezek egy részét Oroszország elfoglalta;
- 1793 – Küldött a hrodnai szejmben;
- 1793–94 – A Litván Nagyhercegség megbízott kincstárnoka;
- 1794 – A Kościuszko-felkelés résztvevője;
- 188.000 złotyt adományoz, 480 könnyű gyalogos parancsnoka;
Szent Kereszt bazilika, Firenze
- Két kísérletet tesz a Minszki Kormányzóság területére való behatolásra, hogy fellázítsa a belaruszokat az orosz megszállás ellen;
- Harcol a poroszországi intervencióban is;
- Amikor az oroszok elfoglalják Vilniust, Varsóba távozik. Az oroszok törvényen kívül helyezik és minden birtokától megfosztják. Ezt követően száműzetésben él Bécsben, Velencében és Párizsban.
- 1802 – Czartoryski herceg közbenjárására visszatérhet Litvániába;
- Hűséget fogad I. Sándor cárnak és egy Zalesie nevű faluban telepedik le (Oszmiana régió, ma Belarusszia). Új lakóhelyén új palotát építtet, angolparkkal, növényházzal, állatkerttel; valamint számos könyvvel gazdagítja a könyvtárát.
- 1807 – Találkozik Napóleonnal Olaszországban;
- 1810 – Szentpétervárra költözik, találkozik az orosz uralkodóval, aki szenátori rangot és magán tanácsosi címet adományoz neki;
- May 1811 – Bemutatja I. Sándor cárnak tervét szülőföldje függetlenségének visszaállításáról, az uralkodó azonban elutasítja;
- 1823 – Firenzébe költözik és ott él haláláig.
Művei
szerkesztésOgiński saját magát elsősorban politikusnak tekintette és csak másodsorban muzsikusnak. Mivel politikusként nem tudta elérni legfontosabb céljait, úgy érezte, hogy kudarcot vallott az életben. Számára a zene inkább csak kikapcsolódás volt.[9] Nagyon szerette az olasz és a francia operát, játszott hegedűn, klavikordon és balalajkán. Az 1790-es években indulókat és katonanótákat komponált, és 1794-ben népszerűvé vált a lázadók körében.
Mintegy 20 polonézt,[1] különböző zongoradarabokat, mazurkákat, indulókat, románcokat és keringőket írt. 1794-ben szerezte Pożegnanie ojczyzny (Búcsú a hazától) című polonézét.[3]
Néhány fontosabb műve:
- Zelis et Valcour, ou 'Bonaparte au Caire' (Zelis és Valcour, avagy Bonaparte Kairóban, opera, 1799).[1]
- Listy o muzyce (Levelek a zenéről), tanulmány (1828).
- Memoires sur la Pologne et les Polonais, depute 1788 jusqu'a la fin de 1815 (Visszaemlékezések Lengyelországra és a lengyelekre, 1788-1815),[20]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c d e Don Michael Randel, The Harvard Bibliographical Dictionary of music, Cambridge University Press, 1996, p. 649.
- ↑ a b Jim Samson, The Cambridge Companion to Chopin, Cambridge University Press, 1995, p. 148.
- ↑ a b Kielian-Gilbert, Marianne, "Chopiniana and Music’s Contextual Allusions", in The Age of Chopin: Interdisciplinary Inquiries, edited by Halina Goldberg, Indiana University Press, 2004, p. 182.
- ↑ Justin Wintle, Makers of Nineteenth-Century Culture: 1800-1914, Routledge, 2002, p. 116.
- ↑ Jerzy Lojek, "British Policy toward Russia and Polish Affairs, 1790-1791", The Polish Review, vol. 28, no. 2, 1983, p. 10.
- ↑ Maciej Karpińki, The Theatre of Andrzej Wajda, Cambridge University Press, 1989, p. 131.
- ↑ Antony Brett-James, 1812: Eyewitness Accounts of Napoleon's Defeat in Russia, St. Martin's Press, 1966, p. 40.
- ↑ a b c d Roman Marcinek, Tadeusz Chrzanowski, Encyklopedia Polski, Wydawnictwo Kluszczyński, 1996, p. 457.
- ↑ a b c Az Ogiński-dinasztia, Michael Kleofas Ogiński Archiválva 2013. november 26-i dátummal a Wayback Machine-ben, angol nyelven. Hozzáférés: 2014-04-08.
- ↑ a b c d Jerzy Jan Lerski, Historical dictionary of Poland, 966-1945, Greenwood Press, 1996. p. 400
- ↑ John Ehrman, The Younger Pitt: The reluctant transition, Stanford University Press, 1983, pp. 10, 13
- ↑ Lennart Bes et al. Baltic connections: archival guide to the maritime relations of the countries around the Baltic Sea (including the Netherlands) 1450-1800, Volume 1, Brill, 2007, p. 1853
- ↑ a b Michael J. Mikoś, Polish Baroque and Enlightenment literature: an anthology, Slavica Publishers, 1996, p. 190
- ↑ Iwo Załuski, A Polish family in music - Prince Michal Kleofas Oginski's musical gene lives on, Contemporary Reviev, February 1997
- ↑ „Röviden, úgy éreztem” – mondta Ogiński – hogy Lengyelországnak vagy Franciaországhoz, vagy Oroszországhoz kell tartoznia, és a kettő közül én nagyobb esélyét láttam a boldogulásának és nemzetem feltámasztásának Sándor cár jogara alatt.” in: The Foreign quarterly review, Vol. 3, Treuttel and Würtz, 1829, p. 491
- ↑ Bolesław Klimaszewski, An outline of Polish Culture, Warsaw, Interpress, 1984, p. 159.
- ↑ Zongorán. YouTube
- ↑ Egy [[harmonika]] változat. YouTube
- ↑ A Песняры énekegyüttes előadásában. YouTube
- ↑ J. C. Garlington, Men of the Time. A biographical dictionary of eminent living characters of both sexes, George Routlege and sons, 1865, p. 177
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a Michał Kleofas Ogiński című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
