Wikipédia

A Day at the Races

a Queen együttes ötödik albuma
(White Man szócikkből átirányítva)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. február 21.

Az A Day at the Races a brit Queen rockegyüttes ötödik albuma, amely 1976. december 10-én jelent meg. Az együttes úgy döntött, hogy megszakítja a munkakapcsolatát Roy Thomas Bakerrel – aki az előző négy albumuk producere volt, és segített kialakítani az együttes hangzását, – és ezúttal ők maguk lesznek a producerek. Mivel nem szorította őket határidő, több stúdióban négy hónapig dolgoztak a dalokon, és szokásuk szerint a tökéletességig polírozták a hangzást. A felvételek közben később híressé váló ingyenes koncertet adtak a londoni Hyde Parkban, mintegy 150-200 ezer néző előtt.

Queen
A Day at the Races
nagylemez
Megjelent1976. december 10.
Felvételek1976. július–november
The Manor, Wessex Sound Studios és Sarm East Studios, London, Anglia
StílusProgresszív rock
Hossz44:24
KiadóEMI, Elektra
ProducerQueen
Queen-kronológia
A Night at the Opera
(1975)		A Day at the Races
(1976)		News of the World
(1977)
Kislemezek az albumról
  1. Somebody to Love
    Megjelent: 1976. november 12.
  2. Tie Your Mother Down
    Megjelent: 1977. március 4.
  3. Teo Torriatte (Let Us Cling Together)
    Megjelent: 1977. március 25.
  4. Long Away
    Megjelent: 1977. június 7.
Sablon • Wikidata • Segítség

Az album zenei anyaga hasonlóan változatos volt, mint az előző A Night at the Opera esetében, sok kritikus fel is hívta erre a figyelmet. Az együttes ezt nem tagadta le, mondván: a két album dalai egyazon időszakban íródtak. A dalok rendkívül széles stílusbeli skálán mozognak: a heavy metaltól kezdve, a progresszív rockon keresztül egészen a zongorával kísért kabarézenéig.

Két kislemez jelent meg róla, a gospel utánérzésű „Somebody to Love”, amely nagy siker lett Angliában, és a kemény „Tie Your Mother Down”, amely inkább a rajongók körében szerzett elismerést. Világszerte szép sikereket ért el, Angliában az első, Amerikában az ötödik helyet érte el a listán. A kritikusok vegyesen fogadták, túlbonyolítottnak és művészileg hamisnak, tartalmatlannak tartották. Visszatekintve már jelentősen jobb a megítélése, jobban értékelik a humorát és merészségét, és az együttes jobb albumai közé sorolják.

Háttér

szerkesztés

Az 1975-ös A Night at the Opera album, és az arról megjelenő „Bohemian Rhapsody” kislemez nagy sikert hozott az együttesnek, milliós példányszámban fogytak a lemezeik, és sztárokká váltak Angliában és Japánban.[1] Az albumot követő turnén 1975 novembere és 1976 áprilisa között összesen hetvenhét koncertet adtak Európában, Amerikában, Ausztráliában és Japánban – utóbbi országban sikoltozó rajongók fogadták őket a repülőtéren.[2]

A korábbi helyzetükkel ellentétben, amikor a menedzsereik lefölözték a haszon nagy részét, ezúttal sikeres kiadványaik bevételeit – saját cégeiken keresztül – immár az együttes négy tagja élvezhette. May és barátnője az anyagi biztonság hátterével megházasodhattak, mindannyian saját házakba költöztek az addigi bérelt garzonokból, és megszabadulhattak az adósságaiktól – az A Day at the Races felvételeinek a teljes anyagi biztonság tudatában kezdhettek neki.[3] Másrészt viszont ettől kezdve egyre sokasodtak a viták a jogdíjak körül, ami az évek elteltével egyre feszültebbé tette a stúdióbeli légkört.[4]

Felvételek

szerkesztés

1976 nyarán, ahogy az előző albumuk felvételei előtt is, ismét visszavonultak a vidéken, surrey-ben fekvő Ridge Farmra, hogy kipihenjék magukat.[5] 1976 júliusában kezdtek körvonalazódni az A Day at the Races tervei, így átköltöztek az ugyancsak vidéken fekvő The Manor Studiosba.[6]

 
A felvételek nagy része a The Manor Studiosban készült

Az elmúlt évek alatt rengeteget tanultak a stúdiómunkáról, ezért úgy döntöttek, hogy ezúttal nem veszik igénybe az addig velük dolgozó Roy Thomas Baker segítségét, és saját maguk lesznek a producerek. Nem hajtotta őket határidő, mert a legközelebbi előre lekötött koncertjük 1977 januárjára volt időzítve, ezért a felvételek lassan haladtak.[7] A The Manorban volt a szállásuk, és a napi munka után rendszeresen megnézték a tévében a Benny Hill Show-t, Mercury pedig a montreali nyári olimpiát.[8] A felvételek korai szakaszában meglátogatta őket Rod Stewart, és közösen elkezdtek dolgozni az „Another Little Piece of My Heart” című dalon, de félbehagyták – a dal átdolgozott változata később az 1995-ös Made in Heaven albumra került fel „Let Me Live” címen.[9] 1976 őszére még a Sarm East Studiost és a Wessex Sound Studiost is igénybe vették, mindkettő Londonban helyezkedett el.[7] A Wessexben dolgozott akkoriban a Sex Pistols is, de akkor még nem találkoztak az együttessel.[10]

A felvételekre ezúttal is nagy összeget, egyes források szerint negyvenezer fontot költöttek.[11] A The Manorban 30/24 sávos Helios konzolt, a Wessexben 24 sávos 3M felvevőt, és Cadac keverőpultot, a Sarm Studiosban Trident keverőpultot és 24 sávos MCI rögzítőt használtak.[12] A korábbi albumaik felvételenél is közreműködő Mike Stone és Gary Langan hangmérnökök ezúttal is jelen voltak.[7] 1976 augusztusában megszakították a felvételeket, és 1975 decembere óta első alkalommal koncerteztek. Szeptember 1-jén és 2-án Edinburghban léptek fel, szeptember 10-én Cardiffban, szeptember 18-án pedig a londoni Hyde Parkban mintegy 150-200 ezer néző előtt adtak ingyen koncertet. Ezeken az előadásokon két dalt játszottak a lemezről: a „Tie Your Mother Down”-t és a „You Take My Breath Away”-t.[13]

Zenei stílus

szerkesztés

Négyőjük közül még mindig Mercury és May voltak a fő dalszerzők, akik négy-négy számot írtak a lemezre, míg Deacon és Taylor egy-egy dallal képviselték magukat.[14] Az albumot a „Tie Your Mother Down” vezeti be, amely – ellentétben a kislemezes változattal – körülbelül egyperces bevezetőt kapott: gonggal és mély, torzított gitárriffekkel indít, utána ugyancsak egy gitárbevezető következik, amelyet May az Escher-festmények zenei megfelelőjének tartott: „Ez annak a lépcsőháznak a zenei megfelelője, amelyik a tér négy oldalán megy körbe, és úgy néz ki, mintha emelkedne. Egy Escher-festmény. Ennek a megfelelőjének volt szánva, mert minden része emelkedik, és egy oktávval lejjebb kerül.” A hallgató a képek optikai csalódásához hasonlóan úgy érzi, hogy a gitár hangszíne emelkedik, pedig valójában nem változik.[15] Ezután következik a kemény, jellegzetes gitárjátékú és sajátos szövegű dal: „Nem az anyukámról szól. Valójában egy fiatal fiú frusztrációjának a történetét meséli el […] Persze blöffölök, mert nem emlékszem miről szól. […] Néha kijössz egy apró riffel, majd hozzápakolsz néhány szót, és fogalmad sincs róla, mit akar jelenteni. Úgy emlékszem, azt gondoltam, nem elég jó a címe a dalnak, de mindenki azt mondta, hogy »jó ez, teljesen rendben van«, így a címhez igazodva építettük köré a szöveget.”[16] A gitártéma egyes részeit üveg slide gyűrűvel játszotta el.[17] A következő Mercury lassú, érzelmes „You Take My Breath Away” című dala, amelynek nagy részében egyedül ő énekelt és zongorázott – meg is jegyezte, hogy mennyire egyszerű az együttes szokásos stílusához képest.[18] A találgatások szerint Mercury első férfi élettársáról, David Minnsről írta, akivel akkoriban költözött össze.[19] A gitárszóló hegedűre emlékeztető hangzását May úgy alkotta meg, hogy a gitárjának a fogólap felőli és a középső hangszedőjét azonos fázisba kapcsolta.[17] A folk-rock szerű „Long Away” May szerzeménye, a felvételén 12 húros Burns gitárral játszott.[20] A dalban „úgy hangzik, mint a Queen liberális lelkiismerete, amint azon van, hogy az emberek jobban megértsék egymást.”[21] A „The Millionaire Waltz” című dalt Mercury John Reidről, az akkori menedzserükről írta. A dalszerkezete a „Bohemian Rhapsody”-hoz hasonlóan bonyolult, May pedig pikoló, cselló és tuba hangját utánozta a gitárjával.[19] A „You and I” Deacon egyetlen dala a lemezen, ő is ritmusgitározott rajta. Könnyed gitár és zongoraalapú szerelmes popdal, amelyet a feleségének szánt.[15]

  • Hangminta az A Day at the Races album (1976) „Somebody to Love” című dalából. Az együttes a stúdióban az egymásra rétegezett énekhangoknak köszönhetően egy valódi gospelkórus érzését keltve énekelt. A vokál mellett az erősen spirituális dalszöveg is a gospelre emlékeztet.[22]
Nem tudod lejátszani a fájlt?

A Mercury szerezte „Somebody to Love” az énekes példaképe előtt tiszteleg: „ugyanaz a három ember énekel a nagy kórusrésznél, de azt hiszem, itt más volt a technikai megközelítés [mint a »Bohemian Rhapsody«-nál], mert gospelszerű benne az ének – eltér attól, amiket általában csinálni szoktunk. […] Szerettem volna egy ilyen Aretha Franklin-stílusú számot is. Megihletett a gospel-hangzás, amely a korai lemezein hallható. Úgy tűnik, mintha ugyanazokat a harmóniákat használnám, de más tartományban szólalnak meg.”[18] A szöveg „megkérdőjelezi Isten szerepét egy szerelem nélküli életben.”[22] A „White Man” May „bluesos siratója” az indiánok és a gyarmatosító fehérek konfliktusáról.[19] Mercury izgalmas feladatnak tartotta, hogy lehetősége volt bluesosan, rekedtesen énekelni benne.[23] A „Good Old-Fashioned Lover Boy” Mercury humoros szövegű, kabarészerű dala, amelyben egy sort Mike Stone hangmérnök énekelt.[24] Feltételezések szerint ezt is akkori élettársának, David Minnsnek írta.[21] A „Drowse” Taylor egyetlen dala a lemezen, egy kemény, gitárvezérelt dal, amelynek álomszerű szövege a gondtalan gyermekkort idézi vissza.[21] Taylor maga énekelte, May pedig slide gitáron játszott.[14] A „Teo Torriatte” May szerzeménye, tisztelgés a lelkes japán rajongóik előtt. A cím is japán nyelvű (azt jelenti „kapaszkodjunk egymásba”) a refrén pedig kétszer is elhangzik benne japánul. A fordításban ismerősük, Chika Kujiraoka fényképész segített.[25] A felvételen May harmóniumon játszott.[23] Ez a lemezt lezáró dal, és ugyanazokkal a zenei motívumokkal végződik, mint amelyekkel a lemez kezdődik, azt az érzést keltve, hogy az albumnak nincs eleje és vége.[15]

Megjelenés

szerkesztés

1976. november 12-én megjelent a „Somebody to Love” kislemez, és a második helyet érte el Angliában, a tizenharmadikat Amerikában.[26] A videóklipjét Bruce Gowers rendezte, és felhasználta benne azokat a felvételeket, amelyet az együttesről készítettek munka közben a Wessex Studiosban.[27][28] A következő hetekben televíziós és rádióinterjúk következtek, felléptek többek között Kenny Everett rádióműsorában, de Bill Grundy meghívását az utolsó pillanatban le kellett mondaniuk, helyettük a Sex Pistols-t hívták meg, akik botrányos viselkedésükkel ekkor alapozták meg országos ismertségüket.[29]

Az album 1976 decemberében jelent meg. A borítóján ugyanaz a kép szerepelt, mint az előző A Night at the Operáén, csak ezúttal fekete háttérrel, a cím pedig ugyancsak a Marx fivérek egyik filmjére, a Botrány az ügetőnre utal. Ezek a párhuzamok is a két album hasonlóságát emelték ki.[30] A lemezre 250 ezer példányos előrendelés érkezett az EMI-hez, ami a kiadó történetének addigi legnagyobb előrendelése volt.[31] Az első helyet érte el Angliában, és háromszázezres eladással platinalemez lett.[32] Amerikában az ötödik helyet érte el, és még 1976-ban ötszázezres eladással aranylemez lett, majd 2002-ben egymilliós eladással platinalemez.[33][34] John Reid ötletére október 16-án a Kempton Parkban reklám céllal megrendezték a „Day at the Races Hurdle” futamot, amelyet az EMI szponzorált. Az együttes négy tagja anélkül, hogy összebeszéltek volna, ugyanarra a lóra fogadtak, és nyertek.[35] 1977. január 13. és június 7. között zajlott az A Day at the Races Tour, melynek során 59 koncertet adtak Angliában, Európában és Amerikában. Az új albumról a „Tie Your Mother Down”, „Somebody to Love”, „You Take My Breath Away” és „White Man” dalokat játszották. Mercury a punkmozgalom csúcsán is kitartott a saját stílusa mellett, többször is átöltözött a koncerteken, többek között balettruhát és harlekin-jelmezt is viselt.[36]

Fogadtatás

szerkesztés
Kritikák
Forrás Értékelés
Record Mirror   (1976)[37]
NME (kedvezőtlen) (1976)[38]
Rolling Stone   (1977)[39]
Entertainment Weekly A (1991)[40]
Classic Rock   (2001)[41]
RS Album Guide   (2004)[42]
Pitchfork Media 6.6/10 (2011)[43]
Uncut   (2011)[44]
AllMusic  [45]

A maga idejében meglehetősen vegyesen fogadták a kritikusok. A Sounds kritikusa túlzottan kimunkáltnak találta: „Túlbonyolított, túlfinomított és túlzottan alá van rendelve a művésziességnek, a valódi inspiráció helyett. Bár meg vagyok róla győződve, hogy a Queen egy csomó meggyőző, kimunkált és nagyszerű zenét csinált az elmúlt pár évben, a báj mögött azért mégiscsak lennie kéne valódi tartalomnak.”[27] Dave Marsh, a Rolling Stone kritikusa szerint a lemez az A Night at the Opera folytatása, amely nem értékelhető igazi művészetként, mert csak a haszonszerzés a céljuk – ráadásul a zenéjük jellegtelen, „kezdve Robert Plant hamis orgazmusvokáljától, egészen a Beatles és a Beach Boys kabarészerű popzenéjéig.”[39] A The Washington Post ugyancsak kiemelte a hasonlóságot a két lemez között (még a borítók között is), de pozitívumként emelte ki, hogy amíg a hasonló stílusú együttesek a Led Zeppelin örökségét használják fel újra, addig a Queen „egyenlő arányban építkezik a buja, McCartney-szerű dallamokból, és az angol tánctermi hagyományokból. Elmondásuk szerint Paganini és Hendrix volt rájuk hatással: az A Day at the Races azt mutatja, hogy ez nem vicc.”[46] Nick Kent az NME hasábjain negatív kritikájában azt írta: „Zajlik a nagy punk összeesküvés – a Sex Pistols a Brit Közerkölcs ellen –, hirtelen mindenki érzi, hogy valami nagy dolog fog történni, hogy a maradék rock hierarchia leomlik – én eközben egy szobában ülve hallgatok egy albumot, amelyet a Nagy Brit Közerkölcs ezekben a vészterhes napokban vidáman ölel a nagy közös keblére, egy albumot, amely olyan fullasztóan terméketlen, mintha groteszk paródiája lenne az összes létező zenei formának, teljesen depresszióssá tett, hogy egész nap ezt hallgattam. Utálom ezt az albumot.”[38]

Az évek elteltével az együttes rajongóinak egyik kedvencévé vált, és a kritikusok is megenyhültek iránta. 2002-ben Jim DeRogatis a Chicago Sun-Times-ban pozitívan értékelte, kiemelte a Beatles jól látható hatását az együttesre, és úgy vélte, hogy a „Tie Your Mother Down” szado-mazo felhangjai még Marilyn Manson és Eminem korában is merésznek tűnnek.[47] Dominique Leone a Pitchfork Mediától úgy vélte, hogy a címe ellenére messze nem tudja elődje színvonalát tartani.[43] Stephen Thomas Erlewine az AllMusic weboldalán három és fél csillagra értékelte: „Bizonyos értelemben hidat jelenthet a Sheer Heart Attack és A Night at the Opera között – minden porcikája olyan kemény, mint az előbbinek, és majdnem olyan túldíszített, mint az utóbbi – de mégis, karcsúsága és áramvonalassága jelzi a legjobban, hogy a Queen új fázishoz érkezett, ahol ők a világhódító titánok, ahelyett, hogy nagyra törő vesztesek lennének.”[45] 2006-ban a BBC Radio 2 közönségszavazásán a hallgatók által összeállított 100 legjobb album listáján a 67. helyre került.[48] A Classic Rock és Metal Hammer magazinok közös, „az 1970-es évek 200 legjobb albumai” felsorolásában az 1976-os év egyik legjobb albumának nevezték a szerkesztők.[49]

Az album dalai

szerkesztés
Első oldal
  CímSzerző(k) Hossz
1. Tie Your Mother DownBrian May 4:47
2. You Take My Breath AwayFreddie Mercury 5:08
3. Long AwayMay 3:33
4. The Millionaire WaltzMercury 4:54
5. You and IJohn Deacon 3:25
Első oldal
  CímSzerző(k) Hossz
6. Somebody to LoveMercury 4:56
7. White ManMay 4:59
8. Good Old-Fashioned Lover BoyMercury 2:54
9. DrowseRoger Taylor 3:45
10. Teo Torriatte (Let Us Cling Together)May 5:57
Bónusz trackek az 1991-es Hollywood Records kiadáson
  CímSzerző(k) Hossz
1. Tie Your Mother Down (remix: Matt Wallace)May 3:44
2. Somebody to Love (remix: Randy Badazz)Mercury 5:00

Közreműködők

szerkesztés

Jacky Gunn[50] és Georg Purvis[30] alapján.

Queen
  • Brian May: elektromos gitár, vokál, ének: „Long Away”, zongora és harmónium: „Teo Torriatte”, slide gitár: „Drowse”
  • Freddie Mercury: ének, háttérvokál, zongora
  • John Deacon: basszusgitár, akusztikus gitár: „You And I”
  • Roger Taylor: dob, háttérvokál, timpiani, ritmusgitár és ének: „Drowse”
Közreműködő zenészek
  • Mike Stone – vokál: „Good old-Fashioned Lover Boy”
Produkció
  • Queen – producer
  • Mike Stone – hangmérnök
  • Freddie Mercury – borítóötlet

Helyezések és eladások

szerkesztés

Helyezések

Ország Helyezés
Brit albumlista[51] 1
Amerika Billboard 200[52] 5
Ausztriai albumlista[53] 8
Holland albumlista[53] 1
Japán albumlista[54] 1
Kanada RPM Top 100[55] 4
Német albumlista[53] 10
Svéd albumlista[53] 8
Új-Zélandi albumlista[53] 11

Eladási minősítések

Ország Eladási minősítés Megjegyzés Eladás
Anglia (BPI)[32] platina 300 000+
Amerika (RIAA)[33] platina 2002-ben 1 000 000+
Amerika (SoundScan)[56] 1991 és 2006 között 200 000+
Kanada (Music Canada)[57] arany 100 000+
Németország (BVMI)[58] arany 250 000+

Kislemezek

Év Kislemez GBR
[59] 		BEL
[60] 		FRA
[61] 		GER
[60] 		IRE
[62] 		NLD
[60] 		USA
[52]
1976 Somebody to Love / White Man 2 2 57 21 6 1 13
1977 Tie Your Mother Down / You and I 31 18 — — — 10 49
1977 Teo Torriatte (Let Us Cling Together) / Good Old-Fashioned Lover Boy — — — — — — —
1977 Long Away / You and I — — — — — — —

Kiadás

szerkesztés
Ország Megjelenés dátuma Kiadó Formátum Katalógusszám
Amerika 1976. december 18. Elektra LP, magnókazetta 6E-101 (LP)
TC-5101 (kazetta)
Anglia 1976. december 10. EMI EMTC 104 (LP)
TC EMTC 104 (kazetta)
Amerika 1991. március 5. Hollywood CD, magnókazetta HR-61035-2 (CD)
HR-61035-4 (kazetta)
Anglia 1986. december EMI CD CDP 7 46208 2
Anglia 1994 Parlophone CDPCSD 131
Anglia 2011 Island 276 441 6

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Sutcliffe 2010, 85. o.
  2. ↑ Sutcliffe 2010, 87. o.
  3. ↑ O'Casey, Matt. (2011. november 28). Days Of Our Lives [DVD]. Eagle Rock Entertainment.
  4. ↑ Sutcliffe 2010, 92. o.
  5. ↑ Hince 2012, 153. o.
  6. ↑ Blake 2010, 189. o.
  7. ↑ a b c Purvis 2007, 41. o.
  8. ↑ Hince 2012, 154. o.
  9. ↑ Purvis 2007, 195. o.
  10. ↑ Sutcliffe 2010, 114. o.
  11. ↑ Sutcliffe 2010, 96. o.
  12. ↑ Beat Instrumental (1976), 152–159. kiadás
  13. ↑ Purvis 2007, 41–42. o.
  14. ↑ a b Strick, Wesley (1977. január 31.). „Queen's own tale of success”. Circus. 
  15. ↑ a b c Purvis 2007, 261. o.
  16. ↑ The Making of Innuendo with Bob Coburn. Rockline. 1991. február 4. (angol nyelven) Hozzáférés: 2010. augusztus 15.
  17. ↑ a b Obrecht, Jas (1982. január). „Brian May: On The Record”. Guitar Player. 
  18. ↑ a b Brooks–Lupton 2009, 79. o.
  19. ↑ a b c Sutcliffe 2010, 95. o.
  20. ↑ Purvis 2007, 200–201. o.
  21. ↑ a b c Blake 2010, 193. o.
  22. ↑ a b Sullivan, Denise: Queen: Somebody to Love. www.allmusic.com. (angolul) AllMusic (Hozzáférés: 2013. május 12.)
  23. ↑ a b Brooks–Lupton 2009, 80. o.
  24. ↑ Purvis 2007, 157–158. o.
  25. ↑ Purvis 2007, 259. o.
  26. ↑ Blake 2010, 194, 199. o.
  27. ↑ a b Gunn–Jenkins 1992, 103. o.
  28. ↑ Hince 2012, 209. o.
  29. ↑ Blake 2010, 194–195. o.
  30. ↑ a b Purvis 2007, 40. o.
  31. ↑ Schulman, Leif (1976. december 4.). „From The Music Capitals Of The World”. Billboard, 52. o. 
  32. ↑ a b Certified Awards – Search by parameters. www.bpi.co.uk. (angolul) BPI (Hozzáférés: 2013. április 20.) arch
  33. ↑ a b Gold & Platinum – Searchable Database. www.riaa.com. (angolul) RIAA (Hozzáférés: 2013. április 20.) arch
  34. ↑ Blake 2010, 196, 199. o.
  35. ↑ Purvis 2007, 42. o.
  36. ↑ Purvis 2007, 299–301. o.
  37. ↑ Cain, Barry (1976. december). „Queen re-visit Queen”. Record Mirror. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 25.) 
  38. ↑ a b Kent, Nick (1976. december). „Funny really”. NME. [2013. május 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. november 16.) 
  39. ↑ a b Marsh, Dave (1977. február). „A Day at the Races”. Rolling Stone (223). [2013. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 5.) 
  40. ↑ Farber, Jim (1991. február 15.). „We Will Reissue You”. Entertainment Weekly. [2009. június 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. június 25.) 
  41. ↑ Robson, Andy (2001. december). „Jewels in the crown”. Classic Rock. [2008. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 23.) 
  42. ↑ Coleman, Mark – Scoppa, Bud – Weingarten, Christopher R.: Queen Album Guide. rollingstone.com (angolul) (2010. április 11.) (Hozzáférés: 2013. május 12.)
  43. ↑ a b Leone, Dominique: Album Reviews: Queen: Reissues. www.pitchforkmedia.com. (angolul) Pitchfork Media (2011. március 24.) (Hozzáférés: 2013. május 12.) arch
  44. ↑ Cavanagh, David: Album review: Queen - The first five albums. www.uncut.net. (angolul) Uncut (2011) (Hozzáférés: 2013. május 12.) arch
  45. ↑ a b Erlewine, Stephen Thomas: Queen: A Day at the Races. www.allmusic.com. (angolul) AllMusic (Hozzáférés: 2013. május 12.)
  46. ↑ (1977. február 7.) „Queen's Deja Vu 'At the Races'”. The Washington Post. 
  47. ↑ DeRogatis, Jim (2002. július). „The Great Albums: Queen, A Day at the Races, A Night at the Opera”. Chicago Sun-Times. 
  48. ↑ „Top 100 Albums”. BBC Radio 2. 2006. augusztus 28.
  49. ↑ (2006. március) „The 200 Greatest Albums of the 70s”. Classic Rock/Metal Hammer. 
  50. ↑ Gunn–Jenkins 1992, 267. o.
  51. ↑ Artist Chart History – Queen. www.officialcharts.com. (angolul) The Official Charts Company (Hozzáférés: 2013. április 26.)
  52. ↑ a b Queen: Charts & Awards". www.allmusic.com. (angolul) AllMusic (Hozzáférés: 2013. április 20.)
  53. ↑ a b c d e Queen – A Day at the Races. www.ultratop.be. (angolul) Ultratop (Hozzáférés: 2013. április 20.)
  54. ↑ クイーンのCDアルバムランキング "Queen Album discography". www.oricon.co.jp. (japánul) Oricon (Hozzáférés: 2013. április 26.)
  55. ↑ (1977. március 12.) „RPM 100 Top Albums”. RPM 26 (24). [2012. november 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 12.) 
  56. ↑ UKMix - Queen Sales Thread. ukmix.org (angolul) (Hozzáférés: 2013. április 20.) arch
  57. ↑ CRIA Certification Results. www.cria.ca. (angolul) Music Canada (Hozzáférés: 2013. április 20.) arch
  58. ↑ Bundesverband Musikindustrie: Gold/Platin-Datenbank. musikindustrie.de (németül) (Hozzáférés: 2013. április 20.) arch
  59. ↑ UK Top40 Hit Database. everyhit.com (angolul) (Hozzáférés: 2013. április 25.)
  60. ↑ a b c Queen – Singles Discography. www.ultratop.be. (angolul) Ultratop (Hozzáférés: 2013. április 20.)
  61. ↑ Tous les Albums de chaque Artiste. infodisc.fr (franciául) (Hozzáférés: 2013. április 25.) arch
  62. ↑ Irish Singles Chart. irishcharts.ie (angolul) (Hozzáférés: 2013. április 25.)

Források

szerkesztés

További információk

szerkesztés
 
A Wikimédia Commons tartalmaz A Day at the Races témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=A_Day_at_the_Races&oldid=25844047”