Ugrás a tartalomhoz

2009–2010-es EHF-bajnokok ligája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
EHF-bajnokok ligája
(2009–2010)
Adatok
Dátum2009. szeptember 4.2010. május 30.
Csapatok24
(selejtezőben indult: 32)
Honlapehfcl.com

CímvédőCiudad Real
GyőztesTHW Kiel (2. cím)

 ← 2008–092010–11 → 

A 2009–2010-es EHF-bajnokok ligája volt a bajnokság történetének 50. kiírása. A címvédő a spanyol Ciudad Real csapata volt.

A bajnokságot ezúttal az előzőektől eltérően bonyolították le. Az eddigi 32 csapat helyett csak 24 vett részt a csoportküzdelmekben. A csapatokat négy, hatcsapatos csoportba sorsolták. Itt a csoporton belül körmérkőzést játszottak egymással a csapatok. A legjobb négy együttes jutott tovább a nyolcaddöntőbe, amelyből már az egyenes kiesés szabályai szerint lehetett a negyeddöntőbe jutni. Innen szintén egy hazai és egy idegenbeli mérkőzéssel lehetett a legjobb négy közé kerülni. Az évad legfontosabb újítása volt a Final4 bevezetése. A legjobb négy csapat 2010. május 29-én és 30-án a kölni Lanxess Arenában játszotta az elődöntőt és a döntőt.

Két magyar csapat indult ebben a kupasorozatban, az MKB Veszprém magyar bajnokként, a Pick Szeged pedig bajnoki ezüstérmesként vehetett részt a küzdelmekben.

Sorsolás

[szerkesztés]

Kiemelés

[szerkesztés]

A 24 csapatot négy csoportba sorsolták. Egy csoportban hat csapat fog szerepelni. A hatodik kalapba kerültek azok a csapatok akik selejtezőn át jutottak el a csoportkörbe. Az Ademar León szabadkártyásként vesz részt az idei sorozatban. A sorsolására június 24-én került sor Bécsben.

1. kalap 2. kalap 3. kalap 4. kalap 5. kalap 6. kalap

spanyol BM Ciudad Real
német THW Kiel
magyar MKB Veszprém KC
orosz Csehovszki Medvegyi

francia Montpellier HB
horvát RK Zagreb
dán KIF Kolding
szlovén RK Gorenje

spanyol FC Barcelona
német HSV Hamburg
magyar Pick Szeged
francia Chambery Savoie HB

dán FCK Handbold
spanyol BM Valladolid
német Rhein-Neckar Löwen
spanyol Ademar León

svájc GC Amicitia Zürich
bosznia-Hercegovina HC Bosna BH Gas
román HCM Constanta
svéd Alingsas HK

macedónia HC Vardar Skopje
görög A.C. PAOK
norvég Fyllingen Handball
lengyel KS Vive Kielce

Eredmények

[szerkesztés]

Csoportkör

[szerkesztés]
Színmagyarázat
A négy csoport első négy helyezettje bejut a nyolcaddöntőbe.
A négy csoport ötödik helyezettjei az EHF Kupagyőztesek Európa Kupájába jutnak.
A négy csoport utolsó helyezettjei nem folytathatják a kupaszereplést

A csoport

[szerkesztés]
# Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P
1. francia Montpellier HB 10 8 1 1 330 259 +71 17
2. orosz Csehovszki Medvegyi 10 6 2 2 344 282 +62 14
3. spanyol BM Valladolid 10 4 4 2 301 279 +22 12
4. román HCM Constanta 10 4 1 5 285 301 –16 9
5. magyar Pick Szeged 10 2 2 6 287 307 –20 6
6. görög A.C. PAOK 10 1 0 9 236 355 –119 2

B csoport

[szerkesztés]
# Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P
1. magyar MKB Veszprém KC 10 9 0 1 305 252 +53 18
2. német Rhein-Neckar Löwen 10 7 2 1 325 286 +39 16
3. lengyel KS Vive Kielce 10 4 1 5 291 287 +4 9
4. szlovén RK Gorenje 10 3 1 6 281 298 –17 7
5. francia Chambery Savoie HB 10 2 1 7 248 282 –34 5
6. bosznia-Hercegovina HC Bosna BH Gas 10 2 1 7 249 294 –45 5

C csoport

[szerkesztés]
# Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P
1. spanyol BM Ciudad Real 10 10 0 0 321 241 +80 20
2. német HSV Hamburg 10 8 0 2 346 259 +87 16
3. horvát RK Zagreb 10 6 0 4 292 266 +26 12
4. dán FCK Handbold 10 4 0 6 276 281 –5 8
5. svéd Alingsas HK 10 2 0 8 251 302 –51 4
6. norvég Fyllingen Handball 10 0 0 10 214 351 –137 0

D csoport

[szerkesztés]
# Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P
1. német THW Kiel 10 8 1 1 347 271 +76 17
2. spanyol FC Barcelona 10 8 1 1 341 279 +62 17
3. spanyol Ademar León 10 5 1 4 291 293 –2 11
4. dán KIF Kolding 10 4 3 3 287 288 –1 11
5. macedónia HC Vardar Skopje 10 1 1 8 253 316 –63 3
6. svájc GC Amicitia Zürich 10 0 1 9 254 326 –72 1


Nyolcaddöntők

[szerkesztés]
1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Ademar León spanyol 61 – 66 orosz Csehovszki Medvegyi 36–37 25–29
KS Vive Kielce lengyel 54 – 57 német HSV Hamburg 24–30 30–27
RK Zagreb horvát 59 – 69 spanyol FC Barcelona 26–33 33–36
HCM Constanta román 49 – 54 magyar MKB Veszprém KC 23–27 26–27
KIF Kolding dán 49 – 54 francia Montpellier HB 26–26 23–28
RK Gorenje szlovén 54 – 66 spanyol BM Ciudad Real 23–31 31–35
BM Valladolid spanyol 62 – 67 német Rhein-Neckar Löwen 29–30 33–37
FCK Handbold dán 54 – 62 német THW Kiel 31–33 23–29

Negyeddöntők

[szerkesztés]
1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
FC Barcelona spanyol 67 – 60 magyar MKB Veszprém KC 33–27 34–33
Csehovszki Medvegyi orosz 64 – 63 francia Montpellier HB 32–27 32–36
HSV Hamburg német 53 – 57 spanyol BM Ciudad Real 26–22 27–35
Rhein-Neckar Löwen német 58 – 60 német THW Kiel 28–29 30–31

Elődöntők

[szerkesztés]
Hazai csapat Eredmény Vendég csapat
BM Ciudad Real spanyol 27 – 34 német THW Kiel
Csehovszki Medvegyi orosz 27 – 29 spanyol FC Barcelona

Bronzmérkőzés

[szerkesztés]
Hazai csapat Eredmény Vendég csapat
Csehovszki Medvegyi orosz 28 – 36 spanyol BM Ciudad Real

Döntő

[szerkesztés]
Hazai csapat Eredmény Vendég csapat
FC Barcelona spanyol 34 – 36 német THW Kiel

Külső hivatkozások

[szerkesztés]