Bajazzók

	Bajazzók
	verizmus
	A Pagliacci zongoraátirata első kiadásának borítója (Kiadó: Sonzogno, 1892)
Eredeti nyelv	olasz
Zene	Ruggero Leoncavallo
Szövegkönyv	Ruggero Leoncavallo
Felvonások száma	2 felvonás
Főbb bemutatók	1892. május 21.
	IBDB;
	A Wikimédia Commons tartalmaz Bajazzók témájú médiaállományokat.

A Pagliacci (a. m. bohócok) , magyarul (a pájáccsó kiejtést elrontva, a német szóformát követve) Bajazzók,^[1] Ruggero Leoncavallo kétfelvonásos operája. A szöveget is a zeneszerző írta. A bemutató 1892. május 21-én volt a milánói Teatro Dal Vermében, Arturo Toscanini vezényletével, 1 óra és 10 perc játékidővel.

A cselekmény Montalto mellett, Calabriában játszódik 1865 és 1870 között, Nagyboldogasszony napján. A szöveg valóban megtörtént eseményen alapszik, sőt Leoncavallo maga is jelen volt azon az előadáson, amelyen a véres jelenet lejátszódott.

A mű története

Leoncavallo a Pagliacci című operát a Sonzogno cég pályázatára írta, ahol azonban Pietro Mascagni Parasztbecsület című operája vitte el a pálmát. Mivel a kiírás kifejezetten egyfelvonásos operára vonatkozott, a zsűri nem értékelte a Pagliaccit. A Songzo cég azonban felfigyelt az új operára, és két évvel később, 1892. május 21-én elő is adta a milánói Teatro Dal Verme színpadán. Magyarországon egy évvel később, 1893. március 28-án mutatták be a Magyar Királyi Operaházban. A szövegkönyv ma is használt fordítását Pless Károly készítette. Az előadás nagy sikert aratott, és mindmáig világszerte játsszák.

Szerepek

Szerep	Hangtípus	a premier szereposztása, 1892. május 21. (Karmester: Arturo Toscanini )
Canio, a vándorkomédiások vezetője; Pagliaccio	drámai tenor	Fiorello Giraud
Nedda, Canio felesége, Silvio szeretője; Colombina	lírai szoprán	Adelina Stehle
Tonio, komédiás; Taddeo	hősi bariton	Victor Maurel
Beppe, komédiás; Arlekino	buffo tenor
Silvio, parasztlegény, Nedda szeretője	lírai bariton	Mario Ancona
Énekkar: a falu népe (közepes létszám)

A cselekmény

Prológ

Az opera egy harsány, figyelemfelhívó zenével kezdődik, amelyet a baritonisták által gyakran külön is előadott Prológ követ: a függöny mögül Tonio, Taddeo jelmezében lép elő és szavaiból a mű, egyben az egész verizmus eszmevilága bontakozik ki, mely szerint a szerző „… egy darab életet” kíván a nézők elé tárni.

I. felvonás

Az egész falu nagy örömmel fogadja az évről évre visszatérő komédiásokat. A színészek egy szamár húzta kordén érkeznek. Canio, a csoport vezetője a nagydobot veri és közben meghívja a helybélieket az estélyre, a színjáték megtekintésére. Miután megállnak, Tonio le akarja segíteni a kocsiról Neddát, Canio azonban durván elzavarja. Az egyik helybéli paraszt a közeli kocsmába hívja a társulat vezetőjét, Caniót. Egyik társa is csatlakozik, azonban a Tonio nevű komédiás úgy dönt, hogy inkább az állatokat látja el. Ezt látva egy helybéli paraszt azzal tréfálkozik, hogy Tonio biztos Canio feleségének, Neddának udvarol, ezért nem megy a kocsmába. Canio azonban csak a színpadon ismeri a tréfát, és ha Nedda, akire a célzás vonatkozott, valóban félrelépne, akkor „ez lenne a komédia vége…”

A dudások érkezése jelzi, hogy nemsokára elkezdődik a mise, így a falu népe elindul a templom felé. A kórus a harangok kongását utánozza, innen kapta ez a rész a Harangkórus nevet. Miután a társaság elvonult, a komédiások táborában csak Nedda és a testileg torz Tonio maradnak. Nedda visszagondol a előbbi féltékenységi jelenetére és szívét balsejtelem tölti be, ugyanis a házastársi hűség területén nem tiszta a lelkiismerete. Miközben a madarakat figyeli, elvágyódik öreg férje mellől, hogy a madarakhoz hasonlóan szabadon élhessen. Nedda drámai hangulatú Madárdala a madarak repülését idézi. Közben Tonio settenkedik az asszony közelébe és szerelmével ostromolva addig nem tágít, amíg az a kezében levő korbáccsal arcon nem üti. Tonio elrohan és elrejtőzik egy fa mögött, azonban előtte még megfenyegeti Neddát: „…e tettért megbűnhődöl, asszony!”. Közben előlopakodik Silvio, Nedda szeretője és egymás karjaiban az esti találkát tervezgetik. Az asszony még a mai éjszakán örökre ott akarja hagyni a komédiásokat és szerelme mellett kezdene új életet. Miután kihallgatta beszélgetésüket, Tonio Canióért rohan, akivel még idejében érkezik vissza, hogy hallják Nedda utolsó szavait Silvióhoz. A parasztlegénynek sikerül elmenekülnie, Canio késsel a kezében követeli Neddától az idegen csábító nevét, az asszony azonban elszántan tagad. Időközben az esti előadásra összegyűlt a közönség, így a tragédia egyelőre elmarad. Canio hozzáfog arca kifestéséhez és közben azon rágódik, milyen keserű a komédiások sorsa. Ezen a ponton hangzik el az opera legszebb áriája, a Canio által énekelt Vesti la giubba (Kacagj, Bajazzó):

Vesti la giubba^?*

Szerep! Míg agyad szinte megszállja a téboly,
Az ember fönn a színmű mókáit játszva
Le kell hogy győzze vad dühét!
Eh! Hát te férfi vagy?…
Nem, csak Pagliaccio!
öltsd fel zekédet,
Kend be liszttel a képed!
Pénzt ád a néző s mulatni jól akar!
S ha Arlekinnal Colombina megcsal,
Kacagj Pagliaccio, s kitör a tapsvihar!
Ha jajgat lelked, te járd a bolondját,
Mondj élcet élcre, ha szíved megreped!
Ah!
Kacagj Pagliaccio, látva szerelmed romját,
S mókázva rejtsd, ó, rejtsd el égő sebed!…

A két felvonást egy lírai Intermezzo köti össze. Dallamanyaga az előbbi Canio-áriából és a Prológból származik.

II. felvonás

Az összeállított színpad előtt az egybesereglett falusiak várakoznak a színdarab megkezdésére. Időközben felemelkedik a függöny és megkezdődik a szokásos commedia dell’arte. Mielőtt Canio Pagliaccio jelmezében megjelenne a színen a játék szabályosan zajlik: Nedda Colombinát alakítja, aki elmondja, hogy csak késő estére várja haza a férjét, Pagliacciót. Közben kintről felhangzik Arlecchino szerenádja, majd megérkezik a szolga, Taddeo, akit Tonio alakít, hozza a sült csirkét, ahogyan úrnője parancsolta, de kihasználva az alkalmat, udvarolni kezd úrnőjének. Az ablakon belépő Arlecchino elzavarja az együgyű szolgát, majd Colombinával elfogyasztják a csirkét. A szerelmespár Colombina szökését tervezik, amikor berohan Tonio, hogy közölje: váratlanul megérkezett Colombina férje, Pagliaccio. Colombina ugyanazon szavakkal búcsúzik Arlecchinótól, mint korábban Silviótól: „Ma éjjel örökre a tiéd leszek.” A megcsalt férj szerepét Canio alakítja, az ő felléptével azonban egymásba fonódik a színház és az élet. Nedda Colombina szerepében igyekszik a játék könnyed hangját fenntartani, azonban a lelkében a hűtlenségen rajtakapott asszony rettegése kínozza. Canio már régen nem a szerepét játssza, a közönség azonban mindebből semmit sem vesz észre, sőt egyre lelkesebben tapsol az „élethű” alakítás láttán. Itt hallható a második legismertebb áriája "No, Pagliaccio non son" (Most nincs itt a bohóc!)

Ruggero Leoncavallo a *Bajazzók* szerzője

No Pagliaccio non son^?*

Nem! Most nincs itt a bohóc!
Sápadtá nem a liszt, a bosszúvágy tesz,
Mely nézi, hol a préda!
Most a férfi van itten,
Ki vérző szívvel vérre szomjas,
Lemosni szennyét, te átkos céda!
Nem! Most nincs itt bohóc!
Nem! Én most az vagyok, aki meglelt,
Midőn éhezve, fázva,
Elhagyatva bolyongtál,
S ki akkor fölszedett,
S adott nevet,
A szeretett őrült lázba!!!
(…)

Hamarosan ezután bekövetkezik a tragédia: Canio önkívületében szíven szúrja Neddát, majd a segítségére rohanó Silviót is leszúrja. A jelenet és az opera Canio kijelentésével ér véget: „La commedia è finita!” / „Vége a komédiának!”.

Jelentősebb áriák

Prológus ("Si può? … Signore! Signori! … Un nido di memorie") (Tonio)
"Un tal gioco" (Canio)
"Stridono lassù" (Nedda)
"Nedda! Silvio, a quest'ora" (Silvio, Nedda)
"E fra quest'ansie…E allor perchè" (Silvio)
"Vesti la giubba" (Canio)
"Ohe! Ohe! Presto!" (Kórus)
"O Colombina" (Beppe)
"No, Pagliaccio non son" (Canio)

Válogatott felvételek

Közösen Pietro Mascagni Parasztbecsület (Cavalleria Rusticana) című operájával.

Év	Szereplők (Canio, Nedda, Tonio)	Karmester, Operaház és karmester	Kiadó
1954	Giuseppe Di Stefano, Maria Callas, Tito Gobbi	Tullio Serafin, La Scala zenekara és kórusa	Audio CD: EMI Classics
??	Luciano Pavarotti, Mirella Freni, Ingvar Wixell	Giuseppe Patanè, National Philharmonic zenekara és kórusa	Audio CD: Decca Records Classics
??	Franco Corelli, Lucine Amara, Tito Gobbi	Lovro von Matačić La Scala zenekara és kórusa	Audio CD: EMI Classics
1981	Plácido Domingo, Teresa Stratas, Juan Pons	Georges Prêtre La Scala zenekara és kórusa	DVD: Deutsche Grammophon (Film)

Külön-felvételek:

Év	Előadó (Canio, Nedda, Tonio)	Karmester, Operaház és zenekar	Kiadó
1934	Beniamino Gigli, Pacetti, Basiola	Franco Ghione, La Scala zenekara és kórusa	Audio CD: Naxos Records
??	Carlo Bergonzi, Joan Carlyle, Giuseppe Taddei	Herbert von Karajan, La Scala zenekara és kórusa	Audio CD: Deutsche Grammophon
1953	Jussi Björling, Victoria de los Angeles, Leonard Warren	Renato Cellini RCA Victor zenekara és kórusa	Audio CD: EMI Classics
??	Richard Tucker, Lucine Amara, Giuseppe Valdengo	Fausto Cleva Metropolitan Opera zenekara és kórusa	LP: Columbia Masterworks Records
1971	Plácido Domingo, Montserrat Caballé, Sherrill Milnes	Nello Santi London Symphony zenekara és kórusa	Audio CD: RCA

Média

Enrico Caruso előadásában, a felvétel 1907. március 17-én készült Enrico Caruso előadásában

Jegyzetek

↑ A bajazzo az olasz commedia dell’arte vidám alakja, bohóca. Aszerint, hogy milyen komédiában szerepel, más-más ruházatot visel; a leggyakoribb fehér, bő, válltól egybeszabott zsákformájú bugyogóval, kúp alakú süveggel. Másik jellemző tulajdonsága a fehérre rizsporozott arc.

Források

Till Géza: Opera. Zeneműkiadó, Budapest, 1973
Stephen Pettitt: Opera. Képzőművészeti Kiadó, 2007
Kertész Iván: Bajazzók, In. 55 Híres Opera. Móra Könyvkiadó, 2003

További információk

Bajazzók Librettó magyar fordítás
Pagliacci Librettó az eredeti olasz szöveg
Pagliacci Librettó angol fordítás

Zeneportál
Operaportál

[1] A bajazzo az olasz commedia dell’arte vidám alakja, bohóca. Aszerint, hogy milyen komédiában szerepel, más-más ruházatot visel; a leggyakoribb fehér, bő, válltól egybeszabott zsákformájú bugyogóval, kúp alakú süveggel. Másik jellemző tulajdonsága a fehérre rizsporozott arc.

[1]