Ugrás a tartalomhoz

Carnarói Olasz Kormányzóság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Carnarói Olasz Kormányzóság
el nem ismert történelmi állam
Reggenza Italiana del Carnaro
1919. szeptember 12.1920. december 30.
Carnarói Olasz Kormányzóság címere
Carnarói Olasz Kormányzóság címere
Carnarói Olasz Kormányzóság zászlaja
Carnarói Olasz Kormányzóság zászlaja
A Carnarói Olasz Kormányzóság, később Fiumei Szabadállam
A Carnarói Olasz Kormányzóság, később Fiumei Szabadállam
Általános adatok
FővárosaFiume
Beszélt nyelvekolasz
Államvalláskatolicizmus
Kormányzat
Államformaideiglenes jellegű tekintélyuralmi köztársaság
ÁllamfőGabriele D’Annunzio
ElődállamUtódállam
 Osztrák–Magyar MonarchiaFiumei Szabadállam 
A Wikimédia Commons tartalmaz Carnarói Olasz Kormányzóság témájú médiaállományokat.

A Carnarói Olasz Kormányzóság (olaszul: Reggenza Italiana del Carnaro) önhatalmúlag kikiáltott állam volt Fiume központtal 1919 szeptemberétől 1920 decemberéig. Költőibb olasz nevén: Impresa di Fiume (Fiuméi Törekvés).

Impresa di Fiume

[szerkesztés]
Fiumei bélyeg (1919)

Az első világháború alatt Olaszország a londoni egyezmény keretében hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának. A háború után, párizsi békekonferencián Olaszországnak ítélték Trentino és Dél-Tirol tartományokat, egyes dalmát szigeteket és az Isztria-félszigetet, de Fiume nélkül, amit a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak ítéltek egy titkos egyezmény keretein belül.

Gabriele D’Annunzio politikust felbosszantotta a békeszerződés tartalma, emiatt cselekvésre szánta el magát. 1919. szeptember 12-én 2600 fős, többségében a királyi hadseregből származó nacionalistákból álló seregei élén bevonult Fiuméba, kiszorítva az ott állomásozó brit–francia rendfenntartó erőket. A Ronchi dei Legionariból Fiuméba tartó menetelésük Impresa di Fiume néven vált ismertté.

Gabriele D’Annunzio (középen egy bottal a kezében) carnarói katonákkal Fiumében 1919-ben

Még ugyanazon a napon D’Annunzio bejelentette az állam csatlakozását az Olasz Királysághoz. A fiumei olaszok üdvözölték döntését és felszabadítóként tekintettek rá.[1] Ezzel a lépéssel azonban magára haragította az olasz kormányt, mivel e katonai akció sértette a saint-germaini béke pontjait. A felkelők azt remélték, hogy az érkező olasz hadsereg bevonulásával Fiume véglegesen csatlakozik Olaszországhoz. Az olasz seregek ehelyett blokád alá vonták a kikötőt és a szárazföldi útvonalakat. 1919 szeptemberében Filippo Tommaso Marinetti, a felkelők katonai vezetője kapitulált.

Kormányzóság

[szerkesztés]
Carnaró hadilobogója

1920. szeptember 8-án D’Annunzio bejelentette a Carnarói Olasz Kormányzóság létrejöttét, ezzel együtt egy, a későbbi olasz fasisztához hasonló alkotmányt adott ki, magát Comandanténak, azaz Parancsnoknak hívatta.

A Carnaró elnevezés a Kvarner-öböl olasz elnevezéséből (Golfo del Carnaro) ered, ahol a város is található. D’Annunzio hajósgárdája később elfoglalta Krk szigetét. Az egyetlen állam, amely elismerte a Carnarói Olasz Kormányzóságot, a Szovjetunió volt.

Az alkotmány

[szerkesztés]

A Carnarói Alkotmány (olaszul: Carta del Carnaro) többek között egy anarchista, fasiszta és köztársasági elemekkel tarkított alkotmány volt. D’Annunziót gyakran az olasz fasizmus előfutárának tekintik. Saját politikai gondolkodása Fiumében alakult ki, miután találkozott a szakszervezeti uralmat (ún. szindikalizmust) hirdető Alceste De Ambrissal. De Ambris és D’Annunzio között a legfontosabb különbség az volt, hogy az előbbi egy törvényes keretek között létező, a szakszervezetek kezében lévő vezetést képzelt el, míg utóbbi a saját kapcsolatai révén, erőszakosan vette át a hatalmat.

Korporációs rendszer

[szerkesztés]

Az alkotmány létrehozott egyfajta korporációs rendszert, amelyben kilenc, mandátumok alapján választott tanács képviselte a munkások érdekeit, emellett tíz, teljesítmény alapján kialakított csoportba osztotta az embereket. A kilenc korporatív társaság listája:

  • Ipari és mezőgazdasági munkások
  • Tengerészek
  • Munkaadók
  • Ipari és mezőgazdasági szakmunkások
  • Hivatalnokok és ügyintézők
  • Tanárok és tanulók
  • Ügyészek és doktorok
  • Állami köztisztviselők
  • Szövetkezeti munkások

Végrehajtó hatalom

[szerkesztés]

A végrehajtó hatalmat kilenc miniszteri kabinet (rettori) képviselte:

  • Külügyminisztérium
  • Állami kincstár
  • Oktatásügyi minisztérium
  • Igazságügyi minisztérium
  • Hadügyminisztérium
  • Gazdaságügyi minisztérium
  • Munkaügyi minisztérium

Törvényhozás

[szerkesztés]

Az alkotmány kimondta, hogy az ország törvényhozásáért a kétkamarás parlament felel. 

  • Felsők Tanácsa (Consiglio degli Ottimi) – általános választójog alapján választott, hároméves megbízatásra
  • Korporatívok Tanácsa (Consiglio dei Provvisori) – a 9 korporatív csoport 60 főt választott

Igazságszolgáltatás

[szerkesztés]

Az igazságszolgáltatást a bíróságok végezték:

  • Legfelsőbb bíróság (Corte della Ragione)
  • Helyi bíróságok (Buoni Uomini)
  • Munkaügyi bíróság (Giudici del Lavoro)
  • Polgári bíróság (Giudici Togati)
  • Bűnügyi bíróság (Giudici del Maleficio)

Hatásai

[szerkesztés]

Mussolini a carnarói alkotmányt vette alapul a hatalmi rendszer kidolgozásakor. Amikor a fasiszták kerültek hatalomra Olaszországban, D’Annunzio közeli kapcsolatba került a vezető hatalmakkal. De Ambris szindikalista, habár elképzeléseit a fasizmus vette alapul, "mocskos diktatóriumnak" nevezte az államhatalmi szervezetet.

Az állam megszűnése

[szerkesztés]

Az 1920. november 12-én megkötött rapallói egyezmény keretében Fiume város és kerülete helyén létrejött a Fiumei Szabadállam.

D’Annunzio elutasította a szerződést, és személyesen üzent hadat Olaszországnak. 1920. december 24-én az olasz hadsereg és haditengerészet körbevette a várost, és a carnarói hadsereg megadta magát.

A Fiumei Szabadállamot 1924-ben Olaszország a római szerződés keretében annektálta. Az állam helyén létrehozták Carnaro, más néven Fiume megyét.

Jegyzetek

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Italian Regency of Carnaro című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.