Ugrás a tartalomhoz

Ferruccio Valcareggi

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ferruccio Valcareggi
Személyes adatok
Születési dátum1919. február 12.
Születési helyTrieszt, Olaszország
Halálozási dátum2005. november 2. (86 évesen)
Halálozási helyFirenze, Olaszország
Állampolgárság
Posztfedezet
Felnőtt klubok1
IdőszakKlubMérk.(Gól)
1937–1940Olaszország 1861 Triestina63(5)
1940–1943Olaszország 1861 Fiorentina89(23)
1944Olaszország 1861 AC Milan11(0)
1944–1947Olaszország 1861 Bologna59(7)
1947–1948Olaszország 1861 Fiorentina33(4)
1948–1949Olaszország Vicenza40(11)
1949–1951Olaszország Lucchese37(5)
1951–1952Olaszország Brescia23(1)
1952–1954Olaszország Piombino62(4)
Összesen417(60)
Edzőség
IdőszakKlub
1952–1954Olaszország Piombino
1954–1959Olaszország Prato
1959–1962Olaszország Atalanta
1962–1964Olaszország Fiorentina
1964–1965Olaszország Atalanta
1966–1974Olaszország Olaszország
1975–1978Olaszország Hellas Verona
1979–1980Olaszország AS Roma
1979–1984Olaszország Olaszország-B
1985Olaszország Fiorentina
1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.
A Wikimédia Commons tartalmaz Ferruccio Valcareggi témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Ferruccio Valcareggi (Trieszt, 1919. február 12.Firenze, 2005, november 2.) olasz labdarúgó, fedezet, edző. Az 1968-as Európa-bajnok és az 1970-es világbajnoki ezüstérmes olasz válogatott szövetségi kapitánya.

Pályafutása

[szerkesztés]

Játékosként

[szerkesztés]

1937 és 1940 között a Triestina, 1940 és 1943 között a Fiorentina labdarúgója volt. 1944-ben egy rövid ideig az AC Milan csapatában szerepelt. 1944 és 1947 között a Bologna csapatában szerepelt. A második világháború után 1945–46-ban megnyerte a csapattal a Coppa Alta Italia kupasorozatot. Az 1947–48-as idényre visszatért a Fiorentinához. A következő idényben a Vicenza labdarúgója volt. 1949 és 1951 között a Lucchese, 1951–52-ben a Brescia játékosa volt. 1952 és 1954 között a Piombino játékosedzője volt.

Edzőként

[szerkesztés]

1952-ben a Piombino játékosedzőjeként kezdte edzői pályafutását. 1954 és 1959 között a Prato vezetőedzőjeként tevékenykedett és itt érte első sikerét. A csapattal 1956–57-es idényben megnyerte a harmadosztályú bajnokságot. 1959 és 1962 között az Atalanta vezetőedzője volt. 1962-ben visszatért egykori klubjához, a Fiorentinához, ahol Hidegkuti Nándort váltotta a kispadon. Az 1964–65-ös idényben ismét Atalanta szakmai munkáját irányította. 1966-ban az olasz válogatott szövetségi kapitánya lett Helenio Herrera-val társedzőként. A következő évtől már egyedüliként látja el ezt a posztot. 1968-ban a hazai rendezésű Európa-bajnokságon aranyérmes lett a csapattal. Az 1970-es mexikói világbajnokságon ezüstérmet szerzett a válogatottal. Az 1974-es NSZK-beli világbajnokság kudarca után megvált a szövetségi kapitányi poszttól. 1975 és 1978 között a Hellas Verona, 1979–80-ban az AS Roma vezetőedzője volt. 1979 és 1984 között az olasz B-válogatott szakmai munkáját irányított. 1985-ben egy rövid időre elvállalta a Fiorentina vezetőedzői posztját, majd visszavonult az edzői munkától.

Sikerei, díjai

[szerkesztés]

Játékosként

[szerkesztés]
Olaszország 1861 Bologna
  • Coppa Alta Italia (Nagy olasz kupa)
    • győztes: 1945–46

Edzőként

[szerkesztés]
Szerzett érmek
 Olaszország színeiben
Labdarúgás
Világbajnokság
ezüst
1970, Mexikó
Európa-bajnokság
arany
1968, Olaszország
ITA Olaszország
ITA Prato

Források

[szerkesztés]