Gendzsi szerelmei

Gendzsi szerelmei
A Gendzsi szerelmei a 12. századból származó illusztrált tekercsen
Szerző	Muraszaki Sikibu
Eredeti cím	源氏物語, Gendzsi monogatari
Ország	Japán
Nyelv	japán
Műfaj	regény
Kiadás
Magyar kiadó	Európa Könyvkiadó
Magyar kiadás dátuma	1963, 2009
Fordító	Hamvas Béla Gy. Horváth László
Média típusa	könyv
Oldalak száma	1556
ISBN	ISBN 9789630788380
A Wikimédia Commons tartalmaz Gendzsi szerelmei témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Gendzsi szerelmei (más néven Gendzsi regénye; japánul 源氏物語, Gendzsi monogatari) a japán irodalom egyik klasszikus alkotása, amelyet a Heian-kor csúcsán, a 11. század elején írt Muraszaki Sikibu japán nemeshölgy; egyesek szerint ez a világ első regénye (bár e címet sokan a világirodalom más-más, jóval korábbi alkotásainak „igénylik”). Kavabata Jaszunari irodalmi Nobel-díjának átvételekor a japán irodalom csúcsteljesítményének nevezte. Magyarul 1963-ban jelent meg először.

Az 54 részre/könyvre tagolt monumentális mű Gendzsinek, a japán császár fiának pályafutását meséli el: Gendzsi, akit politikai okokból megfosztanak a rangjától, és alacsony beosztású hivatalnokként kezdi meg pályafutását, beleszeret mostohaanyjába. Tiltott szerelme és rossz házassága miatti frusztrációját számos afférban próbálja levezetni, amelyek azonban rendre balul végződnek. A történetek az ő szerelmi életén keresztül mutatják be a korabeli udvari nemesség szokásait, életét.

A Gendzsi szerelmei férfiideált teremtett: Gendzsi a jóképű, eszes, figyelmes és nagylelkű szerető mintaképe, afféle japán herceg hófehér paripán. Az udvari etikett részletes ábrázolása miatt a regény még később is az illem fontos útmutatója volt a japán arisztokrácia köreiben.

A regény műfajának tankönyvi kritériumai közül számos feltételnek tesz eleget a mű: van főszereplője, számos mellékszereplője, a fontosabb szereplők jelleme jól kidolgozott, a narráció nagyjából kronologikus, a főszereplő életében, illetve a halála után lezajló, egymást követő események köré szerveződik. A történet egyik figyelemreméltó vonása belső konzisztenciája: noha Muraszaki több száz szereplőt vonultat fel, mind összhangban öregszenek, és a családi és politikai kapcsolataik is következetesek.

Muraszaki szinte előzmények nélkül alkotta meg monogatariját, a nagy kínai regények a 14. századtól ismertek, nem korábbról, egyéb hatások elől pedig Japán el volt zárva. A japán prózanyelv sem tekinthető kialakultnak még az ő korában. Munkája tehát legalább két szempontból is páratlan: megteremtett egy irodalmi nyelvet és szinte a semmiből létrehozott egy roppant terjedelmű regényt.

Az eredeti szöveg olvasása nem könnyű feladat, mert Muraszaki a kor udvari etikettjének megfelelően – amely elfogadhatatlanul bizalmaskodónak tartotta azt, hogy más nemesekre a nevükkel hivatkozzanak – szinte egyáltalán nem használ neveket; az egyes szereplőket tisztségükkel („a bal felőli miniszter”), címükkel („a második hercegnő”), vagy egyszerűen a leírásukkal („a rokudzsói hölgy”) azonosítja, és ezek az elnevezések a szereplők életének alakulását követve megváltozhatnak az egyes fejezetek között. A legtöbb modern kiadás és fordítás ezeket a megnevezéseket utólag alkotott nevekre cseréli (Kasivagi például ezen a néven említtetik a korábbi fejezetekben is, holott csak akkor „kapja”, amikor meghal). A legtöbb japán fordító is (ugyanis a mai japánra át kell ültetni a Gendzsit, kapásból nem érthető a kortárs olvasó számára sem) ezt az eljárást követi.

A mű történeti háttere

Illusztráció a regényhez a 19. századból

Muraszaki nagyregénye a japán történelem négyszáz évet felölelő Heian-korának (794–1192) a közepén született, ebben a páratlanul békés korszakban, amit az államalapítás eseménydús és zűrzavaros kora előz meg, követni pedig a szamurájok kasztjának felemelkedését kísérő szüntelen belvillongások követnek.

A japán császárság ekkor már nagyjából fél évezrede létezik, s a 6. században „bennszülött” hiedelemrendszere mellé – amelyből a sintó vallás csak később született meg – Korea közvetítésével „importálta” a buddhizmust (illetve annak többféle változatát is), de merített a tekintélytisztelő és családközpontú konfucianizmusból, a tao filozófiájából, tabuiból és babonáiból, és Muraszaki idejében már jó száz éve elzárkózott a külvilágtól (nem utoljára).

Muraszaki idejében a főváros, Heiankjó (a későbbi Kiotó) 50-100 ezer lakosú nagyváros (hozzá fogható keleten csak az akkori kínai főváros, Csangan), az ország pedig mintegy ötmilliós lélekszámú, ötvenegynéhány tartományra osztva.

A fővárost és vele az országot a kínai mintára megszervezett, de azzal szemben arisztokrata és nem meritokrata alapú bürokrácia irányítja, amely a vidéki életet a városinál alacsonyabb rendű létformának tartja – erre nézve többek között éppen Muraszaki regénye az egyik legfontosabb forrásunk –, a parasztságról és az egyre gyarapodó tartományi kormányzókról, vidéki nemességről pedig lehetőleg nem vesz tudomást (annak ellenére sem, hogy az udvaroncok és a köztisztviselők rizsalapú javadalmazása, szinte minden alapanyag, ruha és bútor a fővároson kívülről származik).

Kulturális háttere

A regény főszereplői az elegancia csúcsa, a divatot diktálók, a „modernek”, a hatalom és fényűzés főváros környezetében mozgók és a környezetükben élők: elsősorban a rendkívül kiterjedt és számos oldalággal bíró császári dinasztia tagjai (ugyanakkor éppen a Gendzsi-regényből derül ki, mekkora különbség lehetett rangbéli hercegnő és hercegnő között is, attól függően, hogy az illető ág és család éppen milyen befolyással bírt, mennyire volt előtérben vagy háttérben); valamint a kilenc osztályba sorolt hivatalnokarisztokrácia.

Ez a réteg korántsem csak hivatalviselő férfiakból és az őket kiszolgálókból, esetleg udvarhölgyekből áll: a Gendzsi-regény egyik szociológiai érdekessége, hogy kiderül belőle, a Heian-kor arisztokrata férfiait rendkívül sok különféle rangú női szolgáló veszi körül a nyugaton ekkoriban szokásos férfi kisegítők helyett, és nagyon sok nőt találunk vezető beosztásban az udvarban.

A regény szereplői tehát többnyire és elvileg rendkívül elfoglaltak, ők működtetik „felülről” az óriási társadalmi szervezetet, munkát végezni ennek ellenére sem látjuk őket a regényben, valószínűleg azért nem, mert az nem lenne „elegáns” (viszont a szereplők gyakran panaszkodnak a hivatali elfoglaltságra). A cselekmény ehelyett összeesküvések, hatalomgyarapítási machinációk, szerelmi kalandok, az elképesztően változatos öltözködés részletei körül forog, valamint a műveltséget és szellemességet bemutatni hivatott „különszámok”, párbeszédek és alkalmi versek körül.

A császár méltósága ekkoriban már jól láthatóan szakrális és ceremoniális elsősorban (a személye viszont rendkívülien jelentős), de a valódi hatalom így sem esik messze tőle: a császári családdal oldalágon rokon (rendszerint az éppen aktuális főfeleséget adó) arisztokrata család kezében van, a regény idején ez a család a Fudzsivara. A család tagjai az uralkodó apósaként, nagyapjaként stb. uralkodnak, illetve a Heian-kor egy különös jelenségeként a nagyon fiatalon vagy még gyermekkorban lemondott és kolostorba visszavonult császár helyett, régensként. Ehhez természetesen nem csak a rivális családokat kell ellehetetleníteni vagy lekenyerezni, hanem a saját oldalágait is.

A szerző

Muraszaki nevére utaló lila ruhában, egy Edo-kori fametszeten

Muraszaki, aki maga is a Fudzsivara család tagja, szintén a család egyik belviszályának eredményeként került az udvarba. Az ő korában teljhatalmú rokon, Fudzsivara no Micsinaga előbb száműzette a hatalomban elébe tolakodó fiatalabb unokaöccsét, Korecsikát, majd ennek húga mellé, aki az uralkodó első számú felesége volt, hozzáadta a császárhoz saját tizenegy éves lányát, Sósit, hogy a másik halálával ő legyen a főfeleség. Sósi mellé hívta az udvarba nevelőnek és gardedámnak a művelt, kínaiul és japánul egyaránt író-olvasó, sőt verselő rokon dámát, akit Muraszaki Sikibu néven ismerünk, bár a valódi nevét nem tudjuk.

Micsinaga számítása bevált: Korecsika húga 1000-ben belehalt a gyermekszülésbe, Sósi pedig 1008-ban megszülte a trónörököst. Ezután még igen magas kort ért meg (988-ban született, 1074-ben halt meg).

A Sikibu valószínűleg arra utal, hogy az írónő apja valamikor a nyolc nagy kormányzati szerv egyikbében, a Sikibu Sóban viselt hivatalt, ez a szertartások hivatala volt, a Muraszakit pedig a regénye egyik hősnője után „kapta”, de más magyarázatok szerint azért, mert a muraszaki növény lila virága a Fudzsivara család nevét idézi, az ugyanis lilaakácmezőt jelent.

973 táján születhetett a Fudzsivara nemzetség egyik, már háttérbe szorult oldalágában, élete első éveit valószínűleg vidéken, apja tartományában töltötte. 998-ban, akkori viszonyok között tehát „öregen” (25 évesen) lett Fudzsivara no Nobutakának a felesége (de messze nem főfelesége), akitől egy lánya született (ez a lány utóbb érdekes módon jelentékeny költőtehetségnek bizonyult). A férjét 1001-ben elvitte egy járvány. Nem sokkal ezután kezdhette el írni a Gendzsi monogatarit, annyi mindenesetre bizonyos, hogy amikor 1005/1006-ban közvetlenül az udvarba került, már a jelentős része készen is lehetett. Biztos támpont erre nézve egyetlen maradt fenn: a naplója, amelyben egy 1008-as bejegyzés említi először a főhőse mint regényszereplő nevét, 1009-ben pedig már a regénye címe is szerepel a napló egyik epizódjában:

„Őfőméltósága, Micsinaga régens megpillantotta a császárné lakosztályában a Gendzsi szerelmeit. Szokásos modorában ingerkedni kezdett velem, majd ezt vetette papírra s nyújtotta át nekem szilvagallyacskához kötözve: Te, hő szerelmek krónikása, fanyar, mint e fanyar szilva, férfiszájnak nem lehetsz, ugye? Ezt válaszoltam rá: Ha nem kóstoltad, honnan tudnád bármelyikről, fanyar-e vagy édes-e? Megdöbbentesz, uram!”

– Bejegyzés Muraszaki Sikibu naplójában, 1009; Gy. Horváth László fordítása, idézi a Gendzsi szerelmeihez írott bevezetőjében.

Az epizódban megörökített verses-erotikus incselkedés a jelek szerint bevett szokás volt a Heian-kor eleganciájának életében.

Nem tudjuk, meddig élt Muraszaki, meghalhatott már 1014-ben, amikor apja váratlanul lemondott a kormányzói tisztéről, és visszatért a fővárosba, annyi bizonyos, hogy a Sósi császárné udvarhölgyeiről 1031-ben összeállított listán már nem szerepel a neve (ez tehát halálának a terminus ante quemje).

A szöveghagyomány

Ugyancsak Muraszaki fennmaradt naplójából tudjuk, hogy az udvarban keringtek már az 1010-es években ecsettel-tussal írott másolatok (nem tudjuk, hogy az 54 ma ismert részből hány volt készen). Muraszaki arra panaszkodik egy 1009-es bejegyzésben, hogy Micsinaga régens egyszerűen elemelte az udvarban kéznél tartott példányát, és most épp nincs egy sem a birtokában.

A 13. századi japán filológusok által összeállított „végleges” szövegváltozatokról tehát nem tudni, mennyire autentikusak, milyen mértékben felelnek meg Muraszaki szándékának. Egyes spekulációk szerint több részt nem is Muraszaki írt. Joszano Akiko szerint a 34. résztől a mű Muraszaki költő lányának, Daini no Szanminak a műve, mások a 42.-től vonják kétségbe a szerzőséget, a legmérsékeltebbek csak a 42–44. részben vélnek idegenkezűségre utaló jeleket felfedezni.

Számítógépes statisztikai vizsgálattal a 45–54. részek jelentős stilisztikai különbözőségét mutatták ki. Egyes magyarázatok szerint az idősödő Muraszaki „érett” stílusával állunk itt szemben.

2008. október 29-e szenzációs felfedezés dátuma a Gendzsi-szöveghagyomány krónikájában: megtalálták a 32. könyv/rész eddig ismert legrégebbi, 1240–1280 közé datálható kéziratos példányát.

Az, hogy az 54. rész a legutolsó volna, szintén nem bizonyítható.

Modern kiadásai

Magyarul

• Gendzsi regénye. Regény, 1-3.; bev., jegyz. Arthur Waley, angolból ford. Hamvas Béla, átdolg. Philipp Berta; Európa, Bp., 1963 (A világirodalom klasszikusai)
• Muraszaki udvarhölgy (Muraszaki Sikibu): Gendzsi szerelmei, 1-3.; ford., előszó Gy. Horváth László; Európa, Bp., 2009 ISBN 978-963-07-8838-0
• Muraszaki naplójának válogatott részleteit lásd: Muraszaki asszony: Napló, ford. Philipp Berta; in: Párnakönyv. Japán irodalmi naplók a X-Xl. századból; Európa, Bp., 1966, 195–213 – online lásd a Terebess-lexikon Muraszaki-szócikkében.

Más nyelveken

• Murasaki Shikibu. Genji Monogatari, Eiichi Shibuya (modern és romanizált verzió) (japán nyelven), University of Virginia (1999). Hozzáférés ideje: 2009. december 25. 
  • az eredeti, a modernizált és a romanizált verzió párhuzamba állítva
• Library of Congress – A mű 1654-es kiadása digitális formában Archiválva 2010. február 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
• The Tale of Genji [archivált változat], Edward G. Seidensticker (ford.) (angol nyelven), Unesco.org. Hozzáférés ideje: 2016. február 16. [archiválás ideje: 2016. február 16.]  Archiválva 2016. február 16-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • a regény teljes szövege (közkincs)
• Murasaki Shikibu. Le Dit du Genji, Magnificence - Impermanence, trad. René Sieffert (francia nyelven), Éditions POF, Collection « Les Œuvres capitales de la littérature japonaise », 1311. o. (1999). ISBN 2716902623 
• Die Geschichte vom Prinzen Genji. (Angolból ford.: Arthur Waley) Insel, Frankfurt/Main 1995, ISBN 3-458-33359-2

Források

• Reischauer (2000) • Edwin O. Reischauer, Japán története, Maecenas, ISBN 963-645-072-2.
• Gy. Horváth (1999) • Gy. Horváth László: Japán kulturális lexikon, Corvina, ISBN 963-13-4756-7.
• Gy. Horváth (2009) • Gy. Horváth László: Előszó – Gendzsi szerelmei, Európa, I, 5–14, ISBN 978-963-07-8838-0.
• Totman (2006) • Conrad Totman, Japán története, Osiris, ISBN 963-389-840-4.

Tanulmányok a regényről

• Kamens, Edward. Approaches to Teaching Murasaki Shikibu's the Tale of Genji (1994) 
• Harper, T. J.. Genji Gossip. New Leaves, 29-44. o. (1993) 
• McMullen, James. Genji gaiden: The Origins of Kumazawa Banzan's Commentary on The Tale of Genji.. Oxford: Ithaca Press for the Board of the Faculty of Oriental Studies (1991) 
• Goff, Janet. Noh drama and The Tale of Genji. Princeton: Princeton University Press (1991) 
• Gatten, Aileen. Death and Salvation in Genji Monogatari. New Leaves, 5-27. o. (1993) 
• Gatten, Aileen. The order of the early chapters in The Tale of Genji, 5-46. o.. HJAS 41.1 (1981) 
• Gatten, Aileen. The secluded forest: textual problems in the Genji Monogatari. Ph.D. University of Michigan (1977) 
• Gatten, Aileen. A wisp of smoke: scent and character in The Tale of Genji, 35-48. o.. MN 35.P (1977) 
• Bowring, Richard. Murasaki Shikibu: The Tale of Genji. Cambridge: Cambridge University Press (1988) 
• Field, Norma. The Splendor of Longing in the Tale of Genji. Princeton: Princeton University Press (1987) 
• Shirane, Haruo. The Bridge of Dreams: A Poetics of the "Tale of Genji". Stanford: Stanford University Press (1987) 
• Stinchecum, Amanda Meyer. Narrative Voice in the Genji Monogatari, Illinois Papers in Asian Studies. Urbana, Ill: Center for Asian and Pacific Studies, University of Illinois (1985) 
• Who tells the tale? "Ukifune": a study in narrative voice., 375-403. o.. MN 35.4 (1980) 
• Shirane, Haruo (ed.). Envisioning The Tale of Genji. New York: Columbia University Press (2008)
• Puette, William J. The Tale of Genji. A Reader's Guide. Boston: Tuttle Publishing (1983)
• Morris, Ivan. The World of the Shining Prince. Court Life in Ancient Japan. New York: Alfred A. Knopf (1964)