II. Henrik német-római császár
| II. Henrik | |
 | |
| II. Henrik megkoronázása | |
| Német király | |
| Uralkodási ideje | |
| 1002. június 6.[1] – 1024. július 13. | |
| Koronázása | Mainz 1002. június 7.[1] |
| Elődje | III. Ottó |
| Utódja | II. Konrád |
| Német-római császár | |
| Uralkodási ideje | |
| 1014 – 1024. július 13. | |
| Koronázása | Szent Péter-bazilika, Róma 1014. február 14.[1] |
| Elődje | III. Ottó |
| Utódja | II. Konrád |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Liudolf-ház |
| Született | 973. május 6. Abbach (Kelheim)[1] |
| Elhunyt | 1024. július 13. (51 évesen) Grona (Göttingen)[1] |
| Nyughelye | Bambergi dóm[2] |
| Édesapja | II. Henrik bajor herceg |
| Édesanyja | Burgundi Gizella |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Luxemburgi Kunigunda |
| Gyermekei | nincsenek |
 A Wikimédia Commons tartalmaz II. Henrik témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
II. Henrik vagy Szent Henrik (németül: Heinrich II der Heilige), (973. május 6.[1][3] – 1024. július 13.[1]) a Liudolf-házból származó ötödik német-római császár, a Szász dinasztia utolsó császára, Boldog Gizella magyar királyné bátyja. Bajor herceg 995–1004 között, német király 1002–1024 között, német-római császár 1014. február 14. után.
Élete
[szerkesztés]Ifjúsága
[szerkesztés]Henrik korán kapcsolatba került az egyházzal; egyházi nevelést kapott, feltehetőleg II. Ottó parancsára. A császár ezzel az utasításával azt szerette volna biztosítani, hogy II. Civakodó Henrik gyermeke ne kövesse édesapja lázongó példáját.
A leendő császár először Ábrahám freisingi püspöknél talált menedéket, később pedig a hildesheimi katedrális iskolájában nevelkedett.
A regensburgi Szent Emmerám templomban, Wolfgang püspök felügyelete alatt ismerte meg Henrik a gorzei kolostorból induló reform eszmeiségét.
Henrik 995-ben lépett édesapja örökébe, mint IV. Henrik bajor herceg.
Trónralépte
[szerkesztés]Henrik útban volt Róma felé ostromlott unokatestvére, III. Ottó kiszabadítására, amikor a császár 1002 januárjában meghalt. Tudva azt, hogy az örökösödésben nem ő az egyetlen jelölt, Henrik gyorsan megszerezte a hatalmi jelvényeket halott unokatestvérétől. Willigis mainzi érsek támogatásával nyerte el a trónt.[1] Elismertetése nem ment végbe minden ellenállás nélkül: Ekkehard meisseni őrgróf és II. Hermann sváb herceg fegyveres harcot indított ellene, ám miután az előbbi egy ütközetben elesett, utóbbi is meghódolt Henrik előtt – aki ettől kezdve uralkodása legfőbb támaszait az egyháziakban látta.[1] Az egyház helyzetét adományokkal igyekezett stabilizálni. A püspököknek királyi jogköröket biztosított, melyért cserébe hűségükkel számolt.
Első lengyel hadjárat
[szerkesztés]Henrik a következő két évet hatalma és határai megszilárdításával töltötte. I. Boleszláv lengyel király beavatkozott a birodalmi hűbéres Csehország trónviszályaiba,[1] sőt 1003-ban el is foglalta azt,[1] valamint a birodalomhoz tartozó Meissen és Lausitz őrgrófságokat.[4]
Első itáliai hadjárat
[szerkesztés]Ezek után Itáliába indult Ivreai Arduin ellen, aki III. Ottó halála után Itália királyává koronáztatta magát.[1] Miután Arduinra vereséget mért, Milánóban őt koronázták Itáliai királlyá – ettől kezdve ezt címet csak a német uralkodók viselték.[1] A hadjárat kemény és kegyetlen volt, és a végén Henriknek fel kellett adnia, hogy ismét Lengyelország felé tudjon fordulni.
Nem mellesleg 1004-ben Henrik újjászervezte a Merseburgi egyházmegyét.
Második lengyel hadjárat
[szerkesztés]
Itáliából hazatérve megtámadta Boleszlávot, és Csehországból kiűzte.[5] Ezzel azonban nem elégedett meg, hanem tovább vezette seregét Lengyelországba.[5] Az 1005-ben megkötött béke értelmében Boleszláv kénytelen volt lemondani az Odera és az Elba közötti területekről, valamint elismerni a német hűbérességet.[5]
A béke azonban csak öt évig tartott, erre az időre esik a német földön utolsóként létrehozott (1007) német püspökség, a bambergi megalapítása.[5]
Harmadik lengyel hadjárat
[szerkesztés]Az 1010–1013 között vívott újabb háború eredményeképpen a lengyel uralkodó megkapta – igaz, német hűbérként – Lausitzot.[5]
Második itáliai hadjárat
[szerkesztés]1013–1014 a második itáliai hadjárat évei.[5] Erre ugyan VI. Gergely ellenpápa biztatására vállalkozott Henrik, ám mégis VIII. Benedek oldalára állt, aki aztán császárrá is koronázta 1014-ben.[5] A hadjárat másik eredménye volt a még mindig ellenálló Arduin végleges leverése.[5]
Negyedik lengyel hadjárat
[szerkesztés]1015-ben vette kezdetét a Vitéz Boleszláv elleni háború utolsó felvonása.[5] Miután a lengyel uralkodó agresszív politikája eredményeként szinte valamennyi szomszédjával összeütközésbe került, 1016-ban Henrik, I. István magyar király és I. Jaroszláv kijevi nagyfejedelem részvételével koalíció alakult ellene.[5] Az 1017-ben három oldalról meginduló támadás végre elhozta az 1003 óta tartó lengyel–német háborúskodás végét.[5] Az 1018-ban megkötött béke értelmében Lausitz Boleszláv hűbére maradt.[5]
Burgundia kérdése
[szerkesztés]Még a lengyel háború idején, 1016-ban köttetett meg az az örökösödési szerződés a császár és III. Rudolf burgund király között, amely nem is olyan sokára egy egész országot csatolt a birodalomhoz.[5]
Szászországi lázadás
[szerkesztés]1018 és 1020 között Henriknek II. Bernhard szász herceg lázadásával kellett megküzdenie: ez volt egyben az uralma ellen indított utolsó felkelés.[5]
Harmadik itáliai hadjárat
[szerkesztés]Hamarosan VIII. Benedek pápa a bizánciak elől Henrikhez menekült.[5] 1020-ban Bambergben találkoztak, itt Benedek felszentelte az új katedrálist, és a pápa Henrik segítségét kérte egy dél-itáliai hadjárathoz. A császár harmadszorra is Itáliába indult (1021–1022).[5] Visszasegítette Benedeket, majd elfoglalta Salernót és Capuát.[5] Hamarosan Beneventum is meghódolt előtte, így a hercegek ismét birodalmi fennhatóság alá kerültek.[5] Az 1022-ben megtartott páviai zsinaton a pápa Henrikkel egyetértésben szigorú intézkedéseket tett a cölibátus (papi nőtlenség) védelmére.[5] A zsinatot II. Róberttel együtt szervezte meg a császár.
Halála
[szerkesztés]Henrik az egyházi szervezet reformján dolgozott a pápával együtt, amikor 1024-ben váratlanul meghalt, befejezetlenül hagyva művét. Gyermek nem maradt utána, mivel feleségével, Luxemburgi Kunigundával együtt szüzességi fogadalmat tettek. A császár alakja köré halála után legendák szövődtek. A későbbi elbeszélések szerint Henrik a gyermektelenséget hősi bátorságnak tekintette, valamint a császár karaktere is jelentős változáson ment át az idők során. Végül mindkettőjüket szentté avatták, III. Jenő pápa Henriket 1146-ban[5] és III. Ince pápa Kunigundát 1200-ban.
Henrikkel halt ki a 919 óta a német trónon ülő Szász-ház.[5] A császárt az általa és feleségével alapított bambergi katedrálisban temették el.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c d e f g h i j k l m Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok. Budapest: Mæcenas. 1998. ISBN 963 9025 66 6 40. oldal
- ↑ James Bryce: A Római Szent Birodalom, A Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Budapest, 1903, 315. oldal
- ↑ Henrik születési évét Merseburgi Thietmar (VI c. 60, 348. old.) 1012-ben készült műve 978-ban, míg a bambergi Epitaphium 973-ban határozza meg. Utóbbi évszámot említi az Udalrici Kódex is, valamint a Mersenburgi Necrolog is.
- ↑ Weiszhár, 40–41. oldal
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u Weiszhár, 41. oldal
További információk
[szerkesztés]- II. Henrik az ottonenzeit.de oldalán
- Bokor József (szerk.). Henrik (35), A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. október 4.
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]
| Előző uralkodó: II. Henrik |
Következő uralkodó: V. Henrik |
| Előző uralkodó: II. Henrik |
Következő uralkodó: I. Ottó |
| Előző uralkodó: III. Ottó |
Következő uralkodó: II. Konrád |
| Előző uralkodó: Arduin |
Következő uralkodó: II. Konrád |
| Előző uralkodó: V. Henrik |
Következő uralkodó: V. Henrik |
