Ugrás a tartalomhoz

Jeff Gordon

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jeff Gordon
Jeff Gordon autogramot oszt 2015-ben
Jeff Gordon autogramot oszt 2015-ben
Életrajzi adatai
Teljes neveJeffrey Michael Gordon
BeceneveMr. Nascar
Született1971. augusztus 4. (53 éves)
Vallejo, Kalifornia
Nemzetiségeamerikai
Pályafutása
KategóriaSprint Cup Series, Busch Series
Aktív évei1992–2016
CsapataHendrick Motorsports
Rajtszáma24, 88
Nagydíjak száma802
Világbajnoki címek4
Győzelmek93
Dobogós helyezések130
Első rajtkockák81
Első nagydíj1992-es Hooters 500
Első győzelem1994-es Coca Cola 600
Legutolsó győzelem2015-ös Goody's Headache Relief Shot 500
Legutolsó nagydíj2016-os Pennsylvania 400
2015-ös VB-helyezés3.
A Wikimédia Commons tartalmaz Jeff Gordon témájú médiaállományokat.

Jeffrey Michael Gordon, ismertebb nevén Jeff Gordon (Vallejo, Kalifornia, 1971. augusztus 4. –) amerikai autóversenyző.

Karrierje teljes egészét a NASCAR különböző kategóriáiban töltötte. Versenyzői éveinek nagy része a ma Sprint Cup Series néven ismert kategóriához kötődik, melyet négy alkalommal (1995, 1997, 1998, 2001) nyert meg. A versenysorozat legnagyobb presztízzsel bíró versenyén, a Daytona 500-on háromszor (1997, 1999, 2005) végzett az élen. Kilencvenhárom futamgyőzelmével és nyolcvanegy pole-pozíciójával a sorozat történetének harmadik legsikeresebb versenyzője, míg a modern érában (1972–) mindkét vonatkozásban ő a legeredményesebb. Teljes Sprint Cup-pályafutása során a Hendrick Motorsportsnál versenyzett.

Ő az, aki a legtöbb egymást követő versenyen indult karrierje során, valamint huszonhárom szezonon keresztül minden egyes évben szerzett legalább egy pole-pozíciót, ezen kívül számtalan rekord fűződik még a nevéhez.

Korábban elindult a második vonalnak számító Busch Series-ben (ma Xfinity Series). Komolyabb karrierje itt kezdődött, mikor az 1990-es szezon utolsó négy futamából kettőn elindult. 1991-ben és 1992-ben a Bill Davis Racingnél teljes szezont futott, utóbbi évben három győzelmet szerzett. 1999-ben és 2000-ben ismét elindult néhány versenyen saját csapata színeiben.

Rick Hendrickkel együtt társtulajdonosa Jimmie Johnson #48-as rajtszámú autójának. Johnson hat bajnoki címet szerzett 2006 és 2010 között, valamint 2013-ban. Saját korábbi, #24-es rajtszámú Chevrolet-jében is van részesedése.

Felesége Ingrid Vandenbosch, két gyermekük van, Ella Sofia és Leo Benjamin.

Pályafutásának kezdete

[szerkesztés]

Gordon karrierje ötévesen kezdődött, amikor a kezdeti útkeresés után az amerikai kontinensen oly népszerű midget-autókkal, illetve azok negyedakkora, gyerekeknek tervezett megfelelőivel kezdett versenyezni.[1] Ezek Európában leginkább az autókrossz-versenygépeknek felelnek meg, azonban Amerikában ezeket a járműveket legalább annyit használják aszfaltozott, mint krosszpályán, míg Európában szinte kizárólag utóbbin rendeznek ilyen jellegű versenyeket. Az anekdoták szerint az első pálya, ahol Gordon versenyzett, a Rio Linda-i Cracker Jack Track volt, és hatéves korára már harmincöt versenyt nyert, valamint öt pályacsúcsot állított fel.[2] 1979-ben Gordon 51 kismidget-versenyt nyert meg. Tizenegy éves korában mind a huszonöt versenyt megnyerte, amelyen elindult.[3] Tizenkét évesen rövid időre beleunt az autóversenyzésbe, és vízisízni kezdett, de egy év után visszatért eredeti sportjához.[4] 1986-ban rövid időre belekóstolt a sprint autóversenyzésbe is, ahol három versenyt tudott megnyerni. Tizenhat évesen hivatalos versenyzői engedélyt kapott. Ezzel ő lett az addigi legfiatalabb pilóta, aki ezt megkapta.[3]

Gordon kamaszkorában Indiana államba, egészen pontosan Pittsboro városába költözött családjával, ahol több lehetősége volt a fiatal, feltörekvő autóversenyzőknek. 1989-ben ő lett az év újonc midget-versenyzője (ekkor már értelemszerűen nem a kicsinyített, hanem a teljes méretű gépekkel versenyzett). Ebben az évben megnyerte a Night Before the 500 elnevezésű versenyt, amelyet minden évben hagyományosan az indianapolisi 500 előtti napon rendeznek. 1990-ben ismét az élen végzett itt, és ugyanebben az évben amerikai bajnok lett. Ebben a kategóriában negyven versenyéből huszonkétszer, vagyis futamai több, mint felén állhatott dobogóra. 1992-ben részt vett a Slim Jim Pro Series Winchester 400 versenyén, azonban egy ütközés miatt csak huszonnegyedikként rangsorolták.[5]

A kilencvenes évek közepén Gordon többször elmondta, hogy a formulaautó-versenyzés lenne számára az álom, azonban soha nem talált elég tőkeerős szponzort a karrierje beindításához.[4] Egy alkalommal a korábbi Formula–1-es versenyző Jackie Stewart is felajánlotta segítségét Gordonnak, hogy talál számára Európában megfelelő ülést egy Formula–3-as vagy Formula–3000-es csapatnál, azonban végül Gordon nem élt ezzel a lehetőséggel, ugyanis ekkor már egyre szorosabb kapcsolatban volt a NASCAR-ral.[6]

NASCAR

[szerkesztés]

Busch Series

[szerkesztés]

Komolyabb NASCAR-karrierje megkezdése előtt szponzort kellett szereznie, így Gordon 1990-ben találkozott Hugh Connertyvel, több Hooters-étterem, valamint az Outback Steakhouse tulajdonosával. Connerty az Outbacken keresztül intézett Gordon számára egy autót, amellyel elindult a második legerősebb bajnokságnak számító 1990-es Busch Series utolsó néhány versenyén. Legelső futamára október 20-án, a North Carolina Motor Speedwayen került sor. Első autója egy hatvanhetes rajtszámú Pontiac volt, ezen kívül pedig itt tűnt fel először Gordon karrierjében versenymérnöke, Ray Evernham, akivel később rendkívül gyümölcsöző kapcsolatot alakítottak ki. Első időmérője kiválóan sikerült, ugyanis rögtön a második pozícióba, vagyis az első sor külső szélére kvalifikálta magát. A verseny már nem alakult ilyen jól, ugyanis a harmincharmadik körben balesetbe keveredett, végül harminckilencedikként rangsorolták.[7]

1991-ben és 1992-ben teljes szezont futott a Busch Series-ben. Csapata ekkora már a Bill Davis Racing lett, amelynél egy Ford Thunderbirdöt vezethetett. Első évében rögtön ő lett az év legjobb újonca. Bár győzelmet ekkor még nem szerzett, egy első rajthely már összejött neki, és végül tizenegyedikként zárta a szezont. 1992-ben már győzni is tudott, ez összesen három versenyen sikerült neki az évad során. Rekordnak számító, tizenegy alkalommal az első rajthelyről kezdhette a futamokat,[1] valamint számos esetben, ha nem is tudott nyerni, a legjobb öt között zárt. A fejlődés a versenyeken nyújtott teljesítményen kívül az év végi helyezésen és a szerzett pontokon is látható volt, ugyanis ebben az évben már negyedik lett, majdnem ötszáz ponttal többet szerezve, mint egy évvel korábban.

Legközelebb 1999-ben, már ismert Cup-versenyzőként tért vissza néhány Busch Series-versenyre. Ekkor saját csapatot indított, Gordon/Evernham Motorsports néven. Visszatérése első évében a Pepsi hat futamon segítette az indulásban Gordont, csapattársa, Ricky Hendrick (Gordon Cup-csapatfőnöke, Rick Hendrick fia) pedig két versenyen kapott lehetőséget.[8] Ami Gordont illeti, a hat futamból négyszer is a legjobb öt között zárt, Phoenixben pedig nyerni is tudott.[9][10] Az istálló ebben a formában csak egy szezont élt túl, ugyanis 1999 végén Evernham elhagyta Hendrick csapatát.[11] 2000-ben ismét visszatért néhány verseny erejéig, és ebben az évben is összejött neki a győzelem Homestead-ben.[12]

Sprint Cup Series

[szerkesztés]

Az első évek (1992–1994)

[szerkesztés]
Gordon Rick Mastot üldözi az 1994-es Brickyard 400-on.

Már a Busch Series-ben töltött évei alatt többen megpróbálták leszerződtetni Gordont a Cup-csapatukba. Az első ilyen ember Jack Roush, a Roush Fenway Racing főnöke volt. A szerződés végül azért nem jött létre, mert Gordon nevelőapja, John Bickford azt szerette volna, hogy Ray Evernham legyen Gordon versenymérnöke, míg Roush a saját emberét preferálta volna.[13] A Hendrick Motorsports vezetője, Rick Hendrick ugyancsak kíváncsi volt Gordon teljesítményére, így a csapatfőnök meg is nézte a teljesítményét egy 1992-es versenyen, az Atlanta Motor Speedwayen, két nappal később pedig le is szerződtette a fiatal, tehetséges pilótát.[14] Első Sprint Cup-versenye (akkoriban Winston Cup) a Hooters 500 volt az 1992-es szezon végén. Gordon első versenye egyébként egy másik korszakos egyéniség, „a Király”, Richard Petty utolsó futama is volt, ahol Gordon végül egy ütközést követően harmincegyedikként zárt.[15]

Első teljes idényét 1993-ban kezdhette meg. Rögtön első nekifutásra megnyerte a Daytona 500 kvalifikációs versenyét, a Gatorade Twin 125'-ot, ezzel ő lett a legfiatalabb versenyző, akinek ez sikerült.[16] Ugyancsak megszerezte ebben az évben első pole-pozícióját is az őszi Charlotte-i versenyen.[17] A szezont végül tizennegyedikként zárta. Bár győzelmet első évében még nem szerzett, tíz alkalommal is a legjobb tíz között végzett, ebből hatszor minimum ötödik volt. Jó teljesítményének köszönhetően ő lett az év legjobb újonca.[1] Gordon teljesítménye szépen lassan megdöntötte azokat az előítéleteket, miszerint fiatal versenyző nem tud igazán jól teljesíteni ilyen magas szinten. Bár több jó versenyt futott, agresszív stílusa, és gyakori balesetei miatt több rutinos, nagynevű ellenfele ellenszenvét kivívta karrierje kezdeti szakaszában. Erre sokak szerint a legjobb példa az 1993-as First Union 400 volt, amely után Darrell Waltrip azt mondta Gordonról, hogy „mindent eltalált, csak a tempót nem”.[18][19]

Az 1994-es szezon is jól indult számára, ugyanis a szezon első, húszkörös gálafutamát, az 1994-es Busch Clash-t megnyerte.[20] Az év első „igazi” futamán, a Daytona 500-on negyedik lett, valamint hét kört vezetett is a verseny során. A következő versenyek nem alakultak túl szerencsésen, ugyanis a kilencből hat alkalommal is huszadiknál rosszabb helyen rangsorolták. Ezt követően viszont, a Coca Cola 600-on megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét. Bár a verseny nagy részében, így az utolsó szakaszban is Rusty Wallace vezetett, végül az utolsó kerékcseréknél végzett jobb szerelői munka meghozta Gordon számára a hőn áhított győzelmet, ami után a díjátadáskor elsírta magát.[21] Ebben az évben rögtön megszerezte második győzelmét is, ugyanis hazai pályán, Indianapolisban is őt intették le elsőként az először megrendezett Brickyard 400-on.[22]

Négy év, három bajnoki cím (1995–1998)

[szerkesztés]
Gordon az 1995-ös trófeával

Az 1995-ös volt első igazán sikeres szezonja. Bár az év nem indult jól számára (22. hely Daytonában), a következő kilenc futamból hármat megnyert, és további négy alkalommal lett második vagy harmadik, ezen kívül négyszer az első rajtpozíciót is megszerezte. Hiába szerezte meg Charlotte-ban ötödik pole-pozícióját, egy szabálytalan alkatrész miatt őt és csapatát hatvanezer dollárra büntették, a versenymérnököt, Ray Evernhamet pedig próbaidőre helyezték.[23] Később még négy pole-pozíciót szerzett (Dover, Michigan, Indianapolis, Martinsville), valamint ugyancsak négyszer intették le őt elsőként a kockás zászlóval (Daytona, New Hampshire, Darlington, Dover).[24] Teljesítménye végül több, mint 300 pontos előnyben mutatkozott meg az idősebb Earnhardttal szemben, ez pedig bajnoki címet jelentett számára, pályafutása során először. A csapat rengeteget fejlődött egyébként a megbízhatóság terén, ugyanis míg az előző két szezonban összesen huszonegyszer nem ért célba, addig ez a szám az 1995-ös évben mindössze három volt.

1996-ban megkísérelte megvédeni címét. A futamgyőzelmeket tekintve még 1995-nél is jobban sikerült ez az év, ugyanis nem kevesebb, mint tízszer végzett az első helyen. Ám hiába kiemelkedő eredményei és a sok első hely, ebben az évben ismét rengeteg kiesés, vagy baleset miatti rossz helyezés hátráltatta őt a címvédésben. Az első két futamon, Daytonában és Észak-Karolinában negyvenen kívüli helyezéssel rangsorolták, de Talladegában, New Hampshire-ben, Indianapolisban és Charlotte-ban sem sikerült beférkőznie még a legjobb 30 közé sem. Tíz futamgyőzelme ellenére elbukta a bajnokságot csapattársával, Terry Labontéval szemben, aki bár csak két futamot nyert, sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, és végül 37 ponttal megelőzte Gordont.[25] Ebben az évben rendeztek utoljára NASCAR-versenyt North Wilkesboróban. Ezen az utolsó futamon végül Gordon szerezte meg a győzelmet.[26]

1997-ben, pályafutása során először, megnyerte a Daytona 500-at, ezzel az addigi legfiatalabb daytonai győztes lett.[27] Bár később még nyert kilenc futamot (Bristolban például egészen a leintésig harcolt Rusty Wallace-szal[28]), ismét több gyenge helyezés rondított bele a futamgyőzelmek uralta összképbe, így várható volt, hogy ebben az évben is kevés ponton fog eldőlni a bajnoki cím. Végül ez a forgatókönyv valósult meg, ugyanis az év végén mindössze tizenhét pont döntött Gordon és Dale Jarrett között, ám ezúttal Gordon örülhetett, és ő szerezte meg a bajnoki címet, pályafutása során már másodszor. Ebben az évben ismét meggyanúsították Gordont és Evernhamet, hogy szabálytalan autót indítanak, ám ezúttal nem a kritikusoknak volt igaza.[29] Mivel megnyerte a Daytona 500-on kívül a Coca Cola 600-at, valamint Darlingtonban is ő végzett az élen, a négy legnagyobb presztízzsel bíró verseny közül hármat is megnyert. Ez akkoriban azt jelentette, hogy egy különdíjat nyert, a Winston Milliont, amit az a versenyző kapott, aki hasonló teljesítményre volt képes (a negyedik klasszikus egyébként Talladega). Gordon mindössze a második versenyző volt, aki ezt véghez tudta vinni, előtte ez Bill Elliottnak sikerült 1985-ben.[30]

Az 1998-as év a NASCAR modern érájának egyik legnagyobb fölénnyel megnyert éve. Az előző évek szoros küzdelmei után Gordon ebben a szezonban egyeduralkodó volt, és gyakorlatilag egy pillanatig nem forgott veszélyben, hogy ő lesz a bajnok év végén. Már a szezon első felében nyert négy futamot, de az igazi dominancia az évad második felére maradt. Az utolsó tizenhét futamból kilencszer is az élen zárt, volt olyan sorozata, amikor hatból öt versenyt is ő nyert meg, köztük négyet egymás után. Ezen a tizenhét futamon egyébként a kilenc győzelemmel együtt tizenhatszor a legjobb ötben zárt, legrosszabb eredménye egy hetedik hely volt. A szezon végén az ő neve mellett tizenhárom győzelem, hét pole-pozíció, huszonöt top 5-ös és huszonhét top 10-es helyezés állt, és egy alkalommal négy egymást követő versenyt is megnyert. Ezek közül a tizenhárom futamgyőzelem, valamint a négy egymást követő siker egyaránt rekordnak számítanak a modern érában. Gordon végül 364 ponttal előzte meg a második helyezett Mark Martint, így tehát négy évből harmadszor szerzett bajnoki címet.[31]

Új versenymérnökök, új szituációk (1999–2005)

[szerkesztés]

Gordon az 1999-es szezont is Evernhammel kezdte meg, akivel ismét nagyon jól indult az év. Ebben az idényben megszerezte második győzelmét a Daytona 500-on, valamint újabb elsőségeket zsebelt be Atlantában, a California 500-on, Sears Point-ban és Watkins Glen-ben.[32] A Martinsville-i verseny előtt egy nagy változás következett be csapatában a Hendrick Motorsports-on belül, ugyanis Ray Evernham távozott a csapattól, hogy saját istállót alapítson Evernham Motorsports néven. Versenymérnöke Evernham után Brian Whitesell lett.[33] Vele Martinsville-ben, majd rögtön a következő futamon, Charlotte-ban sikerült győznie, de a bajnoki címre ezúttal nem volt esélye, csak a hatodik lett.[34] Az év során felvette vele a kapcsolatot Chip Ganassi, a Chip Ganassi Racing tulajdonosa, azzal a céllal, hogy leszerződtesse az istállójába, míg a Dallas Cowboys első embere, Jerry Jones egyenesen társtulajdonosnak szerette volna megszerezni őt egy új csapathoz.[35] Végül egyik lehetőség sem valósult meg, mégpedig azért, mert az 1999–2000 közötti holtszezonban Gordon életre szóló szerződést kötött a Hendrick Motorsportsszal, amely egyben azt is jelentette, hogy részesedést kapott a saját, 24-es rajtszámú autójának bevételeiből, nem csak egyszerűen versenyzője volt tehát már az autónak.[36]

Brian Whitesell csak néhány verseny erejéig volt Gordon versenymérnöke, 2000-nek már Robbie Loomisszal vágott neki. Ez az éve kimondottan rosszul sikerült. Első éve Loomisszal leginkább az összecsiszolódásról szólt, ennek megfelelően 2000-ben „mindössze” három győzelmet szerzett, Talladegában (ez volt karrierje ötvenedik futamgyőzelme[37]), Sonomában[38] és Richmondban. Év végén a kilencedik helyen zárt, ennél rosszabbul csak első teljes szezonjában teljesített, akkor tizennegyedik lett.

2001-ben Gordon rácáfolt azokra a kritikákra, miszerint csak Evernhammel tudna bajnoki címet szerezni. Ebben az évben hat futamot is meg tudott nyerni, ő végzett az élen Las Vegasban, Doverben,[39] Michiganben, amely a Hendrick századik győzelme volt,[40] egyik kedvenc helyszínén, Indianapolisban,[41][42] Watkins Glenben és az első ízben megrendezett kansasi versenyen. A szezon végén 5112 ponttal zárt, 349-cel többel, mint a második helyezett Tony Stewart. Negyedik bajnoki címével mindössze a harmadik versenyző lett a sorozat történetében, aki legalább négy bajnoki címet szerzett, Richard Petty és Dale Earnhardt után, akik hét-hét bajnoki címmel fejezték be karrierjüket, Earnhardt sajnálatos módon pont ebben az évben, a Daytona 500-on életét vesztve.[43] Gordon összetettbeli harmadik helye (a bajnoki címeket tekintve) csak közel egy évtizeddel később változott meg, amikor csapattársa, Jimmie Johnson 2006 és 2010 között zsinórban ötször nyert, megelőzve Gordont.

Gordon 2005-ben

2002 és 2003 két csendesebb év volt Gordon számára. Bár futamgyőzelmeket szerzett (mindkét évben hármat-hármat), 2002-ben ötödik, 2003-ban negyedik helyen zárt összetettben. 2004-ben, amikor a sorozat először futott Nextel Cup néven, a #24-es autó Gordonnal öt győzelmet aratott, és végül a győzelem sem múlt sokon. Az első három versenyző, Kurt Busch, Jimmie Johnson és Gordon között mindössze tizenhat pont volt a különbség, Busch és Johnson, valamint Johnson és Gordon között is 8-8.

2005-ben hiába szerzett négy győzelmet is (Daytona 500, mindkét Martinsville-i verseny és Talladega),[44] év végén mégis karrierje második legrosszabb év végi helyezését hozta össze. Hiába a négy futamgyőzelem és a további tíz top 10-es helyezés, a mérleg másik oldalán kilenc be nem fejezett verseny állt, ez pedig rányomta a bélyegét a szezonra, és végül csak tizenegyedik lett, így a bajnoki címért zajló egyfajta „rájátszásba”, a Chase-be sem jutott be.[45][46] Szeptember 14-én Loomis elhagyta a csapatot, így helyette Gordon egyik szerelője, Steven Letarte lépett elő versenymérnökké.[47][48]

Majdnem bajnok (2006–2010)

[szerkesztés]

2006-ban is Steven Letarte maradt Gordon versenymérnöke, és ez így is maradt egészen 2010-ig. 2006-ban egyébként mindössze két győzelmet szerzett, Sonomában és Chicagolandben, ezen kívül pedig az első rajthelyről is kétszer indulhatott, a doveri és phoenixi őszi versenyeken.[49] 2007-re jelentősen feljavult Gordon teljesítménye. Első győzelmét ebben az évben Phoeinxben szerezte, ahol egyébként a pole-pozícióból is indulhatott. Ez volt karrierje ötvenkilencedik időmérő-elsősége, ezzel beállította Darrell Waltrip rekordját a modern érában.[50] Az időmérő után másnap még egy nagy versenyzőt utolért, ugyanis phoenixi győzelmével már ugyanannyi sikernél tartott, mint Dale Earnhardt, és már az összetett hatodik helyén állt.[51] A következő helyszínen, Talladegában ismét a pole-ból tudott győzedelmeskedni, azonban itt a nézők finoman szólva sem örültek Gordon győzelmének, és az ünneplés kisebb botrányba fulladt, amikor sörösdobozokkal kezdték dobálni az autóját.[52] Talladega után még négyszer végzett az élen, Darlingtonban, Poconóban, a második 'degai futamon és Charlotte-ban. A hét pole-pozíciója közül kettőt Fontanában és Bristolban szerzett, ezt követően volt egy hármas sorozata Phoenix és Richmond között, a szezon vége felé pedig Michiganben és Martinsville-ben is ő indulhatott az élről.[53] Bár Johnson mögött csak második lett év végén, egy újabb rekordot felállított, ugyanis harmincszor is a legjobb tíz között zárt a futamokon.[1] 2007 már a második év volt, amikor Gordon a Chase-rendszer miatt bukta el a bajnokságot: a régi rendszer szerint 2007-ben Gordon 353 ponttal előzte volna meg csapattársát.[54]

2008 és 2010 között nem sok sikerélménye akadt, ugyanis ezalatt a három szezon alatt mindössze egyszer tudott futamot nyerni, méghozzá Texasban, pályafutása során először.[55] Az egy futamgyőzelme mellett szerzett ezalatt az időszak alatt hat pole-pozíciót, legjobb összetett eredménye pedig egy harmadik hely volt 2009-ből, Johnson és Mark Martin mögött.[56] 2009-ben Gordon lett az első olyan versenyző, aki karrierje során legalább százmillió dollárt összegyűjtött a versenyek pénzdíjazásaiból.[57]

A veterán Gordon (2011–2015)

[szerkesztés]
Gordon 2011-es phoenixi győzelme után

A 2011-es évtől kezdve Alan Gustafson lett Gordon versenymérnöke, míg korábbi főnöke, Letarte Dale Earnhardt Jr. csapatához került.[58] Már a szezon második versenyén, Phoenixben megszületett Gustafson és Gordon első győzelme, ezzel pedig hatvanhat verseny után parkolhatott be ismét a győztesnek kialakított helyre, a Victory Lane-re.[59] Az év első talladegai versenyén Gordon indulhatott a pole-pozícióból, ezzel pedig utolérte a vonatkozó ranglista harmadik helyén álló Cale Yarborough-t.[60] Poconóban holtversenyben ő lett a legsikeresebb versenyző a pályán aratott győzelmeket tekintve Bill Elliott-tal.[61] Atlantában Johnsont legyőzve sikerült megszereznie újabb győzelmét, ezzel pedig 85-tel már az ő neve mellett állt a harmadik legtöbb siker Richard Petty (200) és David Pearson (105) mögött, valamint Bobby Allison és Darrell Waltrip (84-84) előtt.[62][63]

2012 ismét nem sikerült igazán jól számára.[64] A kevés sikerélmény egyike volt a poconói győzelem. Miután az utolsó újraindítás idején Johnsonnak műszaki problémái adódtak, Gordon állt az élre, és végül megszerezte nyolcvanhatodik győzelmét, a hatodikat ezen a pályán. Mivel az előző évi versenyen már beállította Bill Elliott rekordját, ettől az idénytől kezdve már ő volt a legtöbb győzelmet szerző versenyző Poconóban.[65] Egyik legjobb versenyét Richmondban futotta, ahol a verseny elején még körhátrányban is volt, végül Clint Bowyer mögött másodikként zárt, és ismét kvalifikálta magát a Chase-be.[66] Phoenixben ismét Gordon és Bowyer volt a két főszereplő. A verseny egy pontján összeütköztek, emiatt Gordon a falban végezte, valamint defektet kapott. A baleset miatt Gordont ítélte meg vétkesnek a versenybíróság, valamint azt sem ítélte szabályosnak, ahogy a boxba hajtott volna a javítás miatt, így fekete zászlóval kiintette a versenyből. A döntés miatt feldúlt Gordon emiatt megvárta Bowyert, és szándékosan kiütötte őt a versenyből, véget vetve ezzel Bowyer bajnoki esélyeinek arra az évre. Már a két szerelőgárda is összecsapott (igaz, csak verbálisan), de az igazi balhé a két versenyző között látszott kialakulni. Bowyer amint tudott, kiszállt az autójából, és elkezdett futni Gordon felé, és a versenyfelügyelők csak nagy nehézségek árán tudták visszatartni Gordontól.[67] Az eset miatt Gordon százezer dolláros büntetést, valamint huszonöt pontos levonást kapott, emellett december 31-ig próbaidőre helyezték.[68][69] A balhét gyorsan maga mögött hagyta, és megnyerte a szezonzáró homesteadi versenyt, az évet viszont csak tizedikként fejezte be.[70]

A 2013-as Bojangles' Southern 500 versenyen, Martinsville-ben karrierje (megszakítás nélküli) hétszázadik futamát teljesítette, és mivel harmadikként ért célba, egy újabb mérföldkőt is elért egyetlen hétvége alatt: pályafutása során háromszázadszor végzett a legjobb öt között.[71] Két futammal később, Doverben a 301. top 5-ös helyezését is megszerezte, ezzel utolérte David Pearsont.[72] Richmondban pályacsúccsal szerezte meg az edzéselsőséget, 2013-ban először, Richmondban pedig ötödször, utóbbi rekord.[73] Azzal, hogy huszonegy szezonja mindegyikében szerzett pole-pozíciót, szintén rekordot állított fel.[74][75] Ez volt hosszú idő után az első szezon, amikor nem jutott be a Chase-be, ugyanis hiába lett nyolcadik, győzelmet nem szerzett, ebben a rendszerben pedig a futamgyőztes pilóták élveznek elsőséget.[76] Szeptember 13-án kiderült, hogy mégis részt vehet a Chase-ben, ugyanis úgy ítélték meg, hogy az előtte egy ponttal végző, így Gordont a Chase-ből kiütő Joey Logano a szabályok adta kereteken túl játszott össze David Gillilanddel, hogy Logano Gordon előtt maradhasson.[77] Martinsville-ben megszerezte első 2013-as győzelmét, a pályán pedig 2005 óta az elsőt.[78] 2013-ban végül hatodikként zárt.

A futamgyőzelmeket tekintve 2014 volt utolsó igazán sikeres éve. Az elsőt Kansasben aratta.[79] Az indianapolisi Brickyard 400 előtt Indianapolis polgármestere, Greg Ballard Gordon 1994-es győzelmét „Jeff Gordon-nappá” nyilvánította.[80] A gesztus jót tett Gordonnak, ugyanis 17 körrel a verseny vége előtt megelőzte Kasey Kahne-t, és megnyerte a futamot, ötödször Indianapolisban. Nyert Michiganben[81] és Doverben is, ezzel ezeken a pályákon is két nagyon hosszú nyeretlenségi sorozatot szakított meg, ugyanis 2001 óta egyik helyszínen sem tudott győzedelmeskedni.[82] Texasban Gordon, Johnson és Brad Keselowski harcoltak a győzelemért. A legvégén Keselowski megpróbált az élre törni, azonban a kísérlet során kivágta Gordon gumiját, ami miatt Gordon ütközött, és csak huszonkilencedik lett, míg Keselowski is csak harmadikként zárt.[83] A boxutcában, a kamionok között Gordon megvárta Keselowskit és összeszólalkozott vele, a jelenetnek a két versenyző szerelői is szem- és fültanúi voltak. A szóváltásból akkor lett komoly verekedés, amikor Kevin Harvick is beszállt, aki szintén Keselowskin szeretett volna elégtételt venni a futamon történt korábbi csatáik után.[84] Hiába szerzett Gordon négy győzelmet, a bajnoki címre nem volt esélye, és végül ismét hatodik helyen fejezte be az évet. A szezon során megszerezte 454. top 10-es helyezését, ezzel az örökranglista második helyére ugrott Richard Petty (712) mögé.[85]

2015-ben rögtön az év elején, január 22-én bejelentette a visszavonulását.[86] Egy héttel később azt is elmondta, hogy nem kíván több Daytona 500-on sem indulni.[87] A szezonja jól indult, ugyanis utolsó Daytona 500-án a pole-ból indulhatott.[88] A verseny már nem sikerült igazán jól, ugyanis az utolsó körben tömegbalesetbe keveredett, így végül harmincharmadikként rangsorolták.[89] Később még háromszor indulhatott az élről, ilyen volt a Las Vegas-i és mindkét talladegai futam.[90] Utolsó szezonjában, bár futamgyőzelem nélkül, de ismét bekerült a chase-be, és egészen az utolsó futamig volt esélye a bajnoki címre, miután novemberben győzni tudott Martinsville-ben.[91] Az utolsó futamon, Homesteadben négy versenyzőnek, Gordonnak, Kyle Buschnak, Martin Truex, Jr.-nak és Kevin Harvicknak volt esélye a bajnoki cím megszerzésére, amelyhez a leendő bajnoknak mindössze a legelőrébb kellett végeznie a négy pilóta közül. Gordon végül hatodik lett karrierje utolsó versenyén, így összetettben harmadik lett. A bajnoki címet Kyle Busch szerezte meg.

Alkalmi helyettesítések (2016–)

[szerkesztés]

Bár 2015-től kezdve úgy döntött, többet nem indul egész szezonban, a teljes visszavonulást soha nem említette. Ennek megfelelően 2016-ban csapata, a Hendrick Motorsports bejelentette, hogy két futamon, Indianapolisban és Poconóban ő helyettesíti agyrázkódást szenvedett csapattársát, Dale Earnhardt Jr.-t. Első beugró futamán tizenharmadikként zárt.[92] Később elindult Poconóban, Watkins Glenben és Bristolban is.[92][93] Amikor bejelentették, hogy Earnhardt a teljes hátralévő szezont ki kell, hogy hagyja, Gordon maradt az autóban, azonban nem az összes futamra, ugyanis megkapta váltótársnak Alex Bowmant. Gordon az idény végére még négy futamot (Darlington, Richmond, Dover, Martinsville) kapott meg, a többin Bowman indult.[94]

Egyéb versenyek

[szerkesztés]

Pályafutása során összesen kétszer vett részt a Race of Champions elnevezésű nemzetközi versenyen, ahol az autó- és motorversenyzés különbözői szakágainak legjobbjai csapnak össze minden évben.[95] A 2002-es tornán az amerikai csapat, benne Gordonnal, Jimmie Johnsonnal és Colin Edwardsszal megnyerte az országok küzdelmét. Ami Gordon versenyeit illeti, a csoportkörben Cristiano da Matta ellen kikapott, legyőzte viszont Fernando Alonsót. Az elődöntőben a francia csapat volt az ellenfél, ahol Gordon végül diadalmaskodott Sébastien Bourdais ellen. Az olaszok elleni döntőben ismét győzedelmeskedett, ezúttal Fabrizio Giovanardi ellen.[96] Mivel Gordonon kívül Edwards kétszer is legyőzte Marco Melandrit, az amerikaiknak Johnson veresége is belefért, ugyanis összesítésben így is 3–1-re múlták felül Olaszország csapatát. Elvileg ott lett volna 2004-ben is, azonban végül influenza miatt le kellett mondania a részvételt, és a helyére Casey Mears került.[97] Itt egy nagy találkozó jöhetett volna létre, ugyanis a programban szerepelt egy Gordon-Michael Schumacher-összecsapás is.[98] 2005-ben Travis Pastrana volt Gordon csapattársa. Egyéniben Gordon indult, és mind számára, mind a csapat számára az elődöntő jelentette a végállomást. Előbbiben Gordon Tom Kristensen ellen szenvedett vereséget, míg a csapatversenyben ismét Kristensen, valamint Mattias Ekström volt az amerikaiak végzete.[99]

Életében először 2007-ben indult a daytonai 24 órás autóversenyen, a Wayne Taylor Racing színeiben.[100] Csapattársai Max Angelelli, Jan Magnussen és Wayne Taylor voltak. A csapat végül harmadikként ért célba, két kör hátránnyal a Juan Pablo Montoya-Scott Pruett-Salvador Durán trió mögött.

Ugyancsak elindult több IROC-versenyen, 1995 és 2001 között. Ezek során egy versenyt nyert, 1998-ban, Daytonában.[101] Bár meg volt hívva a 2002-es versenyre is, elfoglaltságaira hivatkozva végül ekkor nem tette tiszteletét a versenyen.[102]

1997-ben Gordon kapott egy lehetőséget a CART egyik csapattulajdonosától, Barry Greentől, hogy a Team Green színeiben tegye meg első lépéseit a Formula–1 felé. Bár mindig is szívesen versenyzett volna formulaautókkal, végül nem fogadta el az ajánlatot, ugyanis véleménye szerint „egyszerűen túl sok lépés lett volna” eljutni az F1-ig.[103] Egyetlen kapcsolata formulaautókkal az az autócsere, amit későbbi közvetlen riválisával, Juan Pablo Montoyával, a Williams akkori F1-es pilótájával ejtettek meg az Indianapolis Motor Speedwayen.[104] Gordon legjobb ideje 1:16.5 volt, vagyis első próbálkozásra többek szerint biztató köridőket futott a számára teljesen ismeretlen autóval.[105][106] Montoya egyébként a 2002-es amerikai nagydíjon 1:10-es pole-pozíciós időt futott, ugyanazon a pályán, ugyanazon a vonalvezetésen.

2007-ben, 2008-ban és 2010-ben elindult az Eldora Speedwayen megrendezett Prelude to the Dream elnevezésű jótékonysági autókrossz-versenyen.[107] Első évében harmadik, 2008-ban tizennegyedik, míg utoljára huszonkettedik lett.[108][109][110]

Szponzoráció, autófestések

[szerkesztés]
A szivárványharcosok munkában egy 1997-es boxkiállás során

Karrierje kezdetétől, az 1993-as szezontól kezdve egészen 2000-ig Gordon egy szivárvány mintázatú autóval állt rajthoz, amely akkori főszponzora, a DuPont "színes cég"-mottóját volt hivatott kihangsúlyozni. Az autó festése személy szerint Sam Bass nevéhez fűződik, ám az eredeti tervekben a legsötétebb szín a fekete lett volna, a kék személyesen Gordon kérésére váltotta fel a feketét. A Hendrick Motorsports végül készített több változatot is, ebből választotta ki a cég a végül ikonikussá vált autófestést Gordon számára. Az autó kinézete miatt Gordon és szerelői csapata a „szivárványharcosok” becenevet kapták.[111]

1997-ben hosszútávú szerződést kötött a Pepsivel, amely attól az évtől kezdve egészen karrierje legvégéig érvényben maradt.[112] Emiatt Gordon minden évben, főleg az éjszakai versenyeken vezetett egy Pepsi-mintázatú autót. A verseny, ahol ez a legtöbbször előfordult, a Coke Zero 400 volt.[113]

2001-től a klasszikus szivárványminta valamelyest megváltozott, ekkor a fő minta a lángnyelv lett. Innentől kezdve a klasszikus minta csak a 2004-es Nextel All-Star Challenge-en[114] és a 2015-ös Irwin Tools Night Race-en tért vissza.[115] A DuPonthoz köthető még az a jubileumi minta, amellyel Gordon autóját a DuPont huszadik születésnapja idején matricáztak fel.[1] 2006-ban újabb szponzorral, a Nicorette-tel szerződött le.[112] 2007-ben bővült az együttműködés, így összesen négy versenyen került fel a Nicorette emblémája az autóra. A 2007-es Coca Cola 600-on az autón az Amerikai Védelmi Minisztérium emblémája díszelgett.[116] A 2007-es talladegai versenyre Gordon a szurkolókat kérte meg arra, hogy megtervezzék az autó mintázatát. Az akció szerencsét hozott, ugyanis végül ő nyerte a futamot.[117]

2009-től kezdve a lángnyelvmotítvumok fekete alapon narancs és piros színezetet kaptak. Ugyancsak 2009-ben kötött szerződést Gordonnal a Nemzeti Gárda, a szerződés szerint 6–8 versenyen kellett őket mutatni a 24-es rajtszámú Chevrolet-n.

Gordon a Védelmi Minisztérium emblémájával az autóján a 2007-es Coca-Cola 600 idején

2009 novemberében a Hendrick Motorsports tulajdonosa, Rick Hendrick elmondta, azt tervezi, hogy a DuPonttal egészen Gordon karrierje végéig szóló szerződést köt. A csapat és a DuPont szerződése 2010-ben járt le, ekkor Hendrick afféle B-tervként tárgyalt a Walmarttal is egy főszponzori szerződésről, ám ez végül nem jött létre.[118][119]

Néhány szponzor (általában filmek vagy konkrét filmes karakterek) csak egy-egy verseny erejéig tűnt fel Gordon karrierjében. Ilyen volt a Jurassic Park 1997-ben, a Csillagok háborúja I: Baljós árnyak és a NASCAR Racers 1999-ben, Snoopy a 2000-es Brickyard 400-on, valamint Superman 2006-ban.[116] 2009-ben, a Charlotte-i versenyen Megatron került fel Gordon autójára a nem sokkal később mozikba kerülő Transformers: A bukottak bosszúja film reklámjaként.

2010-ben Rick Hendrick bejelentette, hogy három évvel meghosszabbították szerződésüket a DuPonttal, de a cég már csak tizennégy futamon volt Gordon főtámogatója. Az elmúlt években megszokott két versenyen Gordon Pepsi-matricákkal körözött, míg a maradék futamokon az AARP lett a támogatója.[120] 2012-ben felkerült az autóra a FarmVille játék, valamint a Tini Nindzsa Teknőcök is.[121][122]

2013-ban a DuPontot megvette a Carlyle Group, és a cég neve innentől Axalta Coating System lett, amely tizennégy versenyen szponzorálta Gordont a szezon során.[123] 2014-ben, a texasi versenyen egy helyi cég támogatta.[124]

Gordon és a Hendrick Motorsports legutolsó szponzori szerződéseiket a Panasonickal (a Toughbook branden keresztül) és a 3M-mel kötötték.[125][126]

Sikerei

[szerkesztés]

Díjak, elismerések

[szerkesztés]
Gordon a róla elnevezett útszakasz táblájával

2009 óta az amerikai midget-versenyzés hírességek csarnoka tagja. A pályán elért kiváló eredményei miatt beválasztották a Watkins Glen International versenypálya saját hírességek csarnokába is. Ugyancsak 2009-ben kapta meg az ezüst Buffalo-díjat, amely az Amerikai Cserkészszövetség legmagasabb kitüntetése, ezt humanitárius tevékenységéért kapta.[127] Két nappal a 2012-es Pennsylvania 400 előtt egy újabb ilyen jellegű elismerést kapott, a Heisman Humanitarian Awardot, a gyermekekkel kapcsolatos problémákban nyújtott nagy segítségéért.[128]

2012-ben egy 2,6 km-es útszakaszt róla neveztek el, ez Jeff Gordon Expressway.[129] Már maga az út is az Interstate 85 nevet viseli, amelyben a 85-ös szám Gordon nyolcvanötödik győzelme előtt tiszteleg.[130][131]

2015-ben a New York-i Ride of Fame egy túrabuszt ajándékozott Gordon számára, mellyel a sikereit ismerték el.[132]

Rekordok

[szerkesztés]
Gordon egy emlék borospalackkal, melyet a Sonoma Racewayen aratott győzelmeiért kapott

Kilencvenhárom győzelmével Jeff Gordon minden idők harmadik legsikeresebb NASCAR-versenyzője, míg a modern érában (1972–) ennél senki nem végzett többször az élen. Ő aratta a legtöbb győzelmet nem oválypályákon (9), és az olyan superspeedway-pályákon, ahol szűkített levegőbeömlővel szerelték fel minden versenyző autóját (12). Több pályán is ő a legsikeresebb Sprint Cup-versenyző, ezek a következők: Indianapolis Motor Speedway (5), Kansas Speedway (3, megosztva Jimmie Johnsonnal), Pocono Raceway (6) és Sonoma Raceway (5). Ha minden autóverseny-sorozatot figyelembe veszünk, Indianapolisban Michael Schumacher Formula–1-es versenyzővel együtt aratták a legtöbb sikert.[133]

2009-ben Gordon lett az első versenyző, aki karrierje során legalább 100 millió dollárnyi pénzdíjat nyert.[134]

1992-es debütáló versenye, a Hooters 500 óta egyetlen versenyt sem hagyott ki sem sérülés, sem személyes indokok miatt. A 2015-ös Sylvania 300 volt pályafutása 789. versenye, ezzel pedig ő lett a megszakítás nélkül legtöbb versenyen induló pilóta. A korábbi rekordott Ricky Rudd tartotta, aki 1981 és 2005 között 785 futamon állt rajthoz.[135] Ezzel a számmal egyébként az összetett kilencedik helyén található a legtöbb versenyen szereplő NASCAR-versenyzők között. Ez a rekordja mindössze néhány alkalommal került veszélybe. 2007-ben, lánya születése idején Mark Martint állította készenlétbe Gordon, hogy szükség esetén beugorjon a helyére. Ella Sofia végül június 20-án, szerdán született meg, így Gordon kényelmesen odaért a hétvégi versenyre. Hasonló történt 2010-ben második gyermeke, Leo Benjamin születése idején, amikor Gordon helyettese a csak nem oválypályákon induló Scott Pruett lett volna szükség esetén. Pruett egyébként néhány bemelegítő kört is megtett, azonban Gordon a Watkins Glen-i versenyen is el tudott indulni. Leo Benjamin Gordon végül kevesebb, mint egy nappal a verseny leintése után született meg. A 2014-es Coca Cola 600 idején Gordon hátsérüléssel küzdött, ekkor Regan Smith állt készenlétben, hogy adott esetben helyettesíteni tudja, végül azonban ezen a versenyen is el tudott indulni.[136]

Gordon a médiában

[szerkesztés]

Szakkommentátori szerepkör

[szerkesztés]

Miután bejelentette, hogy a 2015-ös lesz az utolsó teljes szezonja, többször elmondta, szívesen csatlakozna a Fox Sports tévécsatorna közvetítői csapatához.[137] 2015. január 26-án a USA Today írója, Jeff Gluck bejelentette, hogy Gordon leszerződött a Fox Sportsszal a vendég szakkommentátori szerepre az Xfinity Series versenyeire Adam Alexander és Michael Waltrip mellé.[138] A hírt a Fox Sports a következő napon erősítette meg.[139] Február harmadikán, a Fox News Channel reggeli műsorában, a Fox & Friendsben Gordon elmondta, hogy első évében egyelőre három vendégszereplést tervez.[140][141]

Első szakkommentátori szereplésére végül április tizedikén, az Xfinity Series texasi versenyén került sor.[142] Később még visszatért a képernyőre Bristolban és Talladegában.[143][144] Gordon egyike volt azon öt aktív versenyzőnek, akik az év során szakkommentátorként vendégszerepeltek az Xfinity Series versenyei alatt. A másik négy versenyző Brad Keselowski, Kevin Harvick, Clint Bowyer és Danica Patrick voltak.[145][146][147]

Gordon május 21-én, a NASCAR Race Hub-on bejelentette, hogy 2016-tól a Sprint Cup Series állandó szakértője lesz a Fox Sports képernyőjén, Mike Joyjal és Darrel Waltrippel.[148][149] Gordon a közvetítői csapatban Larry McReynolds helyére kerül.[150][151]

Filmes karrier

[szerkesztés]

Több televíziós produkcióban, valamint mozifilmben is szerepelt, legtöbbször saját magát alakítva. Ezen kívül feltűnt a Pepsi YouTube-csatornáján is, több népszerű videóban.[152] Részt vett reklámokban is. Az egyik címe „Road Trip to the Race Track”, amely egy reklám volt a 2011-es Coke Zero 400 verseny előtt..[153] 2013-ban Ron Howarddal együtt dolgozott a NASCAR által létrehozott The Crossing című sorozatban.[154]

Filmszerepek
Év Cím Szerep
1997 Steel Chariots Saját maga
2003 Bolondos dallamok – Újra bevetésen Saját maga
2004 Amerikai taxi Saját maga
2005 Kicsi kocsi – Tele a tank Saját maga
2011 Verdák 2. (amerikai változat) Jeff Gorvette[155] (hang)
Televíziós műsorok
Év Cím Szerep Megjegyzés
1998 Arliss Saját maga Epizód: "Where Do Clients Come From?"
1998 Spin City Saját maga[156] Epizód: "The Kidney's All Right"
2001 The Drew Carey Show[157] Saját maga Epizód: "Mr. Laffon's Wild Ride"
2009 Speed Racer: The Next Generation Turbo McAllister (hang)[158] Epizód: "The Secrets of the Engine: Part 3"
2012 A Simpson család Saját maga (hang) Epizód: "Adventures in Baby-Getting"[159]
2015 Penn Zero: Part-Time Hero Wacky Bustgutty (hang) Epizód: "Chuckle City 500"[160]

Dokumentumfilmek

[szerkesztés]

2004-ben ő volt az alanya az ESPN dokumentumfilm-sorozatának, a SportsCenturynek. Több más epizódban is feltűnt, azonban a fő téma ezekben az esetekben Dale Earnhardt és Tony Stewart voltak.

2007-ben egy egész estés dokumentumfilm készült róla 24 x 24: Wide Open with Jeff Gordon címmel.[161]

Említés szintjén szerepel két olyan filmben, amely csapatáról, a Hendrick Motorsportsról szól. Ezeknek a címe: Together: The Hendrick Motorsports Story (2009) és Beyond 200: The Hendrick Motorsports Story (2012).

Egyéb televíziós megjelenések

[szerkesztés]

Feltűnt vendégként a Live! with Regis and Kelly című műsorban, valamint tíz alkalommal társházigazda is volt, amikor az egyik műsorvezetőnek, Regis Philbinnek erre nem volt lehetősége.[162][163]

2001-ben részt vett a Legyen Ön is milliomos! amerikai változatának sportszupersztár-különkiadásában, ahonnan végül 32 ezer dollárral távozott, miután elrontotta a 125 ezer dolláros kérdést.[164]

2003-ban az addigi huszonnyolc évad alatt ő lett az első NASCAR-versenyző, aki házigazdája lehetett a Saturday Night Live című show-nak.[165]

2010-ben részt vett az Extreme Makeover: Home Edition című műsorban, 2013 januárjában pedig az I Get That a Lot-ban, ahol benzinkutasként Quaker State-motorolajat próbált eladni anélkül, hogy felismernék őt.[166]

További műsorok, amelyekben Gordon is szerepelt: 60 Minutes, The American Athlete, American Idol,[167] Celebrity Poker Showdown,[168] Charlie Rose, Crook & Chase, The Ellen DeGeneres Show,[169] Fashion Police,[170] Fox & Friends,[171] Good Morning America, Jimmy Kimmel Live!, Knock Knock Live,[172] Larry King Live,[173] The Late Late Show with Craig Ferguson,[174] Late Night with Jimmy Fallon,[175] Late Show With David Letterman, Life & Style, On Air with Ryan Seacrest, Players, Rachael Ray,[176] Sesame Street,[165][177] Sidewalks Entertainment,[178] ,Today, The Tonight Show with Jay Leno, The Tony Danza Show, Top Gear, Unique Whips,[179] The View, The Wayne Brady Show[180] és a WindTunnel with Dave Despain.[181][182]

Videojátékok

[szerkesztés]

Jeff Gordon a főszereplője a Jeff Gordon: XS Racing elnevezésű játéknak.[183] A játék során ő ad tippeket a továbbhaladáshoz, valamint a végén ő az ellenfél a fő párbaj során.[184]

Több alkalommal ő volt az EA Sports NASCAR-sorozatának borítóján. Ilyen volt a NASCAR 98,[185] a NASCAR Thunder 2002,[186] valamint a NASCAR 06: Total Team Control, amelyben a játék fő újítása a csapatok irányítása.[187] Ugyancsak ő szerepel a NASCAR 09 borítóján, amelyben mentorként is feltűnik a „Sprint for the Cup” módban.[188]

Legutóbb a NASCAR '15 borítóján szerepelt, amelyet az Eutechnyx dobott piacra.[189]

Magánélete

[szerkesztés]

Gordon a kaliforniai Vallejóban született Carol Ann és William Grinnell Gordon gyermekeként. Anyja és vér szerinti apja Jeff egyéves korában elváltak. Gordon anyja a hetvenes években újraházasodott, az ifjú Jeff nevelőapja ekkor lett John Bickford.[190] Édestestvére, Kim négy évvel idősebb nála. Féltestvére, James Bickford szintén autóversenyző, jelenleg a K&N Pro Series Westben versenyez. Jeff Gordon saját elmondása szerint keresztény, azonban saját tapasztalatai szerint „nagyon nehéz egy kimondott vallásra koncentrálnia”.[191] Ez a vallásosság nem rögtön alakult ki nála, hanem csak akkor, amikor versenyzőtársait követve ő is elment néhány istentiszteletre a versenyek előtt.[192][193]

Házasságai és gyermekei

[szerkesztés]
Gordon első feleségével, Brooke Sealeyvel.

Első feleségével, Brooke Sealey-vel egy Busch Series-verseny után találkozott először, aki a győzelmi ceremóniák során Ms. Winstonként tetszelgett, a mindenkori győztes oldalán. A pár eleinte titokban randevúzgatott, ugyanis a versenyzőknek megtiltották, hogy Ms. Winstonnal találkozzanak. Gordon és Sealey végül az 1994-es Daytona 500 idején jegyezték el egymást, majd még ugyanebben az évben össze is házasodtak. 2002-ben végül mégis elváltak, ugyanis Sealey (aki időközben felvette Gordon nevét is) azt állította, hogy Gordon megcsalja őt a modell Deanna Merrymannel.[194][195][196][197] A tárgyalások során Sealey az egyik házuk kizárólagos használatát kérte, két autót, egy repülőgépet, valamint az addig közös hajóik részleges használatát.[198] A válást végül 2003 nyarán mondták ki, amely után Sealey végül körülbelül tizenötmillió dollárral lépett ki a kapcsolatból.[199][200]

Ingrid Vandenboschsal Gordon először egy vacsorás parti során (melyet a The Hamptonsban rendeztek) találkozott, egy közös barátnak köszönhetően.[201] A szerelem nem alakult ki első látásra, ugyanis legközelebb csak 2004-ben találkoztak.[202] Az eljegyzésre végül 2006-ban került sor. Gordon elmondása szerint az egész titokban zajlott, a család, a rokonok és a nagyközönség elől több, mint egy hónapig el tudták titkolni a hírt.[203] Az esküvőt is szűk körben tartották Mexikóban, az év novemberében, 2007 nyarán pedig Vandenbosch életet adott első közös gyermeküknek, Ella Sofia Gordonnak.[204][205] Nem sokkal később kiderült, hogy a pár második gyermekét várja.[206][207] Második gyermekük, Leo Benjamin nővéréhez hasonlóan szintén augusztusban látta meg a napvilágot.[208]

Üzletemberként

[szerkesztés]
Jeff Gordon nevével ellátott energiaitalok

Pályafutása elején a Coca-Colával állt szponzori szerződésben, azonban később a Pepsit választotta a jobb láthatóság miatt.[209] Karrierje során szerződésben áll vagy állt a Kellogg Companyval, a Frito-Layjel,[209] az Edy's-zel, valamint a Ray-Bannel.[3] 2012 óta a DVX Sun & Safety Sunglasses is szponzorálja, amely napszemüvegeket gyárt.[210]

Gordon tulajdonában van a JG Motorsports, amely egy ideig konkrét versenyistállóként is működött, azonban az utóbbi időben csak menedzseléssel foglalkozik. A JG Motorsports kapja a Gordon nevével ellátott termékek bevételének húsz százalékát. Ezek a termékek 1998-ban például 112 milliós hasznot produkáltak, ennek húsz százaléka került a JG Motorsportshoz. Wilmingtonban van egy saját Chevrolet-kereskedése.

2007-ben a Pepsi piacra dobott egy Gordon nevével ellátott energiaitalt, azonban ennek a forgalmazása végül rövid idő után megszűnt.[211][212]

2005 óta Gordon a borpiacon is jelen van.[213][214] 2011-ben, egy indianapolisi borversenyen két aranyérmet is nyert.[215]

2012-ben ő lett az egyik fő tervezője a Canadian Motorsports Parknak.[216] Az építkezés vezetője Gordon nevelőapja, John Bickford volt.[217] 2015-ben szponzora, az Axalta leszerződtette őt üzleti tanácsadónak.[218]

Jótékonykodás

[szerkesztés]

1999-ben létrehozta a Jeff Gordon Children's Foundation szervezetet, mely az életet fenyegető, ill. krónikus betegségekben segít a gyerekeknek. A szervezet 2006-ban megnyitotta saját kórházát.[219] Egy évvel később Andre Agassival, Muhammad Alival, Lance Armstronggal, Warrick Dunnal, Mia Hammel, Tony Hawkkal, Andrea Jaegerrel, Jackie Joyner-Kerseevel, Mario Lemieux-vel, Alonzo Mourninggal és Cal Ripken, Jr.-ral együtt létrehozta az Athletes for Hope szervezetet, amelynek célja a profi sportolók bevonása a jótékonykodásba, valamint az önkéntes munkába.[220]

2011-ben az AARP lett Gordon szponzora. A nyugdíjas szervezettel karöltve húst adományoznak a versenypályák környékén az éhezés ellen küzdő szervezeteknek, valamint hasonlóan fontos szerepe van az időskori éhezés elleni harcban.

Statisztikái

[szerkesztés]

Évek szerint

[szerkesztés]
Szezon Sorozat Csapat Versenyek Győzelem Top 5 Top 10 Pole Pont Poz.
1990 Busch Series Hugh Connerty Racing 1 0 0 0 0 0 115.
1991 Busch Series Bill Davis Racing 30 0 5 10 1 3582 11.
1992 Busch Series Bill Davis Racing 31 3 10 15 11 4053 4.
Winston Cup Series Hendrick Motorsports 1 0 0 0 0 70 79.
1993 Winston Cup Series Hendrick Motorsports 30 0 7 11 1 3447 14.
1994 Winston Cup Series Hendrick Motorsports 31 2 7 14 1 3776 8.
1995 Winston Cup Series Hendrick Motorsports 31 7 17 23 9 4614 1.
International Race of Champions NASCAR 4 0 3 3 0 51 4.
1996 Winston Cup Series Hendrick Motorsports 31 10 21 24 5 4620 2.
International Race of Champions NASCAR 4 0 1 3 0 30 10.
1997 Winston Cup Series Hendrick Motorsports 32 10 22 23 1 4710 1.
International Race of Champions NASCAR 4 0 2 4 0 39 6.
1998 Winston Cup Series Hendrick Motorsports 33 13 26 28 7 5328 1.
International Race of Champions NASCAR 4 1 2 4 0 51 3.
1999 Winston Cup Series Hendrick Motorsports 34 7 18 21 7 4620 6.
Busch Series Gordon/Evernham Motorsports 6 1 4 4 0 878 51.
International Race of Champions NASCAR 4 0 2 4 0 49 5.
2000 Winston Cup Series Hendrick Motorsports 34 3 11 22 3 4361 9.
Busch Series JG Motorsports 5 1 2 3 0 637 57.
International Race of Champions NASCAR 4 0 2 4 0 37 6.
2001 Winston Cup Series Hendrick Motorsports 36 6 18 24 6 5112 1.
2002 Winston Cup Series Hendrick Motorsports 36 3 13 20 3 4607 4.
2003 Winston Cup Series Hendrick Motorsports 36 3 15 20 4 4785 4.
2004 Nextel Cup Series Hendrick Motorsports 36 5 16 25 6 6490 3.
2005 Nextel Cup Series Hendrick Motorsports 36 4 8 14 2 4174 11.
2006 Nextel Cup Series Hendrick Motorsports 36 2 14 18 2 6256 6.
2007 Nextel Cup Series Hendrick Motorsports 36 6 21 30 7 6646 2.
Rolex Sports Car Series SunTrust Racing 1 0 1 1 0 30 61.
2008 Sprint Cup Series Hendrick Motorsports 36 0 13 19 4 6316 7.
2009 Sprint Cup Series Hendrick Motorsports 36 1 16 25 1 6473 3.
2010 Sprint Cup Series Hendrick Motorsports 36 0 11 17 1 6176 9.
2011 Sprint Cup Series Hendrick Motorsports 36 3 13 18 1 2287 8.
2012 Sprint Cup Series Hendrick Motorsports 36 2 11 18 2 2303 10.
2013 Sprint Cup Series Hendrick Motorsports 36 1 8 17 2 2337 6.
2014 Sprint Cup Series Hendrick Motorsports 36 4 14 23 3 2348 6.
2015 Sprint Cup Series Hendrick Motorsports 36 1 5 21 4 5038 3.
2016 Sprint Cup Series Hendrick Motorsports 5 0 0 0 0 126 39.
Sprint Cup Series 802 93 325 475 81
Busch Series 73 5 21 32 12
International Race of Champions 24 1 12 22 0

NASCAR

[szerkesztés]

Teljes Sprint Cup Series-eredménylistája

[szerkesztés]

Teljes Busch Series-eredménylistája

[szerkesztés]

Daytona 500

[szerkesztés]
Év Csapat Autó Rajt Cél
1993 Hendrick Motorsports Chevrolet 3. 5.
1994 6. 4.
1995 4. 22.
1996 8. 42.
1997 6. 1.
1998 29. 16.
1999 1. 1.
2000 11. 34.
2001 13. 30
2002 3. 9.
2003 13. 12.
2004 39. 8.
2005 15. 1.
2006 2. 26.
2007 42. 10.
2008 8. 39.
2009 3. 13.
2010 21. 26.
2011 2. 28.
2012 16. 40.
2013 2. 20.
2014 6. 4.
2015 1. 33.

Rolex Sport Car Series

[szerkesztés]

Daytonai 24 órás

[szerkesztés]

IROC

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b c d e Jeff Gordon Biographical Information. Gordonline.com. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  2. ↑ Jeff Gordon's Official fan site Bio. [2015. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  3. ↑ a b c Puna, Mike: The Rainbow Warrior. ESPN Classic, 2004. június 21. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  4. ↑ a b McGee, Ryan: Indianapolis Motor Speedway is Jeff Gordon's personal playground. ESPN, 2008. július 24. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  5. ↑ 1992 Featherlite Trailers Winchester 400. Racing-Reference. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  6. ↑ Jackie Stewart on Jeff Gordon. motorsport.com, 1999. február 16. [2015. december 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  7. ↑ Newton, David: Gordon's greatness is enduring. ESPN, 2011. szeptember 7. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  8. ↑ Team Bio. Gordon Online. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  9. ↑ Shut out. CNN Sports Illustrated, 1999. október 30. [2013. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva].
  10. ↑ Callahan, Terry: Jeff Gordon wins first Busch Series race at Phoenix. The Auto Channel, 1999. november 6. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  11. ↑ Evernham leaving Gordon, Hendrick. CNN Sports Illustrated, 1999. szeptember 24. [2001. január 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  12. ↑ The spoiler. CNN Sports Illustrated, 2000. november 11. [2001. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  13. ↑ Jensen, Tom: Inside story: Jack Roush's failed attempt to hire Jeff Gordon. Foxsports.com, 2015. január 23. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  14. ↑ Siano, Joseph. „Gordon Hears the Roar Of the Hometown Fans”, The New York Times , 1994. december 8. (Hozzáférés: 2015. december 8.) 
  15. ↑ 1992 Hooters 500. Racing-Reference. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  16. ↑ Rodman, Dave: Highlights on the road to 85 Cup Series victories. NASCAR, 2011. szeptember 6. [2015. november 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  17. ↑ 1993 Mello Yello 500. Racing-Reference. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  18. ↑ 1993 First Union 400. Racing-Reference. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  19. ↑ Waltrip, Darrell: Is Indy winner Jeff Gordon NASCAR's greatest of all time? DW says .... Foxsports.com, 2014. július 30. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  20. ↑ Pearce, Al. „Gordon's Glash Takes Busch Clash”, Daily Press , 1994. február 14.. [2014. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. december 8.) 
  21. ↑ Hendrick Motorsports celebrates Underdog Day. Hendrick Motorsports. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  22. ↑ Jensen, Tom: Best of the Brickyard, No. 4: Jeff Gordon's date with destiny. Foxsports.com, 2014. július 22. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  23. ↑ Siano, Joe. „From Wonder Boy to Leader”, The New York Times , 1995. július 16. (Hozzáférés: 2015. december 8.) 
  24. ↑ 1995 NASCAR Winston Cup Results. Racing-Reference. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  25. ↑ NASCAR Winston Cup standings for 1996. Racing-Reference. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  26. ↑ Perski, Rick: Today in History: The final NASCAR sanctioned race was run at North Wilkesboro Speedway. Speedway Digest, 2012. szeptember 29. [2013. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  27. ↑ Aumann, Mark: Jeff Gordon: NASCAR Daytona 500 Youngest Ever Winner. NASCAR, 2003. február 10. [2012. március 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  28. ↑ Caraviello, David: TOP 10 SPRING BATTLES AT BRISTOL. NASCAR, 2014. március 12. [2017. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  29. ↑ Newton, David: Evernham pushed envelope with T-Rex Chevrolet. ESPN, 2007. augusztus 9. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  30. ↑ The Callahan Report: Jeff Gordon Wins The Winston Million. The Auto Channel, 1997. szeptember 1. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  31. ↑ NASCAR Winston Cup standings for 1998. Racing-Reference. (Hozzáférés: 2015. december 8.)
  32. ↑ 1999 NASCAR Winston Cup Results. Racing-Reference. [2015. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 28.)
  33. ↑ Associated Press: Whitesell replaces Evernham in Gordon's pits. ESPN, 1999. szeptember 20. (Hozzáférés: 2013. július 19.)
  34. ↑ Gordon wins second race with new crew chief Whitesell. CNN Sports Illustrated, 1999. október 18. (Hozzáférés: 2013. július 19.)http://articles.chicagotribune.com/1999-10-04/sports/9910040184_1_brian-whitesell-ray-evernham-jeff-gordon
  35. ↑ Bruce, Kenny: GORDON'S LOYALTY TO HENDRICK PAID OFF IN LONG RUN. NASCAR, 2015. január 22. [2015. január 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 23.)
  36. ↑ Jeff Gordon Signs Lifetime Agreement with Henrick Motorsports. Motorsport, 1999. október 6. [2014. március 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 30.)
  37. ↑ A Look Back In Talladega History: Jeff Gordon's Talladega Career. Talladega Superspeedway, 2009. január 30. [2013. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 28.)
  38. ↑ Throwback Thursday: King of the Road. NASCAR. [2016. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. június 20.)
  39. ↑ McKee, Sandra. „Gordon dominates at Dover”, The Baltimore Sun , 2001. június 4.. [2014. február 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. július 28.) 
  40. ↑ Callahan, Terry: Jeff Gordon Interview: Winning at Michigan. The Auto Channel, 2001. június 11. (Hozzáférés: 2013. július 28.)
  41. ↑ Looking back at Jeff Gordon's 2001 Brickyard 400 win. Hendrick Motorsports, 2013. július 23. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  42. ↑ Brickyard at 20: 2001. NASCAR, 2013. július 11. [2016. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 28.)
  43. ↑ Jeff Gordon. Gordon Online. (Hozzáférés: 2012. szeptember 7.)
  44. ↑ Jenkins, Chris. „Gordon dominating in win at Talladega”, USA Today , 2005. május 1. (Hozzáférés: 2013. január 25.) 
  45. ↑ 2005 NASCAR Nextel Cup Results. Racing-Reference. (Hozzáférés: 2013. augusztus 8.)
  46. ↑ Associated Press: Gordon fades into Richmond night. ESPN, 2005. szeptember 10. (Hozzáférés: 2013. augusztus 8.)
  47. ↑ Fryer, Jenna. „Jeff Gordon's crew chief steps down, leaves team”, USA Today , 2005. szeptember 14. (Hozzáférés: 2013. július 19.) 
  48. ↑ Newton, David: Letarte to remain Gordon's crew chief. ESPN, 2010. július 30. (Hozzáférés: 2013. augusztus 8.) „Letarte, who replaced Robbie Loomis, has been with Gordon since the September 2005 race at New Hampshire.”
  49. ↑ 2006 NASCAR Nextel Cup Results. Racing-Reference. (Hozzáférés: 2015. augusztus 2.)
  50. ↑ Associated Press: Gordon wins fourth pole of season at Phoenix. ESPN, 2007. április 19. (Hozzáférés: 2013. július 20.)
  51. ↑ Memorable Moments: Phoenix. NASCAR, 2013. november 7. [2016. január 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 7.)
  52. ↑ Glier, Ray. „To Fans’ Dismay, Gordon Passes an Icon”, The New York Times , 2007. április 30. (Hozzáférés: 2014. február 9.) 
  53. ↑ 2007 NASCAR Nextel Cup Results. Racing-Reference. (Hozzáférés: 2015. augusztus 2.)
  54. ↑ Smith, Marty: Jeff Gordon, six-time champion? No, sitting at four and almost OK with it. ESPN, 2008. szeptember 20. (Hozzáférés: 2013. július 20.)
  55. ↑ Sporting News Wire Service: Gordon gets first victory at Texas to end winless skid. NASCAR, 2009. április 6. [2012. október 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 2.)
  56. ↑ Associated Press: Jimmie Johnson Wins Fourth Straight NASCAR Championship. New England Sports Network, 2009. november 22. (Hozzáférés: 2013. július 19.)
  57. ↑ Elliott, Hannah: Jeff Gordon's Dad: How To Make Your Kid A Star Racecar Driver. Forbes.com, 2013. szeptember 22. (Hozzáférés: 2013. szeptember 24.)
  58. ↑ Blount, Terry: Jeff Gordon the big winner in shake-up. ESPN, 2010. november 24. (Hozzáférés: 2014. június 12.)
  59. ↑ Armijo, Mark. „Jeff Gordon wins at PIR, ends winless streak at 66 races”, The Arizona Republic , 2011. február 27. (Hozzáférés: 2012. augusztus 2.) 
  60. ↑ Gordon Leads Hendrick Sweep of Top Four Spots in Qualifying for Aaron’s 499. Talladega Superspeedway, 2011. április 16. [2013. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 3.)
  61. ↑ Gelston, Dan. „Jeff Gordon wins for 5th time at Pocono”, The Arizona Republic , 2011. június 12. (Hozzáférés: 2013. augusztus 3.) 
  62. ↑ Associated Press: Jeff Gordon holds on for third 2011 win. ESPN, 2011. szeptember 7. (Hozzáférés: 2013. augusztus 3.)
  63. ↑ Statistics: Modern Era Race Winners. NASCAR, 2011. július 10. [2012. október 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 15.)
  64. ↑ 2012 NASCAR Sprint Cup Results. Racing-Reference. (Hozzáférés: 2015. augusztus 2.)
  65. ↑ Gelston, Dan. „Jeff Gordon gets win in rain-shortened Pocono”, The Washington Times (Hozzáférés: 2012. augusztus 6.) 
  66. ↑ Menzer, Joe: Season filled with ups and downs. NASCAR, 2012. december 5. [2013. január 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 7.)
  67. ↑ Hembree, Mike: CUP: Gordon, Bowyer Clash Sparks Fight. Speed, 2012. november 11. [2012. december 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 19.)
  68. ↑ Fryer, Jenna: Gordon fined $100K, docked 25 points by NASCAR. Yahoo! Sports, 2012. november 13. [2015. november 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 13.)http://news.yahoo.com/gordon-fined-100k-docked-25-points-nascar-004154248--spt.html
  69. ↑ „Jeff Gordon fined $100,000, put on probation”, USA Today , 2012. november 12. (Hozzáférés: 2012. november 14.) 
  70. ↑ Pfeifer, Jay: NASCAR Homestead: Jeff Gordon stretches fuel to beat Clint Bowyer for win. Sporting News, 2012. november 18. [2012. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 8.)
  71. ↑ Ryan, Nate. „Matt Kenseth tames Darlington for third win of year”, The Journal News , 2013. május 11. (Hozzáférés: 2013. május 11.) 
  72. ↑ Jeff Gordon, Dale Earnhardt, Jr. finish inside the top 10 at Dover. Hendrick Motorsports, 2013. június 2. (Hozzáférés: 2013. június 6.)
  73. ↑ Jeff Gordon keeps Chase hopes alive with Richmond pole win. Hendrick Motorsports, 2013. szeptember 6. (Hozzáférés: 2013. szeptember 6.)
  74. ↑ Gluck, Jeff. „Jeff Gordon on pole for Federated Auto Parts 400”, USA Today , 2013. szeptember 6. (Hozzáférés: 2013. szeptember 6.) 
  75. ↑ Bruce, Kenny: With historic streak, Gordon only looks forward. NASCAR, 2013. július 5. [2013. július 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 14.)
  76. ↑ Phillips, Michael. „Edwards wins at RIR as Gordon misses chase”, Richmond Times-Dispatch , 2013. szeptember 7. (Hozzáférés: 2013. szeptember 7.) 
  77. ↑ Gordon added to Chase as 13th driver. NASCAR, 2013. szeptember 13. [2015. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 13.)
  78. ↑ Associated Press. „Jeff Gordon earns first win of season at Martinsville”, Los Angeles Times , 2013. október 27. (Hozzáférés: 2013. október 27.) 
  79. ↑ Ryan, Nate. „Jeff Gordon wins at Kansas; Danica is seventh”, USA Today , 2014. május 11. (Hozzáférés: 2014. május 11.) 
  80. ↑ Peltz, Jim. „Jeff Gordon makes best restart of his life for fifth Brickyard 400 win”, Los Angeles Times , 2014. július 27. (Hozzáférés: 2014. július 27.) 
  81. ↑ Associated Press: Jeff Gordon ends drought at Michigan. ESPN, 2014. augusztus 17. (Hozzáférés: 2014. augusztus 17.)
  82. ↑ NASCAR: Gordon pulls away for win at Dover. NASCAR, 2014. szeptember 28. [2014. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 28.)
  83. ↑ „Brawl breaks out at Texas between Gordon, Keselowski, Harvick”, USA Today , 2014. november 2. (Hozzáférés: 2014. november 2.) 
  84. ↑ Bromberg, Nick: Sunday's fracas at Texas was incited by Harvick's push of Keselowski. Yahoo Sports, 2014. november 2. (Hozzáférés: 2014. november 2.)
  85. ↑ Olson, Jeff. „Final pit stop costs Jeff Gordon a shot at victory”, USA Today , 2014. november 16. (Hozzáférés: 2014. november 18.) 
  86. ↑ Jeff Gordon: Last full-time season. ESPN, 2015. január 22. (Hozzáférés: 2015. január 22.)
  87. ↑ Pennell, Jay: Hold the farewell: Jeff Gordon wants to go out as competitive as ever. Foxsports.com, 2015. január 29. (Hozzáférés: 2015. január 29.)
  88. ↑ Boarman, John: Jeff Gordon wins Daytona 500 pole, full qualifying results. Tireball, 2015. február 15. (Hozzáférés: 2015. február 15.)
  89. ↑ Gluck, Jeff. „Jeff Gordon still smiling after tough end to Daytona 500”, USA Today , 2015. február 22. (Hozzáférés: 2015. március 2.) 
  90. ↑ Wackerlin, Jeff: Talladega Pole Sweep for Gordon. Motor Racing Network, 2015. október 24. [2015. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 2.)
  91. ↑ Jensen, Tom: Gordon picks perfect time to claim another Martinsville clock. Foxsports.com, 2015. november 1. (Hozzáférés: 2015. november 2.)
  92. ↑ a b „Out of retirement, Jeff Gordon to replace Dale Earnhardt Jr. at Brickyard 400”, USA Today , 2016. július 20. (Hozzáférés: 2016. július 20.) 
  93. ↑ Staff report: Jeff Gordon to fill in for Dale Jr. in next two races. NASCAR.com. NASCAR Media Group, LLC, 2016. augusztus 2. [2016. szeptember 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 7.)
  94. ↑ Dustin Long: Jeff Gordon, Alex Bowman to drive No. 88 rest of season for Dale Earnhardt Jr.. NASCAR.nbcsports.com. NBC Sports, 2016. szeptember 2. (Hozzáférés: 2016. szeptember 2.)
  95. ↑ Jeff Gordon. Race of Champions. [2013. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 17.)
  96. ↑ USA Wins The Nations Cup. Gordon Online. (Hozzáférés: 2014. október 15.)
  97. ↑ „NASCAR driver Casey Mears will fill in for ailing Jeff...”, Chicago Tribune , 2004. december 4. (Hozzáférés: 2013. szeptember 17.) 
  98. ↑ Michael Schumacher to take on Jeff Gordon. Grand Prix, 2004. szeptember 5. (Hozzáférés: 2013. szeptember 17.)
  99. ↑ McKee, Sandra. „Pastrana honored to drive in Paris”, The Baltimore Sun , 2005. november 5.. [2013. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2013. szeptember 17.) 
  100. ↑ Press Release: Gordon's Rolex 24 team fastest at Daytona test. NASCAR, 2007. január 7. [2010. május 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. július 6.)
  101. ↑ Jeff Gordon Wins IROC First Round. The Auto Channel. (Hozzáférés: 2012. augusztus 2.)
  102. ↑ Jeff's IROC Statistics. Gordon Online. (Hozzáférés: 2014. október 16.)
  103. ↑ Tuttle, Tim: The road to F1 Gordon almost took. Sports Illustrated, 2008. október 7. (Hozzáférés: 2014. február 19.)
  104. ↑ Marty Smith: Gordon shows skill in F1 demonstration at Indy – June 12, 2003. NASCAR, 2003. június 12. [2011. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 2.)
  105. ↑ Jeff's Formula One Detour. Gordon Online. (Hozzáférés: 2014. október 16.)
  106. ↑ Peltz, Jim. „Formula One' Montoya Will Join NASCAR”, Los Angeles Times , 2006. július 10. (Hozzáférés: 2013. augusztus 13.) 
  107. ↑ The Prelude To The Dream. Jayski's Silly Season Site. [2015. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 14.)
  108. ↑ 2007 Prelude to the Dream. Racing-Reference. (Hozzáférés: 2013. szeptember 15.)
  109. ↑ 2008 Prelude to the Dream. Racing-Reference. (Hozzáférés: 2013. szeptember 15.)
  110. ↑ 2010 Prelude to the Dream. Racing-Reference. (Hozzáférés: 2013. szeptember 15.)
  111. ↑ Long, Dustin: How Jeff Gordon's Car Number Nearly Became No. 46. Motor Racing Network, 2015. január 7. [2015. január 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. január 22.)
  112. ↑ a b Jeff Gordon sponsors
  113. ↑ Gordon to run 'Play for a Billion' paint scheme. NASCAR, 2004. június 1. [2005. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 6.)
  114. ↑ Jenkins, Chris. „Gordon's car to don rainbow colors for all-star race”, USA Today , 2004. április 6. (Hozzáférés: 2013. augusztus 11.) 
  115. ↑ JEFF GORDON BRINGS BACK RAINBOW PAINT SCHEME. NASCAR, 2015. június 30. (Hozzáférés: 2015. június 30.)
  116. ↑ a b Inside look: Jeff Gordon's No. 24 through the years. Foxsports.com, 2013. március 6. (Hozzáférés: 2014. január 24.)
  117. ↑ Jeff Gordon to Drive Fan's Design at Talladega. Talladega Superspeedway, 2007. október 1. [2013. szeptember 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 23.)
  118. ↑ Smith, Michael: Wal-Mart to climb aboard Gordon’s car?. SportsBusiness Journal, 2010. augusztus 23. [2010. augusztus 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 31.)
  119. ↑ Michael Smith: Wal-Mart passes on sponsoring Gordon’s No. 24 car. SportsBusiness Journal, 2010. szeptember 6. [2015. május 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 15.)
  120. ↑ Associated Press: DuPont to stay on for 14 races with Gordon. NASCAR, 2010. október 28. [2012. október 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 2.)
  121. ↑ news.news. Jeffgordon.com, 2012. február 13. [2013. június 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 26.)
  122. ↑ Bromberg, Nick: Jeff Gordon to run Teenage Mutant Ninja Turtles car at Charlotte. Details. Yahoo! Sports. (Hozzáférés: 2013. január 19.)
  123. ↑ Bromberg, Nick: Jeff Gordon’s DuPont No. 24 will be changing in 2013. Yahoo! Sports, 2013. február 4. (Hozzáférés: 2013. február 5.)
  124. ↑ Falls, Clay. „Jeff Gordon's Race Car Getting Aggie Look For Texas Race”, KBTX-TV, 2014. február 27.. [2014. március 9-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. február 28.) 
  125. ↑ Bruce, Kenny: JEFF GORDON ADDS NEW PRIMARY SPONSOR. NASCAR, 2014. június 17. (Hozzáférés: 2014. június 17.)
  126. ↑ Jensen, Tom: Post-It: 3M inks three-year deal with Hendrick Motorsports, Jeff Gordon. Foxsports.com, 2014. augusztus 12. (Hozzáférés: 2014. augusztus 12.)
  127. ↑ Jeff Gordon to Receive Boy Scouting's Highest Award. Gnextinc.com. [2015. november 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 15.)
  128. ↑ Gordon wins rain-shortened Pocono race – Aug 06, 2012. NASCAR, 2012. augusztus 6. [2012. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 17.)
  129. ↑ Busbee, Jay: There is, alas, a speed limit on the Jeff Gordon Expressway. Yahoo! Sports, 2013. május 26. (Hozzáférés: 2013. szeptember 2.)
  130. ↑ Flores, Adrianne: Mecklenburg County Commissioners approve 'Jeff Gordon Expressway'. News 14 Carolina, 2011. október 19. [2011. október 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 19.)
  131. ↑ NCDOT dedicates section of I-85 in Mecklenburg County as the Jeff Gordon Expressway. Hendrick Motorsports, 2012. május 25. (Hozzáférés: 2015. október 6.)
  132. ↑ Ord, Cindy: Ride Of Fame Immortal Honoree Ceremony - Jeff Gordon. Yahoo! News, 2015. június 30. (Hozzáférés: 2015. július 2.)
  133. ↑ Associated Press. „It's 'Jeff Gordon Day' at IMS for record 5th time”, USA Today , 2014. július 27. (Hozzáférés: 2014. július 27.) 
  134. ↑ Elliott, Hannah: Jeff Gordon's Dad: How To Make Your Kid A Star Racecar Driver. Forbes, 2011. szeptember 22. (Hozzáférés: 2014. február 19.)
  135. ↑ Bromberg, Nick: Jeff Gordon breaks NASCAR's consecutive starts streak at New Hampshire. Yahoo Sports, 2015. szeptember 27. (Hozzáférés: 2015. szeptember 27.)
  136. ↑ Pockrass, Bob: Jeff Gordon proves his toughness in Coca-Cola 600. Sporting News, 2014. május 26. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 29.)
  137. ↑ Ryan, Nate. „Is a NASCAR TV analyst career in Jeff Gordon’s future? ‘I’d entertain it’”, NBC Sports, 2015. január 23.. [2022. június 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. július 13.) 
  138. ↑ Gluck, Jeff. „Jeff Gordon to be Fox guest analyst for NASCAR's Xfinity series”, USA Today , 2015. január 25. (Hozzáférés: 2015. január 25.) 
  139. ↑ „Jeff Gordon, Kevin Harvick, Brad Keselowski join FOX NASCAR team”, Foxsports.com, 2015. január 26. (Hozzáférés: 2015. július 13.) 
  140. ↑ JEFF GORDON REVEALS TV PLAN TO 'FRIENDS'. NASCAR, 2015. február 3. [2015. február 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 3.)
  141. ↑ Jeff Gordon announces he is leaving NASCAR. Fox News Channel, 2015. február 3. (Hozzáférés: 2015. július 13.)
  142. ↑ Jeff Gordon set for debut in FOX Sports 1 broadcast booth. Foxsports.com, 2015. április 8. (Hozzáférés: 2015. július 13.)
  143. ↑ Caldwell, Gary. „Gordon returns to broadcast booth Saturday”, Hendrick Motorsports, 2015. április 17. (Hozzáférés: 2015. július 13.) 
  144. ↑ Ryan, Nate. „Is the next career move for Jeff Gordon calling NASCAR races on TV? He might know soon”, NBC Sports, 2015. április 30. (Hozzáférés: 2015. július 13.) 
  145. ↑ Albert, Zack. „HARVICK GETS RAVE REVIEWS FOR TV ANALYSIS”, NASCAR, 2015. február 22.. [2015. augusztus 29-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2015. július 13.) 
  146. ↑ „Bowyer named latest XFINITY Series race analyst for FOX, FS1”, Foxsports.com, 2015. február 25. (Hozzáférés: 2015. július 13.) 
  147. ↑ Danica Patrick joins the FOX Sports 1 booth for her first XFINITY race. Foxsports.com, 2015. június 13. (Hozzáférés: 2015. július 13.)
  148. ↑ Jeff Gordon joins FOX NASCAR on-air team as analyst for 2016 season. Foxsports.com, 2015. május 21. (Hozzáférés: 2015. július 13.)
  149. ↑ Bruce, Kenny: JEFF GORDON TO JOIN FOX'S NASCAR COVERAGE IN 2016. NASCAR, 2015. május 21. [2015. május 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. május 21.)
  150. ↑ LARRY MCREYNOLDS BIDS FAREWELL TO BOOTHMATES. NASCAR, 2015. június 28. [2015. július 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 13.)
  151. ↑ MCREYNOLDS: 'SUNDAY IS GOING TO BE VERY TOUGH'. NASCAR, 2015. június 26. [2015. november 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 13.)
  152. ↑ „Jeff Gordon shows off his moves in Harlem Shake video”, USA Today , 2013. február 14. (Hozzáférés: 2013. február 18.) 
  153. ↑ Cherner, Reid. „Video: Jeff Gordon takes a Pepsi truck out for a spin”, USA Today , 2011. június 30. (Hozzáférés: 2014. január 20.) 
  154. ↑ Cain, Holly: Jeff Gordon Q&A: Movies, racing future & more. NASCAR, 2013. szeptember 29. (Hozzáférés: 2013. szeptember 30.)
  155. ↑ John Neff RSS feed: NASCAR star Jeff Gorvette will compete in CARS 2. Autoblog.com. (Hozzáférés: 2012. július 6.)
  156. ↑ Jeff Gordon Makes His Sitcom Debut. Gordon Online. (Hozzáférés: 2013. augusztus 4.)
  157. ↑ Glase, Tim: Jeff Gordon, Dale Jr. Named Most Marketable NASCAR Drivers. Sports Business Daily, 2002. október 24. (Hozzáférés: 2013. augusztus 31.)
  158. ↑ Jeff Gordon's "Speed Racer" Episode Airs Tonight!. Jeff Gordon, 2009. március 13. [2013. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 4.)
  159. ↑ Sports Figures on The Simpsons. Sports Illustrated. (Hozzáférés: 2013. augusztus 4.)
  160. ↑ Ciampaglia, Dante: Exclusive First Look: Jeff Gordon Zooms Onto Disney XD’s “Penn Zero”. Sports Illustrated Kids, 2015. augusztus 7. [2015. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 8.)
  161. ↑ '24 x 24: Wide Open With Jeff Gordon' Extended Version DVD To Be Released July 10. StarPulse, 2007. július 6. [2015. október 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. március 16.)
  162. ↑ Catch Jeff on Live with Regis and Kelly!. Jeff Gordon, 2009. június 7. [2013. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  163. ↑ Jeff Co-Hosts With Regis. Gordon Online, 2001. január 15. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  164. ↑ Callahan, Terry: Jeff Gordon to be on 'Who Wants to be a Millionaire'. The Auto Channel, 2001. augusztus 31. (Hozzáférés: 2014. február 10.)
  165. ↑ a b NASCAR Controversy: Famed Driver Jeff Gordon Crosses the Line. ABC News, 2012. november 12. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  166. ↑ Jeff Gordon to star on CBS show ‘I Get That A Lot’. Sporting News, 2013. január 6. [2013. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 13.)
  167. ↑ http://www.foxsports.com/nascar/shake-and-bake/american-idol-jeff-gordon-ryan-seacrest-fontana-auto-club-speedway-auto-club-400-032015
  168. ↑ Parker, Dave. „Gordon isn't gambling in Nextel Cup title chase”, USA Today , 2004. október 19. (Hozzáférés: 2013. július 20.) 
  169. ↑ Jeff Gordon Has a Racing Family!. The Ellen DeGeneres Show, 2011. március 24. [2013. október 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  170. ↑ Jeff Gordon on E!'s 'Fashion Police'. Hendrick Motorsports. [2014. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 20.)
  171. ↑ Jeff Gordon Talks Racing Regrets and the Importance of Getting the Pertussis Vaccine. Fox News Insider, 2012. június 13. [2012. június 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.) „“We definitely made the wrong decision,” Gordon admitted on Fox and Friends.”
  172. ↑ KNOCK KNOCK LIVE: GORDON SURPRISES FAN ON FOX. NASCAR, 2015. július 28. (Hozzáférés: 2015. július 29.)
  173. ↑ Callahan, Terry: Jeff Gordon to appear on 'Larry King Live' Monday. The Auto Channel, 2001. március 17. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  174. ↑ Jeff Gordon/Philip Bolden/Andrew Donnelly. TV.com. [2015. november 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  175. ↑ Lay, Josh: Tuesday’s Guest: Jeff Gordon. Late Night With Jimmy Fallon, 2011. június 14. (Hozzáférés: 2013. július 20.)
  176. ↑ Jeff Gordon, His Mom. Rachael Ray. [2012. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  177. ↑ Jeff's Sesame Street episode scheduled to air on Dec. 28. Jeff Gordon, 2009. november 16. [2013. október 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 20.)
  178. ↑ Jeff Gordon & Youngbloodz. TV.com. [2015. november 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  179. ↑ Arneson, Eric: Gordon Gets ‘Whipped’ for NASCAR All-Star Week. Speed, 2007. május 1. [2013. augusztus 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  180. ↑ Untitled. MSN TV. [2014. február 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  181. ↑ Englehart, Megan: Despain Reflects On A Young Gordon As The NASCAR Champ Co-Hosts Wind Tunnel Sunday. Speed, 2012. október 12. [2013. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  182. ↑ Jeff Gordon bids farewell to Dave. Foxsports.com, 2013. augusztus 13. (Hozzáférés: 2013. augusztus 13.)
  183. ↑ Jeff Gordon XS Racing. IGN, 1998. november 13. (Hozzáférés: 2013. július 19.)
  184. ↑ Jeff Gordon XS Racing. IGN, 2000. május 23. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  185. ↑ NASCAR 98 – PlayStation. IGN, 1997. december 17. (Hozzáférés: 2012. augusztus 2.)
  186. ↑ Hayward, Andrew: Jeff Gordon on Cover of NASCAR 09. 1UP.com, 2008. március 12. [2013. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 19.)
  187. ↑ Berardini, César: NASCAR 06: Total Team Control Cover Athletes Announced. TeamXbox, 2005. augusztus 22. [2005. november 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 19.)
  188. ↑ EA Announces Jeff Gordon as NASCAR 09 Cover Athlete. IGN, 2008. március 12. (Hozzáférés: 2013. augusztus 9.)
  189. ↑ JEFF GORDON TO BE ON COVER OF NASCAR '15. NASCAR, 2015. május 15. (Hozzáférés: 2015. május 21.)
  190. ↑ The Bickford Effect. Gordon Online. (Hozzáférés: 2013. szeptember 28.)
  191. ↑ Interview with Larry King. CNN, 2001. május 22. (Hozzáférés: 2012. augusztus 2.)
  192. ↑ Caldwell, Dave: 2001 Interview on Belief.net. Beliefnet.com, 2011. február 17. [2012. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 2.)
  193. ↑ Hopeway.org
  194. ↑ „Jeff Gordon”. SportsCentury. ESPN Classic. 19. epizód, 4. évad.
  195. ↑ Harris, Elliott. „Crass course about divorce for Gordon”, Chicago Sun-Times, 2003. február 12. 
  196. ↑ Smith, Steven Cole. „Gordon's Messy Divorce Bleeds Onto The Track”, Orlando Sentinel, 2003. február 13.. [2014. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2014. október 2.) 
  197. ↑ „Speed demon”, New York Post, N.Y.P. Holdings, Inc., 2003. február 8., 10. oldal 
  198. ↑ Hitting the Skids. People, 2002. április 1. (Hozzáférés: 2013. augusztus 11.)
  199. ↑ Merron, Jeff: The List: Sports' most harmful relatives. ESPN. (Hozzáférés: 2013. augusztus 11.)
  200. ↑ Anderson, Lars: Here Comes Mr. Gordon. Sports Illustrated, 2007. július 2. [2014. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 3.)
  201. ↑ Elliott, Hannah: At Home With Jeff Gordon: The Superstar Driver Is (Finally) Shifting Gears. Forbes, 2013. október 8. (Hozzáférés: 2014. február 28.)
  202. ↑ Newton, David: Are the best of times ahead for Gordon?. NASCAR, 2006. augusztus 15. [2012. október 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 19.)
  203. ↑ Gordon-Vandenbosch Engagement. That's Racin'[halott link]
  204. ↑ Jeff Gordon and Wife Welcome Baby Girl
  205. ↑ Fleeman, Mike: It's a Girl for NASCAR Champ Jeff Gordon – Birth, Jeff Gordon. People, 2007. június 20. [2012. október 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. augusztus 2.)
  206. ↑ Michaud, Sarah: Jeff Gordon, Wife Expecting Second Child – Babies, Jeff Gordon. People, 2010. február 4. (Hozzáférés: 2010. június 15.)
  207. ↑ Jeff Gordon Reveals Sex of Baby on the Way – Babies, Jeff Gordon. People, 2010. március 16. [2010. március 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. június 15.)
  208. ↑ Jeff Gordon Welcomes Son Leo Benjamin- Babies, Jeff Gordon. People, 2010. augusztus 9. [2011. június 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 9.)
  209. ↑ a b Top 10 endorsement superstars. CNNMoney.com, 2008. december 31. (Hozzáférés: 2013. augusztus 31.)
  210. ↑ Wiley X,® Inc. Launches New DVX® Sun and Safety Sunglass Brand to be Sold Exclusively Through Walmart Vision Centers Nationwide. PR Newswire, 2012. február 24. (Hozzáférés: 2013. szeptember 28.)
  211. ↑ Jeff Gordon 24 Energy Drink. BevNET. (Hozzáférés: 2013. augusztus 31.)
  212. ↑ Black, Jay: 24x24 Wide Open with Jeff Gordon – DVD Review. AOL TV, 2007. augusztus 1. [2015. szeptember 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 31.)
  213. ↑ Gordon Enters The Winery. Gordon Online. (Hozzáférés: 2013. szeptember 17.)
  214. ↑ Grossman, Deborah. „Jeff Gordon / NASCAR driver's devotion to wine”, San Francisco Chronicle , 2007. június 22. (Hozzáférés: 2013. szeptember 17.) 
  215. ↑ Berninger, Jeff. „Vines and Wines: Jeff Gordon Cellars”, Richmond Times-Dispatch , 2012. május 6. (Hozzáférés: 2013. szeptember 17.) 
  216. ↑ Clarkson, Michael. „Canadian Motor Speedway gets green light in Fort Erie”, Toronto Star , 2013. november 5. (Hozzáférés: 2013. november 13.) 
  217. ↑ McCubbin, Ashley: John Bickford Discusses Canadian Motor Speedway And Jeff Gordon’s Career. Speedway Media, 2013. február 12. (Hozzáférés: 2013. november 14.)
  218. ↑ Pennell, Jay: Jeff Gordon named Axalta global business advisor. Foxsports.com, 2015. február 12. (Hozzáférés: 2015. február 12.)
  219. ↑ Gordon Childrens Hospital Opens. Motor Racing Network, 2006. december 16. [2013. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. szeptember 12.)
  220. ↑ Athletes for Hope. Athletes for Hope. (Hozzáférés: 2010. augusztus 2.)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Jeff Gordon című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
Commons:Category:Jeff Gordon
A Wikimédia Commons tartalmaz Jeff Gordon témájú médiaállományokat.
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jeff_Gordon&oldid=27214369”