Kibuc

A kibuc (héberül: קיבוץ) a „csoport” ill. „összegyűjteni” szavakból ered.

Olyan kollektív település, ahol a vagyon egy jelentős része közös. A mozgalom a szocializmus és a cionizmus egyfajta kombinációjaként egy gyakorlatias, munkaalapú cionizmust hozott létre Izraelben olyan időkben, amikor a gazdálkodás független formái nem alakulhattak ki. A szükségből erényt kovácsolva, saját zsidó/szocialista ideológiájuk alapján a kibucok tagjai a közösségi élet olyan letisztult módját honosították meg, ami az ország határain kívül is komoly érdeklődésre tarthatott számot. Az első néhány generáció utópikus közösségei után a maiak alig különböznek a kapitalista vállalkozásoktól és a hagyományos városoktól, melyek mellett a kibucok alternatívát szerettek volna nyújtani.

Az eredetileg főleg mezőgazdaságból élő kibucok mára bevételük jelentős részét ipari tevékenységből és turisztikából szerzik.

Panorámakép egy kibucról a Wadi Ara régióban

Történelem

Eredet

Az 1880-as években Oroszország déli részéről mintegy 15 000 zsidó vándorolt ki Palesztina területére, amit ők Erec Jiszráelnek (ארץ ישראל) hívtak.^[1] Ez az első alijának is nevezett kivándorlás két jelentős dologban tért el a korábbi kivándorlásoktól. Egyrészt nem idős emberek mentek életük utolsó éveire, hanem fiatalok, akik ott akartak élni, másrészt pedig a tanulás helyett földműveléssel akartak foglalkozni. A csoport tagjait Biluimnak is nevezték.^[1]

Az első alija korának ideológiája szerint a diaszpórában elő zsidók gondjainak legfőbb okozója, hogy felhagytak a fizikai munkával.^[1]

Második alija

A 20. század elején újból pogromok voltak Oroszországban. 1903-ban a kisinyovi parasztokat egy vérváddal heccelték a zsidók ellen.^[1] Az orosz–japán háborúban elszenvedett vereség és az 1905-ös orosz forradalom kapcsán újból zavargások voltak. A pogromok újabb kivándorlási hullámot gerjesztettek az oroszországi zsidók között.^[1]