Kilenc dal
| Kilenc dal | |
 | |
| Illusztráció a Kilenc dalhoz (17. század) | |
| Szerző | Csü Jüan () 屈原 (i. e. 343–278) |
| Eredeti cím | Csiu ko () 九歌 |
| Ország | az ókori Csu () fejedelemség |
| Nyelv | kínai |
| Téma | samanisztikus varázsénekek |
| Műfaj | versciklus |
| Kiadás | |
| Kiadás dátuma | i. sz. 2. század |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Kilenc dal témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Kilenc dal (kínai: 九歌; pinjin hangsúlyjelekkel: Jiǔ gē; magyar népszerű: Csiu ko), vagy más néven Kilenc varázsének tizenegy önálló költeményből álló versciklus, amelyet a kínai költészet első jelentős költőjének, Csü Yuan ()nak (i. e. 343–278) tulajdonítanak, és amely a Han-korban összeállított Csu () elégiái című gyűjteményben maradt fenn. A versek mindegyike az ókori Csu () fejedelemség (kb. i. e. 1030–223) sámánénekein alapszik, melyeket egykor alighanem a sámán a sámánnő adhatott elő rituális keretek között az isteneket megidézésére.
Szerzősége
[szerkesztés]
A Kilenc dal szerzőjének mind a hagyomány, mind pedig a modern irodalomtörténet Csü Jüan ()t tekinti. A kínai irodalom és költészet első és egyben egyik legnagyobb költőjének művei, az i. sz. 2. században összeállított Csu () elégiái (Csu ce () 楚辭/楚辞) című gyűjteményben maradtak fenn.[1] Az összesen 17 alkotást tartalmazó gyűjteményben a Kilenc dal, rögtön a Csü Jüan () fő művének számító Száműzetés (Li szao () 離騷/离骚) után, a második.
Tartalma
[szerkesztés]A Kilenc dal (Csiu ko () 九歌)[m 1] címet viselő versciklus szintén Csü Jüan () alkotása. Összesen tizenegy darabból áll, a címben szereplő kilences számnak a sámánizmusban van hagyománya, és feltehetően sohasem vonatkozott a költeményének számára. A Kilenc dal minden egyes darabja Csü Jüan () szülőföldjének, Csu () sámánénekein alapszik. Ezek a sámánénekek egykor alighanem a sámán a sámánnő adhatta elő rituális keretek között, hogy az isteneket megidézze. Csu () fejedelemség őslakói nem csak kultúrájukban különbözhettek az északi fejedelemségek népeitől, a kínaiak őseitől, hanem nyelvükben is, épp ezért Csü Jüan () ezeket az ősi dalokat kínaira fordította, illetve kínai költeménnyé formálta őket.[2] A Kilenc dal a következő tizenegy költeményt tartalmazza:
- A keleti nagy isten (Tung huang taj-ji () 東皇太一 / 东皇太一)
- A felhők istennője (Jün csung csün () 雲中君 / 云中君)
- A Hsziang () folyó istennője (Hsziang csün () 湘君)
- A Hsziang () folyó asszonya (Hsziang fu-zsen () 湘夫人)
- Az öregek sorsának ura (Ta sze-ming () 大司命)
- Az ifjak sorsának úrnője (Sao sze-ming () 少司命)
- A napisten (Tung csün () 東君 / 东君)
- A folyó véne (Ho po () 河伯)
- A szirt asszonya (San kuj () 山鬼)
- Hősi halottak (Kuo sang () 國殤 / 国殇)
- Ünnep (Li hun 禮魂 / 礼魂)
A gyűjtemény első darabja a „Keleti nagy istent” megjelenítő, földre idéző áldozati szertartás leírása, funkcióját tekintve pedig minden bizonnyal a költemény alapját képező sámánének varázsolta elő az istent, az áldozat mozzanatainak és az isten megjelenésének felsorolásával. A költemény műfajilag himnusznak tekinthető, amit a szertartás sikere, az isten megjelenése idilli hangulatúvá tesz. Az idill mögött azonban ott rejtőzik az elégia is, hiszen a Kilenc dal mindegyik darabjára jellemző, hogy az emberek és az istenek találkozása általában vagy nem sikerül, vagy ha igen, akkor túlságosan rövid ideig tartó. Így válnak ezek a himnuszok Csü Jüan () költészetében elégikus versekké.[3]
A második darabban a „Felhők istennőjét” szintén csak rövid időre lehet megidézni, s a vers végén a szertartás közönsége csak bánatosan néz utána.
Egyes szakértők szerint harmadik és a negyedik költemény, a nyilvánvaló tematikai hasonlóság miatt tulajdonképpen összetartozik, a negyedik a harmadik folytatása.[4] Ezekben a költeményekben, a himnikus formába bujtatott elégiákban válik egészen nyilvánvalóvá, hogy Csü Jüan () egyéni sorsáról van szó, s az istenség utáni vágyakozás valójában a Huaj () fejedelemtől való eltávolításának kifejezője. A Hsziang () folyó istennőjében a varázsló, vagyis maga a költő és az istennő egyaránt vágyakoznak egymásra, de még a varázslat sem segíthet rajtuk.
Az öregek sorsának ura eredetileg Csu () halálistene lehetett, akinek a szerepében a költő ismét csak hiába követ el mindent az áhított találkozásért.[5]
Ugyancsak halálisten lehetett eredetileg az „Ifjak sorsának úrnője” is, aki szintén reménytelenül vágyódik a költő után.[6]
A napisten című költeményben a nap felkeltével veszi kezdetét a varázslat, de itt már nem a vágyakozás a központi téma, hanem a Napisten hatalma a sötétség erői felett. A költő átváltozik napistenné, ám égbe emelkedése mérhetetlen fájdalommal tölti el, s visszavágyik a földre.[7]
A folyó véne című költeményben a vén folyamistennel való rövid, intim találkozás leírása olvasható.[8]
A versciklus kilencedik darabja, A szirt asszonya a hegy szelleme, tündére utáni hiába való vágyakozást írja le.
A ciklus tizedik darabja, a Hősi halottak egy harci jelenetet mutat be, s az eredeti sámánének, így próbált segítséget kérni az elesettek lelkeinek. Csü Jüan () bánata a hősök eleste miatt azonban inkább a hiába való áldozat miatti fájdalom.[9]
A ciklus utolsó darabja, a legrövidebb költemény alighanem az elesettek tiszteletére bemutatott áldozatot jeleníti meg, mindössze öt sorban.[10]
A versciklus utolsó két költeményét Arthur Waley, akárcsak néhány kínai kutató, nem tartja a többihez illőnek, mert szerintük nem varázsénekek. Tőkei Ferenc ezt megcáfolandó 1958-ban megkísérelte a 10. verset átértelmezni, melyhez külön prózafordítást is készített.[m 2]
Megjegyzések
[szerkesztés]- ↑ Tőkei Ferenc nyersfordításából Weöres Sándor készítette el Kilenc dal magyar nyelvű műfordítását, lásd KKK 1960, I. kötet, 163-172. o. 1998-ban kétnyelvű (kínai-magyar) kiadásban, Kilenc varázsdal címen, külön kötetben is megjelent Tokaji Zsolt szójegyzékével, lásd Csü Jüan 1998.
- ↑ Tőkei Ferenc már 1953-ban lefordította prózába a Kilenc dal valamennyi darabját, amely alapján Weöres Sándor készítette el a műfordítást. Ez először 1954-ben jelent meg a Csü Jüan versei című kötetben (lásd Csü Jüan 1954, 11-30. o.). A vitatott 10. vers újra értelmezett fordítást a Sinológia műhely című kötet tartalmazza (lásd Sinológia műhely. Budapest, 1974, 204-209. o.). Erre hivatkozik Tőkei Ferenc és adja újra közre a fordítását 1998-ban (lásd Csü Jüan 1998, 65-67. o.).
Hivatkozások
[szerkesztés]- ↑ Tőkei-Miklós 1960 43. o.
- ↑ Tőkei 1959 141-154.
- ↑ Tőkei 1959 143. o.
- ↑ Tőkei 1959 146. o.
- ↑ Tőkei 1959 149. o.
- ↑ Tőkei 1959 150. o.
- ↑ Tőkei 1959 150., 151. o.
- ↑ Tőkei 1959 151. o.
- ↑ Tőkei 1959 152. o.
- ↑ Tőkei 1959 152. o.
Források
[szerkesztés]Magyarul
[szerkesztés]- ↑ Csü Jüan 1954: Csü Jüan versei. Ford. Weöres Sándor. A verseket kínaiból magyar prózára ford., utószóval és jegyzetekkel ellátta Tőkei Ferenc. [Budapest], Szépirodalmi Könyvkiadó, 1954.
- ↑ Csü Jüan 1998: Csü Jüan: Kilenc varázsének. Az eredeti szöveg Weöres Sándor műfordításával, Tőkei Ferenc előszavával, Tokaji Zsolt jegyzeteivel. Budapest, Balassi Kiadó, 1998. Kínai-magyar könyvek [7.]. ISBN 963 506 195 1
- ↑ KKK 1967: Klasszikus kínai költők I-II. Ford. András László et al. Vál., szerk. és életrajzi jegyzetekkel ellátta Csongor Barnabás (IV-VI. rész) és Tőkei Ferenc (I-III. rész). Az előszót és a jegyzeteket írta Csongor Barnabás. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1967.
- ↑ Tőkei 1959: Tőkei Ferenc: A kínai elégia születése. K'iü Jüan és kora. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1959.
- ↑ Tőkei–Miklós 1960: Tőkei Ferenc – Miklós Pál: A kínai irodalom rövid története. Budapest, Gondolat Kiadó, 1960.
- ↑ Tőkei 1986: Tőkei Ferenc: A kínai elégia születése. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1986. ISBN 963 09 2827 2
Idegen nyelven
[szerkesztés]- ↑ Ma-Huang 1992: Ma Csi-kao () 马积高 - Huang Csün () 黄钧: Csung-kuo ku-taj ven-hszüe-si () 中国古代文学史 [A klasszikus kínai irodalom története] I-III. Hunan Ven-ji Csu-pan-sö () 湖南文艺出版社, 1992. ISBN 7-5404-0917-7
