Ugrás a tartalomhoz

Nobel-békedíjasok listája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az oslói Nobel Intézet ad otthont a bizottságnak, amely elismeréseként a díjakat évente odaítéli.

A Nobel bizottság minden évben odaítéli egy személynek vagy egy szervezetnek a Nobel-békedíjat, aki vagy amely "a legtöbbet vagy a legkimagaslóbban tette a nemzetek barátságáért, a fegyveres erők csökkentéséért vagy megszüntetéséért, vagy békekongresszusok tartásáért és előkészítéséért".[1] A hat Nobel-díj egyike, amelyet Alfred Nobel 1895-ben hátrahagyott végrendelete alapján osztanak ki. A díjat Oslóban adják át minden évben december 10-én a norvég király jelenlétében. A békedíj az egyetlen Nobel-díj, amelyet nem Stockholmban adnak át.[2] A többi díjtól eltérően a békedíjat nem csak személy kaphatja, hanem szervezet is.

A Nobel-békedíj váltotta ki a legtöbb vitát az összes Nobel-díj közül.[3][4] Annak ellenére, hogy Mohandász Gandhit ötször jelölték, végül soha nem nyerte el a díjat. Az 1948-as meggyilkolását követően a bizottság úgy döntött, hogy a díjat nem adja oda, azzal az indokkal, hogy abban az évben "nem volt megfelelő élő jelölt".[5] 1961-ben Dag Hammarskjöld vált az egyetlen posztumusz békedíjassá, aki az átadóünnepség előtt halt meg pár hónappal. Az ezután hozott új rendeletek miatt egy újabb posztumusz díj valószínűsége erősen lecsökkent.[6] 1973-ban Lê Đức Thọ vietnámi politikus visszautasította a békedíjat, mondván, hogy „nincs olyan helyzetben, hogy elfogadja a díjat, mert Vietnámban továbbra sincs béke”.[7] Linus Pauling ez egyetlen Nobel-békedíjas, aki 1954-ben már elnyerte a Kémiai Nobel-díjat is.[7] A legfiatalabb Nobel-békedíjas Malála Júszafzai, akit 2014-ben, 17 éves korában ért a megtiszteltetés.

Díjazottak

[szerkesztés]

2022-ig 110 személynek és 27 szervezetnek ítélték oda a Nobel-békedíjat. Eddig 18 nőt ismertek el a békedíjjal, többet, mint bármely más Nobel-díjjal.[8] A Nemzetközi Vöröskereszt háromszor (1917, 1944 és 1963), az ENSZ Menekültügyi Főbiztosa kétszer (1954 és 1981) vehette át a díjat.[7] 19 alkalommal nem ítéltek senkinek Nobel-békedíjat, többször mint bármely más Nobel-díjat.

Lásd még

[szerkesztés]

Hivatkozások

[szerkesztés]
Általános
Specific
  1. Excerpt from the Will of Alfred Nobel. Nobel Foundation. [2013. május 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  2. The Nobel Peace Prize Award Ceremonies. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  3. Tønnesson, Øyvind: Controversies and Criticisms. Nobel Foundation, 2000. június 29. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  4. Murphy, Clare. „The Nobel: Dynamite or damp squib?”, BBC News, 2000. október 8. (Hozzáférés: 2011. október 6.) 
  5. a b Tønnesson, Øyvind: Controversies Mahatma Gandhi, the Missing Laureate. Nobel Foundation, 1999. december 1. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  6. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am Lundestad, Geir: The Nobel Peace Prize, 1901–2000. Nobel Foundation, 2001. március 15. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  7. a b c Nobel Laureates Facts. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  8. Women Nobel Laureates. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  9. a b The Nobel Peace Prize 1901. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  10. a b The Nobel Peace Prize 1902. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  11. The Nobel Peace Prize 1903. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  12. The Nobel Peace Prize 1904. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  13. The Nobel Peace Prize 1905. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  14. The Nobel Peace Prize 1906. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  15. a b The Nobel Peace Prize 1907. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  16. a b The Nobel Peace Prize 1908. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  17. a b The Nobel Peace Prize 1909. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  18. Award Ceremony Speech (1910). Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  19. The Nobel Peace Prize 1910. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  20. a b The Nobel Peace Prize 1911. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  21. The Nobel Peace Prize 1912. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  22. The Nobel Peace Prize 1913. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  23. The Nobel Peace Prize 1917. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  24. The Nobel Peace Prize 1919. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  25. The Nobel Peace Prize 1920. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  26. a b The Nobel Peace Prize 1921. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  27. Stang, Fredrik: Award Ceremony Speech (1922). Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 10.)
  28. The Nobel Peace Prize 1922. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  29. a b The Nobel Peace Prize 1925. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  30. The Nobel Peace Prize 1926. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  31. The Nobel Peace Prize 1927. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  32. The Nobel Peace Prize 1929. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  33. The Nobel Peace Prize 1930. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  34. a b The Nobel Peace Prize 1931. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  35. The Nobel Peace Prize 1933. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  36. The Nobel Peace Prize 1934. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  37. BBC News: Nobel Peace Prize medal stolen in Newcastle 3 April 2013, accessed 3 April 2013
  38. The Nobel Peace Prize 1935. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  39. The Nobel Peace Prize 1936. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  40. The Nobel Peace Prize 1937. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  41. Stang, Fredrik: Award Ceremony Speech (1938). Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  42. Jahn, Gunnar: Award Ceremony Speech (1944). Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  43. Jahn, Gunnar: Award Ceremony Speech (1945). Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  44. a b The Nobel Peace Prize 1946. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  45. Jahn, Gunnar: Award Ceremony Speech (1947). Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 6.)
  46. The Nobel Peace Prize 1949. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  47. The Nobel Peace Prize 1950. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  48. The Nobel Peace Prize 1951. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  49. The Nobel Peace Prize 1952. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  50. The Nobel Peace Prize 1953. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  51. The Nobel Peace Prize 1957. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  52. The Nobel Peace Prize 1958. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  53. The Nobel Peace Prize 1959. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  54. The Nobel Peace Prize 1960. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  55. The Nobel Peace Prize 1961. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  56. The Nobel Peace Prize 1962. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  57. The Nobel Peace Prize 1963. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  58. The Nobel Peace Prize 1964. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  59. The Nobel Peace Prize 1965. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  60. The Nobel Peace Prize 1968. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  61. The Nobel Peace Prize 1969. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  62. The Nobel Peace Prize 1970. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  63. The Nobel Peace Prize 1971. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  64. The Nobel Peace Prize 1973. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  65. a b The Nobel Peace Prize 1974. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  66. The Nobel Peace Prize 1975. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  67. The Nobel Peace Prize 1976. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  68. The Nobel Peace Prize 1977. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  69. The Nobel Peace Prize 1978. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  70. The Nobel Peace Prize 1979. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  71. The Nobel Peace Prize 1980. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  72. The Nobel Peace Prize 1981. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  73. The Nobel Peace Prize 1982. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  74. The Nobel Peace Prize 1982–Presentation Speech. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. december 3.)
  75. The Nobel Peace Prize 1983. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  76. The Nobel Peace Prize 1984. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  77. The Nobel Peace Prize 1985. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  78. The Nobel Peace Prize 1986. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  79. The Nobel Peace Prize 1987. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  80. The Nobel Peace Prize 1989. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. november 12.)
  81. The Nobel Peace Prize 1989–Press release. Nobel Foundation, 1989. október 5. (Hozzáférés: 2008. november 28.)
  82. The Nobel Peace Prize 1990. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  83. The Nobel Peace Prize 1991. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  84. The Nobel Peace Prize 1992. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  85. The Nobel Peace Prize 1993. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  86. Press Release- The Nobel Peace Prize 1994. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  87. The Nobel Peace Prize 1995. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  88. The Nobel Peace Prize 1996. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  89. The Nobel Peace Prize 1997. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  90. The Nobel Peace Prize 1998. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  91. The Nobel Peace Prize 1999. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  92. The Nobel Peace Prize 2000. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  93. The Nobel Peace Prize 2001. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  94. The Nobel Peace Prize 2002. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  95. The Nobel Peace Prize 2003. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  96. The Nobel Peace Prize 2004. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  97. The Nobel Peace Prize 2005. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  98. The Nobel Peace Prize 2006. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  99. The Nobel Peace Prize 2007. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 20.)
  100. The Nobel Peace Prize 2008. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2008. október 10.)
  101. The Nobel Peace Prize 2009. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2009. október 9.)
  102. The Nobel Peace Prize 2010. Nobel Foundation. [2011. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 8.)
  103. The Nobel Peace Prize 2011. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2011. október 7.)
  104. The Nobel Peace Prize 2012. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2012. október 12.)
  105. The Nobel Peace Prize 2013. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2013. október 11.)
  106. The Nobel Peace Prize 2014. Nobel Foundation. [2018. december 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. október 10.)
  107. The Nobel Peace Prize 2015. Nobel Foundation. (Hozzáférés: 2015. október 9.)
  108. Nobel-békedíj (angol nyelven). www.nobelprize.org. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  109. Nobel-békedíj (angol nyelven). www.nobelprize.org. [2016. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 7.)
  110. http://24.hu/kultura/2017/10/06/a-nuklearis-fegyverek-megsemmisitesere-iranyulo-nemzetkozi-mozgalom-kapta-a-nobel-bekedijat/
  111. Nobel-békedíj (angol nyelven). www.nobelprize.org. (Hozzáférés: 2018. október 5.)
  112. A 2021-es kitüntetettek a HVG oldalán
  113. The Nobel Peace Prize 2022 (amerikai angol nyelven). NobelPrize.org . (Hozzáférés: 2022. október 7.)
  114. Index - Nargesz Mohammadi kapta a Nobel-békedíjat (2023)
  115. A hirosimai és nagaszaki atomtámadás túlélőinek szervezete kapja idén a Nobel-békedíjat (2024)

Források

[szerkesztés]