Ugrás a tartalomhoz

Pártos Géza

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pártos Géza
Született1917. január 6.
Budapest[1]
Elhunyt2003. augusztus 30. (86 évesen)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozása
KitüntetéseiÉrdemes művész (1969)
SírhelyeFarkasréti temető (25-4-72)[3]

SablonWikidataSegítség

Pártos Géza (Budapest, 1917. január 6.Budapest, 2003. augusztus 30.) magyar rendező, tanár, érdemes művész.

Életpályája

[szerkesztés]

1917-ben született zsidó vallású családban. Középiskolai tanulmányait a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végezte. Milloss Aurél Magyar Balett Stúdiójában tanult táncolni.

1938-1945 között a Független Színpad, 1945-1949 között a Nemzeti Színház tagja volt. 1947-1969 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt. 1949-1959 között illetve 1961-1969 között a Madách Színházban dolgozott. 1959-1961 között a Petőfi Színház tagja volt. 1969-ben Londonba utazott. 1971-1975 között a Royal Shakespeare Co. főiskoláján, majd a Manchesteri Egyetemen tanított. 1975-től Izraelben élt, a Tel-Avivi Színiakadémián tanított. 1981-ben megalapította saját, THY'81 néven működő színistúdióját, amelyet 1995-ig működtetett. 1985-től rendszeresen járt Magyarországra, több színházban is vállalt rendezést. 1996-ban visszatért Magyarországra.[4] 2003. augusztus 30-án hunyt el.

Kétszer nősült. Egy fia és egy lánya van (Nordin Eszter).[5]

Színházi rendezései

[szerkesztés]

A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 65.[Mj. 1]

  • Osztrovszkij: Erdő (1948)
  • Lope de Vega: A kertész kutyája (1949)
  • Szurov: Szabad a pálya (1949)
  • Tur: Villa a mellékutcában (1950)
  • Dunajevszkij: Szabad szél (1950)
  • Szigligeti Ede: Liliomfi (1950)
  • Mihalkov: Ilja Golovin (1950)
  • Móricz Zsigmond: Rokonok (1951)
  • Romasov: Égő híd (1951)
  • Howard Fast: Harminc ezüstpénz (1952)
  • William Shakespeare: Rómeó és Júlia (1953, 1968)
  • Iszajev–Galics: Nem magánügy (1953)
  • Hubay Miklós: Egy magyar nyár (1954)
  • Shaw: Caesar és Cleopatra (1955)
  • Halász Péter: Vihar után (1955)
  • Molière: Mizantrope (1955)
  • Musset: Vagy ki vagy be (1955)
  • De Filippo: Vannak még kísértetek (1955)
  • Nâzım Hikmet: Az ünnep első napja (1956)
  • Dumas: A kaméliás hölgy (1957)
  • Brecht: Courage mama (1958)
  • Fehér Klára: Nem vagyunk angyalok (1958)
  • Aymé: Nem az én fejem (1959)
  • Illés Endre: Türelmetlen szeretők (1959)
  • Hansberry: A napfény nem eladó (1960)
  • Kuprijanov: A XX. század fia (1960)
  • Fehér Klára: Kevés a férfi (1960)
  • Boldizsár Iván: Ferde torony (1960)
  • Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom (1961)

  • Illés Endre: Homokóra (1961)
  • Bréal: Tíz kiló arany (1962)
  • Ránki György: Muzsikus Péter új kalandjai (1962)
  • Gogol: A revizor (1962)
  • Gyárfás Miklós: Változnak az idők (1963)
  • Füst Milán: Boldogtalanok (1963)
  • Feuchtwanger: Simone Machard látomásai (1963)
  • Bródy Sándor: A szerető (1963)
  • Trencsényi Imre: Ő és én (1964)
  • Sayers: Kathleen (1964)
  • Füst Milán: Negyedik Henrik király (1964)
  • Kleist: Amphitryon (1964)
  • Kinizsi–Kárpáthy: Az Óbudai barlang (1965)
  • Szerb Antal: Ex (1965)
  • Jókai Mór: A bolondok grófja (1965)
  • Turgenyev: Egy hónap falun (1966)
  • Ibsen: Rosmersholm (1966)
  • Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon (1967)
  • Szép Ernő: Kávécsarnok (1967)
  • France: A néma asszony (1967)
  • Pirandello: Váróterem (1967)
  • Pirandello: Csocsó (1967)
  • Pirandello: Az ördöngős (1967)
  • Füst Milán: Catullus (1968)
  • Jékely Zoltán: Angalit és a remeték (1968)
  • Gyurkovics Tibor: Estére meghalsz (1969)
  • Barrie: Pán Péter (1985)
  • Kyle: Zúzódás (1991)
  • Pap Károly: Szent színpad avagy színház az egész világ (1993)
  • Tolsztoj: Kreutzer-szonáta (1996)
  • Beckett: Ó, azok a szép napok! (1997)

Filmjei

[szerkesztés]

Díjai

[szerkesztés]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. 2012. október 23-i lekérdezés

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Freebase-adatdump. Google
  2. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. június 2.)
  3. http://www.bessenyei.hu/farkasret/abc.pdf, 2019. október 8.
  4. Elhunyt Pártos Géza rendező Archiválva 2018. január 12-i dátummal a Wayback Machine-ben (mno.hu, 2003.09.01)
  5. Népszava: Pártos Géza - Nagy rendező, kicsi öregúr (magyar nyelven). nepszava.hu. (Hozzáférés: 2022. július 20.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]