Portál:Opera/Opera6

Galuppi

Az opera buffa csírái már a 16. században megjelentek a Plautus és Terentius-utánzatok és a commedia dell’arte darabokban. A műfaj állandó szereplőkkel dolgozott: a szerelmes és zsugori velencei kalmár Pantaleone, az agyafúrt szolga Arlecchino, az fecsegő ügyvéd doktor Grazianio, a két vidám női alak Colombina és Pulcinella, a hetvenkedő katona stb. Ugyanekkor a régi, komoly operákban is megvolt az a hajlandóság, hogy mitológiai, vagy hősi történeti témákat tréfás szereplőkkel, humoros jelenetekkel ékesítsék. A tréfás jelenetek azonban, többnyire két „komoly” felvonás közé voltak iktatva intermezzóként, csak később lett belőle különálló darab. Nemsokára azonban az opera buffa egész Európát meghódította, népszerűségének az volt az oka, hogy a nagy hősök, istenek történetei helyébe a hétköznapi ember gondjait, bajait, örömeit, bánatait helyezte. Az első igazi opera buffa Michaelangelo Faggioli 1706-ban komponált La Cillája volt. 1724-ben a nápolyi Nuovo és Palace színházak megnyitották kapuikat az opera buffa előtt, s ettől kezdve addigi „komoly” szerzők is próbálkoztak a műfajjal. Rómába az 1730-as években került színpadra opera buffa: ott mutatták be Gaentano Lutilla La finita cameriera operáját, amely az elkövetkező évtizedben Itália legtöbbet játszott darabja lett. A század folyamán Velence vette át a stafétabotot Baldassare Galuppi La forza d’amore (1745) című darabjával. Az opera buffa csúcsa azonban nem Itália földjén termett, hanem Bécsben, éspedig Mozart tollából, a Figaro házassága, a Don Giovanni és a Così fan tutte darabokban.

• Jeles zeneszerzők: Michaelangelo Faggioli, Gaentano Lutilla, Baldassare Galuppi