Ugrás a tartalomhoz

Ralph Ellison

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ralph Ellison
1961-ben
1961-ben
SzületettRalph Waldo Ellison
1914. március 1.[1][2][3][4][5]
Oklahoma City, Oklahoma,  USA
Elhunyt1994. április 16. (80 évesen)[1][2][3][4][5]
New York
Állampolgárságaamerikai[6]
Nemzetiségeamerikai
Foglalkozása
  • író
  • esszéíró
  • regényíró
  • önéletrajzíró
  • irodalomkritikus
  • zenekritikus
  • újságíró
  • prózaíró
  • kritikus
  • irodalomtudós
Iskolái
  • Tuskegee University
  • Frederick A. Douglass High School
Kitüntetései
Halál okahasnyálmirigyrák
A Wikimédia Commons tartalmaz Ralph Ellison témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Ralph Waldo Ellison (Oklahoma City, 1913. március 1.[9][10] – New York, 1994. április 16.) amerikai regényíró, irodalomkritikus és tudós, aki leginkább a Láthatatlan ember című regényéről ismert, amely 1953-ban elnyerte a Nemzeti Könyvdíjat.[11] A The New York Times „az amerikai irodalmi Parnasszus istenei közé” nevezte.[12] Posztumusz regénye, a Juneteenth halálakor hátrahagyott terjedelmes feljegyzéseiből állt össze.

Fiatalkora

[szerkesztés]

Ralph Waldo Ellison, akit Ralph Waldo Emersonról[13] neveztek el, a 407 NE 1st Street szám alatt született Oklahoma Cityben, Lewis Alfred Ellison és Ida Millsap gyermekeként.

Ő volt a második három fiú közül; az elsőszülött Alfred csecsemőkorában meghalt, és öccse, Herbert Maurice (vagy Millsap) 1916-ban született.[10] Lewis Alfred Ellison, egy kisvállalkozás tulajdonosa és építési munkavezető 1916-ban halt meg, miután egy 100 font súlyú jégtömb szilánkjai behatoltak a hasába, amikor azt leejtették.[13][14] Az idősebb Ellison szerette az irodalmat, és rajongott a gyerekeiért. Ralph később, felnőttként rájött, hogy apja azt remélte, hogy költő lesz.

1921-ben Ellison anyja és gyermekei az Indiana állambeli Gary-be költöztek, ahol volt egy testvére. Ellison szerint édesanyja úgy érezte, hogy "a bátyámnak és nekem nagyobb esélyünk lenne férfikorúvá válni, ha északon nőnénk fel". Amikor nem talált munkát, és a bátyja is elvesztette az övét, a család visszatért Oklahomába, ahol Ellison buszosként, cipőtisztítóként, szállodai pincérként és fogorvosi asszisztensként dolgozott. Egy szomszédos barátja apjától ingyenes trombita- és altszaxofonleckéket kapott, majd az iskola karmestere lett.[15]

Lewis halála után Ida háromszor is férjhez ment.[16] A családi élet azonban bizonytalan volt, és Ralph különféle munkákat végzett fiatalkorában és tinédzserkorában, hogy segítsen a családnak. Amíg a Douglass High School-ba[17] járt, arra is jutott ideje, hogy az iskola futballcsapatában játsszon. 1931-ben érettségizett. Egy évig dolgozott, és előleget fizetett egy trombitára, amellyel helyi zenészekkel játszott. A Douglassnál Inman E. Page(wd)[18] igazgató és lánya, Zelia N. Breaux(wd)[19] zenetanár hatott rá.[14]

A Tuskegee Intézetben

[szerkesztés]

Ellison kétszer felvételizett a Tuskegee Egyetem-re,[20] a Booker T. Washington(wd)[21] által alapított tekintélyes alabamai, teljesen fekete egyetemre.[15][22] Végül 1933-ban felvették, mert nem volt trombitás a zenekarban. Ellison tehervonatokon potyázva ért Alabamába, és ott hamarosan rájött, hogy az intézmény nem kevésbé osztálytudatos, mint általában a fehér intézmények.[15]

Tuskegee zenei tanszéke volt talán az iskola leghíresebbje,[23] amelyet William L. Dawson(wd)[24] zeneszerző vezetett. Ellisont a tanszék zongoraoktatója, Hazel Harrison(wd)[25] is irányította. Míg elsősorban óráiban zenét tanult, szabadidejét a könyvtárban töltötte modernista klasszikusokkal. T. S. Eliot The Waste Land (Átokföldje) című művének elolvasását említette fő ébredése pillanataként.[26] 1934-ben kezdett dolgozni az egyetemi könyvtárban, ahol James Joyce-t és Gertrude Steint olvasta. Walter Bowie Williams könyvtáros lelkesen engedte, hogy Ellison művelődjék.[15]

Ellisonra jelentős hatással volt Morteza Drezel Sprague[27] angoltanár, akinek Ellison később Shadow and Act című esszégyűjteményét dedikálta. Felnyitotta Ellison szemét „az irodalom, mint élő művészet lehetőségeire” és „a csillogásra, amelyet mindig is az irodalmi élettel társított”. Sprague-n keresztül Ellison megismerkedett Fjodor Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés, valamint Thomas Hardy Jude the Obscure (Lidércfény) című regényével.

Gyerekkorától kezdve érdekelte a rádiótechnika, erről a szenvedélyről egy 1955. decemberi esszéjében, a "Living With Music"-ban értekezett a High Fidelity magazinban.(wd)[28][29]

Ellison 1936-ig maradt a Tuskegee-ben, és úgy döntött, hogy távozik, mielőtt teljesíti a diplomához szükséges követelményeket.[14]

New Yorkban

[szerkesztés]

Mivel szobrászatot akart tanulni, 1936. július 5-én New Yorkba költözött, és Harlemben, a 135. utcában talált szállást egy YMCA-ban, amely akkoriban "fekete Amerika kulturális fővárosa" volt. Megismerkedett Langston Hughes-szal, aki "Harlem nem hivatalos diplomatája" a depresszió korszakában, és az ország egyik híres fekete szerzője, aki megélhetett az írásaiból. Hughes bemutatta neki a kommunista szimpatizáns, fekete irodalmi társaságot.[15]

Találkozott több művésszel, akik hatással voltak későbbi életére, köztük a művész Romare Bearden(wd)[30] és a szerző Richard Wright (akivel hosszú és bonyolult kapcsolata volt). Miután Ellison könyvajánlót írt Wrightnak, Wright arra biztatta, hogy írjon szépirodalmat. Első publikált története a "Hymie's Bull" volt, amelyet Ellison 1933-as, nagybátyjával Tuskegee-be való vonatozása ihletett. 1937 és 1944 között Ellisonnak több mint 20 könyvkritikája, valamint novellái és cikkei jelentek meg olyan magazinokban, mint a New Challenge és a The New Masses(wd).

Wright ekkor nyíltan kapcsolatba lépett a Kommunista Párttal, Ellison pedig kommunista kiadványokban publikált (pl.: Divided Minds) és szerkesztette is azokat.[31] Wright és Ellison is elvesztette a kommunista pártba vetett hitét a második világháború alatt, amikor úgy érezték, a párt elárulta az afroamerikaiakat, és a marxista osztálypolitikát szociális reformizmussal váltotta fel. 1945. augusztus 18-án Wrightnak írt levelében Ellison kiöntötte haragját a párt vezetőire. E kiábrándultság nyomán Ellison elkezdte írni a Láthatatlan ember című regényét, amely részben az ő válasza volt a párt árulására.[31]

1938-ban Ellison megismerkedett Rose Araminta Poindexterrel(wd),[32] a nála két évvel idősebb nővel, akivel 1938 végén házasodtak össze. Rose színpadi színésznő volt, és házasságuk után folytatta karrierjét.[33] 1941-ben rövid időre viszonya volt Sanora Babbal(wd),[34] amit később bevallott a feleségének, és 1943-ban a házasságnak is vége lett.[15] A pár hivatalosan 1945-ben vált el. 2023 áprilisában Poindexter 111 éves.

A második világháború kezdetén Ellisont a helyi Szelektív Szolgáltatási Rendszer[35] "1A" osztályba sorolta, azonban nem hívták be. A háború vége felé bevonult az Egyesült Államok Kereskedelmi Tengerészgyalogságába.[36]  1946-ban feleségül vette Fanny McConnell-t, aki az Iowai Egyetemen végzett ösztöndíjas, alapítója volt a chicagói Negro People's Theatre[37] színháznak és a The Chicago Defender[38] szerzője.[39] Anyagilag támogatta Ellisont, valamint segített legépelni és szerkeszteni Ellison hosszú szövegeit.

Az 1952-ben megjelent Invisible Man egy személy identitásának és társadalomban elfoglalt helykeresésének témáját tárja fel, az első személyű narrátor, egy névtelen afroamerikai férfi szemszögéből. Ellentétben olyan kortársaival, mint Richard Wright és James Baldwin, Ellison szenvedélytelen, képzett, artikuláló és öntudatos karaktereket hozott létre. A főszereplőn keresztül feltárja a rasszizmus északi és déli változatai közötti ellentéteket és azok elidegenítő hatását. A narrátor átvitt értelemben „láthatatlan”, vagyis „nem hajlandók látni” őt, és egyfajta disszociációt is átél. A regény olyan tabutémákat is tartalmaz, mint a vérfertőzés és a kommunizmus vitatott témája.

Későbbi évek

[szerkesztés]

1962-ben a futurista Herman Kahn(wd)[40] felvette Ellisont tanácsadónak a Hudson Intézetbe(wd), hogy megkísérelje kiterjeszteni hatókörét a védelmi vonatkozású kutatásokon túlra.[41]

1964-ben Ellison kiadta a Shadow and Act című esszégyűjteményt, és tanítani kezdett a Bard College-ban(wd), a Rutgers Egyetemen és a Yale Egyetemen, miközben továbbra is dolgozott regényén. A következő évben megjelent a Könyvhét 200 kritikus, szerző és szerkesztő részvételével készült szavazása, amely a Láthatatlan embert a második világháború óta a legfontosabb regénynek nyilvánította.[42]

1967-ben Ellison nagy háztüzet élt át a massachusettsi Plainfieldben(wd) lévő nyári otthonában, ahol állítása szerint, második regénye kéziratának több mint 300 oldala odaveszett.[43] A Láthatatlan Embernek járó Nemzeti Könyvdíj ellenére elégedetlen volt a könyvvel. Végül több mint 2000 oldalt írt ebből a második regényből, de soha nem fejezte be.[44]

Ralph Ellison emlékmű a 730 Riverside Drive(wd) előtt, New York City. A születési év az a helytelen év, amelyet Ellison általában közölt.

Ellison 1994. április 16-án halt meg hasnyálmirigyrákban, és a Sentháromság templom temető(wd) kriptájában temették el, Felső-Manhattan Washington Heights(wd) negyedében.[45]

Díjak és elismerések

[szerkesztés]

A Láthatatlan ember 1953-ban elnyerte az Egyesült Államok Nemzeti Könyvdíját a szépirodalomért.[46] A díj volt a belépője az amerikai irodalmi közéletbe. Végül felvették az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémiára (American Academy of Arts and Letters), két elnöki érmet kapott (Lyndon Johnsontól és Ronald Reagantől), valamint egy állami érmet Franciaországtól. Ő volt az első afro-amerikai, akit felvettek a Century Association-be(wd),[47] és a Harvard Egyetemen tiszteletbeli doktori címet kapott. A kommunista pártban szerzett tapasztalataiból kiábrándult, új hírnevét arra használta fel, hogy az irodalom, mint erkölcsi eszköz mellett szólaljon fel. 1955-ben Európába utazott, előadásokat tartott, majd egy időre Rómában telepedett le, ahol írt egy esszét, ami egy 1957-es Bantam-antológiában jelent meg A New Southern Harvest címmel. Robert Penn Warren[48] ugyanebben az időszakban Rómában tartózkodott, és a két író közeli barátságot kötött. Később Warren interjút készített Ellisonnal a fajról, a történelemről és a polgárjogi mozgalomról szóló gondolatairól a Who Speaks for the Negro?[49] című könyvéhez. 1958-ban Ellison visszatért az Egyesült Államokba, hogy amerikai és orosz irodalmat tanítson. Az 1950-es években levelezett élethosszig tartó barátjával, Albert Murray(wd)[50] íróval. Leveleikben pályafutásuk alakulásáról, a Polgárjogi Mozgalomról és más közös érdeklődési körükről, köztük a jazzről szóltak.

1969-ben megkapta az Elnöki Szabadságérmet; a következő évben Franciaország az Művészeti és Irodalmi Rend lovagjának nevezte ki, és a New York-i Egyetem karának állandó tagja lett, 1970 és 1980 között.

1975-ben Ellisont az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia tagjává választották, és szülővárosa, Oklahoma City a Ralph Waldo Ellison Könyvtár felszentelésével tüntette ki. Továbbra is tanított, főleg esszéket publikált, és 1984-ben megkapta a City College of New York(wd) Langston Hughes-érmét. 1985-ben megkapta a National Medal of Arts(wd) kitüntetést.[51][52] 1986-ban jelent meg Going to the Territory című műve; ez egy tizenhét esszéből álló gyűjtemény, amely szól többek között a déli regényíró, William Faulkner és Ellison barátja, Richard Wright munkásságáról, valamint Duke Ellington zenéjéről és az afroamerikaiak Amerika nemzeti identitásához való hozzájárulásáról.[53]

1992-ben Ellisont az Anisfield-Wolf Book Awards különdíjjal jutalmazták; művészi eredményei között szerepelt szobrász, zenész, fotós és főiskolai tanári tevékenység, valamint írói munkája. Tanított a Bard College-ban(wd), a Rutgers Egyetemen, a Chicagói Egyetemen és a New York-i Egyetemen. Ellison a Southern Writers Szövetségének is alapító tagja volt.

Posztumusz kiadványok

[szerkesztés]

Ellison halála után több kéziratra bukkantak otthonában, aminek eredményeként 1996-ban megjelent a Flying Home and Other Stories. 1999-ben jelent meg második regénye, a Juneteenth John F. Callahan(wd), a Lewis & Co. professzora szerkesztésében. Ez egy 368 oldalas sűrítés volt több mint 2000 oldalból, amit Ellison 40 év alatt írt. Ennek a hiányos regénynek az összes kéziratát közösen 2010. január 26-án publikálta a Modern Library(wd), Three Days Before the Shooting... (Három nappal a lövöldözés előtt...) címmel.[54] 2014. február 18-án az USPS (Amerikai Egyesült Államok Postaszolgálata) 91 ¢ értékű bélyeget bocsátott ki Ralph Ellison tiszteletére "Literary Arts" sorozatában.[55][56]

A 150. utcában és a harlemi Riverside Drive-on(wd) (Ellison lakóhelye az 1950-es évek elejétől haláláig) egy parkot Ellisonnak szenteltek 2003. május 1-jén. A parkban egy 15 x 8 láb méretű bronzlemez áll: "kivágott emberfigura", amelyet a Láthatatlan ember című könyve ihletett.[57]

Könyvei

[szerkesztés]

Novella

[szerkesztés]

Esszék

[szerkesztés]

Levelek

[szerkesztés]

Magyarul

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 27.)
  2. ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b ISFDB (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ a b Brockhaus (német nyelven)
  6. ↑ LIBRIS. Svéd Nemzeti Könyvtár, 2012. október 1. (Hozzáférés: 2018. augusztus 24.)
  7. ↑ https://www.nationalbook.org/books/invisible-man/
  8. ↑ https://www.ccny.cuny.edu/lhf/medallion-recipients, 2016. október 9.
  9. ↑ Ellison életrajzírója, Arnold Rampersad ezt írja: „Élete nagy részében Ralph 1914-et ajánlotta a helyes évnek”, az 1920-as amerikai népszámlálás szerint Ellison „hat éves” volt az év januárjában, tehát 1913-ban született. Ellisont kisgyermekként ábrázoló fénykép mögött anya keze 1914. március 1-jén, szombaton hajnali 1:30-ra állítja születési idejét és dátumát. De március 1-je 1913-ban szombatra esett, nem 1914-ben." További bizonyítékok származnak Ellison apja halálának emlékéből: Ellison "mindig ragaszkodott hozzá, hogy három éves volt, amikor élete legrosszabb katasztrófája történt: 1916. július 19-én apja meghalt egy műtét után".
  10. ↑ a b Rampersad, Arnold. Chapter 1: In the Territory, Ralph Ellison: A Biography. Alfred A. Knopf, 5–6. o. (2007). ISBN 978-0375408274 
  11. ↑ "National Book Awards – 1953". National Book Foundation. (With acceptance speech by Ellison, essay by Neil Baldwin from the 50-year publications, and essays by Charles Johnson and four others from the Awards' 60-year anniversary blog. Retrieved March 31, 2012)
  12. ↑ Grime, William. „How an 'Invisible Man' Was Seduced by His Visibility”, The New York Times, 2007. május 16. (Hozzáférés: 2016. március 17.) 
  13. ↑ a b Guzzio, Tracie. „Ralph Ellison”, American Writers Retrospective Supplement, Charles Scribner's Sons, 113–20. oldal 
  14. ↑ a b c Rampersad, Arnold. Ralph Ellison: A Biography. Alfred A. Knopf (2007). ISBN 978-0375408274 
  15. ↑ a b c d e f Als, Hilton. In the Territory: A Look at the life of Ralph Ellison (2007. május 7.) 
  16. ↑ Második házassága 1924 előtt ért véget. 1924. július 8-án feleségül ment James Ammons-hoz, aki 1926-ban halt meg. 1929 decemberében John Bell felesége lett.
  17. ↑ A Frederick A. Douglass High School egy állami középiskola Oklahoma City városában, Oklahoma államban.
  18. ↑ Inman E. Page (1853. december 29. – 1935. december 21.) baptista vezető és oktató volt Oklahomában és Missouriban.
  19. ↑ Zelia N. Breaux (1880. február 6. – 1956. október 31.) amerikai zeneoktató és zenész, aki trombitán, hegedűn és zongorán játszott.
  20. ↑ A Tuskegee University feketéket támogató magánegyetem Tuskegee-ben, Alabama államban.
  21. ↑ Booker Taliaferro Washington (1856. április 5. – 1915. november 14.) amerikai oktató, író, szónok és az Egyesült Államok több elnökének tanácsadója.
  22. ↑ Historically black colleges and universities
  23. ↑ Bieze, Michael. Booker T. Washington and the Art of Self-representation (angol nyelven) (2008. november 26.). ISBN 978-1433100109 
  24. ↑ William Levi Dawson (1899. szeptember 26. – 1990. május 2.) amerikai zeneszerző, kórusvezető, professzor és zenetudós.
  25. ↑ Hazel Harrison (1883. május 12. – 1969. április 29.) amerikai koncertzongorista. Ő volt az első teljesen amerikai képzettségű zenész, aki európai zenekarral lépett fel.
  26. ↑ (Spring 1955) „The Art of Fiction”. The Paris Review. (Hozzáférés: 2017. április 4.) 
  27. ↑ Morteza Drezel Sprague
  28. ↑ Ellison, Ralph. „Living With Music”, Shadow and Act, Random House, 187–93. oldal 
  29. ↑ Wright, John S. (Summer 2003). „'Jack-the-Bear' Dreaming: Ellison's Spiritual Technologies”. Boundary 2 30, 176. o. DOI:10.1215/01903659-30-2-175. 
  30. ↑ Romare Bearden (1911. szeptember 2. – 1988. március 12.) amerikai művész, író és dalszerző.
  31. ↑ a b Polsgrove, Carol. Divided Minds: Intellectuals and the Civil Rights Movement. W. W. Norton & Company (2001). ISBN 0393020134 
  32. ↑ Rose Araminta Poindexter
  33. ↑ Rose Poindexter (1911-ben született Harlemben Anna és Clarence Poindexter gyermekeként.)
  34. ↑ Sanora Babb (1907. április 21. – 2005. december 31.) amerikai regényíró, költő és irodalmi szerkesztő.
  35. ↑ A Selective Service System az Egyesült Államok kormányának egy független ügynöksége, amely információkat tart fenn az Egyesült Államok állampolgárairól és más, potenciálisan katonai sorozás hatálya alá tartozó egyesült államokbeli lakosokról, valamint készenléti tervezést és előkészítést végez kétféle besorozásra: a 18–25 éves férfiak nyilvántartási jegyzékén alapuló általános tervezet, valamint a meghatározott egészségügyi foglalkozású dolgozók szakmai engedélyezési jegyzékén alapuló speciális szakképzettségi tervezet.
  36. ↑ A United States Merchant Marine az Egyesült Államok polgári tengerészei, valamint az Egyesült Államok polgári és szövetségi tulajdonában lévő kereskedelmi hajói.
  37. ↑ Negro People's Theatre
  38. ↑ A Chicago Defender egy chicagói székhelyű afroamerikai újság.
  39. ↑ Martin, Douglas: Fanny Ellison, 93, Dies; Helped Husband Edit 'Invisible Man'. The New York Times, 2005. december 1. (Hozzáférés: 2017. április 4.)
  40. ↑ Herman Kahn (1922. február 15. – 1983. július 7.) a Hudson Intézet(wd) alapítója és a huszadik század második felének egyik kiemelkedő futuristája volt.
  41. ↑ Menand, Louis. Fat Man (2005. június 27.) 
  42. ↑ „Ralph Ellison, 80, Dies”, The Washington Post , 1994. április 17. (Hozzáférés: 2018. szeptember 21.) 
  43. ↑ Acceptance Speech: Ralph Ellison, Winner of the 1953 Fiction Award for Invisible Man'. nationalbook.org . National Book Foundation. [2018. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. március 31.)
  44. ↑ „The Invisible Manuscript”, The Washington Post (Hozzáférés: 2014. július 20.) 
  45. ↑ Rampersad, Arnold. Ralph Ellison. Knopf Doubleday Publishing Group (2007. április 24.). ISBN 9780307267320 
  46. ↑ National Book Award for Fiction
  47. ↑ The Visible Ellison – The New York Sun. nysun.com . [2021. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. augusztus 3.)
  48. ↑ Robert Penn Warren (1905. április 24. – 1989. szeptember 15.) amerikai költő, regényíró és irodalomkritikus, a New Criticism egyik alapítója.
  49. ↑ Ralph Ellison. Robert Penn Warren's Who Speaks for the Negro? Archive . Robert Penn Warren Center for the Humanities, Vanderbilt University. (Hozzáférés: 2015. január 21.)
  50. ↑ a b Albert L. Murray (1916. május 12. – 2013. augusztus 18.) amerikai irodalom- és zenekritikus, regényíró, esszé- és életrajzíró.
  51. ↑ National Medal of Arts: Ralph (Waldo) Ellison. arts.gov . National Endowment for the Arts. (Hozzáférés: 2017. április 4.)
  52. ↑ Molotsky, Irvin. „12 Are Named Winners of New U. S. Arts Medal”, 1985. április 18. (Hozzáférés: 2017. április 4.) 
  53. ↑ Wideman, John Edgar. „What Is Afro, What Is American (Book Review of Going to the Territory)”, The New York Times, 1986. augusztus 3. (Hozzáférés: 2017. április 4.) 
  54. ↑ Three Days Before The Shooting.... Random House. (Hozzáférés: 2010. január 26.)
  55. ↑ 2014 USPS New Issues Calendar. Ralph Ellison 91¢ Three Ounce Rate. Stamp News Now, 2014. (Hozzáférés: 2014. február 18.)
  56. ↑ (2014. április 21.) „Scott new Issues Update”. Linn's Stamp News, Sidney, Ohio 87 (4460), 60–61. o, Kiadó: Amos Press, Inc.. ISSN 0161-6234. 
  57. ↑ Riverside Park Monuments - Ralph Ellison Memorial : NYC Parks. nycgovparks.org . (Hozzáférés: 2016. október 30.)
  58. ↑ A láthatatlan

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Ralph Ellison című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ralph_Ellison&oldid=27567746”