Szevasztopol ostroma (1941–1942)

Szevasztopol ostroma
Szevasztopol kikötője 1942 júliusában
Konfliktus	Második világháború
Időpont	1941. október 30. – 1942. július 4.
Helyszín	Szevasztopol és a Krím-félsziget, Szovjetunió, a mai Ukrajna
Eredmény	Német–román győzelem
Szemben álló felek
Harmadik Birodalom Román Királyság Szovjetunió
Parancsnokok
Erich von Manstein Georghe Avramescu Ivan Petrov Filipp Oktyabrszkij Gorgej Levcsenko
Szemben álló erők
350 000 fő 106 000 fő
Veszteségek
100 000 halott, sebesült és eltűnt 11 000 halott és 95 000 hadifogoly
Térkép
Szevasztopol ostroma Pozíció Ukrajna térképén
é. sz. 44° 36′ 17″, k. h. 33° 32′ 28″44.60472222, 33.54111111
A Wikimédia Commons tartalmaz Szevasztopol ostroma témájú médiaállományokat.

Szevasztopol ostroma a második világháború keleti frontjának egyik fontos csatája, mely 1941. október 30-án kezdődött, és 1942. július 4-én ért véget, bár a németek számára a kisebb ellenállási gócok felszámolása késő őszig elhúzódott. Az ostrom a tengelyhatalmak harcászati győzelmével (de stratégiai vereségével, lásd moszkvai csata) ért véget, a diadal után Erich von Mansteint, a német 11. Hadsereg parancsnokát tábornaggyá léptették elő.

Előzmények

A keleti front változásai Szevasztopol ostroma során

1941 nyarán, a Barbarossa hadművelet kezdetén a Wehrmacht, a német hadsereg katasztrofális veszteségeket mért a Vörös Hadsereg egységeire, melyek készülve a németek elleni offenzívára, már elhagyták védekező állásaikat és támadó formációt vettek fel, ami még sebezhetőbbé tette őket a németek Blitzkrieg taktikájával szemben. A taktika lényege az volt, hogy a német páncélosegységek gyorsan benyomultak az ellenséges csapatok mögé, bekerítve őket és elvágva őket a visszavonulás esélyétől és az utánpótlástól. Az így létrehozott katlanokban rekedt szovjet csapatokat a lassabban előrenyomuló német gyalogság morzsolta fel. A szmolenszki csatában a szovjetek 350 000, míg a kijevi csatában 500 000 embert vesztettek.

A krími hadjárat

A német offenzíva 1941 szeptemberében érte el a Fekete-tenger északi partján található Krím-félszigetet. A német 11. Hadsereg és a román 3. Hadsereg Erich von Manstein vezetésével szeptember 24-én kezdte meg a félsziget meghódítását, melyet a szovjet 51. Hadsereg, és a Fekete-tengeri flotta védett. Miután a tengelyhatalmak erői kemény, ötnapos harcban áttörtek a Perekopi-földszoroson (egy alig 6 kilométer széles földsáv, mely összeköti a félszigetet a szárazfölddel), behatoltak a félsziget belsejébe. Október 18-án újultak ki a harcok, mindkét oldalon komoly veszteségekkel. A szovjet védelem tíz nap alatt összeomlott, a németek november 16-ára Szevasztopol kivételével az egész félszigetet elfoglalták. Von Manstein jelentése szerint a német hadsereg 100 000 foglyot ejtett, és körülbelül 700 ágyút zsákmányolt, míg a szovjet források összesen 70 000-es veszteségről számolnak be (beleértve a halottakat és a sebesülteket is). Feltehetően a szovjet sereg halottakban, sebesültekben és hadifoglyokban kicsit több, mint 100 000 főt vesztett, de a német veszteségek is súlyosak voltak.

Szevasztopol ostroma

Szevasztopol első megtámadására 1941 október 30-án került sor, mellyel megkezdődött a város 250 napig tartó ostroma. Két gyalogsági és egy motorizált hadosztály rohamozta meg a várost északról, északkeletről és keletről, de visszaverték őket. A német csapatok csak ezután kerítették be a védőket. Ezalatt az idő alatt Szevasztopolt a tenger felől megerősítették, többségében Odesszából kimenekített szovjet csapatok érkeztek. A tengelyhatalmak ismét támadtak, ezúttal felkészültebben, mely végül egy általános rohammá szélesedett. Von Manstein döntésének értelmében november 11-én 60 000 német és román katona indított újabb támadást, déli irányból, abból a feltevésből kiindulva, hogy ezen a részen gyengébbek a szovjet erődítések. Ez ugyan igaz volt, de a német páncélosoknak és járműveknek ez a hegyes terület rendkívül kedvezőtlen volt, így a támadóknak tíz nappal később vissza kellett vonulniuk. December 4-ére a szovjet vezérkar jelentése szerint a védelemben keletkezett károkat helyreállították.

A kudarc után von Manstein elállt a déli támadásoktól és ismét északra csoportosította át erőit. A németek ezután felkészültek a város ágyúzására, számos nehézágyút rendeltek a térségbe, közülük is a legnagyobbat, a Schwerer Gustav nehéz mozsárágyút, mely 80 cm-es és 7 tonnás lövedékét 12 kilométer távolságból juttatta célba. A tengelyhatalmak tüzérsége és légiereje 5 napig bombázta Szevasztopolt, egyes források szerint mérges gázt is bevetettek, hogy a szovjet katonákat kifüstöljék a bunkereikből.

1941. december 17-én hat német hadosztály, két román dandár 1275 ágyúval és aknavetővel, több mint 150 harckocsival és 300 repülőgéppel támogatva megindította a második támadást a város ellen. Az időpont kései volt, ugyanis a kemény tél néha ellehetetlenítette a Luftwaffe akcióit, szovjetek pedig ezalatt megerősítették a védelmet. December 21-e után a Vörös Hadsereg ellentámadásba ment át és 1942 január 4-ére minden német-román csapatot megállítottak a szovjetek. Ezután nem sokkal kezdődött meg a szovjetek téli offenzívája, melynek eredménye a Wehrmacht szempontjából a „téli válság” lett.

Szovjet partraszállás Kercsnél

1941. december 26-án és 30-án a Vörös Hadsereg körülbelül 40 000 embert tett partra Kercs, illetve Feodoszija közelében. A tengelyhatalmak második szevasztopoli rohamának összeomlása után ezeket az erőket megerősítették, és a partraszállást követő kezdeti sikerek után felbátorodott szovjet tisztek úgy döntöttek, a Perekopi-földszoros felé nyomulnak előre és csapdába ejtik a félszigeten lévő német–román erőket.

A tengelyhatalmaknak a félsziget keleti felén csupán a 46. gyalogos hadosztály, és egy román dandár állomásozott Hans Graf von Sponecks vezetésével. Nem kapott engedélyt a harc nélküli visszavonulásra, így viszont a hadosztály szinte teljesen felmorzsolódott és elvesztette nehéz felszerelésének többségét. A Vörös Hadsereg a Kercs-félsziget „nyakáig” tudott előrenyomulni, itt a német–román csapatok megvetették lábukat. Hónapokig tartó támadás-ellentámadás sorozat következett, az utolsó szovjet offenzíva 1942. április 9-én indult, de elég hamar beleütközött a német-román csapatok előrenyomulásába. Hat szovjet hadosztály és 160 harckocsi próbálta őket megállítani.

Német ellentámadás

Május 8-án a 11. Hadsereg megindította offenzíváját, melynek célja a szovjet erők ismételt kiszorítása volt a félszigetről, majd a Szevasztopol elleni újabb támadás megindítása volt. A szovjeteknek 17 gyalogos hadosztályuk volt, néhány kiegészítő dandárral, míg a német-román erők 7 gyalogsági hadosztályt és egy páncéloshadosztályt vonultattak fel (megjegyzendő, hogy a német hadseregszervezés ekkor még több katonát rendelt egy hadosztályba, mint a szovjet, így ez nem mutatja a seregek egymáshoz képesti erejét). A tengelyhatalmak erőinek körülbelül egyharmadát adták a román csapatok. A németek északon megtévesztő támadásokat indítottak, majd a front déli felén törtek át, tovább üldözve az ellenséget a Kercsi-szorosig. 1942 május 18-án a szovjet csapatok megadták magukat, a német jelentések szerint csak hadifoglyokban 170 000 fős veszteséget okoztak a félsziget megtisztításáért folytatott hadjáratban.

Szevasztopol bombázása

Miután ismét megtisztították a félszigetet, a németek figyelme ismét Szevasztopol felé fordult. Von Manstein a város lövetéséhez megkapta a legnagyobb ágyúkat, amiket addig építettek. Számos normál méretű ágyú mellett ismét működésbe lépett a Gustav nehézágyú és a 60 cm-es Mörser Karl nevű mozsárágyú is.

Május 21-étől a németek ismét lőni kezdték a várost. Június 2-án általános bombázásba kezdtek a Luftwaffe 4. Légiflottája Wolfram von Richthofen irányítása alatt számos taktikai bombázó akciót hajtott végre. Öt napig folytatódott a tüzérségi előkészítés, ezután került sor a másodlagos védelmi állások lerohanására.

A német támadás

Von Manstein terve, az Unternehmen Störfang, azaz a „Tokhalfogás” hadművelet szinte teljesen arra a feltevésre épült, hogy a szovjet védőket a városba V-alakban beékelődő Szevernaja öblön keresztül tengeri úton látják el hadianyaggal és élelemmel, és ennek megakadályozása, illetve megzavarása a város megadását eredményezi, így nem szükséges az utolsó centiméterig felszámolni az egész katlant. Mivel az öböl északi oldala volt a kevésbé védett, Manstein ebből az irányból indította a fő támadást a hat hadosztállyal rendelkező 54. hadtesttel. Egy másik, kelet-nyugati irányú támadást is előirányzott a katlan délkeleti oldala ellen, mely megakadályozná a szovjeteknek az északi oldal megerősítését. Ezt a 30. hadtest hajtotta végre három hadosztállyal, mindkét hadtest mellé egy kisebb, román egység is csatlakozott.

A terv jó volt, attól eltekintve, hogy a szovjet utánpótlást már jó előre felhalmozták és, tekintettel a Luftwaffe folyamatos támadásaira, nyári időszakban nem szállítottak ellátmányt a katlanba. Június 7-én indult meg a német-román támadás és június 16-án tört meg a szovjetek védelme az öböl északi oldalán, mellyel terület a tengelyhatalmak kezébe került, míg a 30. hadtest beleütközött a legerősebb szovjet védőállásokba, az úgynevezett Szapun-vonalba. Ekkor már világossá vált, hogy az öböl északi részén lévő kikötők hatástalanítása nem töri meg a szovjet védelmet, a németeknek el kellett foglalniuk az egész várost. Június 28-án von Manstein partraszálló akciót indított Szevernaja öböl északi oldalától a délibe, hogy csapatai megkerülhessék a problémás Szapun-vonalat. A németek nagy árat fizettek a hadműveletért, ugyanis hiába tett meg mindent a tüzérség és a légierő, kevés kárt tudtak csak tenni a földalatti szovjet erődítések ellen. A németek keményen támadtak, de a szovjetek ki tudtak tartani az éj leszálltáig, amikor is erősítéseket kaptak. Ennek ellenére Manstein újabb és újabb csapatokat küldött harcba.

A védelem áttörése

A tengelyhatalmak csapatai a sikert mégsem ezen a fronton érték el. A Szapun-vonal északi oldalán a 30. hadtest, melyet megerősítettek az 54. hadtest egy részével, áttörte a szovjet állásokat. A déli oldalon, melyet a szovjetek tévesen a vonal közepe elleni támadásnak véltek, német és román egységek szintén átjutottak a Szapun-vonalon. Bár mindkét végén áttörték, a szovjetek még kitarthattak volna az állásaikban, de kifogytak a lőszerből. Petrov nyugat felé, Herszonyesz, ókori görög gyarmatváros irányába vonult vissza, hogy újabb ellátmányt vehessen magához, ide akarta a végső ellenállást összpontosítani.

Az ostrom utolsó napjai

52 540 Szovjet katona kapott érdemérmet Szevasztopol védelméért, annak ellenére, hogy a város elesett

Ahogy a 11. Hadsereg közeledett, Sztálin személyes utasítása szerint minden magas rangú tisztet evakuálni kellett a gyűrűből tengeralattjárón. Oktyabrszkij és Petrov az utolsó pillanatban menekültek el. A város az inkermani magaslatokon elszenvedett vereség után esett el 1942 június 29-én. Egy könnyűcirkáló, négy romboló, négy szállítóhajó és két tengeralattjáró került a németek kezére. A szovjet katonák, akik a városban rekedtek, még azután is folytatták a harcot, hogy az erődítményeiket darabokra szaggatta a német tüzérségi tűz. A füst, mely egyesek szerint mérgező volt, az orosz csapatokat a nyílt utcára kergette, ahol a harckocsik áldozatai lettek. Még ezzel a rendkívüli támogatással is huszonhét napba tellett a németeknek, míg teljesen elfoglalták a várost. 1942 július 4-én elesett Herszonyesz, és Szevasztopol biztosítva volt. Hitler a jó híreket hallva telefonon Mansteint „Szevasztopol meghódítójának” nevezte, és tábornaggyá léptette elő. Bár a városban a harcok hivatalosan véget értek, a "tisztogatás" késő őszig dúlt, újabb áldozatokat követelve.

Végeredmény

Von Manstein jelentése szerint a németek 90 000 foglyot ejtettek és még több szovjetet öltek meg. Ez az állítás elég nagy túlzásnak tűnik, mivel a szovjet források szerint a várost 106 000 főnyi sereg védte és csak 3000 fős erősítést kaptak, ráadásul 25 000 sebesültet evakuáltak, ami szintén nem hangzik túl reálisnak. Valószínűleg a szovjetek a 90 000 fogoly és sebesült mellett 11 000 halottat vesztettek.

Megint csak Manstein jelentése szerint a németek vesztesége 24 000 fő, ami alacsonynak tűnhet, azonban a jelentés nem tartalmazza a román veszteségeket, pedig a románok keményen harcoltak a város alatt és nélkülözhetetlen segítséget jelentettek a német erőknek.

Bár a várost elfoglalták, Szevasztopol ostroma sokkal tovább tartott, mint azt a német vezérkar elképzelte, több mint fél évig lekötve a 11. Hadsereget, amely így nem lehetett jelen Dél Hadseregcsoport előrenyomulásánál Sztálingrád és a Kaukázus felé.

Források

• John Erickson: Az út Sztálingrád felé
• Jeremy Black: Hetven döntő csata (2006), moszkvai csata fejezet