Ugrás a tartalomhoz

Varsói gettófelkelés

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zsidó Katonai Unió zászlaja
Zsidó Katonai Unió zászlaja
A gettófelkelés emlékműve Varsóban
A hősök emlékművének központi része
Nem tévesztendő össze az 1944-es varsói felkeléssel.

A varsói gettófelkelés a varsói gettó területén tört ki a náci Németország által megszállt Lengyelországban 1943-ban, a második világháború alatt. Az ellenállás már a gettó tervezett felszámolását megelőzően, annak megakadályozásáért indult meg és hátráltatta a gettó kiürítését. Maga a felkelés 1943. április 19-én, pészah napján kezdődött, amikor a német SS erői megpróbáltak behatolni a gettóba, hogy megkezdjék a felszámolását. A zsidók szervezete úgy döntött, hogy ellenállnak, és a támadást visszaverték.[1][2][3] Négy napon keresztül volt messziről látható az egyik házon a felkelők által kitűzött fehér-piros lengyel nemzeti és a Zsidó Katonai Unió kék-fehér zászlaja.

A felkelés május 16-ig tartott, és az alig felfegyverzett és utánpótlást nélkülöző ellenállás teljes felszámolásával végződött. A varsói gettófelkelés az első tömeges megmozdulás volt a náci megszállás ellen Európában.

2023. április 19-én Varsóban a német, az izraeli és a lengyel államelnök együtt vett részt a felkelés 80. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.[4][5]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A varsói gettó felkelése (MTI/Mult-kor, 2003-04-17)
  2. Fighters in the Warsaw Ghetto (yadvashem.org, hozzáférés: 2023-04-20)
  3. Гетто в период Катастрофы (archive.org/yadvashem.org, orosz nyelven. Hozzáférés: 2023-04-20)
  4. 80 éve volt a gettófelkelelés: a német elnök Varsóban bocsánatot kért a nácik bűneiért (hu.euronews.com, 2023-04-19. Hozzáférés: 2023-04-20)
  5. 80 лет восстанию в Варшавском гетто: президент ФРГ провел параллели между Путиным и нацистами (bbc.com/russian , 2023-04-19. Hozzáférés: 2023-04-20)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]