27. Egyetemi Nyelvészeti Napok, Újvidéki Egyetem, Újvidék, Szerbia, 2019. november 12., 2019
A magyar magánhangzó-harmóniában az i meglehetősen semlegesen viselkedik. Toldalékokban csak kivé... more A magyar magánhangzó-harmóniában az i meglehetősen semlegesen viselkedik. Toldalékokban csak kivételesen (és szabálytalanul) váltakozik, az egyetlen i-t tartalmazó tövek lehetnek harmonikusak és antiharmonikusak is, az i pedig általában átlátszó. A szakirodalom szerint azokat a töveket, melyekben egy hátul képzett magánhangzó után i áll (Bi), a toldalékok hátul képzett variánsa követi (Madridban – *Madridben: Bi+B). Ugyanakkor azokat a töveket, amelyekben a hátul képzett magánhangzót két i követi, a toldalékok hátul és elöl képzett változatával is elláthatjuk (alibira ~ alibire: Bii+B/F). Ezzel szemben ha egy Bi tövet egy i-t tartalmazó toldalék követ, ez a váltakozás nem lehetséges (madridira –*madridire: Bi+i+B). A Google-lel való keresések viszont azt mutatják, hogy legalábbis bizonyos szavaknál lehetséges a Bi+F toldalékolás is (Csernobilban, de Csernobilben is; háromszor annyi Cseljabinszkben mint Cseljabinszkban stb.). Ugyanezeknél a szavaknál nem csupán a Bi+i+F lehetséges, de az adatok azt sugallják, hogy a Bi+i+F relatív gyakorisága (a Bi+i+B-vel szemben) nagyobb, mint a Bi+F relatív gyakorisága (a Bi+B-vel szemben). Ez pedig azt mutatná, hogy a nem váltakozó és általában átlátszó, i-t tartalmazó toldalékok is segíthetik az elöl képzett toldalékváltozatok választását. Hipotézisünket több mint száz idegen földrajzi névvel teszteltük.
Uploads
Papers by Fejes László
Where do the Nganasan disharmonic stems come from?
Where do the Nganasan antiharmonic stems come from?
As the examples show, the alternations /t/ : /tʲ/, /d/ : /dʲ/ and /n/ : /nʲ/ are attested, while /s/ and /z/ do not undergo harmony, and even prevent the palatalization of other consonants in the same cluster, although both /s/ and /z/ are transparent for VH. Nonetheless, it is not quite clear how VCH spreads in suffixes. E.g. there are very similar suffixes inside of which the very same alveolar consonant alternates (/kɑl-onok/ ’fish-POSS.1PL’ : /kɑlʲ-enʲek/ ’willow-POSS.1PL’) or not (/kɑl-onk/ ’fish-POSS.2PL’ : /kɑlʲ-enk/ ’willow-POSS.2PL’). To clarify the reason for this difference, it is necessary to analyse the forms of all the alternating and non-alternating suffixes in all inflectional and in the most productive derivative suffixes. The presentation gives an overview of the attested and missing combinations of consecutive vowels and consonants and offers a set of rules regulating suffix alternations due to VCH.
A gofri származásával kapcsolatban a szakirodalom nem foglal határozottan állást: az etimológiai szótárak (TESz., EWUng., ÚESz.) nem tartalmazzák, és olyan szakcikkről sem tudunk, amely eredetét vizsgálná. Az ismeretterjesztő irodalomban (Tótfalusi 1988: 12–13, 2004) azonban találkozunk olyan állítással, mely szerint a szó lengyel közvetítéssel került a magyarba, azaz lengyel jövevényszóról van szó – ez esetben azonban a szó végén álló i nem epitetikus, hanem a lengyel többes számú alanyeseti végződésnek felel meg. A lengyel eredetre vonatkozó felvetés minden meglepősége ellenére sem zárható ki, mivel azonban érvelést nem tartalmazó és egyébként is megbízhatatlan forrásokban szerepel, ellenőrzést igényel.
Előadásunkban a gofri francia vagy lengyel eredetének kérdését szeretnénk eldönteni. Elsősorban fellelhető írott nyelvemlékek alapján amellett fogunk érvelni, hogy a szó valóban a lengyelből került a magyarba, így tővégi r esetében nincs példa a mássalhangzó-torlódások i-epitézissel való feloldására.
A boszorka eredete nem tisztázott. A korai szakirodalom szerint (Melich 1895: 292; Asbót 1912–13: 326; Bárczi 1941: 25; TESz. I.: 252) szlovákból (illetve más szláv nyelvekből) való visszakölcsönzés, alakváltozását pedig az okozta, hogy elsősorban nőt jelölt, ezért vette fel a tipikus nőnemű -a végződést. Az újabb magyarázatok (Kniezsa et al. 1955: 800–801; Tamás 1966: 144–145; TESz. I.: 352; ÚESz.: [132]) szerint azonban a boszorka boszorkány-ból a magyarban, elvonással jött létre. Ez utóbbi magyarázat gyengéje, hogy az elvonás lényege a szó hangalakjának morfológiai újraelemzése, márpedig az -ny semmiféle képzővel nem azonosítható. Ha a boszorka valóban boszorkány-ból jött létre, akkor inkább népetimológiáról lehet szó, azaz célorientált folyamatról, melynek lényege, hogy a szó illeszkedjen a kicsinyítő képzős szavak közé.
Hasonlóképpen előfordul a szakirodalomban a boszor magyarázata a boszorkány-ból való elvonással (TESz. I.: 352), bár a -kány szintén nem képző. Más magyarázatok szerint boszorká-ból való elvonással jött létre (Simonyi 1903: 549; TESz. I.: 352; ÚESz.: [132]), bár a boszor, illetve a belőle képzett boszorság ‘boszorkányság’ már 1665-ből adatolt, míg a boszorka ugyanezen források szerint csak 1798-től (ugyanakkor korpuszokban már 1692 is van rá adat; Dömötör et al. 2017; Novák et al. 2018). Ezen adatok alapján inkább az tűnik valószínűbbnek , hogy a boszorka a boszor-ból jött létre képzéssel.
A magyarban számos olyan szó van, mely a kicsinyítő képzős szavakhoz hasonlóan a -ka, -ke hangsorra végződik, és bár azonosítható tő hiányában nem elemezhető kicsinyítő képzősnek, jelentésében valamilyen kicsinyítésre jellemző jelentést (a valódi kicsinyítésen kívül becézést vagy lesajnálást) hordoz. A galuska pl. kis tésztadarabokat jelöl, mintha lenne *galus ‘nagy gombóc’. Ilyen esetekben tőelvonásokat is találhatunk, mint a kollokviális macs ← macska ‘cat’, vagy a nyelvjárási kadar ← kadarka, polos ← poloska , vagy a 19. századi kalit ← kalitka ’small cage’. Bár ezek az elvont alakok periferiálisak, csupán a véletlennek tekinthető, hogy nem terjedtek el jobban.
Az ilyen „álkicsinyítő” szavak egy része történetileg is kicsinyítő (padka); másoknál a szakirodalom kicsinyítő képzőről beszél, habár kicsinyítésről nyilvánvalóan nem lehet szó, hiszen a tő sosem volt főnév (csirke, fecske stb.), megint más esetekben a kicsinítés még az átadó (szláv) nyelvben történt (galuska, macska, kocka stb. Vannak esetek, amikor csupán a véletlennek köszönhető a kicsinyítő jelleg. A muzsika leginkább csak kellemes zenére vonatkoztatható, a zenéhez képest becéző jellegű (vö. Hadrovics 1979: 4), de a latin musica-ból ered, és végződésének semmi köze a kicsinyítéshez. Ezek a szavak úgy is elemezhetőek, hogy cranberry-morféma kicsinyítő képzőt tartalmaznak (vö. Bloomfield 1933: 160–161, 237). A boszorka esetében ez azonban megkérdőjelezhető. Sem a történeti, sem a szinkrón szótárak nem utalnak arra, hogy bármiféle jelentésbeli különbség lenne a boszorka és a boszorkány között. Ugyanakkor nyelvhasználók gyakran számolnak be arról, hogy éreznek valamilyen szemantikai különbséget, bár ezt nehezen tudják definiálni. Az előadásban korpuszadatok alapján azt vizsgálom, mennyire hordoz a boszorka a boszorkány-nyal szemben a kicsinyítésre jellemző szemantikai jegyeket, illetve az alakváltozat kialakulásában mennyire játszhatott szerepet a szóvég egybeesése a kicsinyítő képzővel.
szótövekben megfigyelhető, statisztikailag kimutatható tendenciák alapján egy morfofofonológiai jelenség
korára következtetni.
A nganaszan nyelvtanok kétféle magánhangzó-harmóniát különböztetnek meg. Az egyikről úgy
tartják, hogy mára lényegében lexikalizálódott, azaz a tő hangalakja alapján nem jósolható meg, hogy melyik
harmóniaosztályba fog tartozni (Helimski 1998, 492–493; Várnai 2002, 56–57). A legújabb kutatások
azonban kimutatták, hogy a tő harmóniaosztálya erősen korrelál a benne levő magánhangzók minőségével,
és némi megszorítással labiális harmóniáról beszélhetünk, bár kétségtelen, hogy a kivételek száma
viszonylag magas, és a diszharmónikus tövek esetében a tő harmóniaosztálya valóban bizonytalanul
jósolható meg (Fejes 2018, Fejes megjelenés előtt). Ezt a harmóniát egy korábbi, feltehetően az uráli
alapnyelvből eredő palatoveláris harmóniára szokás visszavezetni, mely a nganaszanban az utóbbi
évszázadokban végbement magánhangzó-eltolódásnak köszönhetően alakult át (Helimski 1998, 482, 492–
493; Várnai 2002, 56).
A másik nganaszan magánhangzó-harmónia a palatoveláris. Ez a leírások szerint teljesen
szabályosan, megjósolhatóan működik, de csak korlátozott körülmények között. Egyfelől kizárólag felső
nyelvállásúak között figyelhető meg: a felső nyelvállású ü és i után a felső nyelvállásúak közül szintén csak
az ü vagy az i állhat, u vagy ı nem. Ugyanezen toldalékokban minden más esetben u vagy ı áll, függetlenül
attól, hogy a megelőző magánhangzó palatális vagy veláris. Hasonlóképpen más toldalékok nem
rendelkeznek palatális és veláris allomorfokkal, kizárólag azok, amelyekben felső nyelvállású a(z első)
magánhangzó. Ráadásul ez a harmónia csak azokat a toldalékokat, illetve a kötőhangzókat érinti, melyekben
az első harmónia is érvényesül, olyan kétalakú (kizárólag ü ~ u vagy i ~ ı váltakozást mutató) toldalék nincs,
melyben egyedül a palatoveláris harmónia érvényesülne (Helimski 1998, 490, 493; Várnai 2002, 57–60).
A kétszótagú nganaszan tövek toldalékolásának részletes vizsgálatakor tűnt fel, hogy ha az első
szótagi felső nyelvállású magánhangzót egy másik felső nyelvállású magánhangzó követ, akkor az a
várhatónál jóval gyakrabban azonos az elsővel; ha labialitásban különböznek, akkor is relatíve gyakoribbak
az azonos, mint a különböző képzési helyű magánhangzók; azonos nyelvállású, de különböző képzési helyű
magánhangzók pedig igen ritkán állnak a második szótagban:
feltűnően gyakori magánhangzóvázak üü, uu, ii, ıı
relatíve gyakoribb magánhangzóvázak üi > üı, uı > ui, iü > ıü, ıu > iu
hiányzó vagy igen ritka magánhangzóvázak üu, uü, iı, ıi
Ez egyértelműen azt jelenti, hogy a nganaszan töveken belül tendenciaszerűen ugyanaz a minta érvényesül,
mint a toldalékolásban. Történetileg erre elvben négyféle magyarázat képzelhető el:
• A toldalékolási szabály analogikusan átterjedt a tövekre;
• a toldalékolási szabály megjelenésével egy időben a szabály a tövekben is számos esetben
érvényesült;
• a tövekben már korábban jelentkező tendencia terjedt át szabályként a toldalékokra.
Mindhárom esetben felmerülhet az a kérdés, hogy a palatoveláris harmónia az utóbbi időben, a mai
formájában alakult ki, vagy a labiális harmóniához hasonlóan jóval régebbi, és egy másfajta harmóniából
alakult át a mai formájára. Az előadás az egyes forgatókönyvek mellett és ellen szóló érveket mérlegeli.
both Turkic and Uralic proto-languages exhibited vowel harmony, we could suggest
that the existence of vowel harmony in the area follows from the historical heritage
and is a mere coincidence. However, we know that at least some of the vowel
harmonies do not originate from the proto-languages, but are new phenomena. In
these cases, we cannot exclude that the development of these new harmonies was
influenced by another language.
Гармония гласных типичная для языков Волго-Камского ареала.
Хотя гармония гласных и в тюрском, и в уральском праязыкам существовала, и
по этому можно думать что существование этого явления языковые наследие и
просто случайность, знаем, что по крайнем мере некоторые типы гармонии
гласных не происходят из праязыков, а новые феномены. В последних случаях
мы не можем исключять, что появление этих гармоний не произошло без
влиянии других языков.
– a magánhangzók harmóniaosztályának azonosítása;
– a tő harmóniaosztályának megjóslása a magánhangzói alapján;
– az elkötelezettségi hipotézis, a nyíltsági elkötelezettségi hipotézis, a szigorú nyíltsági elkötelezettségi hipotézis fel- és elvetése;
– a gyengített elkötelezettségi hipotézis megfogalmazása;
– a tőbelseji palatoveláris harmónia felfedezése a felső nyelvállásúak körében: nyelvtörténeti lehetőségek pedzegetése.
Nyelvtudományi Közlemények 116: 334–348.