Természet és szabadság Husserlnél. Egy husserliánus öko-fenomenológia vázlata

Természet és szabadság Husserlnél. Egy husserliánus öko-fenomenológia vázlata Marosán Bence Péter „A szabadság színe és visszája”. A Magyar Fenomenológiai Egyesület éves konferenciája Budapest, ELTE BTK Filozófia Intézet és Germanisztikai Intézet 2024. május 23-24. I. Bevezetés A jelenkor ökológiai válsága immáron letagadhatatlan. Globális méretű, és egyre nagyobb környezetpusztítás, környezetszennyezés övezi az ember jelenlétét a Földön, valamint a nememberi fajok egyre tömegesebb és egyre nagyobb mértékű kiirtása, a vadon egyre gyorsabb és egyre nagyobb mértékű visszahúzódása, az erőforrásokkal való irracionális gazdálkodás, túlfogyasztás, túlnépesedés és globális felmelegedés. Nyilvánvaló, hogy az, ahogyan élünk fenntarthatatlan, és ez az életmód hosszú távon magának az embernek a fennmaradását veszélyezteti. Úgy tűnik, mindenképpen változtatnunk kell majd. Vannak, akik szerint napjaink környezeti válsága csupán tünet – az emberiség mélyben meghúzódó morális válságának a kifejeződése.1 A jelen előadás is ehhez a gondolathoz kapcsolódik. Úgy véljük, valami alapvetően elromlott abban, ahogyan az ember önmagához, a nem-emberi lényekhez, és általában a környezetéhez viszonyul. A jelen előadásban részben azt próbáljuk meg felderíteni, hogy mi is az, ami egészen pontosan elromlott, és milyen utak kínálkoznak arra, hogy helyrehozzuk azt, amit mindenképpen helyre kellene hoznunk. A probléma kezeléséhez az alábbi prezentációban fenomenológiai kiindulási pontot és alapot választunk, még konkrétabban Edmund Husserl fenomenológiai filozófiáját. Azt próbáljuk megmutatni, hogy Husserlnek igenis volt mondanivalója környezeti etikai kérdésekben, mégpedig nagyon is jelentőségteljes és alapvető mondanivalója. Husserl környezeti etikai „felhasználására” természetesen találunk már példákat – például a cseh Patočka-kutatónál, Erazim Koháknál,2 vagy napjainkban Ian Angus3 írásaiban. Ezek a megközelítések azonban leginkább Husserlnek a modern tudományokon, az újkori, Husserl megítélése szerint bizonyos mértékig egysíkúnak tekinthető racionalitás fölött, illetve a naturalizmuson gyakorolt kritikáit veszik alapul, illetve tekintik irányadónak. A jelen előadásban fölkínált álláspontot ezektől a megközelítésektől mindenekelőtt az különböztetné Vö. pl. Lányi András: Oidipusz avagy a Természetes Ember. Budapest: Liget könyvek. Erazim Kohák: „Az értelmes szív”. In Lányi András és Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika, Budapest: L'Harmattan, 2005: 311-327. 3 Ian Angus: Groundworks of Phenomenological Marxism. Crisis, Body, World. Lanham: Lexington Books, 2021. 1 2 1 meg, hogy számunkra Husserl értékelmélete és etikai elképzelései képezik a kiinduló- és tájékozódási pontot, hogy lefektessük egy husserliánus megalapozottságú öko-etika és ökofenomenológia legfontosabb motívumait és alapjait. II. Husserl felfogása az életről Egy husserliánus elkötelezettségű öko-fenomenológia alapvető kiinduló- és tájékozódási pontját az élet husserli felfogása kell, hogy képezze. Husserlnél, mint arra már magyar nyelvű monográfiák is rámutattak, az élet fogalma alapvető szerepet töltött be, legkésőbb a Logikai vizsgálódásoktól kezdve.4 Husserl az életet mindenekelőtt a belső, szubjektív, immanens szféra mozgalmasságaként és aktivitásaként fogta fel, de végső soron a külső, fizikai világban az organikus összefüggésekben is erre a belső életre vonatkozó jelzéseket vélte felismerni és azonosítani – pl. az Eszmék második kötetében.5 Az interszubjektivitásra vonatkozó elemzéseiben néhol annak az elképzelésének adott hangot, hogy a különböző szubjektumokban egyazon univerzális élet testesül meg különféle formákban.6 Ebben az összefüggésben mindenekelőtt az interszubjektivitás fenomenológiájáról mondott husserli gondolatok az irányadók számunkra. Husserl szerint nem csak az embereknek, hanem egyáltalán minden szubjektivitásra képes, vagy akár csak a szubjektív aktivitási módokat megelőlegező viselkedési formákat mutató élőlényeknek tulajdoníthatunk transzcendentális egót. Beszél racionális és nem-racionális egókról.7 A transzcendentális ego végső konkréciója, miként a Kartéziánus elmélkedésekben mondja, a monász8 – ezzel a leibnizi fogalommal jelöli Husserl az egyes szubjektumot jellemző mentális szférát a maga konkrétságában, beleértve annak testiséget hordozó jellegzetességeit is. Husserl beszél emberi és nem-emberi monászokról, kutatási kézirataiban időről-időre előkerülnek nála állati, növényi, sőt, sejtszintű monászok is.9 Mindezekben a monászokban az univerzális konstituáló transzcendentális élet testesül meg különböző fokokon. Vö. Toronyai Gábor: Tudományos életfilozófia. Tanulmány Edmund Husserl késői gondolkodásáról. Budapest: Osiris kiadó, 2002. 5 Husserl: Ideen zu einer reinen Phänomenologie und phänomenologischen Philosophie. Zweites Buch: Phänomenologische Untersuchungen zur Konstitution. Szerk.: Marly Biemel. The Hague, Netherlands: Martinus Nijhoff, 1952. 6 Husserl: Zur Phänomenologie der Intersubjektivität I-III. The Hague, Netherlands: Martinus Nijhoff, 1973. 7 Vö. Nam-In Lee: Edmund Husserls Phänomenologie der Instinkte. Dordrecht: Kluwer, 1993: 225-228. 8 Husserl: Kartéziánus elmélkedések. Budapest: Atlantisz kiadó, 2000: 82-83 (§33). Fordította: Mezei Balázs. 9 Vö. Lee: Edmund Husserls Phänomenologie der Instinkte, 225-228. 4 2 A monászoknak, ahogy mondtuk, lényegi jellemzőjük a testiség.10 A testiségen keresztül a monász, a megtestesült szubjektumok, beleszövődnek a természet rendszerébe. A racionalitás képessége egyre inkább kiemeli a monászokat a természet rendszeréből az öntudattal párosuló szabadság képessége által, de a testiség bizonyos fokig még a racionális szubjektumokat is a természethez köti. Azonban az élet – így a tisztán természeti élet is –, mint azt Husserl etikai előadásaiban nyilvánvalóvá teszi,11 minden formájában értékes, és minden szinten, minden megnyilvánulási módjában tiszteletet parancsol. Ez a tisztelet annak tilalmát jelenti, hogy az életet, és annak különös formáit, teljesen instrumentális formában kezeljük, és ne vegyük tekintetbe annak inherensen értékes, tehát önértékszerű jellegét. III. Husserl etikai tanításai és az élet eredendő értéke Husserl szerint Husserl etikai elképzeléseit legkésőbb a Logikai vizsgálódások idejétől kezdve végigkíséri az a meggyőződés, mely szerint az etikának sajátosan objektív státuszt kell tulajdonítanunk. Az etika nem esetleges konstrukciókat nyújt — adekvát formájában legalábbis semmiképpen sem—, hanem a megfelelően felvett és gyakorolt etikai beállítódás a világ objektív tényállásait tárja fel számunkra. Azt mutatja, hogyan cselekszünk amikor helyesen cselekszünk, illetve hogyan és mikor vétjük el a helyes cselekvés elveit és mércéit. Az etika objektivitása szempontjából lényeges elem a kategoriális szemléletnek a Logikai vizsgálódásokban kifejtett elmélete. Husserlnek az volt a meggyőződése, hogy nem pusztán egyedi tárgyakat tapasztalhatunk a szó szigorú értelmében, hanem dolgok általános vonásai, valamint tényállások is eredeti módon tudnak adódni számunkra. Husserl úgy gondolta, hogy képesek vagyunk tényeket a szó szoros értelmében véve szemlélni. Ezt kiterjesztette arra, hogy képesek vagyunk szó szerint tapasztalni bizonyos dolgok, helyzetek, fejlemények értékességét, vagy éppen értéktelen, káros voltát. Csalódások, tévedések persze vannak, akárcsak az érzékcsalódás esetében, de a megfelelő beállítódás és megközelítés tévedhetetlen pontossággal szembesít bennünket a dolgok bizonyos axiológiai, értékelméleti tulajdonságaival. Husserlnek ezt a megfontolását különösen Scheler dolgozta ki a Formalizmus-könyvben.12 Ehhez: Marosán: „Husserl on Minimal Mind and the Origins of Consciousness in the Natural World“. In Husserl Studies, 38, 2022: 107-127. 11 Husserl: Vorlesungen über Ethik und Wertlehre. 1908-1914. Szerk.: Ullrich Melle. The Hague, Netherlands: Kluwer Academic Publishers, 1988. 12 Max Scheler: Formalizmus az etikában és a materiális értéketika. Budapest: Gondolat kiadó, 1979. Fordította: Berényi Gábor. 10 3 Scheler az értékeket egy jól meghatározható hierarchiába rendezte: pusztán érzéki értékek, vitális értékek, lelki értékek és végül a szentség értékei. Schelerhez hasonlóan Husserlnél is van egyfajta rétegződés – a szellemi értékek világosan magasabb rendűek nála, mint a puszta testi létezéshez kötődő vitális értékek –, viszont Schelertől eltérően Husserl nem hitt abban, hogy az értékek világában egyértelműen és apodiktikusan irányadó módon felállítható hierarchia volna.13 Ez szerinte a különböző, bizonyos tekintetben egyformán jogosult értékek között fennálló konfliktusok miatt, illetve az alkalmasint nagyon bonyolultan egymásba fonódó értékviszonyok miatt van így. Abban mindenesetre egészen bizonyos volt, hogy az élet minden formája jellemezhető és jellemzendő is bizonyos fajta értékkel, mely tiszteletünket követeli. Pályafutása során az etika Husserl egyetemi előadásainak egyik visszatérő témája volt. Előadások sorozatában foglalkozik etikai kérdésekkel. Husserl kiforrott etikai gondolkodása három nagyobb korszakra osztható.14 Az első az 1908 és 1914 közötti előadások, közvetlenül Husserl transzcendentális fordulatát követően. Ezen szemeszterek fő gondolata az volt, hogy az etikai értéktételezések három mentális szféra, az akarat, az érzés és az intellektus együttműködésére vezethetők vissza, illetve abból eredeztethetőek. A megfelelő, fenomenológiailag is megtisztított és megalapozott etikai beállítódás számára apodiktikus bizonyossággal adódik a megfelelő dolog vagy tényállás értékessége vagy éppen ellenkezőleg, értéktelensége, káros, ártalmas volta.15 A második, genetikus fenomenológiai korszakban Husserl nagyobb figyelmet szentel azoknak a passzív intencionális folyamatoknak, amelyekből az értéktételezések kiemelkednek.16 Végül a harmadik korszakban, a harmincas években, Husserl nagy hangsúlyt fektetett az értékek és értéktételezések életvilágbeli eredetére és beágyazottságára.17 Mindegyik korszakban azonban központi motívum maradt az értékek objektivitása, az a gondolat tehát, hogy a megfelelő beállítódást fölvéve egy olyan független, objektív valósággal találkozunk, melyet el kell ismernünk, és mely előtt fejet kell hajtanunk. Ez vonatkozik Husserl szerint az élet értékének objektivitására is. 13 Husserl: Einleitung in die Philosophie. Vorlesungen 1916-1919. Dordrecht: Springer, 2012: 144-145. Vö. Ullrich Melle: “The Development of Husserl's Ethics”. In Études Phénoménologiques, 1991, 7 (13-14):115135. David Woodruff. Smith: Husserl, London and New York: Routledge, 2007. 15 Husserl: Vorlesungen über Ethik und Wertlehre. 1908-1914. Szerk.: Ullrich Melle. The Hague, Netherlands: Kluwer Academic Publishers, 1988 16 Husserl: Einleitung in die Ethik. Vorlesungen Sommersemester 1920 und 1924. Szerk.: Henning Peucker. Dordrecht, Netherlands: Kluwer Academic Publishers, 2004. Grenzprobleme der Phänomenologie. Analysen des Unbewusstseins und der Instinkte. Metaphysik. Späte Ethik (Texte aus dem Nachlass 1908 – 1937). Szerk.: Rochus Sowa & Thomas Vongehr. New York: Springer, 2014 17 Husserl: Az európai tudományok válsága és a transzcendentális fenomenológia I-II. Budapest: Atlantisz, 1998. Ford.: Mezei Balázs, Berényi Gábor, Ullmann Tamás, Egyedi András. Die Krisis der europaischen Wissenschaften und die transzendentale Phänomenologie. Ergänzungsband. Texte aus dem Nachlass 1934-1937. Szerk.: Reinhold N. Smid. The Hague, Netherlands: Kluwer Academic Publishers, 1992. 14 4 IV. Minden élő értéke Husserl szerint Ahogy mondtuk, Husserl óvatos volt a tekintetben, hogy egyértelműen meghatározott vagy meghatározható értékhierarchiáról beszéljen. Mindenesetre az élet inherens értéke visszatérő téma volt nála.18 Nem minden monász képes etikai cselekvésre és értékelésre, csak azok, amelyek öntudattal és szabadsággal rendelkeznek, mint az ember. De minden monász, a természetben minden, ami élettől áthatott, méltó a tiszteletre, és akik szabadsággal és öntudattal rendelkeznek, azok képesek is rá, hogy a természetben rejlő értékességet, és a nem-emberi lények értékességét felismerjék és tiszteletben is tartsák, s mivel képesek rá, ezért kötelesek is tiszteletben tartani. Ahonnan Husserlnek a modern, kapitalista társadalom fölött gyakorolt kritikájának elvi alapjai kibonthatóak, miként arra már Erazim Kohák is fölfigyelt,19 az mindenekelőtt a harmincas évek írásai és előadásai, mindenekelőtt Az európai tudományok válsága és a transzcendentális fenomenológia c. mű köré csoportosuló szövegek.20 Husserlnek, ebben az utolsó alkotói periódusában, nevezetesen az volt a véleménye, hogy a modern, egyoldalú, egysíkú, véleménye szerint felületes racionalitás katasztrófába sodorja a globális emberiséget. Úgy gondolta, hogy az emberiség túlélése, szó szerint az egész földkerekség sorsa azon múlik, hogy sikerül-e kiigazítani és helyes vágányra terelni a modernitás projektjét. Husserl úgy gondolta, hogy a modern tudomány elmélete és gyakorlata eltekint a dolgok minőségi aspektusától, és mindattól, ami nem formalizálható, és nem bír relevanciával a dolgok uralása és előrejelzése tekintetében. A modern tudományt, különösen annak gyakorlati alkalmazásaiban, mindenekelőtt az érdekli, hogyan lehet használni és kihasználni a dolgokat. A modern tudományt – hogy egy Husserl-kortársnál, Max Webernél megjelenő kifejezést használjunk21 – keresztül-kasul az „instrumentális racionalitás” határozza meg. Ez a weberi gondolat Husserl kései írásaiban is világosan és egyértelműen jelen van. A modern tudományt az érdekli, hogy a dolgok hogyan használhatók fel emberi célok érdekében. Az egész természetből ez lesz számára a releváns – sőt, tulajdonképpen az emberekből is; hogy tudniillik maga az ember hogyan manipulálható és idomítható, hogy kezes és kezelhető társadalmi szubjektum váljék belőle. Elsikkad a dolgok minőségi aspektusa és axiológiai karaktere, vagyis Vö. Husserl, Grenzprobleme der Phänomenologie. Analysen des Unbewusstseins und der Instinkte. Metaphysik. Späte Ethik, 297-333. 19 Kohák: „Az értelmes szív”, 2005. 20 Husserl: Az európai tudományok válsága és a transzcendentális fenomenológia, 1998. 21 Max Weber: Gazdaság és társadalom, Budapest: Közgazdasági és Jogi könyvkiadó, 1987. Fordította: Erdélyi Ágnes. 18 5 a tisztán önértékszerű vonatkozása. Ez pedig Husserl szerint elkerülhetetlenül katasztrófához vezet. Husserl szerint óhatatlan kényszer, hogy a modern, egysíkú racionalitást magunk mögött hagyjuk, és egy szélesebb, szofisztikáltabb, a minőségi árnyalatokra és az öncélú axiológiai aspektusokra nyitott és érzékeny racionalitás kerüljön előtérbe, olyan, amit szerinte a transzcendentális szubjektivitás is képvisel, és úgy véli, hogy erre kell alapoznunk a jövő társadalmát, mely e nélkül elkerülhetetlenül társadalmi, morális és ökológiai katasztrófába torkollik. Ez pedig maga után vonja azt is, hogy a minden élőben benne rejlő minőségi és axiológiai mozzanatokat tekintetbe vegyük, valamint annak tilalmát, hogy az élőket – emberi és nem-emberi élőlényeket egyaránt – valamint közösségeiket pusztán instrumentális módon kezeljük, teljes mértékben figyelmen kívül hagyva az élethez, önfenntartásra és öntevékenységre való jogukat. Husserl természetesen tisztában van azzal, hogy az életben jelentkező konfliktusok nem harmonizálhatók teljesen, illetve bizonyos esetekben egyáltalán nem. Ez fejeződik ki abban a belátásában is, hogy szerinte nem lehet teljesen egyértelmű értékrangsort vagy értékhierarchiát felállítani. Viszont Husserl – legalábbis az én értelmezésem szerint – úgy véli, hogy az élet önértékére vonatkozó belátásból egyenesen következik az, hogy nem szabad az élőket teljesen dologi, illetve instrumentális módon kezelni. Természetnek és szabadságnak együtt kell fennállnia, nem egymás ellenében. Természeti és a szellemi-kulturális lények egy nagy élőközösséget alkotnak. Husserl szerint nem menthetjük meg magunkat – embereket – anélkül, hogy egyúttal a teljes bolygót, minden élő közösségét is meg ne mentenénk. 6