Ugrás a tartalomhoz

Közönséges lucfenyő

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Közönséges lucfenyő
Rajz a növény különböző részeiről
Rajz a növény különböző részeiről
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
      
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Fenyőfélék (Pinaceae)
Nemzetség: Lucfenyő (Picea)
Fajcsoport: Picea
Faj: P. abies
Tudományos név
Picea abies
(L.) H. Karst.
Elterjedés
Elterjedési területe
Elterjedési területe
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Közönséges lucfenyő témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Közönséges lucfenyő témájú médiaállományokat és Közönséges lucfenyő témájú kategóriát.

Picea abies
Fiatal termős toboza

A közönséges lucfenyő (Picea abies) a fenyőfélék (Pinaceae) családjának lucfenyő nemzetségébe tartozó növényfaj. 2017-ben a német erdészek az év fájává választották.[1]

Származása, elterjedése

[szerkesztés]

Hazája Észak- és Közép-Európa, tehát az északi flórabirodalom közép-európai, kontinentális-pusztai és eurázsiai–boreális flóraterülete. Leginkább az Alpok és a Kárpátok 800 és 1800 méter közötti területein alkot zárt erdőségeket. Az eurázsiai tajga három meghatározó fafajának egyike. Nálunk az Alpok nyúlványain őshonosnak tartják.

Megjelenése, felépítése

[szerkesztés]

Elérheti az 50 méter magasságot, törzsének átmérője a 2 métert. Törzse egyenes, koronája többnyire sűrű, kúp alakú. Vörösesbarna, esetleg szürke kérge vékony csíkokban válik le.

Ágai örvökben, vízszintesen állnak, a végükön a hajtások idővel mindinkább lecsüngenek. A szabadon, nem csoportosan élő egyedek alsó ágai a földig is leérhetnek, és nem ritkán le is gyökereznek. A sűrű erdőkben az alsó ágak fokozatosan elszáradnak és a törzs felkopaszodik. Kúp alakú koronáján kevésbé marad meg a hó, nagy része lepereg.

Fénylő sötétzöld, keskeny, kemény tűlevelei a hosszúhajtásokon egyesével, szórtan, a törpehajtásokon körkörösen vagy fésűsen állnak. Az 1-2,5 cm hosszú, 1 mm széles, szúrós hegyű levelek négyélűek, mindegyik oldalukon alig látható levegőnyílásokkal.

Tobozai felfelé állnak, majd ősszel, amikorra megérnek, lecsüngenek, és egészben hullanak le, ekkor már 15–20 cm hosszúak.

30-40 méter magas, hengeresen kúpos koronájú fa. Termése a nemzetségen belül nagynak számító, 8–16 cm hosszú („szivartoboz”).

Életmódja, termőhelye

[szerkesztés]

Magashegységekben állományképző („fenyőöv”). Életkora elérheti az 500 évet. Bolygónk egyik legidősebb ismert élőlénye "Az Öreg Tjikko", a szénizotópos kormeghatározás alapján 9550 éves.

Tobozai egyes években tömegesen jelennek meg az idősebb növények koronájának felső harmadában.[2]

Páraigényes, eredeti termőhelyének megfelelő hegyvidéki klímát és üde talajt kíván. Száraz, sovány talajra, nagyvárosokba nem való; száraz levegőn több betegség és a lucfenyő-gubacstetű (Adelges abietis) támadja meg.

Felhasználása

[szerkesztés]

A leggyakrabban karácsonyfának használják. Igen népszerű, mivel szép a formája, és a többi fenyőfánál olcsóbb. A vágott fa azonban hamar lehullatja a leveleit, mivel a páradús környezetet kedveli, ezért a száraz levegőjű lakásokban vízzel töltött karácsonyfatalpba állítják, hogy megelőzzék a tűlevélhullást.

Az iparban több céllal hasznosítják; a gazdasági jelentősége nagy.

Fájából készül a legjobb minőségű papír, továbbá a glicerin és a faszesz. Ezek mellett használják:

  • hengeres formáját: a kertépítészetben, a mély- és magasépítésben, v készülnek belőle vezetékek oszlopai stb.,
  • fűrészelve: ládák, rakodólapok, gerendák, építőipari szerkezeti elemek, zsaludeszkák stb.,
  • gyalulva: ablak-, ajtóelemek, bútorlécek, lambériák, külső és belső épületelemek, létrák, lépcsők részei, parketták, hajópallók, tetőfedő zsindely stb.,
  • nagyon szigorú szempontok alapján válogatott anyagából készül a legtöbb húros hangszer rezonánsa, azaz hangot sugárzó alkatrésze, teteje,
  • egyéb formában: aprítékként a forgács- és farostlemezgyártáshoz, cellulóz, fagyapot céljára.

A számára kedvező éghajlatú városok utcáira sűrűn kiültetett lucfenyők elnyelik a zajt. Párás levegőn a metszést is jól tűri, és szép sövénnyé nevelhető.[2]

Zöld gallya fontos kötészeti alapanyag, amit főleg koszorúalapokhoz használnak. A kötészetekben tobozát is hasznosítják a zöld koszorúk díszítésére és a görög koszorúk alapjához (többnyire egészben, ritkábban félbevágva).[3]

A kertészetekben kiváltképp alanyként jelentős: rendszerint erre alapra oltják az ezüstfenyőfajtákat és a többi lucfenyőt.

Fajtái, kertészeti változatai

[szerkesztés]

Igen sok fajtájának főleg koronaformája különbözik az alapfajétól. Többségüket csak gyűjteményes kertekben ültetik.

  • Aurea — Termete, növekedése az alapfajéhoz hasonló, de fiatal hajtásain a tűlevelek felső, napsütötte része aranysárga.
  • Cranstonii — Kígyóluc néven ismert. Kevéssé elágazó, vastag oldalágai lecsüngenek.
  • Echiniformis — Törpe, nagyon lassan növő fajta. Fejlettebb korában párnaszerű, azaz kissé szélesebb, mint amilyen magas.
  • Finedonensis — A 19. század végén, Angliában fejlődött ki. 10-15 méter magasra nő. Fiatal hajtásai májusban világossárgák–sárgászöldek, majd fokozatosan megzöldülnek, illetve barnás árnyalatúvá válnak, mintha megperzselődtek volna. Ágai vízszintesen állnak; kúpos koronája fölfelé egyenletesen keskenyedik. Végálló, világosbarna tobozai lecsüngenek. Az alapfajnál sokkal kényesebb: szélvédett helyet, párás levegőt, üde, morzsalékos talajt igényel. A tűző nap megégeti. A fiatal oltványokat támaszték mellett kell nevelni addig, amíg sudaruk ki nem fejlődik.
  • Gregoriana — Nagyon lassan (évente 1–2 cm-t) növő fajta. Sűrűn ágas; idősebb korában tömött párna vagy félgömb alakú.
  • Inversa — Angliában fedezték fel a 19. században. Sudara gyakran ferdén feláll vagy akár le is konyul, ezért karózni kell, akkor 10-15 méter magasra is megnőhet. Sűrűn álló ágai zuhatagszerűen lecsüngenek, a törzset teljesen eltakarják. Vastag tűlevelei fényeszöldek. Nagy humusztartalmú talajt, párás levegőt, félárnyékot kíván.
  • Kámon — Amint neve is mutatja, a Kámoni arborétumban keletkezett, méghozzá a 'Cranstonii' változat mutációjaként. Szaporítását Bánó István erdőmérnök kezdte 1955-ben. Ez a törpe növésű fajta még tízéves korában is csak mintegy fél méter magas és kétszer olyan széles. Hajtásai vörösbarnák, tűlevelei sűrű örvekben állnak. A szárazságot elég jól tűri, a lucfenyő-gubacstetű mérsékelten károsítja.
  • Little Gem — Lapított félgömb alakú, törpe fajta.
  • Maxwellii — 1-1,5 m-es, kezdetben lapított félgömb, később kúp alakú törpefenyő, vastag hajtásain előreálló, merev, körkörösen növő tűlevelekkel.
  • Nidiformis — Alig 1 méteres. Fiatalon ágai vízszintesen nőnek; ilyenkor középen kissé bemélyedő lapult gömb alakú, fészek formájú. Később kifejlődhet a vezérhajtása, ilyenkor tömzsi kúpformát vesz fel. Friss levelei sárgás-, később világoszöldek. Sziklakertbe alkalmas, az előző fajtához hasonlóan. Párás levegőt és nedves talajt igényel, tehát nyáron öntözni kell. Lassan nő.
  • Ohlendorffii — Előbb gömbölyded, majd szabálytalanul széles kúp alakú, lassú növekedésű fenyő, felfelé növő, sűrű ágrendszerrel. 6–8 m magas lesz.
  • Pyramidata — Nagy fává nő, meredeken fölfelé törő vezérhajtással, karcsú, tömör koronával.
  • Tompa — Széles, tömött kúp alakú törpefenyő, keskeny, sötétzöld tűlevelekkel. A cukorsüvegfenyőre hasonlít. Magyar fajta.
  • Viminalis — Nagy fává nő. Ágai ívesen elállnak, majd lehajlanak, törpehajtásai hosszan lecsüngenek.

Képgaléria

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ NORWAY SPRUCE 2017 TREE OF THE YEAR IN GERMANY Archiválva 2018. november 7-i dátummal a Wayback Machine-ben (2017. január 3.)
  2. ↑ a b Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 130. old.
  3. ↑ Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 131. old.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Közönséges_lucfenyő&oldid=27557998”