Wikipédia

Pleisztocén

földtörténeti kor
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. november 2.

A pleisztocén földtörténeti kor, a pliocént követő, a holocén („jelenkor”) előtti kora. Mintegy két és fél millió évvel ezelőtt kezdődött, és nagyjából 11700 évvel ezelőtt ért véget. 2009-ig 1,806 millió évvel ezelőttre tették a kezdetét, ekkor sorolták hozzá az ún. gelasi korszakot, az első eljegesedést, mely a kor kezdete lett. A kor végének az utolsó eljegesedés befejeződését, illetve antropológiai szempontból az őskőkorszak végét tekintik. A kor neve két görög szó összetételéből, a pleisztosz (πλεῖστος) és a kainosz (καινός) szavakból keletkezett, jelentése kb. "legújabb új".[3]

Pleisztocén
(2,58 – 0,0117 millió évvel ezelőtt)
Előző kor
Következő kor
Pliocén
Holocén
↓
Környezeti jellemzők
(átlagos értékek az időegységen belül)
Idővonal
A kainozoikum idő eseményei
m • v • sz
-65 —
–
-60 —
–
-55 —
–
-50 —
–
-45 —
–
-40 —
–
-35 —
–
-30 —
–
-25 —
–
-20 —
–
-15 —
–
-10 —
–
-5 —
–
0 —
←
6
←
7
←
8
←
9
←
10
←
11
5,332 –
3,600 Ma
7,246 –
5,332 Ma
11,608 –
7,246 Ma
13,82 –
11,608 Ma
15,97 –
13,82 Ma
20,43 –
15,97 Ma
23,03 –
20,43 Ma
28,4 ± 0,1 –
23,03 Ma
33,9 ± 0,1 –
28,4 ± 0,1 Ma
37,2 ± 0,1 –
33,9 ± 0,1 Ma
40,4 ± 0,2 –
37,2 ± 0,1 Ma
48,6 ± 0,2 –
40,4 ± 0,2 Ma
55,8 ± 0,2 –
48,6 ± 0,2 Ma
58,7 ± 0,2 –
55,8 ± 0,2 Ma
~61,1 –
58,7 ± 0,2 Ma
~65,5 ± 0,3 – ~61,1 Ma
←
1
←
2
←
3
←
4
←
5
 Kainozoikum
 Mezozoikum
NNegyedidőszak
P.Pleisztocén
Plio.Pliocén
1K-T esemény
2Paleocén-eocén
hőmérsékleti maximum
3Az Antarktisz első
állandó jégtakarója[1]
4Messinai sókrízis[2]
5Az észak-amerikai préri
kiterjedése
6Piacenzai (3,600 – 2,588 Ma)
7Gelasi (2,588 – 1,806 Ma)
8Calabriai (1,806 – 0,781 Ma)
9Ioni (0,781 – 0,126 Ma)
10Felső (0,126 – 0,0117 Ma)
11Holocén (0,0117 Ma – )
A kainozoikum eseményeinek
hozzávetőleges idővonala.
A skálán az évmilliók láthatók.

A kor kezdetén már létrejött a panamai földszoros, aminek köszönhetően Észak- és Dél-Amerika állatvilága közt vándorlás zajlott, de ez együtt járt az óceáni áramlatok megváltozásával is, ami megágyazott az eljegesedésnek. A korai pleisztocénben (2,8-0,8 millió évvel ezelőtt) jelentek meg Afrikában a Homo nemzetség első tagjai, akik elhagyván a kontinenst szétterjedtek Eurázsiában is. A korai pleisztocén és a középső pleisztocén közt változás következett be a gleccserképződés ciklikusságában, ez 41 ezer év helyett már mintegy 100 ezer évre változott. A körülbelül 129 ezer évvel ezelőtt kezdődött késő pleisztocénben már megjelent a modern ember, a többi emberfaj pedig szép lassan kihalt. Ekkor érték el Ausztráliát és Amerikát is, amely egybeesett a nagytestű állatok többségének kihalásával.

A pleisztocénben folytatódott a száraz, hűvös klíma, mely változékony volt attól függően, hogy a gleccserképződés melyik fázisában tartott. Annak csúcsán ugyanis a világtengerek szintje akár 120 métert is csökkenhetett, ami együtt járt többek között az Ázsia és Amerika közti földhíd létrejöttével, valamint Észak-Amerika hatalmas területeinek jég alá kerülésével.

Tagolása

szerkesztés

A kort az alábbi négy korszakra tagolják (a korábbitól a későbbi felé haladva):

2009-től kezdve sorolják a pleisztocénhez a gelasi korszakot, mely azelőtt a pliocén része volt.[4] A pleisztocén végéhez sorolják a Dryas-hidegperiódust (Kr. e. 10900-9700 évvel[5]), ennek vége a holocén kezdete. Noha a holocént önálló korként kezeljük, ténylegesen nem különbözik jelentősen a pleisztocén interglaciálisaitól.[6]

A kárpát-medencei faunakorszakok alapján Magyarországon a pleisztocént három fő részre osztjuk (alsó, középső és felső). Az alsó pleisztocén meleg, majd mérsékelt, fokozatosan száradó nedves éghajlattal jellemezhető. A középső pleisztocén váltakozó csapadékmennyiségű, folytonosan csökkenő hőmérsékletet mutat. A felső pleisztocén hideg és száraz. Ezek alapján az alábbi korszakolást is használják:

  • villányium (felső pliocén–alsó pleisztocén, 3,2–2,0 millió éve)
    • alsó villányium (pliocén, beremendium, 3,2–2,6 millió éve)
    • felső villányium (kislángium, 2,6–2,0 millió éve)
  • biharium (2,0–0,32 millió éve)
    • alsó biharium (1,7–0,72 millió éve)
    • felső biharium (0,72–0,32 millió éve)
  • pilisium (0,32–0,01 millió éve)
    • alsó pilisium (solymárium, 0,32–0,12 millió éve)
    • felső pilisium (szántóium, 0,12–0,01 millió éve)

Gyakran nevezik a pleisztocén egészét, téves terminológiával, jégkorszaknak.

Ősföldrajz és éghajlat

szerkesztés

A pleisztocénben a kontinensek gyakorlatilag már a mai helyükön voltak, legfeljebb 100 km eltéréssel jelenlegi helyzetükhöz képest. A gleccserképződések idején a vízszint jelentősen, akár 100 métert is csökkenhetett, ennek folyományaként hatalmas területek kerültek szárazföldre. Egybefüggő szárazulat volt ekkor többek között az Ausztráliát, Tasmaniát és Pápua Új-Guineát magában foglaló Szahul, India és Ceylon, a teljes délkelet-ázsiai szigetvilág (Szunda), Európa és a Brit-szigetek, valamint az Ázsiát és Amerikát összekötő Beringia. Az éghajlat nagyjából egy permanens El Niño-nak volt megfelelő.

Az egész pleisztocén legfőbb jellegzetessége a ciklikus gleccserképződés volt, amely a kontinenseken akár a 40. szélességi körökig is lehúzódhatott. Maximális kiterjedésekor a Föld szárazföldjeinek akár 30 százaléka is jég alá kerülhetett. A permafroszt több száz kilométert nyomult előre. Ezeken az éves átlaghőmérséklet fagypont körül alakulhatott. A gleccserek hatalmas, több kilométer vastag jégrétegeket hoztak létre, amelyek csökkentették a világtengerek szintjét. Az interglaciálisok idején ez a kiolvadt víz elárasztotta a partvidékeket.

A gleccserképződés jelensége globális volt. Az Antarktisz ebben az időben már rég teljesen jég alatt volt,[7] az Andok Patagónián keresztül úgyszintén. Új-Zélandon és Tasmaniában is megjelentek a gleccserek, de Afrika magashegységeiben is intenzíven jelen voltak. Az északi félgömböt hatalmas, egybefüggő jégpáncélok borították, melyektől délre óriási tavak alakultak ki, főként Észak-Amerikában. Ennek az volt az oka, hogy a jég elállta a víz lefolyásának útját, a hűvös levegő pedig kevésbé párologtatta el azokat. A hatalmas Agassiz-tó és a ma sós sivatagként létező Bonneville-tó voltak a legnagyobbak. Európában a jég visszahúzódásakor kismillió tó alakult ki. A folyók nagyobbak, bővízűek voltak, a rengeteg hordalék miatt elfajult mederben haladtak. Afrikában a csekélyebb párolgás miatt nagyobbak voltak a tavak, a sivatagok viszont szintén hatalmasabbak és szárazabbak lettek. A csökkenő párolgás miatt a csapadék is kevesebb volt.

Összesen 11 különböző nagy gleccserképződést különböztetünk meg, ezekhez pedig további kisebbek kapcsolódnak. Ezeket glaciálisoknak nevezzük, az ezek közti időszakokat pedig interglaciálisoknak. A glaciálisok során is változékony volt a gleccserek kiterjedése, ezen változásokat is külön névvel szokás illetni. Mivel ezek fekvés és klíma szerint is különbözhetnek, ezért elnevezéseik is a legváltozatosabbak.[8]

A pleisztocén éghajlatváltozásait a Milanković-elmélettel is összefüggésbe hozzák, ami nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a Föld mozgásának ismétlődő változásai miatt az őt érő napsugárzás mértéke is ciklikusan változik. Kétségtelen, hogy vannak a ciklikusság és a gleccserképződés között átfedések, azonban ez önmagában kevés ahhoz, hogy az eljegesedés ciklusait megmagyarázza.

Élővilág

szerkesztés
 
A mai Spanyolország a pleisztocénben, gyapjas mamutokkal, barlangi oroszlánokkal, tarpánokkal és gyapjas orrszarvúval

A pleisztocén állat- és növényvilágában nem volt ugrásszerű változás: azok sokban hasonlítottak a jelenlegihez. Ez a korszak fénykora volt az ormányosoknak, a macska-, teve-, és lóféléknek valamint a madaraknak. Az akkori fajok közül sok ma is jelen van, kivéve néhány nagy testű emlős-, madár- és hüllőfajt (például gyapjas mamut, óriásszarvas, barlangi medve, barlangi oroszlán, erszényesoroszlán, kardfogú macskák, óriás tapírok, az elefántmadár-félék, moák és a megalánia). Ők alkották a pleisztocén megafaunát, amely kihalásának okai vitatottak.

A folyamatos éghajlatváltozások nagy kihívás elé állították a fajokat. Amikor előretört a jég, hatalmas területek váltak lakatlanná, az ott élő állatoknak pedig dél felé kellett vonulniuk. Ez együtt járt az életterek beszűkülésével és a csökkenő táplálékmennyiséggel. Egyes ma is élő állatfajoknál megfigyelhető, hogy a pleisztocén kori őseik más testfelépítéssel rendelkeztek, például a kanadai vadjuhok karcsúbbak és hosszabb lábúak voltak, feltehetően azért, mert az akkor élő ragadozókkal szemben az erő helyett a gyorsaságnak volt jelentősége.[9]

2018-ban orosz tudósok a Princeton Egyetemmel együttműködve sikeresen keltettek életre két fonalférget, amelyek 42 ezer éve voltak a permafrosztba fagyva. Ezzel ők lettek a Földön élő legidősebb állatok.[10]

A pleisztocénben a legjelentősebb változások az emberi evolúcióban történtek, amelyek a mai modern ember kialakulásához vezettek. A korszak elején megjelent a homo erectus („felegyenesedett ember”), amely már nagyobb aggyal rendelkezett, használta a tüzet és alaposabban kidolgozott szerszámokat készített, mint elődje, a homo habilis („ügyes ember”). Ezek eredményeképp elterjedt Afrikán kívül Dél-Ázsiában és Európában.[11]

Szintén a pleisztocénben élt a neandervölgyi ember, amely mintegy 200 000 éve jelent meg és 28 000 éve halt ki. A neandervölgyi ember után nem sokkal, kb. 100-150 000 évvel ezelőtt alakult ki a mai modern ember (homo sapiens), de nem a neandervölgyi ember, hanem a homo erectus afrikai változatának leszármazottjaként. A homo sapiens a pleisztocén során teljesen kifejlődött és az időszak végére pedig (az Antarktisz kivételével) minden kontinensre eljutott.

Jegyzetek

szerkesztés
  1. ↑ Zachos, J.C., Kump, L.R. (2005). „Carbon cycle feedbacks and the initiation of Antarctic gaciation in the earliest Oligocene”. Global and Planetary Change 47 (1), 51–66. o. DOI:10.1016/j.gloplacha.2005.01.001. 
  2. ↑ Krijgsman, W., Garcés, M.; Langereis, C.G.; Daams, R.; Van Dam, J.; Van Dr Meulen, A.J.; Agustí, J.; Cabrera, L. (1996). „A new chronology for the middle to late Miocene continental rcord in Spain”. Earth and Planetary Science Letters 142 (3–4), 367–380. o. DOI:10.1016/0012-821X(96)00109-4. 
  3. ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) :0 nevű lábjegyzeteknek
  4. ↑ http://www.stratigraphy.org/upload/IUGS%20Ratification_Q%20&%20Pleistocene.pdf
  5. ↑ Rasmussen, S. O., A. M. (2006. november 4.). „A new Greenland ice core chronology for the last glacial termination” (angol nyelven). Journal of Geophysical Research 111 (D6), D06102. o. DOI:10.1029/2005JD006079. ISSN 0148-0227. 
  6. ↑ Harm J. De Blij: Why geography matters : more than ever. 2nd ed. 2012. ISBN 978-0-19-997685-0 Hozzáférés: 2022. április 13.  
  7. ↑ Suganuma, Yusuke, Albert (2014. augusztus 1.). „East Antarctic deglaciation and the link to global cooling during the Quaternary: evidence from glacial geomorphology and 10Be surface exposure dating of the Sør Rondane Mountains, Dronning Maud Land” (angol nyelven). Quaternary Science Reviews 97, 102–120. o. DOI:10.1016/j.quascirev.2014.05.007. ISSN 0277-3791. 
  8. ↑ „Redirecting”. DOI:10.1016/0277-3791(86)90184-8. 
  9. ↑ Mountain Sheep of North America 
  10. ↑ Shatilovich, A. V., T. V. (2018. május 1.). „Viable Nematodes from Late Pleistocene Permafrost of the Kolyma River Lowland” (angol nyelven). Doklady Biological Sciences 480 (1), 100–102. o. DOI:10.1134/S0012496618030079. ISSN 1608-3105. 
  11. ↑ Hublin, Jean-Jacques, Shara E. (2017. június 1.). „New fossils from Jebel Irhoud, Morocco and the pan-African origin of Homo sapiens” (angol nyelven). Nature 546 (7657), 289–292. o. DOI:10.1038/nature22336. ISSN 1476-4687. 

Források

szerkesztés
  • Zdenek V. Spinar – Zdenek Burian: Élet az ember előtt; Gondolat, 1985.
  • Gyenis Gyula: Humánbiológia: a hominidák evolúciója; Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001.
  • Általános természetföldrajz; Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004.
  • Paleomap Projekt
  • Bradák Balázs, 2008: Rövid tudománytörténeti áttekintés… Földtani Közlöny 138/1, p. 85–96.


A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Pleisztocén&oldid=27567894”