Bucsonfalva
| Bucsonfalva (Buteasa) | |
 | |
| A bucsonfalvi fatemplom | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Partium |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Máramaros |
| Rang | falu |
| Községközpont | Nagysomkút város |
| Irányítószám | 437337 |
| SIRUTA-kód | 109201 |
| Népesség | |
| Népesség | 374 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | - |
| Földrajzi adatok | |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 47° 26′ 54″, k. h. 23° 32′ 60″47.448303°N 23.549878°EKoordináták: é. sz. 47° 26′ 54″, k. h. 23° 32′ 60″47.448303°N 23.549878°E | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Bucsonfalva, 1901-ig Butyásza (románul: Buteasa) falu Romániában, Máramaros megyében.
Fekvése
[szerkesztés]Nagybányától 36 kilométerre délre, alacsony hegyek közt, a Lápos Corni nevű mellékpatakja mellett fekvő halmazfalu.
Története
[szerkesztés]1424-ben Buchonfalua, 1639-ben Butacza, 1733-ban Butyásza néven említették. A kővári uradalomhoz, később Kővár vidékéhez, 1876-tól Szatmár vármegyéhez tartozó román falu volt. Eredetileg a későbbi Puszta dűlőben állt, és Kővár lerombolása után költözött új helyre.
Lakói 1566-ban éjjeli őrséget viseltek Kővárban, tisztán tartották a várat, vizet és fát hordtak a konyhára. Ennek fejében minden adótól mentesültek. 1697-ben már szénégetéssel szolgáltak a várnak.
Legnagyobb birtokosa a 18–19. században a Teleki család volt. Teleki Ádám 1744-ben létesített üveghutát a Lápos mellett. 1754–55-ben felújították, ekkor öt német nevű mester dolgozott benne. Ablaküvegezéshez használt üvegkarikákat, táblaüveget, poharakat, kancsókat és orvosságos üvegcséket állított elő. 1772-ben hét német és magyar nevű szakmunkása volt, a kisegítő munkákat pedig környékbeli jobbágyokkal végeztették. 1771-ben már bérlő működtette. 1792 előttig működött.
A butyászaiak többsége nemesnek minősült, a 18. században dézsmát és porciót nem fizettek, de nemességük eredetét már nem tudták megjelölni. 1803-ban 42 nemest írtak össze, közülük 23-an a külterületen, irtásokon épült házakban éltek.[1] 1874-ben Kővárvidék viszonylag jobb módú települései közé tartozott. Lakói között tehetős gazdák és ügyes ácsok akadtak, sokan kosarakat és hordókat készítettek, amelyeket a nagysomkúti vásáron adtak el. Határa legnagyobb részét a legelők tették ki. Itt nevelték a vidék legszebb szarvasmarháit, azonkívül juhot, amelyek gyapját eladták. Többféle gyümölccsel is kereskedett. A 20. század elején jó minőségű márványt bányásztak közelében.
1900-ban 625 lakosából 624 volt román anyanyelvű; 618 görögkatolikus vallású.
2002-ben 418 ortodox vallású, román nemzetiségű lakosa volt.
Nevezetességek
[szerkesztés]- Rossz állapotban lévő ortodox (korábban görögkatolikus) fatemploma 1884-ben épült.
- Márványbánya.[2]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Bánkiné Molnár Erzsébet: Nemesi közbirtokosságok a Kővár-vidékén. Kecskemét, 2007, 35–38. o.
- ↑ www.cmc.ro Archiválva 2013. június 30-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)
Források
[szerkesztés]- De Gerando Attila: Kővárvidék. Földrajzi Közlemények 1875, 385, 387, 394, 400. és 409. o.
- Boroszky Samu szerk.: Szatmár vármegye. Bp., 1908
- Szentgyörgyi Mária: Kővár vidékének társadalma. Budapest, 1972, 38. o.
- Bunta Magda – Katona Imre: Az erdélyi üvegművesség a századfordulóig. Bukarest, 1983, 89–96. o.
- Csiffáry Gergely: Magyarország üvegipara 1920-ig. Eger, 2006, 256. o.
Képek
[szerkesztés]-
A templom zsilipelt fala a lehullott vakolat alatt
Máramaros megye közigazgatása  | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
| ||||||||||
