Székul
Székul (Secu) | |
Közigazgatás | |
Ország | Románia |
Történelmi régió | Bánság |
Fejlesztési régió | Nyugat-romániai fejlesztési régió |
Megye | Krassó-Szörény |
Rang | falu |
Községközpont | Resicabánya municípium |
Irányítószám | 320005 |
SIRUTA-kód | 50843 |
Népesség | |
Népesség | 335 fő (2021. dec. 1.) |
Magyar lakosság | 32[1] |
Földrajzi adatok | |
Terület | Hiba a kifejezésben: nem várt > operátor km² |
Időzóna | EET, UTC+2 |
Elhelyezkedése | |
é. sz. 45° 16′ 07″, k. h. 21° 58′ 40″45.268611°N 21.977778°EKoordináták: é. sz. 45° 16′ 07″, k. h. 21° 58′ 40″45.268611°N 21.977778°E | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Székul (Szekul, Szék, románul: Secu, korábban Secul, németül: Sekul) falu Romániában, a Bánátban, Krassó-Szörény megyében.
Fekvése
[szerkesztés]Resicabányától délkeletre, a Szemenik-hegység nyugati részén fekszik. Tőle északkeletre, a Székuli-víztározónál terül el az azonos nevű turisztikai központ, amely a legkönnyebben Resicabányáról, a Berzava völgyében közelíthető meg.
Nevének eredete
[szerkesztés]Nevét arról a hegyről kapta, amelyen települt. Ennek neve a román secul ('száraz') szóból származik. Korábban Kuptore településsel Kuptoreszekul (románul: Cuptoare-Secul) néven egy községet alkotott. Az egyesített község nevét 1907-ben Kemenceszékre magyarosították, és 1911–1918-ban hivatalosan ezt a nevet viselte. 1968-ban az addigi községet mint két külön falut csatolták Resicabányához.
Története
[szerkesztés]Helyén 1771 után fedezték föl a széntelepet, amelynek kitermelését 1795-ben kezdték meg. A bányák mellett kialakult településre az első száz évben stájerországi, dél-tiroli, csehországi és szepességi németek, újmoldovai románok és szlovákok települtek be. Krassó, 1881-től Krassó-Szörény vármegyéhez tartozott. 1806-ban Resicától Ferencfalváig jó minőségű utat építettek ki. 1861-ben közigazgatásilag egyesítették Kuptoréval. 1870-ig a bányászat haszonbérlők kezén volt. A széntelep intenzív feltárása 1870-ben indult meg, amikor maga a terület tulajdonosa, a StEG épített aknákat. A bányászok számára új házhelyeket mért fel, számukra templomot, (1898-tól magyar tannyelvű) iskolát, közfürdőt és orvosi rendelőt létesített. 1872–73-ban Resica és Székul között megépült az iparvasút, amelyen a szenet szállították a resicai üzemekbe. 1894-ben négy aknája volt, de csak egyet használtak. Évente átlagosan 57 ezer tonna szenet termeltek ki.[2] A berzavai tározók és vízerőmű üzembe helyezése után, már 1916-ban bevezették a faluba az elektromos áramot. 1919-től iskolájában román és német tagozat működött, utóbbi 1960-ig. 1944–45 telén német bányászait a Szovjetunióba hurcolták kényszermunkára. Később a legtöbben Németországba emigráltak. 1950-ben Kuptoréból ide helyezték át a községházát. 1963-ban adták át a 106 hektáros felületű Székuli-víztározót, amelynek fő feladata, hogy Resicát vízzel lássa el. 1968-ban a községet megszüntették, és a falut Resicabányához csatolták. A németek távozása után, 1992-ben sok cigánycsalád is betelepült.
2002-ben 485 lakosa közül 341 vallotta magát román, 103 német, 27 magyar és 10 cigány nemzetiségűnek; 290 volt ortodox, 152 római katolikus és 29 pünkösdista vallású.
Látnivalók
[szerkesztés]- Római katolikus temploma 1865–78-ban, a vasúttársaság költségén épült. 1890-ben két ablakát a Szentháromságot és a templom védőszentjét, Szent Borbálát ábrázoló üvegablakokra cserélték.
Híres emberek
[szerkesztés]- Az 1860-as években a bánya igazgatója volt Zsigmondy Vilmos.
Jegyzetek
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- Simion Meda: Monografia comunei Cuptoare-Secul. Reșița 2009[halott link]
- Pesty Frigyes: Krassó vármegye története. 2/2. Bp., 1884